Barikádot állítottak az SZFE hallgatói, nem engedik be az új vezetést
A hétfő esti demonstráció után, éjjel barikádot állítottak a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói, írja az atv.hu. Szurdi Panni, egy színműs hallgató az ATV Start című műsorában kedd reggel hangsúlyozta,
a diákok döntik el, milyen vezetőket, oktatókat engednek be, és kiket tartanának távol az intézménytől.
Az épületben mintegy kétszázötvenen táboroztak le.
Németh Gábor rektori tanácsadó azt mondta, azért sem jöhetett létre az egyeztetés, mert ők például először az ATV egyik kérdéséből hallottak arról, hogy Vidnyányszki Attila már tud egy minisztériumi megbeszélésről. Hívták a kancellárt és a rektori feladatokat ellátó Upor Lászlót, de azt sem tudták, hogy ott lesznek a kurátorok, illetve konkrétan miről beszéltek volna.
Németh szerint fontos hangsúlyozni, hogy már tíz éve is felmerült az új campus ötlete, nem a modellváltásnak kellene lehetővé tenni a fejlesztést.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, hétfőn a Színház- és Filmművészeti Egyetem bejelentette: az egyetemi autonómia elvesztése miatt lemond posztjáról Upor László rektorhelyettes, Novák Eszter rektorhelyettes, Németh Gábor rektori tanácsadó, illetve a filmes és színházas intézet vezetője – Balázs Gábor és Bagossy László – , valamint a szenátus tagjai is. Az egyetem vezetői oktatói pozíciójukat megtartják, hallgatóikat nem hagyják cserben. (24.hu)
A balrad.ru kommentje a “kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Benne van ebben a barikádosdiban a magyar nép teljes drámája! Miközben a nagy többség MAGÁBAN EGYETÉRT EZZEL A QRMÁNYELLENES AKCIÓVAL, TEVŐLEGESEN NEM TÁMOGATJA, HISZEN CSAK A LIBERÁLIS “SZÉPLELKEK” LÁZADNAK A DÖBRÖGIZMUS ELLEN!
Ne feledjük: a “liberális széplelkek” (IS!) pedig hiányoztak a szociális jellegű qrmányellenes demonstrációkról!
A magyar sorstragédia egyik felvonásocskáját nézhetjük – ÉS NÉZZÜK IS! – ma. Qrmányellenes demonstrációt, ami valójában nem érinti A LÉNYEGET!
A RENDSZERT!
Azt a rendszert, amely gyarmati sorba taszította a magyar népet! Országától, gazdaágától, szociális biztonságától megfosztotta, a népet megosztotta – egymás ellen fordította, és amely rendszer jelenlegi vezérlő hordája most a kultúrát is saját maga fényezésére kívánja fölhasználni!
Ezért nevet az egyik szemünk, hiszen VALAKIK VÉGRE ISMÉT “ellenszegülnek”!
Sír a másik szemünk, mert HIÁNYZIK A KOMPLEX – SZÉLES TÁRSADALMI ÖSSZEFOGÁSON ALAPULÓ – ELLENÁLLÁS!
AMI – HA LENNE! – MÁR RENDSZERVÁLTÓ AKARAT LENNE!
De így csak egy barikádosdi, ami érzésünk szerint csak tovább növeli a magyar nép megosztottságát!
http://index.indavideo.hu/video/Neki_a_falnak_gyerekek_nem_lehet_mashogy
–
Egy …választópolgár:
Volt egyszer egy bohóc, – most itt van a „szivárványÉSZ” – forradalom?!
Jövőre – MOMENTUM a következő ?!