„Hegyi-Karabah” bővebben

"/>

Hegyi-Karabah

Tegnap Vlagyimir Putyin orosz államfő, és Macron gall president telefonon konzultálták meg a hegyi – karabahi történéseket.

Vélhetőleg dűlőre is juthattak a dolgok intézését illetően, mert ma már Moszkvában „vendégeskedik” Zohrab Mnatsakanyan örmény, és Jeyhun Bajramov azeri külügyminiszter. Ők Szergej Lavrov orosz külügyminiszter „szíves invitálására” érkeztek. „A tűzszüneti megállapodások végrehajtásának megvitatása céljából.”

A hír hallatán a TASZSZ megkérdezte Nikol Pasinyan örmény miniszterelnököt és Ilham Alijev bakui vajdát: ők terveznek – e egy közös moszkvai randit. Némi köntörfalazás után bevallották: ha muszály, akkor „készséggel”.

A hegyi – karabahi tettek mezein közben bőszen folyik a gyilkolászás! Oda – vissza!

Persze a mi (B-R) meggyőződésünk, hogy a dolgok megnyugtató rendezéséhez nem Moszkvába kell hívni a feleket, hanem Moszkvának kell(ene) egy „kisebb delegációt” meneszteni a térségbe. Szigorúan „baráti jelleggel”!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Hegyi-Karabah” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Persze a mi ( B R) meggyőződésünk, hogy a dolgok megnyugtató rendezéséhez … hanem Moszkvának kell (ene) egy „kisseb delegációt” mesztenie a térségbe. Szigoruan „baráti jellegel.” EGYETÉRTEK !

  2. Az ott élőknek biztosan jobb volt a SZU. (Ennél talán még sztálini uralom is jobb volt nekik.)

  3. Ahogy a süket néma szomszédom kommunikál néha tök részegen,akkor mondja ki, illetve mutogatja el a legigazabbat.Barát,barát aki segít, zsar ember aki nem segít! Na most akkor kiknek, és miért is segítsenek az arra hívatottak? Véleményem szerint az igaz barát, a bajban is barát, és nem csak akkor mikor lepkézni kell az életet!!!Én személy szerint nem kérek az olyan barátokból ami max 50 év múlva Döbrögisztán területére kalifátust tervez!!Bár az itt véleményt nyilvánítóknak akkor már fakereszt!!!

  4. Számomra az az elgondolkodtató, hogy két szomszédos állam konfliktusának megoldásáról, két másik távoli állam konzultál egymással. Pl: Mi a f@sz köze van Franciao-nak ahhoz, hogy mi történik Hegyi-Karabahban? Az oroszokat még érteném, de a Franciákat…?

  5. Ez egy azeri cikke, de érdekes, és megmutatja, hogy az oroszok meg tudják oldani a katonai szállítmányok kérdését Örményországba (102. katonai támaszpont és 3624. légitámaszpont), még úgy is, hogy Grúzia légterét erre a célra nem használhatják:
    https://tgme.org/2020/08/russia-iran-and-kuwait-are-involved-in-secret-supply-of-weapons-to-armenia/
    Irán ugyan nem engedi a területén még az orosz katonai erők ideiglenes állomásozását sem, de a légterét egyelőre használhatják szállításokhoz. Kuvait és Örményország között pedig valami egészen különös kapcsolat alakult, ha igazak a hírek.

  6. Kardigán tovább provokál.Törökországnak semmi köze a két ország területi vitájához, de ő jogot formál a beavatkozásra.
    Ki szelet vet, vihart arat.
    „ANKARA, október 21 – RIA Novosti. Fuat Oktay”
    Törökország alelnöke kijelentette, hogy Ankara csapatokat küld Hegyi-Karabahba, ha ilyen kérés érkezik Azerbajdzsántól.Azt is hozzátette, hogy Törökország nélkül nem lehet megoldani a válságot.(Akár Dánia is mondhatná ezt, de senki sem venné komolyan, mint ahogy őket sem.)
    Mi van, ha Moszkva is bejelenti, hogy habozás nélkül küld csapatokat az örmények kérésére?A törökök soha nem voltak megbízható szövetségesek.
    https://ria.ru/20201019/nezavisimost-1580408318.html
    https://russian.rt.com/world/news/794943-turciya-voiska-karabah

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com