Az elnöki köztársaság – A poroszországi „államcsíny” – 1
(idézet: Hitler hatalomra jutása – Székely Gábor)
A poroszországi „államcsíny”
A tavaszi elnökválasztásokat követően a birodalom 18 „szabadállamának” parlamentjében a nemzetiszocialisták – Bajorország kivételével – már mindenütt a legerősebb pártfrakciót mondhatták magukénak. S ez nem csupán helyi nemzetiszocialista kormányok alakításának lehetőségét jelentette, hanem azt, hogy a nácik az egyes államok kormányainak képviselőiből álló Birodalmi Tanácsban (Reichsrat) is többségre kerülhetnek. Az addig kormányzó koalíciók mindent elkövettek annak érdekében, hogy a választásokat követően is helyükön maradhassanak. Ennek számtalan módja volt, részben alkotmányban biztosítottak, részben pedig az államok és kormányaik viszonylagos önállóságából fakadóak. A különféle manőverek a legtöbb helyen sikerrel jártak. Csupán három államban kaparinthatták meg a nemzetiszocialisták a miniszterelnöki bársonyszéket. A náci párt történetének első miniszterelnökét, Alfred Freyberget május 21-én iktatták be Anhaltban, ahol a parlamenti mandátumok 41,6%-át szerezték meg. Az Oldenburgban és Mecklenburgban alakított kabinetek már abszolút többségre támaszkodhattak (az előbbiben 52,1, az utóbbiban 50,8% volt a nácik parlamenti képviseletének aránya).
A Birodalom központi és legnagyobb „szabadállamában”, a kezdetektől szociáldemokraták irányította Poroszországban is a nemzetiszocialisták szerezték a legtöbb szavazatot. Ez nem csupán azt jelentette, hogy az újonnan összeülő tartományi képviselőházban a korábbi 6 helyett 162 náci képviselő foglalhatott helyet, hanem azt is, hogy a szociáldemokrata-demokrata-
A szociáldemokrata Otto Braun vezette kormányzat részben az elnökválasztások eredményét, részben már az újabb választási gyűlések, propagandaakciók hatását felmérve számított a nácik előretörésére, s még idejekorán megtette a szükséges intézkedéseket. Az egyik utolsó kormányülésen elfogadott „ügyrendi” módosítás lehetővé tette, hogy a „kormány mindaddig hivatalban maradjon, amíg az új miniszterelnök a választás második fordulójában is abszolút többséget szerez”. Így a második fordulóban az alkotmányjogilag nem szentesített, de az addigi gyakorlatban megkövetelt relatív többség nem volt elegendő a nemzetiszocialista jelölt megválasztásához, s a kormány a helyén maradt. Azt azonban nem sikerült megakadályozni, hogy május 25-én, a nemzetiszocialista Karl Litzmann tábornok elnökletével – ő volt a képviselőház doyenje, ezért ő nyitotta meg az ülést – a náci párt adja Hans Kerrl személyében a parlament elnökét, majd június 22-én mind a kommunistákat, mind pedig a szociáldemokratákat kiszorítsák a parlament elnökségéből. Mindezzel azonban nem lehetett a mintegy 100 mandátumos kisebbségben lévő kormányt, Otto Braun veterán miniszterelnököt és mindenható belügyminiszterét, Carl Severinget elmozdítani. Legalábbis a weimari alkotmány demokratikus cikkelyei alapján nem.
A náci párt Hitler utasítására korántsem új, azonban a „nagypolitikában” eddig még nem alkalmazott módszerhez folyamodott: a közrend és az „állam biztonságának” megrendítésével ki akarta kényszeríteni az alkotmány 48. cikkelyének alkalmazását, a rendkívüli állapot bevezetését. Június 17-től, az SA és az SS tevékenységét betiltó rendeletet felfüggesztő intézkedés hatálybalépésének napjától a náci párt fegyveres osztagai – nemritkán a rendőrség támogatásával — támadást indítottak a szociáldemokrata és a kommunista párt gyűlései, pártházai és kiadói ellen. Tüzet nyitnak és több védőt megsebesítenek a szociáldemokrata párt központi lapja, a Vorwärts székházánál. Megtámadják a kommunisták szervezte Vörös Segély-gyűlést Berlin-Charlottenburgban. Véres összecsapásokra kerül sor a berlini egyetemeken. A szociáldemokraták fegyveres szervezete, a Birodalmi Lobogó és a kommunista Vörös Frontharcosok Szövetsége (Roter Frontkämpferbund) védekezik, s nem is eredménytelenül, de az utcák rendje felbomlik: bezúzott kirakatok, halottak és sebesültek jelzik a náci terrorkülönítmények útját. A barnaingesek azonban Poroszországban nem tudják elérni azt, amit a birodalom más államaiban, sőt a véres akciók hírére mind szervezettebb ellenállásba ütköznek. Így a munkások tízezreit mozgatták meg, és országos felháborodást váltottak ki az Altonában lezajlott események.
A Hamburg melletti kisvárosba július 17-én a náci párt mintegy 6000 hívét összpontosította Schleswig-Holsteinből és Hamburgból, és rendőri fedezettel, a korszakban ritkaságszámba menő páncélautók védelmében bevonultak Altona munkásnegyedébe. A munkáspártokat becsmérlő jelszavakat kiabáló, választási plakátokat tépkedő fasisztákat kemény öklök fogadták. Hamarosan lövések dördültek. Az összecsapásnak 17 halálos áldozata (tizenkét kommunista, egy szociáldemokrata, egy Birodalmi Lobogó-tag és három nemzetiszocialista) és hét sebesültje volt.
