Vasárnap parlamenti választásokat tartottak a néhai Szovjetunió egyik tagköztársaságában, Kirgizisztánban. Amit „oroszbarát erők” nyertek meg.
Lett evégből nagy fölzúdulás. Hétfő reggel Majdan vette kezdetét az ország fővárosának, Biskeknek a főterén és több kirgiz nagyvárosban a parlamentbe bekerülési küszöböt a hétvégi választáson átlépni nem tudó, legalább tíz párt és híveik részvételével. Állításuk szerint a hatóságok a választási kampány során hatalmukkal visszaéltek, és szavazatokat vásároltak. Tucatnyi párt vezetője levélben követelte a kirgiz központi választási bizottságtól a voksolás érvénytelenítését és új választások kiírását.
Ma reggelre a majdanisták el is foglalták a kirgiz kormány székházát Biskekben. Megszállták a parlamentet, ahol az elnöki hivatal is található, valamint az államügyészség épületét is. Egyik helyre sem engedik be a kormány tagjait és alkalmazottait. Megy a dúlás – gyújtogatás!
Nehéz világos képet alkotni arról, hogy jelen pillanatban egyes kormányintézmények kinek az ellenőrzése alatt állnak.
A tüntetők keddre kiszabadították a korrupció miatt 11 évi börtönbüntetésre ítélt volt elnököt, Almazbek Atambajevet, Szapar Iszakov volt miniszterelnököt és több más politikust.

Atambajev azonnal közölte: készen áll az ország újbóli kézbe vételére!
Temir Szarijev volt miniszterelnök bejelentette ma reggel, hogy politikusok egy csoportja létrehozta a Kirgiz Koordinációs Tanácsot, amely arra hivatott, hogy helyreállítsa a rendet az országban. Szarijev követelte a hivatalban lévő kormány lemondását. Szerinte „népbizalmi” kabinetet kell alakítani, amely mihamarabb újabb választást rendez, és az új kormány megalakításáig a parlamenttel együtt dönt majd Szooronbaj Dzsejenbekov államfő sorsáról.
Közben a kirgiz választási bizottság érvénytelenítette a vasárnapi parlamenti választás eredményeit „a szavazáson és a választás előtti időszakban történt számos szabálysértés miatt”.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Tekeredik a „kígyó ” Oroszország köré úgy , hogy az „eszetlen feje ” Kína felé néz ! ….Ebből
még nagy baj lesz, mivel ez már nem a terrorizmus elleni szövetség !
Felkészül Ámerika!
Most úgy néz ki,hogy ez divat irányzat lett a világ szerte .
Bizonyára az a cél,hogy Kínát és Oroszországot elszigeteljék egymástól bizonyos erők, hogy szükség esetén ne tudjanak egymáson segiteni,-gondolom katonailag. Egyenként könnyeben szétmorzsolhatják külön külön Oroszországot és Kínát, gondolják azok a bizonyos erők .
Azért tesék minket is megdicsérni.
Usát jol feldaraboltuk a kozelmultban.
https://www.youtube.com/watch?v=m6LXdsdbzbk
ehnaton .
2020-10-06 – 17:47
Nekik addig volt havai amig a Szu. volt.