Márki-Zay szerint ha Gyurcsány és Orbán között kell választani, az emberek mindig Orbánt fogják
Közjogi tisztséget mégis vállalna a jövőben Gyurcsány Ferenc- ezt a DK szóvivője mondta az ATV Híradójának. Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere szerint ez egy kompromisszumos megoldás, hiszen a DK nélkül nem lehet nyerni, viszont akkor sem, ha Gyurcsány Ferenc lesz az ellenzék vezetője.
A választók 20-25 százaléka megnyugodhat, akik eddig azért nem szavaztak az ellenzékre, mert Gyurcsány Ferenc visszatérésétől tartottak- írta Márki-Zay Péter korábban a Facebookon.
Márki-Zay az ATV Startban elmondta, hogy továbbra is áll az a kijelentése, hogy Gyurcsány Ferenc józan önmérsékletet tanúsított. A hódmezővásárhelyi polgármester szerint ez egy világos kompromisszum:
a DK és Gyurcsány nélkül nem lehet leváltani Orbán Viktort, viszont ha az embereknek Gyurcsány és Orbán között kell választani, akkor mindig az utóbbit fogják.
Ezért azt állította, hogy amennyiben Gyurcsány vezetésével indul az ellenzék, akkor soha nem fog kormányra jutni. Ezt a feladványt adta fel a Fidesz most- mondta a műsorban a politikus.
Elmondta azt is, hogy több egyeztetés is zajlott, a pártok egymás közötti egyeztetésén azért nem vettek részt, mert a Mindenki Magyarországért Mozgalom nem párt, de máshogy segítik az együttműködést. Például részt vesznek a program alkotásban.
Ennek kapcsán megjegyezte, hogy jövő év elejére meg kell születnie a programnak, amit lehet a választók irányába kommunikálni.
Szerinte ha az az ellenzék ha összefog, akár kétharmadot is szerezhet- ennek kapcsán a hódmezővásárhelyi polgármester emlékeztetett, hogy a felnőtt lakosság 35 százaléka a Fideszre szavaz, másik 35 ellenzéki pártokra, és további 30 pártpreferencia nélküli szavazó van. Szerinte őket kell meggyőzni a programmal, valamint Gyurcsány Ferenc és Fekete-Győr András megállapodása is ebbe az irányba mutat.
Arra a kérdésre, hogy mik a személyes ambíciói, azt mondta, egy előválasztáson megmérettettné magát miniszterelnök-jelöltként, és azt fogja támogatni, aki ezt az előválasztást megnyeri. (atv)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: „…Gyurcsány Ferenc és Fekete-Győr András megállapodása is ebbe az irányba mutat…”
-HORDÁIK ÖSSZESEN NEM TESZNEK KI 15 SZÁZALÉKOT! MIRŐL BESZÉLNEK?
A Mindegyiket Útálók 30 – 40 százalék (!) közé mért táborát EZ A ROPPANT SILÁNY álellenzék nem lesz képes megszólítani! Ugyanakkor a teljes szavazói létszám 60 – 70 százaléka (döbrögisták + MÚ, ill. álellenzékiek + MÚ) arról is meg van győződve: „EZEK” mind banditacsapatok! Megélhetési bűnözők!
Magyar sorstragédia!



A konzervatív keresztényi élet példamutatói, vagy mégsem?
https://atlatszo.hu/2020/08/18/szijjarto-peter-kulugyminiszter-szijj-laszlo-adriai-luxusjachtjan-bekkeli-ki-a-feherorosz-valsagot/
A keresztény erkölcs része a hazudozás? Szijjártó Facebook oldala szerint az irodájában kéne dolgoznia, ehelyett a családjával nyaral a NER-lovagok luxusjachtján.
Ez az alapja, minden politikai elszámolásnak, sunyi, gyáva , képmutató érdekvédelemnek..
https://balrad.ru/2020/08/18/magyar-sorstragedia/
Realista, elmégy oda, ahová gondolom.
