Ma 71. ÉVES A KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁG!

A Kínai Népköztársaság megalakulása – 1949 október 1.
(idézet: A kínai kommunista párt harminc éve)

1949 október 1-én megalakult a Kínai Népköztársaság központi népi kormánya. A központi népi kormányt a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület választotta meg, mely a különböző nemzetiségek, demokratikus pártok és csoportok, népi szervezetek, körzetek, hadseregek 662 küldöttéből és külön meghívottakból állt. A Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület 1949 szeptember 21—30-ig tartotta első plénumát. A plénum elfogadta a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület programját, a Kínai Népköztársaság központi népi kormányának Szervezeti Törvényét és a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület Szervezeti Törvényét. Mao Ce-tung elvtársat a központi népi kormány elnökévé, Csu Tet, Liu Sao-csit, Szung Csing-linget, Li Csi-sent, Csang Lant és Kao Kangot pedig elnökhelyettesekké választották meg. Megválasztották továbbá a központi népi kormány 56 tagját, és a Kínai Népköztársaság fővárosául Pekinget jelölték ki. A Kínai Népköztársaság megalakulása dicső betetőzése a kínai nép évszázados feudalizmus- és imperializmusellenes harcának, különösen pedig annak a harcnak, melyet az utolsó 28 évben a Kínai Kommunista Párt vezetésével vívott.

A Kínai Népköztársaság megalakult. Ezzel a kínai forradalom új szakaszába lépett. Azóta, hogy megjelent „Kína új demokráciája” és „A koalíciós kormányról”, gyökeresen megváltozott a helyzet az országban. Szükségessé vált, hogy kifejtsük a népi demokratikus forradalom győzelme után felmerült kérdéseket. Milyen állam a Kínai Népköztársaság? Milyen a különböző osztályok és a népgazdaság különböző szektorainak helyzete és egymás közti viszonya? Mi egy ilyen állam jövője? Ezekre a kérdésekre teljes és kielégítő választ adott Mao Ce-tung elvtárs 1949 július 1-én megjelent cikke „A népi demokrácia diktatúrájáról”, valamint az Általános Program, melyet a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület első plénuma fogadott el.

Mao Ce-tung elvtárs „A népi demokrácia diktatúrájáról” című cikkében a következőkép határozza meg a Kínai Népköztársaságot: „A népi demokrácia diktatúrája a munkások és a parasztok szövetségén alapszik, amelyet (a kommunista párton keresztül) a munkásosztály vezet”8.

8 A kínai forradalom diadalmas útja. Mao Ce-tung válogatott beszédei és írásai. (1939—1949.) 234. old.

E megfogalmazás jelentőségének kifejtése során Mao Ce-tung elvtárs ezt írja:

„Ki a «nép»? Kína jelenlegi fejlődési fokán a munkásosztály, a parasztság, a kispolgárság és a nemzeti burzsoázia. Ezek az osztályok a munkásosztály és a kommunista párt vezetésével összefognak, hogy megalakítsák saját államukat és megválasszák saját kormányukat, hogy diktatúrát gyakoroljon az imperializmus bérencei — a földbirtokososztály, a bürokratikus kapitalista osztály, a Kuomintang-reakció és az ezeket az osztályokat képviselő lakájaik — felett, hogy elnyomják őket, rendes viselkedésre kényszerítsék őket, és megtiltsák nekik, hogy szavaikban és cselekedeteikben túllépjék a megengedett határt. Ha szavaikban és cselekedeteikben túllépnék ezt a határt, haladéktalanul elnyerik büntetésüket. A nép számára meg kell valósítani a demokratikus rendszert, biztosítani kell számára a szólás, a gyülekezés és a szervezkedés Szabadságát. A szavazati jog egyedül a népet illeti meg, a reakciósokat ki kell zárni belőle. E kettős szempont, nevezetesen: demokrácia a népnek és diktatúra a reakciósok felett — alkotja együttesen a népi demokrácia diktatúráját”9.

