Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa ma nyilatkozatban „átkozta meg” Azerbajdzsánt, a Hegyi – Karabahban elkövetett háborús bűncselekmények miatt.
Emlékeztetett arra, hogy korábban az ENSZ felszólította a konfliktusban részt vevő feleket, hogy tegyenek meg minden lehetséges intézkedést az emberi élet elvesztésének és a polgári infrastruktúra megsemmisítésének elkerülésére vagy legalábbis minimalizálására.
„Ehelyett a házakat elpusztítják, az utcákat romokká változtatják, és az embereket menekülni kényszerítik, akik az alagsorban keresnek menedéket” – mondta Bachelet.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ma éles hangon kelt ki a karabahi harcokban alkalmazott külföldi zsoldosok „foglalkoztatása” ellen. Lavrov szerint mintegy kétezer martalóc gyilkolász az azeriek oldalán a térségben, ami az orosz diplomácia irányítója szerint több mint probléma.
A Kreml fősajtósa – Dmitrij Peszkov – szerint a martalóc fegyveresek jelenléte a karabahi forró konfliktusövezetben nagy veszélyt jelent, és okot adnak Moszkva mély aggodalmára.
Ma az Arcah büszkélkedik megsemmisítő akcióvideóval.
Az örmény források hangsúlyozzák, hogy a megsemmisített csoportba nemcsak azerbajdzsáni katonák tartoztak, hanem külföldi zsoldosok is, akiket Törökország Szíria északi részéről Karabahba fuvarozott.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

azért oroszok elfelejtik hogy 1996-ban örmények oldalán egy orosz lövész dandár is nyomult s lötték halomra válogatás nélkül azerieket köztük gyerekeket,nöket s civileket is—-itt nincs igazság csupán gyülölet–hivtak ugyan örmények oldalára zsoldosnak akkárcsak annak idején kurdokhoz is csatlakozhattam volna de egyik esetben sincs olyan hogy egyik a fehér másik az fekete–ráadásul ha emberek képesek is lennének megbékélésre-nagy politika sosem engedné meg
Az örmény siker titka vajon nem a felhős idő lehet ? Ez ugyanis erősen korlátozhatja a drónok látását. Az azeri taktika pedig nagyrészt ezek alkalmazásán alapszik.
Javítson ki valaki, ha nem így van.
Ha nagyrészt olyan az idő, mint a felvételen, akkor sajnos még bőven működik a hőérzékelés. Az UWB radarokkal pedig még épületek, alagutak belsejébe is be lehet látni, ha nincsenek levédve az ennek ellenálló megoldásokkal (vannak ilyenek). Ez egy kis táblázat arról, hogy a különféle sűrűségű ködök esetében hogyan változik a kétféle, termális képalkotásban használt hullámsávon alapuló eszközök érzékelési távolsága a normálhoz viszonyítva (kilométerben):
https://media-exp1.licdn.com/dms/image/C4E12AQHtmENNSZxIEQ/article-inline_image-shrink_1000_1488/0?e=1609977600&v=beta&t=I-UECM_MJFdNHy-QRvS8p9rOIzR3jYBBxhi3HYXKCxU
Bővebben:
https://www.linkedin.com/pulse/20140625165540-14073483–what-do-you-see-with-a-thermal-imaging-camera-in-foggy-and-rainy-conditions-is-one-of-the-most-frequently-asked-questions-from-our-clients
Köd besorolása normál látótávolság szerint (ICAO):
Cat I (Category I): látótávolság 1220 méter
Cat II: 610 méter
Cat IIIa: 305 méter
Cat IIIc: 92 méter
Használt hullámsávok a termális képalkotásban
3.0-5μm (MWIR)
8-12μm (LWIR)
Viszont ezek veterán, tapasztalt katonáknak látszanak, akik fiatalon akár még a kilencvenes években is harcolhattak. Ha bírják a gyűrődést, túlélték és kiismerték a modern hadviselés módszereit, eszközeit, valamint elfogadható fegyvereik, használható információik vannak, akkor könnyedén kipucolhatnak egy hasonló létszámú, innen-onnan begyűjtött vegyes zsoldostársaságot, aminek az útját kifigyelték. Elvégre ott ők vannak otthon.
Köszi !
Nem értem a hozzászólókat,eleve a reakciókat. Azt mondjuk,mi egy kersztyén nemzet vagyunk. Megvédjük az értékeinket. Akkor hogy lehet az, hogy avganisztánba küldenek magyar katonát hogy bíztosítsa a békét(48-49-ben az egyik követelésünk az volt,hogy magyar baka magyar földön,ha már szóbahozhatom),de nem küldünk azonnal sereget a keresztyének megsegítésére?