Jövőre százezrekkel többet vihetnek haza a „képviselők”
Emelkedik az átlagkereset, amihez a képviselői alapbért kötötték.
Plusz 150 ezer forint – várhatóan ennyivel vihetnek haza többet még a legrosszabbul kereső országgyűlési képviselők is jövőre a Blikk számításai szerint.
A lap azt számolta ki, hogy miként alakul a fizetésük, ha a jelenlegi ütemben emelkedik az átlagbér.
A képviselők még 2018-ban szavazták meg azt a törvényt, ami a mindenkori magyarországi havi átlagos bruttó bér KSH-által megállapított mértékének háromszorosában szabja meg az képviselői alapdíjat. Ez például a mostani 1 103 400 forintról várhatóan 1 266 600 forintra emelkedik egy semmilyen bizottsági tagsággal nem rendelkező képviselő, illetve 2 979 180 forintról 3 419 820 forintra a házelnök esetében, de aki valamilyen bizottság tagja, annak is közel 200 ezerrel, aki elnöke, annak 250 ezerrel, a frakcióvezető-helyetteseknek pedig közel 300 ezerrel emelkedhet a bére.
A Blikk emlékeztetett, hogy a koronavírus-járvány miatt több országban is csökkentették a főbb állami tisztviselők fizetését. A szlovén kormány 30 százalékkal, az új-zélandiak 20 százalékkal, Albániában pedig a felére csökkent a kormánytagok, illetve főbb állami tisztségviselők bére. Ausztriában a kormánytagok egy kiválaszott szervezetnek ajánlották fel egyhavi fizetésüket. (HVG)
Bal-Rad komm:
MEG IS ÉRDEMELJÜK!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!



Tisztelt Budapestiek akik nem a kaztár maffia tagjai vagytok
megondolando,hogy Budapesten lakjatok.
Budapestre koncentrálodik a kazár maffia krémje.
Igy a katonai megoldás is kézenfekvo.
Herzl Tivi Pestrol szabadotitta el a Pest is ami világ járványt okozott.
Igy a Problémát Pesten fogja lezárni a karma.
https://www.youtube.com/watch?v=HPSvgP10iP0
Shiva Krisna igaságosztoja ajáljuk oltárodon Judapestet a bunok városát.
Fogad az elkovetet bunok áldozatául,tegyél kedvedszerint
https://www.youtube.com/watch?v=w3cPEZ2jvXk
A Blikk emlékeztetett hogy a koronavírus járvány miatt, több országban csökkentették a kép-
viselők és kormánytagok fizetését. Ez a Magyar viszonyokra miért nem alkalmazható ? Nálunk
nincs járvány ? Itt minden szép és minden jó, mert az uralkodó réteg kiválóan vezeti az ország
vonatát ? A tények és a statisztikák mást mutatnak .
Az uralkodó elit magára alkalmazza a ” társadalmi lét határozza meg a tudatot ” marxista el-
vet, ugyanakkor önzően nem terjeszti ki a társadalom többségére.
Maguknak, az átlagbér növekedés háromszorosát sem szégyenlik megadni, plusz a költségtéríté-
sek címén ADÓMENTESEN kapott több mint 500.000 Ft -ot. …..
Nézzük a nyugdíjakat . Az alanyi jogon 2.065.000 fő kap ellátást. Az átlagnyugdíj: 142.000 Ft,
a létminimum: 162.000 Ft/hó/fő ( 10 évvel korábban 84.000 Ft/hó/fő volt.) Ezeket a (változó) szá-
mokat alapul véve: 1.623.700 fő nyugdíja nem éri el a LÉTMINIMUM szintjét. Csak a nyugdíja-
sok 21.4 %-a kap a létminimum fölött, ebből 388.000 fő 162-400.000 Ft-ot, 3.490 fő 401-700.000
Ft-ot, 701.000 Ft-tól 50 fő ellátott van. ( a létminimum fölötti nyugdíjasok 60 %-a a költségve-
tésből finanszírozott területekről vonult nyugdíjba.)
A kimutatásból látható , hogy az alanyi jogon nyugdíjasok : 78.6 %-a él a létminimum
alatt ! Ez nem fáj a magyar kormánynak ? Az sem fáj, hogy a nem alanyi jogú ellátottak 65 %-a
( 370.000 fő) szintén a létminimum alatt próbál élni ?! Ha még tovább differenciálom, akkor a
„társadalmi kép ” még sötétebb lesz, mert : 60.000 Ft/hó alatti öregségi nyugdíjat 73.000 fő kap !
Az is nagy probléma, hogy hiányzik a politikai szándék a nyugdíjak sávozott emelésére.
Pedig itt a szomszédban, a „sógoréknál ” már régen ezt a módszert alkalmazzák, vagyis a lét-
minimum alatti ellátásokat nagyobb %-kal emelik, mint a fölötte lévőket . Ezt a példát ideje lesz
követni. A nyugdíjemelés számításánál pedig ALKALMAZZÁK a képviselői jövedelmek számításának
mintáját ! Ezt a módszert jobb helyeken úgy nevezik: társadalmi igazságosság !
(Még nem szóltam , a tényleges inflációról !)
hábé szerint:
2020-09-08 – 18:35
5*
Amerikai államadósság rohamosan növekszik, és kifizethetetlen. – Lucas Leiroz, a Rio de Janeiro-i Szövetségi Egyetem nemzetközi jogi kutatója.
„Az amerikai államadósság rendkívül aggasztó ponthoz érkezik az ország stabilitása szempontjából. A közelmúltban az adósság elérte a legmagasabb pontot a második világháború óta, és jelenleg megegyezik az egész az amerikai gazdaság értékével. Az adósság évek óta magas, és súlyosbodása fokozatos, valamint a pandémia a kiadásokat (5+2 billió dollár) még jobban megemelte és a válság miatt az államadósság szinte kifizethetetlenné vált.Szakértők szerint az amerikai államadósság összege – amely 2020 elején 17 billió dollár volt – az évtized végére elérheti a 33 billió dollárt.A kereskedelmi szektor adóssága több mint 18%-kal nőtt – és ez a legnagyobb mértékben járult hozzá a teljes adóssághoz a szövetségi adóssággal együtt.
Mivel a teljes adósság kifizethetetlenné válik – ami több gazdasági szakértő szerint már megtörtént -, a pénzügyi összeomlás elkerülhetetlen lesz, ami nagy csapást mér a nagyon törékeny amerikai globális hegemóniára. Nemzetközi szinten az amerikai pénzügyi összeomlás a jelenlegi kereskedelmi háború végleges kínai győzelmét fogja jelenteni. Washington kénytelen lesz csökkenteni nemzetközi ambícióit és geopolitikai előrejelzéseit, hogy biztosítsa saját struktúrájának fennmaradását, mint szuverén nemzeti állam.”
https://infobrics.org/post/31751/
https://usdebtclock.org/