„A Szent Cél a MUNKAHELYEK megvédelmezése!” bővebben

"/>

A Szent Cél a MUNKAHELYEK megvédelmezése!

Gyakorlatilag elfogyott a pénz a munkanélküli segélyekre a költségvetésben

Az idei előirányzatnak már a 97,7 százaléka fogyott el augusztus végére a költségvetésben. A megmaradt összeg nominálisan még a 2 milliárd forintot sem éri el, a havi kiadási tételeket nézve pedig ez szinte semmire sem elég. Aggodalomra azonban nincs ok.

A koronavírus-járvány nemcsak tavasszal és nyár elején borította fel teljesen a munkaerőpiaci statisztikákat, de a költségvetésben is egészen váratlan és megmagyarázhatatlan folyamatokat indított el. Korábbi cikkeinkben rendre nyomon követtük az adatsorok mellett az államháztartási kiadások alakulását is, miszerint júniusban eddig még soha nem látott mértékű kiadást jelentettek az államnak az úgynevezett passzív kiadások. A – mára megszüntetett – Nemzeti Foglalkoztatási Alapon belül ez az előirányzat tartalmazza az álláskeresési járadékot, a nyugdíj előtti álláskeresési segélyt, az ellátások megállapításával kapcsolatos útiköltség-térítést, illetve az ellátásokkal összefüggő közvetlen költségeket.

Fotó: MTI Fotó: MTI

Mint arról a részletes államháztartási adatok alapján beszámoltunk, csak a hatodik hónapban eddig még soha nem látott összeget költött el erről a sorról a kormány, 29,4 milliárd forintot. Ráadásul úgy, hogy jellemzően havi szinten a passzív kiadások 5-11 milliárdot tettek ki még például 2011-2012 környékén is, amikor nagyon magas volt a munkanélküliség és a mostaninak többszöröse volt a regisztrált álláskeresők száma.

Mivel az álláskeresési járadék három hónapig jár, mindebből logikusan következett volna az, hogy akkor júliusban és augusztusban is hasonló, kiugróan magas költség keletkezik. Ehhez képest a hetedik hónapban rekordalacsony összeget, mindössze 781 millió forintot költött a kormány. Az alacsony kiadás magyarázatára még Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszternél is rákérdeztünk egy kormányinfón, konkrét választ azonban ő sem tudott adni a júliusi számokra. Sőt, a lehetséges indokok egyike sem állta meg a helyét 100 százalékig.

„Nem tudjuk, bízunk benne, hogy sokan találtak hamar munkát, de kétségkívül igaz, hogy az államháztartási ráfordítás mértéke alacsony volt. Hogy rekord-e, azt nem tudom, de az alacsonyabb összegek közé tartozott. De azt is látni, hogy a foglalkoztatottsági adatok a januárinál már most is jobbak, 4,46 millió embernél több dolgozik Magyarországon, ami azt mutatja, hogy a járványt a magyar gazdaságnál is valamelyest kevésbé szenvedte meg a magyar munkaerőpiac.” – válaszolta a miniszter.

Válaszában kitért még egy lehetséges magyarázatra is, mely véleményünk szerint csak akkor állná meg a helyét az adatok ismeretében, ha több egyéb feltétel egyszerre teljesülne. Gulyás Gergely szerint

„Még egy gazdasági feltételezés lehet, hogy akik megszenvedték a járványt, azok nagyrészt vállalkozói státuszban voltak. Amikor azt mondjuk, hogy nem tudjuk, hogy a növekedés dinamikája a munkaerőpiacon ugyanolyan gyors marad-e mint május óta volt, azt éppen azért mondjuk, mert nem tudjuk, hogy bizonyos területeken – például a turizmus és a hozzá kötődő ágazatok területén – nem fogják-e visszaadni a vállalkozói igazolványokat. Ez is lehet oka annak, hogy ezek az adatok késleltetve fognak megjelenni.”

Ez ugyan magyarázná a közel 30 milliárdos júniusi rekordkiadást, ám a következő havi sokkolóan alacsony összeget már nem. Főleg annak ismeretében nem, hogy a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai egyáltalán nem árulkodtak az álláskeresési járadékra jogosultak, vagy összességében a regisztrált álláskeresők ilyen drasztikus mértékű létszámcsökkenéséről.

Mindenesetre mivel júliusban ennyire keveset költött a kormány passzív kiadásokra, a következő hónapra is maradt még pénz az előirányzaton, ez azonban augusztus végére gyakorlatilag teljesen elapadt és kiürült a képzeletbeli zseb.

A részletes államháztartási adatok szerint a nyolcadik hónap egy újabb megugrást hozott a kiadásokban, de közel sem olyan drasztikus mértékűt, mint, amire júniusban volt példa. Augusztusban „mindössze” a szokásosnak megfelelő 11 milliárdot költött el az állam álláskeresési járadékra, amivel gyakorlatilag ki is ürült az államkassza ezen fakkja.

Az előirányzat 97,7 százalékát költötte már el a kormány, vagyis a tervezett 83 milliárd forintból 81,08 milliárdot. Szeptemberre tehát már 2 milliárd forint sem maradt a soron. Ez pedig túlzás nélkül, szinte semmire sem elég.

Hogy a kilencedik hónapban pontosan mekkora kiadás merült fel az álláskeresők járadékával összefüggésben, az majd pár hét múlva fog kiderülni, amikor a Pénzügyminisztérium közzéteszi a vonatkozó havi részletes államháztartási adatokat.

