Következmények nélkül zúzhatunk szét tévét vagy monitort Debrecenben
Megnyílt a debreceni Zúzda, ahol bárki kieresztheti a benne rejlő vadállatot, és levezetve a felesleges stresszt, megtisztulva léphet ki az ajtón.
A tartós stressz nemcsak a mentális, hanem a fizikai állapotunkra is negatívan hat. Néha úgy érezhetjük, hogy a kezünk ügyébe kerülő tárgyakat legszívesebben a falhoz vágnánk, összetörnénk. Csak akkor új tévét, laptopot, telefont kellene venni…

A feszültség és a stressz levezetésére alkalmas dühöngőszoba nyílt most Debrecenben: a Domb utca 1. szám alatt található két helyiségben akár egyedül, akár többen nekiállhatunk, és következmények nélkül összetörhetjük a tévéket, turmixgépeket, üres üvegeket.
A Zúzdában többféle, 15-30 perces csomag közül lehet választani (beavatás, egyszemélyes hadsereg, dupla dinamit, tripla terror), és mindegyik tartalmazza az alapvető felszereléseket, zúzóeszközöket és a variálható háttérzenét. Betérve sisakot, kámzsát, kesztyűt és védőruhát kapunk, és kiválaszthatjuk, hogy baseballütővel, feszítővassal, 3,5 vagy 5 kilogrammos bontókalapáccsal szeretnénk szétverni a berendezést.
Fontos, hogy a szolgáltatást csak 18 év feletti, tudatmódosító szerek hatásától mentes személy veheti igénybe.
Neked szemét, másnak segítség!
A dühöngőszoba kellékeit folyamatos lomtalanítással szerzik be. A telefonos egyeztetést követően ingyen házhoz mennek és átveszik a lomokat. Ezeket adminisztrálják, így
lomonként 100 forinttal támogathatjuk a kiválasztott helyi szervezetet: az Együtt az Állatokért Állatvédő Közhasznú Egyesületet, a Debrecen Bike Maffiát vagy a Debreceni Cicavilág Egyesületet.

Milyen hulladékot vesznek át? Monitort, laptopot, billentyűzetet, kávéfőzőt, turmixgépet, mikrót, nyomtatót, vezetékes telefont, routert, videokamerát, porszívót, hangfalat, stb. – lényegében bármilyen elektronikai eszközt, ami kisebb egy hűtőnél és törékeny.
Helyszín:
4029 Debrecen, Domb utca 1. (porta feletti emelet)Nyitva tartás: szerda-péntek 16.00-20.30
Foglalás: +36 30 145 4115 (dehir)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Óriási ötlet!
A Telecom robot diszpécserét, a Vandát fel lehet onnan hívni?
Ha igen, megyek!
Sub Zero !
2020-09-24 – 10:26
5*
A mult héten barkóbáztam vele vagy három alkalommal,hogy rohadjon meg meg az is aki kitalálta .
Rájöttem, hogy hogyan lehet kiiktatni Vandát. Amikor kérdez hülyeségeket kell neki válaszolni. Három négy értelmetlen válasz után azt válaszolja, hogy: „Ezt nem tudom értelmezni, kapcsolom a diszpécsert.”
Az is igaz, hogy amíg idáig eljutottam 3x majdnem falhoz vágtam a telefonomat!
Ja a Vanda.
Amitől szét ütnék bármit az az amikor „hát bocsesz,minden vonalunk foglalt”itt van neked a tanulékony Vanda,csak tízszer kell elmondani mit szeretnék,de fel is veszik a beszélgetést.
Éjjel 2,reggel 8,délután 3,tök mindegy.
https://www.youtube.com/watch?v=5z0pNwrE_5o
Na meg a helyi egészségügyi szolgálatnál időpont kérés,na aaaaz egy élmény.
Remek időzítés…