Közleményben tudatja a magyar ellenzék az európaiakkal és vezetőikkel, hogy Orbán nem egyenlő Magyarországgal
Az EU vezetőinek és polgárainak címzett közös nyilatkozatban határolódott el a magyar ellenzék az EU-s költségvetés vétójával zsaroló Orbán-rezsimtől. Mint ismeretes, Orbán miniszterelnök annyira nem akarja elfogadni, hogy az EU-támogatások kifizetését a jogállamiság betartásához kössék, hogy inkább vétózza a költségvetést. Ez önmagában nem bénítja meg ugyan az Unió működését, de lehetetlenné teszi, hogy elinduljon az EU járvány miatt gazdasági támogató csomagja, amiből Magyarország is részesülne.
“Mi, a magyar demokratikus ellenzék erői, tekintettel a magyar kormány romboló politikája miatt előállt helyzet súlyosságára, szükségesnek tartjuk kinyilvánítani az Európai Unió valamennyi nemzete, állampolgára és az Európai Unió vezetése számára, hogy Orbán Viktor és kormánya nem egyenlő Magyarországgal”
– kezdődik a szöveg.
Az ellenzéki aláírók szerint
“mi, magyarok nem azért vetettünk véget az egypártrendszernek, és nem azért csatlakoztunk – államalapító Szent István király és nemzetünk nagyjai örökségéhez méltóan – az európai államok értékközösségéhez, hogy büszke, európai ország helyett egy korrupt, antidemokratikus rezsim ejtse foglyul Európát és Magyarországot, megfosztva a magyar és az európai polgárokat a nekik járó jogoktól és támogatásoktól.”
A szöveg az elhatárolódás kinyilvánításán túl azt kéri az Unióról, hogy folytassák ugyan a támogatások folyósítását a magyar embereknek, de valamilyen módon az Orbán-kormány megkerülésével.
A nyílt levél vége akár arra is utalhat, hogy hogy az ellenzék valamilyen közös aláírásgyűjtő akcióra is készül, azt írják ugyanis, hogy “mindazokat a honfitársainkat közös kiállásunkhoz való csatlakozásra hívunk, akik készek velünk együtt kinyilvánítani, hogy az Orbán-kormány nem az ő nevükben rombolja az európai együttműködést”. Hogy így van-e, azt több résztvevőről is megkérdeztük, amint közelebbit tudunk, megírjuk.
Aki pedig kiváncsi a nnyílt levél teljes szövegére, az alant elovashatja:
Felhívás az Európai Tanács elnökéhez, az Európai Bizottság elnökéhez és a Tanács soros elnökségéhez
Mi, a magyar demokratikus ellenzék erői, tekintettel a magyar kormány romboló politikája miatt előállt helyzet súlyosságára, szükségesnek tartjuk kinyilvánítani az Európai Unió valamennyi nemzete, állampolgára és az Európai Unió vezetése számára, hogy Orbán Viktor és kormánya nem egyenlő Magyarországgal. Azzal, hogy az Orbán-kormány akadályozza az európai, benne a magyar válságkezelést, az európai és a magyar polgárok érdekeivel és jogos elvárásaival szemben cselekszik.
Mi, magyarok nem azért vetettünk véget az egypártrendszernek, és nem azért csatlakoztunk – államalapító Szent István király és nemzetünk nagyjai örökségéhez méltóan – az európai államok értékközösségéhez, hogy büszke, európai ország helyett egy korrupt, antidemokratikus rezsim ejtse foglyul Európát és Magyarországot, megfosztva a magyar és az európai polgárokat a nekik járó jogoktól és támogatásoktól. A magyar ellenzék pártjainak elnökeiként összeköt bennünket a demokrácia, a jogállamiság, az európai értékek tisztelete. Közös értékeink köteleznek bennünket arra, hogy együttes erővel szerezzünk érvényt mielőbb a jog uralmának hazánkban…
A járvány és a gazdasági válság okozta súlyos helyzetben a magyar polgároknak és vállalkozásaiknak is szükségük van az Európai Unió helyreállítási támogatására. Ez a segítség nem a saját hatalmi érdekeit az ország gazdasági érdekei elé helyező Orbán-kormányt, hanem a magyar embereket illeti meg. Arra hívjuk tehát az Európai Unió intézményeit és tagállami kormányait, találjanak megoldást arra, hogy az Orbán-kormány önzése ne lehessen akadálya az európai és a magyar gazdasági válság megoldásának, és a biztonságukat, egzisztenciájukat féltő magyar polgárok és vállalkozások mielőbb hozzájuthassanak az Európai Unió által Magyarországnak szánt támogatáshoz.
Mindazokat a honfitársainkat közös kiállásunkhoz való csatlakozásra hívunk, akik készek velünk együtt kinyilvánítani, hogy az Orbán-kormány nem az ő nevükben rombolja az európai együttműködést, akaratukkal és érdekeikkel ellentétesen akarja megfosztani az európai és a magyar polgárokat a nekik járó európai támogatásoktól.
Jakab Péter (Jobbik), Gyurcsány Ferenc (DK), Schmuck Erzsébet, Kanász-Nagy Máté (LMP), Fekete-Győr András (Momentum), Kunhalmi Ágnes, Tóth Bertalan (MSZP), Szabó Tímea, Karácsony Gergely (Párbeszéd) (444)
A balrad.ru kommentje a “kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Kezd fölpörögni a dolog! Döbrögi után új antikommunista hősök bizonygatják, hogy…- ők legalább annyira rászolgáltak az uniós júdáspénzekre, mint a vajda és bandája. A hivatkozás az ő esetükben is a magyar emberek érdekei!
