„Egyharmadból stabilizálódik a kétharmad” bővebben

"/>

Egyharmadból stabilizálódik a kétharmad

Részvételi adatok a borsodi időközi választásról

Szavazó az időközi önkormányzati választáson a Nógrád megyei Vizsláson, a közösségi házban kialakított szavazókörben 2020. szeptember 13-án. A koronavírus-járvány terjedésének megakadályozásáért a szavazóhelyiségekben kézfertőtlenítőt helyeztek el, amelyet a választópolgárok a szavazóhelyiségbe érkezéskor és távozáskor is használhatnak. A szavazatszámláló bizottságok tagjai maszkot viselnek, és erre kérik a választópolgárokat is.

Időközi országgyűlésiképviselő-választást tartanak Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú választókerületében vasárnap, a tisztségért öten indulnak.

A választást azért írták ki a tiszaújvárosi székhelyű egyéni választókerületben, mert júliusban motorbalesetben elhunyt a térség 2018-ban megválasztott képviselője, Koncz Ferenc (Fidesz)

A posztért öt jelölt indul. A szavazólapokon – sorsolás alapján – a következő sorrendben szerepelnek a jelöltek: Biró László (Párbeszéd-MSZP-DK-Momentum-LMP), Váradi Gábor (független), Koncz Zsófia (Fidesz-KDNP), Sóváriné Bukta Erika (Demokrata Párt), Tóth Ádám (független).

A választókerületben mintegy 77 700-an jogosultak szavazásra, közülük 50-en átjelentkezéssel szavaznak, vagyis ők nem a lakóhelyükön, hanem a választókerület egy másik településén adhatják le voksukat. A választókerület 42 településén 110 szavazókört alakítottak ki.

Tizennégy választópolgár jelentkezett külképviseleti szavazásra, ők hét nagykövetségen, konzulátuson szavazhatnak. A külképviseleteken szavazók voksait tartalmazó urnákat hazaszállítják, és a kijelölt szavazókörben számolják majd össze, a vasárnap leadott szavazatok közé keverve.

Délelőtt 11 óráig a jogosultak 16,69 százaléka adta le voksát.

A 2018-as parlamenti választáson ebben a körzetben hasonló időpontban 27,81 százalékos volt a részvételi arány.                                                                             (infostart)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm:  „…Délelőtt 11 óráig a jogosultak 16,69 százaléka adta le voksát. A 2018-as parlamenti választáson ebben a körzetben hasonló időpontban 27,81 százalékos volt a részvételi arány.”

-Záróráig TALÁN EGYHARMAD összejön, hogy teljes legyen a hordakétharmad!

„Lesz olyan 2000-2500 cigány, akik elmennek szavazni, de sajnos nem rám”

-sopánkodik a 444.hu – n a szintén független Váradi Gábor, aki a miskolci cigány kisebbségi önkormányzat tagja és az Országos Roma önkormányzatba is bekerült.

„…Ezek szerint a Fidesznek vannak cigány támogatói. Bíró Lászlónak is vannak?

Biztos van egy-kettő. Az látszik, hogy a Koncz Zsófiát nagyobb cigány közösség támogatja, azt gondolom, elsősorban a polgármesterek felől érkező megfélemlítés miatt. Lesz is egy 2000-2500 cigány, akik el fognak menni és szavaznak. Sajnos nem rám, hanem Koncz Zsófiára…”

-Mit lehet ehhez még hozzáfűzni? A vajdatábor STABIL! És elszánt!

Ragozhatnánk a történetet vég nélkül, csakhát nincs értelme!

