New York, Moszkva, 2020. augusztus 15. szombat (MB)
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken leszavazta azt az amerikai kezdeményezést, hogy hosszabbítsák meg az Iránnal szemben október 18-án lejáró szankciók határidejét – jelentette a Magyar Békekör szombaton.
A washingtoni kezdeményezést annak ellenére terjesztették a BT elé, hogy Trump elnök egyoldalúan felmondta az Iránnal kötött sokoldalú nemzetközi atom-megállapodást (JCPOA), szakítva a jogi alapját képező 2231. számú határozattal, melyet a Biztonsági Tanács 2015 július 20-án egyhangúlag megszavazott.
A BT-ben csak Dominika szavazott az Iránnal szembeni szankciók meghosszabbításának tervére, a többiek tartózkodtak, Kína és Oroszország pedig ellene szavazott.
Az orosz külügyminisztérium mielőbbi videó-tanácskozást kezdeményezett Iránról a BT öt állandó tagja, valamint Németország és Irán legfelső vezetői között, és javasolta, hogy az érintett országok külügyminiszterei készítsék elő a csúcs videó konferenciát. De Mike Pompeo amerikai külügyminiszter közölte, hogy nem ér rá. A moszkvai külügyminisztérium ezért az alábbi Twitter-üzenettel fordult Donald Trump amerikai elnökhöz: „Úgy hallottuk, Önt nem tájékoztatták Putyin elnök kezdeményezéséről. Erről dióhéjban annyit, hogy mi biztonságot szeretnénk a Perzsa-öbölben. Nyugodt lehet, Elnök Úr, az orosz külügyminisztérium tájékoztatni fogja Önt akkor is, ha Pompeo külügyminiszter Úr nem ér rá”. (A Twitter üzenethez angol nyelven csatolták az orosz javaslatot.)
Putyin olyan „biztonsági mechanizmus” közös kialakítását szorgalmazza a JCPOA szerződésben érintett hét államnak, amellyel elkerülhetik a konfliktussal fenyegető feszültség kiéleződését az Öbölben, és kollektíven szavatolhatják a térség biztonságát.
A Békekör megjegyezte: az Egyesült Államok elszigetelődni látszik Iránnal szemben követett politikájában. Az Irán elleni szankciók kiterjesztését még az USA olyan NATO szövetségesei sem szavazták meg, amelyek a BT állandó tagjai. Franciaország és Nagy-Britannia tartózkodott az amerikai javaslat megszavazásától.+++

Kiadta: Magyar Békekör

Érzik már a szeleket, amelyek Trumpot várhatóan elsöprik. A következő csapat más módon fog próbálkozni.
https://www.un.org/press/en/2020/sc14277.doc.htm
Kíváncsi leszek, hogy izrael és az usa mit fog ezek után lépni, mivel még 2 hónap és vásárolhat fegyvereket irán és trampli is bukni fog(ha biden nem cseszi el).
Joe Bident kigolyózták az elnökjelöltségből, aki az Amerikai Egyesült Államok alelnökének hivatalos minőségében járt el Ukrajnában és megvesztegette az ukrán kormányt annak érdekében, hogy Petro Porošenko elnököt a főügyész kirúgására kényszerítse. Ezt a bűncselekményt azzal a kifejezett szándékkal hajtották végre, hogy befejezzék a Burisma Holdings Limited elleni folyamatban lévő bűnügyi nyomozást, valamint hogy leállítsák a fia – Hunter Biden cégvezető elleni nyomozást is.
Az Egyesült Államok kódexének számos szakasza ezt a hivatalos magatartást bűncselekményként írja le, ezért büntetőeljárás alá vonják Joe Bident és az USA kormányának állami tisztségeitől is eltiltják.Ráadásul Joe Biden alelnököt fenyegetéssel vádolják hogy Ukrajna hitelgaranciáit zsarolásképpen visszatartotta, mely az Egyesült Államok szövetségi törvényének nyilvánvaló megsértését jelenti.
http://themillenniumreport.com/2020/08/united-states-code-joe-biden-is-permanently-disqualified-from-holding-any-public-office-in-the-u-s-federal-government/#more-86599