És bár sem a Magyar Közlönyben nem jelent meg átcsoportosításról szóló kormányrendelet, sem pedig az idei költségvetési törvényhez nem nyújtottak be módosító javaslatot, afelől nem lehet kétségünk, hogy a kormány biztosítja a kiadások fedezésére szükséges összeget.

Tudni kell ugyanis, hogy a passzív kiadások sor egy felülről nyitott előirányzat, ami azt jelenti, hogy a korábban rögzített és elfogadott előirányzatot szükség esetén anélkül is túllépheti a kormány, hogy a költségvetés módosítását kezdeményezné, melyet a parlamenttel kellene elfogadtatnia.                                                                                                                                (mfor.hu)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: AGGODALOMRA SEMMI OK! MUNKAHELY VAN, MUNKA VAN! Tisztázzuk le egyszer ‘s mindenkorra: hordánk és qrmányunk – a NER – ugyanis a vajdasági MUNKAHELYEK MEGVÉDELMEZÉSÉRE tette föl életét! Ergo: a cél NEM A MAGYAROK MEGVÉDELMEZÉSE!  A melós azért van, hogy dolgozzon. Annyiért, amennyit a munkaadó vet neki! Oszt a munkavállaló éljen meg a keresményéből. Családostul!

“A Szent Cél a MUNKAHELYEK megvédelmezése!” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Na hát ennyit a teljesen magyar, nemzeti, Brüsszel ellenes, azeribarát, belaruszbarát, oroszbarát, kirgizbarát, ló- és teveb.szó barát orbáni disznóólról! Külön köszönet a „külső” támogatóinak, akik megvédik akkor is, ha a szánkba vizelnek Ezek, és közben fennen támadják a legfőbb, általuk kinevezett ellenségünket, Karigerit, biztos hogy ő az oka mindennek, mert túl sok festéket költenek a Lánchídra, nem beszélve a méregdrága sárga csíkokra a kerékpárutakon.

  2. A szent cél, a munkahelyek megvédése ? … ez csak az állami költségvetésből finanszírozott mun-
    kahelyekre vonatkozik. A versenyszférában élő és dolgozó emberek, oldják meg a válság okozta
    problémáikat, úgy ahogyan tudják ! Ez vonatkozik a nyugdíjasokra is, mert azok akik 2011 után
    mentek nyugdíjba – többségük – a létminimumnál magasabb nyugdíjra jogosult. A zömük, az álla-
    mi költésvetésből kapta a munkabérét . ..Alapvető különbség : a versenyszférában dolgozók minden
    kifizetett forintja a TERMELÉKENYSÉG NÖVEKEDÉSÉHEZ VAN KÖTVE, a költségvetésből fizetett
    dolgozók béremelésének (jövedelmüknek ) 1990 óta ilyen korlátja nincs ! Úgy is fogalmazhatok,
    a költségvetés ezen tétele már 30 éve felülről nyitott !!! A forrása: az államadósság megállítha-
    tatlan növekedése ! Társadalmi hatása: kevesek gazdagsága , a többség szegénysége , a vidéki
    nyomor-telepek növekedése , a „külvárosi éjszakák ” növekvő veszélye …! Tömören sajna ez van!

  3. Szijjártó Péter is megmondta, hogy csak a munkahelyteremtést tudják támogatni a munkanélküliséget nem. Aki még mindig nem értené annak érdemes visszamenni egészen 2010-ig, amikor is Orbán kerek-perec kijelentette, hogy a jóléti államot szépen mindenki elfelejtheti, mert ő munkaalapú társadalmat fog létrehozni. „Ideje, hogy minden magyar elmenjen dolgozni” – mondotta és be is tartotta. Úgyhogy ha munkaképes vagy, akkor szerencséd van, ha nem, akkor ott dögölj meg az út szélén, mert segítséget azt nem fogsz kapni.

    1. Értjük, értjük, és dolgozunk is ezerrel. Én is, most is, bocsi ha néha van öt percem klimpírozni itt (csak hogy el ne felejtsem azért).
      Egy kérdésem lenne: orbán mikor akar már végre dolgozni? Mert én nem tudok élő emberről, aki látta volna dolgozni.

    2. „mert ő munkaalapú társadalmat fog létrehozni. “Ideje, hogy minden magyar elmenjen dolgozni”
      .
      Hova ?

      1. petymeg szerint:
        2020-10-07 – 21:00

        Orbán álma teljesült.
        Aki számított, az már rég elment dolgozni, hogy vissza se jön! Mert ezt akarták a büdös bagaméri parasztok!

  4. Kölcsön kölcsön hátán, a 3600 milliárdos államháztartási hiány mellé még jól belefér…
    „500 millió eurós (180 milliárd forint) kölcsönt kap az EU-tól Magyarország munkahelyvédelemre.” -sikeressége attól fog függeni hogy melyik politikus kecskére bízzák a káposztapénz elosztását.
    Na efelől meg nincsenek hiú reményeim…különösen akkor, amikor ezt olvashatom:Kétszer annyit költött (300 milliárd forintért 16.000 azaz tizenhatezer!!! darabot raktárra!!!) lélegeztetőgépekre a kormány, mint amennyivel a járvány miatt bajba került vállalatokat támogatta.
    https://alfahir.hu/2020/10/07/munkahelyvedelem_unios_penzek_europai_unio

Hozzászólás a(z) Smith bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com