Még hogy a részvétel.
2018-ban épp a részvételi arányt blokkolta a választási kamu program, mert hamar kiderült, hogy mekkora nagy a részvételi arány, és akkor tudjuk, hogy a fidesz még az abszolút többséget is bukhatja. És ekkor láss csodát: a kormányzati mátrix vetítője hirtelen elkezdett másféle számokat mutatni a szájtáti bagaméri parasztnak, mint most kb. Belaruszban. Csakhogy a mi gyalogosaink bólogattak egyet, hogy na ezismgvót, osztigyunkrá!
Ha van tisztesség, és eu-s megfigyelés, akkor orbán most nincs ott, ahol van, illetve börtönben lenne. Gyurcsány a minap félreérthetetlen utalást tett a számonkérésre, amit még a seggnyaló média sem volt képes elhallgatni: https://www.magyarhirlap.hu/ajanlo/20200803-vagyonelkobzassal-bortonnel-fenyeget-gyurcsany
Elhiszem, hogy be vagytok rosálva, ha fideszes dohánybótos vagy vendéglős (taxis, kulák stb.) lennék, én is be lennék.
V.kutya .
2020-08-18 – 15:12
5*
*****
Az Átlátszó fotósa vasárnap egy gumicsónakból fotózta le Szijjártó Péter külügyminisztert, amint a politikus a Szijj László NER-es oligarcha tulajdonában lévő Lady MRD nevű, 7 milliárd forintos luxusjachton ejtőzik a horvát Adrián Biograd Na Morutól 25 kilométerre délre, a szárazföldtől mintegy 15 kilométeres távolságra.
Ez önmagában is erős pillanat lehetett, hát még a sztori hátterével együtt. Szijjártó ugyanis aznap arról posztolt ki egy képet a Facebookra, amint egy tárgyalóteremben, öltönyben mobilozik, az alábbi szöveggel:
„Az európai politikai közvéleményt továbbra is a minszki helyzet foglalkoztatja. Ma telefonon beszéltem is erről Josep Borrellel, az Európai Unió külügyi főképviselőjével és Heiko Maas német külügyminiszter-kollégával”
A bejegyzéshez mellékelt fotó sugalmazásával ellentétben aznap Szijjártó egészen biztosan nem az irodájából telefonálgatott. És az Átlátszó cikke szerint valószínűleg a megelőző napokban sem, annak ellenére, hogy minden nap kirakott egy ezt sugalmazó fb-posztot. A luxusjacht útvonaladatait elemezve a lap ugyanis arra jutott, hogy a Lady MRD augusztus 8. és 11. között Sibenik kikötőjében vesztegelt, majd 12-én átment a spliti öbölbe, ahol a város kikötője alatti szakaszon várakozott. Ugyanezen a napon délelőtt 10 felé szállt le a spliti reptéren az az osztrák bejegyzésű OE-LEM luxus magánrepülőgép, amit korábban Orbán miniszterelnök is használt.
Tovább itt https://444.hu/2020/08/18/szijjarto-lebukott-a-lady-mrd-nevu-ner-es-luxusjachton-nyaralt-a-csaladjaval-kozben-olyan-fotokat-posztolt-mintha-az-irodajaban-dolgozna
*****
„Szerinte ha az az ellenzék ha összefog, akár kétharmadot is szerezhet- ennek kapcsán a hódmezővásárhelyi polgármester emlékeztetett, hogy a felnőtt lakosság 35 százaléka a Fideszre szavaz, másik 35 ellenzéki pártokra, és további 30 pártpreferencia nélküli szavazó van. Szerinte őket kell meggyőzni a programmal, valamint Gyurcsány Ferenc és Fekete-Győr András megállapodása is ebbe az irányba mutat.”
Látatlanba lefogadom , hogy a cikket el sem olvasod !
Kizárólag Admin hozzászólását , holott a cikkből idézettés azt véleményezte .