A náci akciók hozzájárultak ahhoz, hogy a poroszországi kormányzat elbizonytalanodjon, egysége – amely már korábban sem volt valami szilárd, hiszen a nemzetiszocialista parlamenti tisztségviselők (az elnök és az elnökségi tagok) megválasztását éppen a Centrumpárt „különutas” politikája tette lehetővé – tovább bomoljon. A kabinet több irányban kereste a kiutat. E kísérletek első szakaszában a lehetetlennel is megpróbálkozott: a birodalmi kormányt igyekezett rávenni a helyzet normalizálódását elősegítő intézkedésekre. Így június 26-án Severing belügyminiszter felajánlotta Wilhelm Freiherr von Gayl birodalmi belügyminiszternek, hogy „komoly nyugtalanság” esetén a központi kormány vegye át a porosz rendőrség irányítását. Az ajánlat feltűnést keltett, a birodalmi kormány azonban nem vállalta a megosztott felelősséget.
A birodalmi kormány jóindulatának megszerzését, vagy legalábbis az egyre feszültebbé váló kapcsolat enyhítését, s részben a koalíciós partnerek megnyugtatását szolgálták viszont a nagy feltűnést és visszatetszést keltett júliusi lapbetiltások. Maga a lapbetiltás a weimari köztársaság békésebb időszakaiban sem volt ritka, az elnöki kormányzat idején pedig szinte mindennapos esetnek számított. A közvélemény megdöbbenését az váltotta ki, hogy a szociáldemokrata párt központi orgánuma, a Vorwärts, a Centrumpárt lapja, a Kölnische Volkszeitung, majd a Birodalmi Lobogó lapja, a Reichsbanner jutott erre a sorsra, s a rendelet alatt a szociáldemokrata belügyminiszter, Severing neve szerepelt. Severing és a porosz kormány természetesen nem maga kezdeményezte a betiltásokat, „csupán” a birodalmi belügyminiszter rendeletét hagyta jóvá. Viszont korántsem tettek meg mindent a felülről jövő nyomással szemben, sőt elősegítették érvényre jutását. Amikor ugyanis a kommunista párt képviselői javaslatot nyújtottak be a betiltás felfüggesztésére, a szociáldemokrata párt és a centrum frakciója nem vett részt a szavazáson, s így a nemzetiszocialisták és a jobboldal 197 voksával a kommunisták javaslatát elutasították.
A jobboldali birodalmi kormánynak tett komoly engedmények ellenére a szociáldemokrata párt a birodalmi elnöknél, Hindenburgnál ellenakcióval is próbálkozott, mégpedig Papennel szemben érvelve. Táviratukban, amelyet a párt elnöke, Otto Wels és a parlamenti frakció vezetője, Rudolf Breitscheid írt alá, az „új kurzus” hathetes mérlegét megvonva megállapították az életfeltételek gyors rosszabbodását, az egyre feszültebbé váló belpolitikai helyzetet, és, ami a birodalmi elnököt különösen érzékenyen érintette, az államhatalom tekintélyének csökkenését és a birodalom egységének bomlását. „Mindez azoknak a rendszeres kedvezményeknek a következménye, amelyekben az alkotmányellenes erők részesülnek, amíg az alkotmányhoz hű kormányzatoknak a rend és a nyugalom helyreállítására tett erőfeszítéseit a birodalmi kormány intézkedései keresztezik. A jelenlegi kurzus folytatása beláthatatlan veszélyekkel jár a birodalom és a nép számára.”
Több hasonló intézkedés és dokumentum jelezte, hogy a porosz kormány és a szociáldemokrata párt jól érzékelte a veszély nagyságát, s elhárítása érdekében hajlandó volt a további alkura, korábbi „eltökélt ellenzéki” álláspontjának feladására. De más irányban is tapogatózott. Így például az SA-ra és az SS-re vonatkozó tilalom feloldását követően, a terrorhullám kibontakozásakor Braun miniszterelnök a többi „szabadállam” kormányához fordult azzal a javaslattal, hogy területükön továbbra is tartsák érvényben a náci osztagok betiltását. (A törekvés nem járt sikerrel, mert a megállapodás utáni napon, június 27-én Hindenburg aláírásával újabb szükségrendelet látott napvilágot, amely csonkította a helyi jogokat, amennyiben a helyi hatóságokat csak „a közbiztonság közvetlen veszélyeztetése” esetére hatalmazta fel tiltó rendeletek kibocsátására, akkor is csak „meghatározott körzetekben és egyes esetekre korlátozva”.)
Lényegesen nem változott a poroszországi szociáldemokrata vezetés politikája akkor sem, amikor július 16-án „megbízható forrásból” értesült arról, hogy Papen miniszterelnök még a választások előtt további intézkedésekre készül ellenük. A pártelnökség, meghallgatva Severing tájékoztatóját, arra az álláspontra helyezkedett, hogy „bármi következzen is, az alkotmányos jogi alapokról [a párt] nem térhet le”. Pedig volt más elképzelés is. A porosz kormány képviselői a délnémet tartományi kormányok miniszterelnökeivel tanácskozva zárt körben felvetettek egy olyan megoldást, hogy amennyiben a birodalmi kormány erőszakkal vagy kényszerrel kívánja eltávolítani helyéről a poroszországi koalíciót, s az állam élére birodalmi biztost nevezne ki, úgy „a porosz kormány rendkívüli állapotot rendelne el, a Reichsbannert kiegészítő rendőri alakulatnak nyilvánítaná és felfegyverezné, Hindenburgot diszkréten semlegesítené, a birodalmi kormányt és az NSDAP vezető klikkjét pedig letartóztatná. A birodalom kormányzását átmenetileg az öt legnagyobb állam miniszterelnökeiből létrehozott direktórium venné át.” E tervhez megnyerték a porosz államtanács elnökét, a centrumpárti Konrad Adenauert is.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!