Eléggé mulattató lehet az egykori országunkat és annak javait TŐLÜNK ELOROZÓ bűnszövetség vezérkarának ez az éhenkórász ajánlkozás (is)!
MI pedig – jobb híján – KÉNYSZEREDETTEN EGYETÉRTÜNK a LÁTSZÓLAG MIATTUNK AGGÓDÓ fölhívókkal!
Valaki nagyon fején találta a szöget – azaz nagyon rátapintott a lényegre egy kommentjében, amit itt idézve is olvashatunk:
“Orbán nem azért vétóz, hogy lophasson, hanem azért, hogy ne lehessen jogállam. Ez két okból jó neki:
Egyrészt mindenki arról beszélhet, hogy lop, miközben a lopás csak melléktevékenység, a fő tevékenység a cionizmus kiszolgálása, aminek végén Magyarország európai zsidó állammá, A MAGYAR NÉP FÖLDÖNFUTÓVÁ VÁLIK. A magyar nemzetben ehhez hátradől a zsidó nép és kér egy kávét. Ezért támogatja Orbánt és a Fideszt Izrael népének vezetése.
Másrészt ha nincs jogállam, akkor a magyar nép és választott képviselői nemcsak a lopást nem tudják megakadályozni, hanem a cionizmust támogató kül-és belpolitikát sem, ami biztonsági kockázatot jelent a magyar nép számára és sérti a keresztény értékeket és nemzetközi érdekeket.
Például milyen szervezet tudja számon kérni Orbántól, hogy miért támogatja nyíltan Palesztina gyarmatosítását, ami teljességgel ellentétes a magyar nép érdekeivel. Az a nép ugyanis, amely 100 éve tiltakozik területeinek igazságtalan elcsatolása miatt, az nem támogathatja mások területeinek igazságtalan elcsatolását. hacsak nem akarja meggyűlöltetni magát a nemzetközi közösséggel.
Akinek pedig a migránsok a visszatérő álmai, azoknak tudni kell, hogy a gój migránsok távoltartása Magyarországtól szintén izraeli és háttérhatalmi érdek.” (Tibor Rajna)
https://alfahir.hu/2020/11/18/europai_neppart_fidesz_europai_unio_orban_viktor_cdu_csu_koltsegvetes
https://444.hu/2019/09/29/az-izraeli-szovetseg-ami-atirta-orban-politikajat
Titkos magyar- izraeli államközi megállapodás – 2004.04.14
https://fenyesszelek.blogspot.com/2019/06/kiuzni-helytartoinkkal-egyutt-europabol.html?m=0
Ranger48
2020-11-18 – 12:18
+1
Oroszország centrál-Europában nem turi a kazár cionistát.
Ezt látni fogjátokhamarosan.
Budapest csak egy rakéta,volt nincs probléma megoldva.
https://www.youtube.com/watch?v=7GYWC_UR1ZU
A demokratikus és jogállami normák valamint az európai értékek védelmét hitelessé tehetnék , ha
…nem a politikából élnének ilyen jól ! , ha a közteher viselést vagyonarányossá tennék, ha a nép-
jólétet aktívabban és példamutatással ( legalább úgy mint a nyugati országokban ) szolgálnák .
De az ellenzéknek sincs “járható út ” a jövő társadalma felé, így valójában “sötét szobában,
fekete macskát keres.” …A termelési eszközök magántulajdonára alapozott rendszer, igazolta élet-
képtelenségét. Kár ezt toldozgatni/foltozgatni ! …. Még egy dolog, nem kell ezt a “parlamenti
cirkuszt ” fizetett bólogatókként tovább legalizálni . Elég ehhez a klérus teljes mellszélességű tá-
mogatása ! … A többit ismerjük.
Orbán magát mindig Magyarországnak nevezi.
Orbán ontudata,hogy o egy egész ország.
Orvosi eset.
Akkor Delhusza Jhon Albánia.
https://www.youtube.com/watch?v=njEkyDmyr1s
Drága Orsos lopos barátunk konkrétan melyik része vagy Magyarországbol?
Gulás?
Piroska?
Barack?
Erospista?
Puskás?
Pickszalámi?
Vagy netán a halászbástya?
Gratulálok Ranger.
Amikor ilyeneket írtam,a ” műszaki segítség” zsidó imádónak nevezett,a “meghitt család” hozzátapsolt,Te meg most kapod a pluszokat.
De látom megint a genetika felé haladunk.
Tisztelt “műszaki segítség” és azt igénybe vevő tulajdonos!!!
Aztán jó lenne ELOLVASNI EZT A KIKÖZÖSÍTETT – Ja Tényleg – nevű kommentelőt , és VÉGLEG törölni.
Sokszor kértem,öt éve itt olvasok,de amit itt látok régóta sok nekem,ez egy hülye népség,köpönyegforgató,és hazug.
Meg ” családias”.
Szedd össze magad Te, ( igen te ) – és az öt évvel öregebb Admin,akinek nyoma sincs akkori önmagához- ne tudjak ide írni,ha lehet még olvasni se.
Nagy kérés?
Akkor legyetek szívesek.
Köszi.