“KEMÉNY IDŐSZAK VÁR MOST A PÓRMAGYAROKRA!” bővebben

"/>

KEMÉNY IDŐSZAK VÁR MOST A PÓRMAGYAROKRA!

Már egyezkedik a horda az álellenzékkel

A kormánypártok megbeszélést kezdeményeztek az ellenzéki frakciókkal a miniszterelnök által bejelentett 15 napos veszélyhelyzet 90 naposra bővítését.

Az atv.hu információi szerint az egyeztetések amolyan tájékozódó megbeszélések. Korábban a Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, hogy – szemben a tavaszi, korlátlan idejű felhatalmazással – most azért került bele a határnap, hátha az ellenzék támogatását is el tudják nyerni. Így Gulyás Gergely szerint eleget tudott tenni egy olyan kritikának a kormány, amit tavasszal az ellenzék hangoztatott.

Mint a Népszava is beszámolt róla, Orbán Viktor kedden este jelentette be, hogy ismét bevezetik a rendkívüli jogrendet.                                                                  (Népszava)

Bal-Rad komm: Nagyon komoly lehet a helyzet, ha a horda úgy döntött, hogy már most megkezdi az álellenzékre mutogatás előkészítését! Aminek a lényege: őkazokaji minden bajnak!

A dgonyakétharmad nem meri bevállalni cselekedei súlyát – következményeit! Már hétfőn előhozakodtak a tíz évvel ezelőtti, “a zeemúttnyócév” újbóli fölemlegetésével!

Csinálhatnak bármit!  A ragály korlátlan uralommal sem számolható fel, viszont a joggal elvárt segítség elmaradása miatti elégedetlenkedés lassan már lakossági nyugtalanságba fordul. Abból pedig cudar dolgok alakulhatnak ki!

KEMÉNY IDŐSZAK VÁR MOST A PÓRMAGYAROKRA!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“KEMÉNY IDŐSZAK VÁR MOST A PÓRMAGYAROKRA!” bejegyzéshez 15 hozzászólás

    1. Magyarország szegényebb lakossági rétege vagy elvérzik a betegségekben ,vagy megfagy télen, vagy éhen hal, lehet választani.
      Ez döbrögisztán, 2020-21. Ezek tények.
      Másik tény, egy rövid hír: Bécs havi 900 euró segélyt fizetett a lelőtt terroristának.
      Európában még egy terrorista is jobb elbánásban részesül, mint egy átlag magyar ember. Ez pedig nem Európát minősíti, hanem minket.
      A többi ócska álnemzeti cafrang.

      1. “Családbarát” kormány: Észak-Kelet Magyarországon gyakori látvány hétfő reggelente, hogy a gyerekek kiájulnak az iskolapadból, mert egész hétvégén nem ettek. A szülőknek nincs munkájuk, és Orbán különben is megmondta, hogy aki nem dolgozik az ne is egyék.