9 Ugyanott, 229. old.

Mao Ce-tung elvtárs újra meg újra hangsúlyozta, hogy a Kínai Népköztársaságnak a szocializmus és a kommunizmus felé vivő útján a Szovjetunió példáját kell követnie, következéskép szilárdan a Szovjetunió, a szocializmus oldalán kell állania. A jelenlegi szakaszban a Kínai Népköztársaság még lehetővé teszi a nemzeti burzsoázia létét. Ebben rejlik a különbség a kínai népi demokrácia és a délkeleteurópai országok népi demokráciája közt. Ez a különbség a különböző történelmi feltételekből következik.

Mao Ce-tung elvtárs ezt írja:

„A nemzeti burzsoázia a jelenlegi fejlődési fokon igen fontos szerepet játszik. Az imperializmus még mindig a közelünkben van s ez nagyon kegyetlen ellenség. Kínának hosszú időre lesz szüksége ahhoz, hogy megvalósíthassa a teljes gazdasági függetlenséget. Csak ha Kína iparágai már fejlettek, ha Kína nem fog többé gazdaságilag idegen országoktól függni, akkor válik valóra az igazi függetlenség. Kína egész nemzetgazdaságában még igen csekély a korszerű ipar részesedése … Hogy ellenállhassunk az imperialista elnyomásnak és elmaradott gazdaságunkat egy lépéssel előre vihessük, Kínának minden városi és falusi kapitalista tényezőt fel kell használnia, ha ezek hasznosak és nem károsak a nemzetgazdaság és a nép életszínvonala szempontjából. Kínának közös harcra kell összefognia a nemzeti burzsoáziával. Jelenlegi politikánk a kapitalizmus korlátozása, de nem a kapitalizmus felszámolása”10.

10 Ugyanott, 233. old.

A kapitalizmus korlátozása azt a folyamatot jelenti, melynek során együttműködünk a nemzeti burzsoáziával és egyben harcolunk is ellene, továbbá azt, hogy átalakítjuk a nemzeti burzsoáziát. Mao Ce-tung elvtárs erről ezt mondja:

„Kína fő kizsákmányoló osztályait … végérvényesen felszámoljuk. Ami a hátralévő kizsákmányoló osztályt, a nemzeti burzsoáziát illeti, a jelenlegi fejlődési fokon nagyarányú nevelőmunkát fejthetünk ki ezen osztály soraiban. Amikor megvalósul a szocializmus, vagyis amikor megtörténik a magánvállalatok társadalmasítása, a nemzeti burzsoáziát tovább lehet nevelni és átnevelni. A nép kezében van a hatalmas államapparátus és így nem fél a nemzeti burzsoázia felkelésétől”11.

11 Ugyanott, 230—231. old.

Mao Ce-tung elvtársnak a Kínai Népköztársaságra vonatkozó legfontosabb nézetei az Általános Programban öltöttek törvényformát. Az Általános Program megállapítja:

„A Kínai Népköztársaság az új demokrácia, vagyis a népi demokrácia állama. A köztársaság a munkásosztály vezette népi demokrácia diktatúráját valósítja meg, amely a munkások és parasztok szövetségén alapszik és egybefűzi az összes demokratikus osztályokat és Kína valamennyi nemzeti kisebbségét. A köztársaság küzd az imperializmus, a feudalizmus és a bürokratikus tőke ellen, és az erős Kína függetlenségének, demokráciájának, békéjének, egységének és felvirágoztatásának megteremtésére törekszik”12.