“Egyharmadból stabilizálódik a kétharmad” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Kár a dumáért,a hülyeség magyarázatáért,mert teljesen mindegy ki győz,ki veszít!
    Realista,te pedig tartogasd a magyarázataidat arra az esetre,ha majd magyarázkodnod kell!
    Ha nagyon akarod admint fikázni,hát írj neki magánlevelet,vagy menj el hozzá,aztán lesz,ami lesz,de ez az évek óta tartó szófosás csak itt bassza az idegeket,de csak azért,mert semmi érdemleges,ésszerű dolog nincs benne,csak a fikázás!Mondtál te már mindent,meg annak az ellenkezőjét,csak azért,hogy admint lejárasd,mondván ,hogy nem mond igazat,túloz stb.Te ugyan azt teszed,mert valójában te sem érted a mai helyzetet,mert a törvényességnek még a látszata sincs,és azt csinálnak,már a vezetés,amit akar!Ma a jogszabályok csak azért vannak,hogy legyen mit megszegni,a választások átírása,saját haszonra,az minden csalás teteje,magyarázni teljesen felesleges,mert te sem érted,mi meg csak sejtjük,hogy nem a mi érdekünket szolgálja.Jelesül az ,hogy eltünt az összes jegyzőkönyv,és annak hiányában hirdetett győzelmet a fidesz,ezen nincs mit szépíteni,magyarázni,és a kételkedőt szapulni,héát az csak a te hülyeséged!
    Olyanon nem rágódtál,hogy Szijjártó élvezte Szíjj kegyeit a Jadranon,majd Szíjj nyert egyszer 93 milliárdos,majd egy 18 milliárdos pályázatot(a számok pontosságáért már nem felelk,de a megjelöltek körül voltak),amit aztán te elfelejtettél megmagyarázni,mint ahogy eddig magyaráztad a megmagyarázhatatlant!
    Úgy,hogy húzd el zippzárat,vagy innen a beledet!

  2. Pakson járt Thürmer Gyula (videó)
    Koronavírus- járvány, stadionok, egészségügy, választások! Mind téma volt a Magyar Munkáspárt kitelepülésén a paksi piacon. A délelőtt folyamán a helyi aktivisták kiadványokat osztottak, az eseményen részt vett Thürmer Gyula a szervezet elnöke is. Forrás:telepaks.net
    https://munkaspart.hu/mi-ti-2/4966-pakson-jart-thurmer-gyula-video

  3. A politikában csak győztesek és vesztesek vannak. Az ellenzék vesztett. Sajnos várható volt, mert ugyanazokat a hibákat követték el, mint korábban. Nem tudnak mozgosítani és rossz jelöltet állítottak, akin az Orbán-szopkodó média könnyen fogást talált.

    1. Nem nagyon akartam beleszólni Realista minden realitást nélkülöző bejegyzéséhez, de azért nyomott valamit a latba, hogy a Fidesz halkan kifejtette, hogy ha nem az ő jelöltje győz akkor nem kap a térség támogatást (ld. Budapest!). Nyomós érv!

  4. Realista!
    A te véleményed annyira szabad,hogy említésre sem méltó!
    Az nem vélemény,ha arra,aki véleményt mond,egyből ráugrassz,mint gyöngytyúk a langyos takonyra!Kevered a fidesz viselt dolgait a látszólagos ellenzékiséggel,szidod az ellenzéket,mert…de az nem jut eszedbe,hogy az elit,és ellenzéke ugyanarról a tőről fakad,ezért érdemi ellenvetést sehol nem fog tenni!
    Pedig itt a nagy alkalom,a koronavírus második hullámával való szembehelyezkedés kapcsán,de nem teszik,vadul követelik,hogy oszt mán mindenki viseljen maszkot,és korlátozza le a mozgását!Ez ugyan teljesen szükségtelen,de mindenki a WHO,és Bill Gates rémséges álmát dédelgeti,és várja azt az oltást,ami pontot tesz az emberiség kiirtásának ördögi tervére!Miért nincs egy ellenvetés,miért áll be még a Munkáspárt is amögé,hogy a korlátozásokat be kell tartani?!
    Ja,és az nem vélemény,hogy az egyik vélemény képviselőjét szidod,hogy nincs igaza,pedig már sokszor kiderült,hogy de,veled ellentétben,aki egyetértesz a fidesz minden marhaságával,bár az utóbbi időben hordának mondod a fideszt,de ez nem tesz téged az ellenzőjévé!
    A te ellenvéleményed csak arra jó,hogy eltereld a valóságról a figyelmet,arról szót sem ejtesz,hogy a fidesz,meg ellenzéke kinek,kiknek a bábja,és hogy irányítóiknak mik a tervei!
    Igaz,itt a veled ellentétes oldal sem reagált sosem olyan megjegyzésekre,amelyek az alternatív igazság,és megoldások felé vitte volna a beszélgetést,a vitát,pedig lenne mit elmondani.Ezt azért írom,mert a mi kis (nem ám!)problémáink összefüggnek a világ,és az univerzum primlémáival,csak erről nem illik beszélni,mert ne illik,és veszélyes is!

Hozzászólás a(z) Fodor István bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com