  1. Az egyeztetés az még nem bűn, de azzá válik amikor a felelősséget is átakarják játszani az ellen-
    zéknek az “ál- baloldalra” . Láthatjuk , ezek mind egy alomból valók . Az elmúlt évek-
    ben csak egyszer merült fel a ” gazdagok megadóztatása” a baloldalinak mondott MSZP részéről.
    Az akkori miniszterelnök jelöltjüket , rövid úton kigolyózták ! Azóta próbálják (lehet nem alapta-
    lanul ) korrupcióba húzni a SZEVIÉP farvizén . Úgy látom hogy a társadalmi válságot – amelynek
    csak fényképe a járvány – sokkal mélyebb társadalmi/gazdasági okok gerjesztik ! Ez a gerjedés
    eljutott a robbanás szintjére, amikor csak egy kis szikra kell, és beindul a társadalmi anarchia !
    … Ez a válság – sajnos – a környező országokat sem kerüli el, ami tovább súlyosbítja a helyzetet.
    Ilyen szituációban az ” ország népének” össze kellene fogni, ezzel szemben “ahányan vagyunk,
    annyi felé húzunk ” elv szerint politizálunk ! Romantikus fejjel azt írom: kötelező a társadalmi
    szolidaritás, ami alatt a KÖZÖS TEHERVISELÉST értem , mégpedig : jövedelem arányosan !
    … Eddig erről a ” magyar patkóban ” k o m o l y a n egy szó sem esett ! Ez a legnagyobb
    hiba , nem is hiba : ez már bűn ! … Meg kell állítani a tömeges elszegényedést, létminimumot
    biztosító jövedelmet minden Magyar állampolgárnak, leállítani a kilakoltatásokat, leállítani a
    luxus beruházásokat, talpára állítani a jövedelem elosztást a produktív munkát végzők javára.
    Az ország “teherbíró képességének megfelelően ” kell a bérekkel és jövedelmekkel gazdálkodni.
    Eddig esztelen pazarlás folyt, lásd itt az eredménye … amelynek egyértelmű mutatója az
    államadósság folyamatos növekedése ! Érdekes, ennél egy politikai párt sem kifogásolja az “egyen-
    lő elosztás ” elvének alkalmazását ! …. Más : az izraeli vezetés 1.5 millió db oltóanyagot rendelt
    meg az orosz gyártóktól ! Vajon mit cselekszik a nemzeti -keresztény kormány ?!

    1. Nem csak az ellenzékre ha nem magukra az emberekre kenik már, mikor a nemzeti konzultációra és az emberek egyéni felelősségére hivatkoznak!

    2. “ezzel szemben “ahányan vagyunk, annyi felé húzunk ” elv szerint politizálunk !”
      Ezt akarták elérni harminc éve , sikerült !

    3. 1,5 millió oltóanyag szinte aprópénz országos viszonylatban. Annak a megrendelése még nem jelenti azt, hogy az elosztás akkor most már kommunista is. Egyébként Izraelben C- és D-vitamin szuperdózissal kezelik a koronát, csak ezt a média nem mondja, ugye.
      A Fidesz visszahozta 2010-ben az államadósság széléről az országot, ezt azért tisztességgel kipipálhatjuk mellettük, elvitathatlan érdemük. Addig szórhatod te az állam korlátos pénzügyi forrásait rendes bérekre, míg az államnak a bevételi oldala nem erős, értsd. nincsenek komoly állami konzorciumok, trösztök gyárakkal stb.
      Ez megint csak a legócskább gazdasági demagógia.

  2. Ebben az elátkozott országban jelen pillanatban csak egyetlen ember (de nevezzük inkább szén alapú szerves vegyületnek, mert embernek már nem nevezném) él a Holdon (a Hold nagy betű, te agyoniskolázott minta magyar), az maga orbán viktor.

    1. Jocó
      2020-11-05 – 17:44

      +1
      “Szén alapú szerves vegyület.” 😀
      O1G=SASV

  3. Az “atombombára” is várunk… valahogy mindig kitolódik az ideje, te nagy jós. 🙂
    Ha ez is olyan pontos lesz, mint pl. ez, akkor nincs félnivaló:

    “Íme a jövő miniszterelnöke. Lehet ízlelgetni, barátkozni a gondolattal. Magyarország államfője Orbán Viktor, miniszterelnöke: Lázár János, Házelnöke: Gulyás Gergely. A fidesz 2.0 új generációs közjogi méltóságai a nem túl távoli jövőben.”
    https://balrad.ru/2018/04/20/a-csucson-kell-abbahagyni/#comment-68445

  4. Orbán csak azért kér magának ún. teljhatalmat, hogy történjen bármi ő uralkodhasson továbbra is. Mi van, ha 2, 3, 5, stb. fideszes ogy. képviselő elkapja a koronavírust és belehal, akkor Orbánnak oda a kétharmada.

    1. És akkor mi van? Mintha ezen a kétharmadon olyan sok minden múlna! Amit akartak a kétharmaddal, azt már régen elérték!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com