12 Ugyanott, 241—242. old.

Az Általános Program politikai katonai, gazdasági, kulturális, nemzeti és diplomáciai téren rendszeresen kifejti a kínai nép demokratikus egységfrontjának és a Kínai Népköztársaság politikájának alapvonalait. A jelenlegi szakaszban ez a politika a Kínai Kommunista Párt politikájának alapja. Az Általános Program különösen részletesen a követendő gazdasági politikát fejti ki. Megállapítja:

„A Kínai Köztársaság gazdasági építőmunkájának alapelve: a termelés fokozása; virágzó népgazdaság megteremtése olyan politika útján, amely egyformán tekintettel van a köz- és a magánérdekre; a város és falu közötti kölcsönös segítség fokozása s az árucserének mind belső, mind külső viszonylatban történd fejlesztése. Az állam feladata egybehangolni és szabályozni az állami tulajdonban levő, a szövetkezeti tulajdonban levő, valamint a paraszti és kisiparos tulajdonban levő magánszektort működési terület, nyersanyagellátás, áruelhelyezés, munkafeltételek, technikai felszerelés, hitel stb. tekintetében. Ilymódon a népgazdaság valamennyi tényezője az állami széktor vezetése mellett végrehajtja a munkamegosztást, a munka egybehangolását és résztvesz a népgazdaság egészének fejlesztésében.”

Ilymódon az Általános Program törvényesen elismeri a munkásosztály politikai vezetését, valamint a szocialista típusú állami gazdasági szektornak a munkásosztály ellenőrzése alatt álló gazdasági vezetését. Ez a legtöbb biztosítéka annak, hogy a Kínai Népköztársaság tovább fog fejlődni a szocializmus felé.

A Kínai Népköztársaság megalakulása lelkesedéssel töltötte el az egész világ népeit. 1949 október 2-án a Szovjetunió, a kínai nép megingathatatlan barátja, bejelentette, hogy felveszi a diplomáciai kapcsolatot a Kínai Népköztársasággal. A Bolgár Népköztársaság, a Román Népköztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, a Csehszlovák Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Mongol Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, az Albán Népköztársaság, a Vietnami Demokratikus Köztársaság, az Indiai Köztársaság, a Svéd Királyság, a Dán Királyság, a Burmái Szövetség, az Indonéziai Köztársaság, a Svájci Államszövetség, a Finn Köztársaság és Pakisztán egymásután felvették a diplomáciai kapcsolatot a Kínai Népköztársasággal. Anglia, Ceylon, Norvégia, Izrael, Afganisztán és Hollandia elismerte a Kínai Népköztársaságot.

A Kínai Népköztársaság szilárdan a Szovjetunió vezette béketábor oldalán áll és egyre szorosabbra fűzi baráti kapcsolatait a Szovjetunióval. 1950 február 14-én Sztálin generalisszimusz és Mao Ce-tung elnök jelenlétében Visinszkij külügyminiszter valamint Csu En-laj miniszterelnök és külügyminiszter aláírta a történelmi jelentőségű barátsági, szövetségi és kölcsönös segélynyújtási szerződést a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság között, valamint a kínai Csangcsun Vasútra, Port-Arturra és Dalnyijra vonatkozó megállapodást, továbbá azt a megállapodást, melynek értelmében a Szovjetunió kormánya hosszúlejáratú gazdasági hitelt nyújt a Kínai Népköztársaság kormányának. A szerződés és a megállapodások hatalmas mértékben erősítették a béke és a demokrácia táborát, Kína nemzetközi helyzetét és sokban elősegítették Kína újjáépítésének munkáját.

A központi népi kormány megalakulása után azonnal óriási jelentőségű terveket fogadott el Kína népgazdaságának helyreállítására és átalakítására, melynek — az elemi csapásokon kívül — súlyos károkat okozott az imperializmus, a feudalizmus, a bürokratikus kapitalizmus és a háború.

A központi népi kormány, miután elkobozta a Kuomintang kezében levő bürokratikus tőkét, olyan szocialista jellegű gazdasági intézkedéseket hozott, melyek hamarosan kihatással voltak az egész ország gazdasági életére.

