Válság közben is drágul az élet: nem mindennapi, amit Döbrögisztán produkál
Szeptemberben is magas maradhatott az infláció Magyarországon a Portfolio által megkérdezett elemzők szerint. A most 4% közelében mozgó áremelkedési ütem az év végére csökkenhet, de a jövő év első felében akár 5%-hoz közeli indexeket is láthatunk majd. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) vélhetően csak ezt követően lélegezhet fel, amikor az infláció érdemben csökkenhet.
Kevés olyan ország van a világon a koronavírus-járvány okozta recesszió kellős közepén, ahol igen jelentős áremelkedés figyelhető meg, Magyarország azonban ezek közé tartozik. Az augusztusi 3,9%-os infláció uniós rekordnak számított, és úgy tűnik, hogy szeptemberben is dobogós helyezésre számíthatunk. A Portfolio által megkérdezett közgazdászok szerint ugyanis szeptemberben sem csökkenhetett az árnyomás. (A KSH csütörtökön reggel publikálja a szeptemberi inflációs adatot.)

Az infláció emelkedése és a forint árfolyamnak elmúlt időszakban látott gyengülése oda vezetett, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kénytelen volt 15 bázisponttal 0,75%-ra emelni az egyhetes betét kamatát. Az infláció trendje így nagyon fontos lesz a következő időszakban: ha további áremelkedés lesz látható és gyengül a forint, akkor az MNB újra emelheti a kamatot, de ha csökkenne az árnyomás és erősödne a magyar fizetőeszköz, akkor megpróbálhatná csökkenteni a kamatszintet.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető közgazdásza szerint a magas infláció legfőbb oka a szeptemberi üzemanyagár-emelkedés. Az élelmiszerek inflációja is erősödhetett a szezonális hatások következtében, de ugyanez igaz a ruházati termékekre is – vélekedett a szakértő. Ezzel szemben a szolgáltatások esetében az árnyomás enyhülésére számít, ami a tavalyi évi magas bázis mellett a maginfláció mérséklődését okozza.
Regős Gábor, a Századvég makrogazdasági részlegének vezetője szerint az inflációt vélhetően szeptemberben is az előző hónapokhoz hasonló folyamatok határozták meg, ennek megfelelően várakozása szerint az infláció továbbra is a jegybanki célsáv teteje körül alakulhatott. Az inflációt felfelé húzta az élelmiszerárak kiemelkedő növekedése, illetve a gyenge forintárfolyam. „Míg recesszió időszakában az infláció inkább mérséklődni szokott, most ennek az ellenkezőjét látjuk” – mondta Regős, aki a gyenge forint mellett az egyedi hatásokkal magyarázta a drágulást.
A szakértők megosztottak azzal kapcsolatban, hogy az idei év végén hogyan alakul az infláció. Vannak olyan várakozások, amelyek szerint lejjebb ereszkedik a mostani 4%-hoz közeli szintről, de a többség nem vár érdemben alacsonyabb indexet decemberre. Ha ebben látszik is némi megosztottság, az elemzők szinte egységesen úgy vélik, hogy a jövő év első felében új csúcsra emelkedik az infláció.
Halász Ágnes, az UniCredit Bank vezető közgazdásza úgy véli, hogy a maginfláció növekedési üteme a következő hónapokban fokozatosan lassulhat, ahogy a munkaerőpiaci nyomás enyhül, de a főindex az inflációs célsáv felső szakaszában ragadhat az utolsó negyedévben a gyenge forint miatt. Ráadásul 2021 április és júliusa között ki is léphet átmenetileg a 2-4%-os célsávból, amennyiben a magasabb importárak hatását a hazai vállalatok továbbra is érvényesítik fogyasztói áraikban.
Suppan Gergely, a TakarékBank vezető közgazdásza szerint az infláció az üzemanyagok alacsony bázisa és az átmenetileg felfüggesztett parkolási díjak miatt jövő áprilisban tetőzik 5% felett, de onnan gyorsan visszaesik, az alapfolyamatokat jobban megragadó adószűrt maginfláció pedig talán már elérte a csúcsot. Regős Gábor is úgy véli, hogy megközelítheti az 5 százalékot is az infláció jövő április-májusban, amiben nagy szerepe lesz a bázishatásnak.

