„Donbassz” bővebben

"/>

Donbassz

A Politiconak nyilatkozott Zelenszkij bohóc.

Zelensky maratonnak nevezi a donbass-i háborút |  Orosz tavasz

„Az ukránok egy európai Ukrajnában akarnak élni. Megértik, hogy ez az út az EU-tagság felé. Mentálisan inkább európaiak vagyunk, mint – sajnálom – néhány EU – s ország”- mondta Zelenszkij.

„Úgy gondolom, hogy Európának emlékeznie kell arra, hogy az ukránok adták életüket az európai gondolkodásért, és evégből hosszú évek óta harcolna Donbasszban.”

Majd bedobta a csalit: Szerinte Ukrajna gazdaságilag és a természeti erőforrásokra vonatkozó statisztikák alapján Európa egyik legerősebb országa. (Mondjuk ebben lehet némi igazsága!)

Donbassz frontjain csak a szokásos…

A DNR délvidéki Leninszkojét gránátvetőzgették meg ma kora délután. Amúgy pedig most azzal szórakoznak Kijev latorjai, hogy gyúlékony anyagokat cipelő drónokat potyogtatnak a frontvonalon a száraz avarra.

Az LNR – szakaszon teljes lehetne a csend. De nem teljes, mert innen is, onnan is taposóaknák robbanásai hallatszanak. Nem elég pontosak a hoholtérképek. Ma két martalóc harapott így fűbe.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Donbassz” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. tényleg milyen igaza van—itt a megoldás migránsokat s cigányokat telepitsük ki ukrajnába hisz ök olyan igazi europais érzelmüek s rengeteg földjük van–

  2. „az ukránok adták életüket az európai gondolkodásért, és evégből hosszú évek óta harcolna Donbasszban.”
    Tehát ez az európai gondolkodás?
    Évek óta lőni, gyilkolni embereket, mert ők nem akarják ezeket az „európai értékeket”? Akik már több népszavazáson is megerősítették, hogy nem akarnak többé ukrán állampolgárok lenni…

Hozzászólás a(z) Kontroll bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com