Ezek alapján a központi népi kormány gyorsan és hatásosan egyesítette és egyensúlyba hozta a nemzet pénzügyeit, megállította az utolsó tizenkét évben egyre súlyosabbá váló inflációt, és következetesen végrehajtotta az ipari és mezőgazdasági termelés, a közlekedés és a kereskedelem helyreállításának hatalmas terveit. A központi népi kormány, hogy megnyissa a piacokat és az iparosítás céljaira alapokat halmozzon fel, elhatározta, hogy a gazdasági munka súlypontját a mezőgazdaság, a könnyűipar és a belkereskedelem fejlesztésére helyezi, és ugyanakkor megkezdte a nemzet előtt álló legsürgősebb feladat végrehajtását, a honvédelem céljait szolgáló ipar és az erőművek megteremtését. Mivel az állami gazdasági szektor erősen koncentrált és már ellenőrzése alatt tartja az egész ország gazdasági életét, az ipar és a kereskedelem magánkapitalista szektora fokozatosan az állam gazdasági vezetése alá kerül, az állami szektor állandóan fejlődik. Az ipar és a kereskedelem újjászervezése és újjáalakítása az ország szükségleteinek kielégítése céljából — a tervszerű ipari szervezés előkészítésének lényeges részét alkotja.

A központi népi kormány az egész országra kiterjedő agrárreform keresztülvitelét a gazdasági helyzet megjavítása és az ipari építés előkészítése egyik legfőbb feltételének tekintette. 1950 júniusában a központi népi kormány elfogadta a Kínai Népköztársaság agrárreform-törvényét. 1950 telétől 1951 tavaszáig a kormány vezetésével az újonnan felszabadított területek parasztjai befejezték az agrárreformot. E területek földművelő lakosságának száma 130 millió. Miután a háború lényegében befejeződött, a Kínai Népköztársaság agrárreform-törvényében módosították az 1947-ben kiadott „Kínai Agrárreform-Törvény Alapprogramjá”-nak a gazdag parasztok földjére vonatkozó intézkedéseit. Az agrárreform-törvény módosítja azt a politikát, mely szerint el kell kobozni a gazdag parasztok fölösleges földjeit; csak bizonyos feltételek mellett kobozzák el a gazdag paraszt bérbeadott földjét, földje többi részét érintetlenül hagyják. Az új politika fontos eszköz annak a biztosítására, hogy a középparasztnak kedve legyen termelni. Jelenleg az agrárreformot — beleértve a régi felszabadított körzeteket is — 290 millió mezőgazdasági népességet számláló területen hajtottuk végre, egy-két éven belül pedig végrehajtjuk az egész országban. Az agrárreform, az államhatalomnak népképviseleti testületeken alapuló felépítése, ami megvalósulóban van az egész ország területén, továbbá a néptömegek részvételével folyó széleskörű kampány az ellenforradalmi és felforgató tevékenység elfojtására — nagy mértékben megszilárdította a népi demokratikus diktatúra alapjait. Ilyen alapok nélkül elképzelhetetlen a tervszerű gazdasági építés.

A Kínai Kommunista Párt tisztában van azzal, hogy a párt megszilárdítása döntő jelentőségű mind a mai, mind az eljövendő forradalmi munka szempontjából. A Népi Felszabadító Háború éveiben a párt gyorsan nőtt. Ma a Kínai Kommunista Pártnak 5 800 000 tagja van. A párt úgy döntött, hogy általában felfüggeszti új tagok toborzását a régi falusi körzetekben, és az ipari munkások toborzását helyezi előtérbe. A párt elhatározta, hogy alapos és rendszeres marxista-leninista nevelő munkát végez a tagok között abból a célból, hogy minden párttag alaposan megértse, miért kell a munkásosztályra támaszkodni. Elhatározta azt is, hogy alaposan, a megnövekedett követelményeknek megfelelően, felülvizsgálja a pártszervezeteket.