Virovácz Péter úgy véli, hogy a jövőre csökkenhet a maginfláció és az adóváltozásoktól megtisztított index is. „Mivel az adóhatás továbbra is jelentős, így a maginfláció csökkenésével párhuzamosan az adószűrt inflációs index is csökkenhet. Az inflációs alapfolyamatok mérséklődése pedig jelentős terhet vehet le az MNB válláról” – véli a szakértő. Szerinte ha az inflációs trendben változás történik, és az áremelkedés üteme enyhül, akkor az fordulatot jelenthet a forint megítélésben is. A maginfláció 2021 második felében térhet vissza a 2-4%-os inflációs célsáv közepére, addig viszont a jegybanki mozgástér is meglehetősen szűk marad.

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Az ilyen “tudományos” latolgatásoknak mindössze egyetlen haszna van a pórmagyarok köreiben. Már ha egyáltalán eljutnak a körhöz ezek a latolgatások. Mégpedig az, hogy nem csak úgy érzi a nép hogy egyre rosszabbul él, de ez félhivatalosan meg is van erősítve! HIVATALOSAN persze pont az ellenkezőjét állítja qrmányunk és az ő vetítöldéje.
A valódi probléma ezekkel a félhivatalos latolgatásokkal az, hogy csak a tényt – A KÖVETKEZMÉNYT – közlik, az okot nem! Lehet úgy vannak vele, hogy harminc év alatt megszokhatták már a magyarok.
A kiváltó oka a nyomornak a rendszerváltás! A saját ország, a saját gazdaság – nélküliség! A GYARMATI LÉT!
Saját gazdaság nélkül IDE jószerével a fogyasztási cikkek 75 százaléka “kívülről” érkezik. Amit az itteni bérmunkáért vetett “fizetésből” kell(ene) megvásárolni, ráadásul világcsúcs ÁFA – val növelt fogyasztói áron.
A szolgáltatások árai – még a “magyar” kézen lévők is – FEJLETT – VILÁGSZÍNVONALÚAK!
AZ IGAZI PROBLÉMA AZ, HOGY NINCS AKI – AMI EZT KÖZÖLJE A NÉPEKKEL!
Emberek! Ez itt már nem a Magyar Népköztársaság, a keleti blokk legvidámabb barakkja! Itt 30 éve megszűnt a szocializmus!
Ez itt ma már Döbrögisztán, az EU – szemétlerakója és profittermelő helye! Itt már 30 éve egy bűnös rendszer uralkodik! EMLÉKEZZÜNK! MI AKARTUK “EZT”, ÉS “EZÉRT” LEVÁLTOTTUK A SZOCIALIZMUST! EMLÉKEZTETNÉNK: HA “EZ” ROSSZ NEKÜNK, LEVÁLTHATJUK ÁM “EZT” IS! CSAK… – AKARNI KELL!
Petymegnek:
2019. 12. 31-én 2 sör tétben, kötöttünk egy fogadást, ami abból állt, hogy 2021.01.01-től 28% lesz az áfa.
Tartod még Petymeg? -utolsó pillanat, hogy visszalépj… 😀
Nem találom a fogadást !
De két sört megér még úgy is,hogy ebben az “országban” minden megtörténhet !
Azért 28% durva lesz ha lesz .
petymeg
2020-10-08 – 19:55
Én nem felejtek. Sem a jót, sem a rosszat… (felírtam :D)
Rendben , de melyik nap mert nem találom .
Nem vagyok elrontója semmi jónak !
petymeg
2020-10-08 – 20:40
Dörzsöld meg a szemed! -ott van az elején.
2019. 12. 31.
Nyilván szilveszteri hangulatban voltam…
Rosi Nante
2020-10-09 – 19:14
Kérd el a mal címet vagy a telefón számot .
Meg van Vele beszélve .
Kimaradt :
Admintól.