Mikor a kínai nép hozzáfogott hazája újjáépítéséhez, nem feledkezett meg az újabb imperialista agresszió veszélyéről. Az amerikai imperialisták nem törődtek bele Kínában elszenvedett vereségükbe. 1950 júniusában, koreai fegyveres intervenciójuk megindításával egyidőben, elfoglalták a Kínához tartozó Tajvant. Tajvan elfoglalása csak folytatása volt az amerikai kormány fegyveres beavatkozási politikájának és kezdete a Kínai Népköztársaság elleni fegyveres agressziónak. Tajvan elfoglalása azt bizonyította, hogy baráti szomszédunk, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ellen indított esztelen, fegyveres amerikai támadás az Amerikai Egyesült Államok országunk ellen irányuló agresszív tervének egy része. Li Szin Man, a „koreai Csang Kaj-sek” zsoldoshadseregét azért támogatták minden erővel az amerikai beavatkozók a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ellen indított támadás során, mert követni akarták a japán agresszorok nyomdokait: először elfoglalni Koreát és Tajvant, aztán Északkelet-Kínát. 1950 októberében az amerikai inváziós hadsereg elfoglalta Phenjant, majd elvakultságában jelentős erőket küldött észak felé, a kínai-koreai határra, a Jalu és Tumen folyókhoz. Ezzel komolyan veszélyeztette Északkelet-Kína biztonságát.

Az Egyesült Államok légiereje állandóan bombázta és golyózáporral árasztotta el Kínának az északkeleti határ mentén elterülő körzeteit és városait, gyilkolta honfitársainkat és pusztította tulajdonukat. Az ország népe ezt nem tűrhette tovább. Elhatározta, hogy segíteni fogja Koreát és megvédi hazáját. A kommunista párt és Kína más demokratikus pártjai nyilatkozatot adtak ki, melyben támogatták a nép hazafias követelését. A kínai nép soha nem látott lelkesedéssel igazságos, gigászi harcba kezdett, hogy megsegítse Koreát a rabló amerikai imperializmus ellen.

A kínai népi önkéntesek 1950 októberének második felében a Koreai Néphadsereggel vállvetve megkezdték harcukat a koreai fronton, és hamarosan megváltoztatták azt a veszélyes helyzetet, amelybe a koreai nép az agresszió ellen vívott háborúja során került. Az amerikai inváziós hadsereg támadását Észak-Koreában visszaverték, súlyos veszteségeket okozva az amerikai agresszoroknak és Li Szin Man zsoldoshadseregének. 1951 júniusának második feléig a kínai népi önkéntesek a Koreai Néphadsereggel együtt öt hadjáratot vezettek, és az ellenség harcoló egységeinek több mint 250 000 főnyi veszteséget okoztak (nem számítva a nem harcoló alakulatok veszteségeit). A súlyosan megvert támadó hadsereget a 38. szélességi fok térségéig, Korea közepéig

verték vissza. Az amerikaiak 1951 áprilisában a sorozatos vereségek miatt leváltották MacArthurt, az inváziós hadsereg főparancsnokát, a hírhedt amerikai háborús gyújtogatót. Az ellenség súlyos bombázása és pusztítása közepette a kínai népi önkéntesek hősiesen támogatják a koreai nép ellenállását. Kína, és Korea népét és a világ minden békeszerető emberét lelkesedéssel tölti el ez a hősies magatartás. A hazaszerető kínai nép mélységesen meg van győződve arról, hogy Korea megsegítése, Tajvan felszabadítása és a honvédelem megszilárdítása nem csak Kína gazdasági helyreállításának és építésének életbevágó biztosítéka, hanem egyben fontos tényezője a világbéke ügyének is. A kínai népnek az amerikai agresszió ellen vívott nemes harca éppúgy győzelemmel fog végződni, mint a Csang Kaj-sek elleni Népi Felszabadító Háború.

SaLa

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁG!