„Egy (kettő? – sok?) a dagonyabéli „bátor 133” közül!” bővebben

"/>

Egy (kettő? – sok?) a dagonyabéli „bátor 133” közül!

Itt a Simonka-per őszi menetrendje – hosszú börtön és teljes vagyonelkobzás fenyegeti a politikust

 Októberben kilenc tárgyalási nappal nyit majd a Fővárosi Törvényszéken az a büntetőper, amelyben Simonka György fideszes országgyűlési képviselőt és 32 társát bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalással és más bűncselekményekkel vádolják – tudta meg a Narancs.hu. Minden héten három tárgyalási napot tervez a bíróság.

Hatalmas médiaérdeklődést kísérve az idén januárban előkészítő ülésekkel kezdődött meg a Simonka György kormánypárti parlamenti képviselő nevével fémjelzett monstre büntetőper tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. A politikust és társait bűnszövetkezetben, különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalással, sikkasztással és okirat-hamisítással vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség. A vádirat szerint a termelési és értékesítési szövetkezet összefüggő kárérték eléri az 1,4 milliárd forintot.

Amikor januárban Simonka leült a vádlottak padjára, akkor sokak értesülésére rácáfolt a vádhatóság, hiszen voltak olyan vélekedések, amelyek szerint a Fidesz politikusa és Dél-Békés ura végül majd elkerüli a bíróság tárgyalást. Mások szerint viszont a kormánypárt vele is azt akarja bizonyítani, mintha pártatlanul működne Magyarországon az igazságszolgáltatás, ami a jogállamiság egyik legfontosabb ismérve. A Narancs.hu jegyzetírójának erről kicsit árnyaltabb a véleménye.

Volt egy bizarr jelenet

A közel 150 oldalas vádirat ismertetése, valamint a több mint harminc vádlott nyilatkozata három napig tartott a januárban a Fővárosi Törvényszéken. A vádirat nyolc és fél év fegyházbüntetésre, valamint 750 millió forintos vagyonelkobzásra tett javaslatot a bíróságnak arra az esetre, ha Simonka elismeri a vádiratban foglaltakat és lemond a védekezés lehetőségéről. Mindezt a fideszes politikus nem tette meg, így elvileg a büntetési tételek emelkedhetnek. Hacsak nem sikerült bizonyítani a parlamenti képviselőnek és ügyvédeinek, Bánáti Jánosnak és Erdei Zoltánnak, hogy a vádiratban foglaltak eltúlzottak és légből kapottak, vagy egyszerűen semmisek.

Simonka a januári előkészítő ülésenSimonka a januári előkészítő ülésen

Fotó: Sióréti Gábor felvétele

Simonka alapállása világos. Ő semmilyen bűncselekményt nem követett el, s egy minden elemében koncepciós eljárás folyik ellene. Az pedig minimum halottgyalázás a részéről, hogy kivégzett mártír miniszterelnökhöz, Nagy Imréhez hasonlítja magát, aki éppen azon a vádlottak padján ül, ahol most ő. Volt egy jogilag bizarr jelenete a januári előkészítő ülésnek. Ügyvédeivel való rövid megbeszélése után Simonka arra tett javaslatot a bíróságnak, hogy zárják ki a tárgyalás további követéséből Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőt és lapunk munkatársát, e cikk szerzőjét, mert a továbbiakban őket majd tanúként javasolja meghallgatni a védelem. A tanácsvezető bíró arra emlékeztette Simonkát, de ami fontosabb, a jogi képviselőit is, hogy ennek a javaslattételnek nincs helye az előkészítő ülés során.

Hetente három tárgyalási nap

A januárban a Fővárosi Törvényszéken lezajlott előkészítő ülésen bejelentették, hogy a tárgyalást tavasszal folytatják. A koronavírus-járvány azonban közbeszólt és a májusra kitűzött tárgyalási napokat bizonytalan időre elhalasztották. Azóta a Narancs.hu többször érdeklődött a bíróságnál, hogy mikor várható a büntetőper folytatása. A törvényszék sajtóosztálya most újabb megkeresésünkre válaszolva megírta, hogy tárgyalássorozat október közepén indul, s egyelőre, október végével bezárólag, kilenc tárgyalási napot tűztek ki.

Az érdemi tárgyalás a vádlottak, így Simonka György és korábbi üzlettársa, Kékessy Mihály, valamint felesége és unokahúga meghallgatásával október 13-án kezdődik, s még ezen a héten másik két napon tárgyalja a bíróság az ügyet. Majd a következő hét hétfőjére, keddjére és szerdájára ugyancsak tárgyalást tűzték ki, s ugyanígy a következő hétre is. A tárgyalás helyszíne minden esetben a Fővárosi Törvényszék Fő utcai épülete, kezdete 9 óra. A bíróság sajtóosztálya még arra hívta fel a figyelmet, hogy a járványügyi helyzettől függően ugyan, de előreláthatólag minden határnapra kötelező lesz előregisztrálniuk az érdeklődőknek, így a sajtó munkatársainak is.

Simonka meghallgatása több mint izgalmas lehet

Várhatóan már az első tárgyalási napokon sor kerül az ügy főszereplőjének, Simonka György harmadrendű vádlott meghallgatására. A várhatóan több órás meghallgatás a vádirat ismeretében sok érdekes részt tartogathat. Így azt, hogy a vádirat szerint hogyan és milyen logika mentén szerveződött meg a termelési és értékesítési szövetkezetek támogatásának lenyúlására alakult csapat és ki volt annak a valódi irányítója? Miért volt arra szükség, hogy a rendőrség és a nemzetbiztonsági szervek számára sem lehallgatható csatornákon kommunikáljanak egymással az ügy irányítóinak? Ha minden rendben volt és nem történt bűncselekmény, miért akarták lefizetni a NAV nyomozóit?

Sok vádlott és sok érdeklődő a bíróságonSok vádlott és sok érdeklődő a bíróságon

Fotó: Sióréti Gábor felvétele

De előállhat egy olyan vallomással is Simonka, amely megdönti a vádiratban foglalt súlyos bűncselekmények megtörténtét. Ennek esélyét azonban csökkenti, hogy a vádlottak közül többen már vádalkut kötöttek az ügyészséggel. Ezzel aligha ártatlanságukat bizonyítják, viszont fontos részleteket árulhatnak el a történtekről. Az ügy arról is szól, hogy a rendszerváltás óta eltelt 30 évben olyan súlyos bűncselekményekkel nem vádoltak politikust, mint Simonkát. Ugyanakkor a vádirat 138. oldalán szerepel, hogy ettől az ügytől már korábban elkülönítették azokat, amelyek Dél-Békésben az európai uniós forrás megcsapolásának gyanúját vetették fel. Ott a kárérték akár jócskán meghaladhatja az ebben a perben szereplő 1,4 milliárdos összeget.

Így a büntetőper mostani szereplői közül többekre, valószínűleg Simonkára is egy újabb monstre büntetőper várhat. Ettől nem teljesen függetlenül a Fidesz 2022-re már új országgyűlési képviselőjelölt keresésébe fogott Dél-Békésben.                                                                                                                                        (magyarnarancs)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: A horda „…2022-re már új országgyűlési képviselőjelölt keresésébe fogott Dél-Békésben…”

Tulajdonképpen itt van a dolog lényege! ELKERÜLNI AZ IDŐKÖZI VÁLASZTÁSNAK MÉG A LEHETŐSÉGÉT IS, mert azon biztosan bukik a horda. Egy időközi eredményeit nem lehet buherálni. A RENDES „VÁLASZTÁS” AZ BEZZEG MÁS! Hiába van/lesz tisztában mindenki azzal a ténnyel, hogy hordabűn ez az egész, a rendes „választásokon” a voksolók „megértőbbek”!  Arról nem is beszélve, hogy továbbra is kell a „bátor 133”!  Igaz, Simonka NAGYON BÁTOR  volt. Meg a Boldog Pesta is! (És még hosszan lehetne sorolni a bátrak neveit!) Mint a fáma szerinti cigány lova. Ami vakságában nekiment a falnak!

Bár a cigány esküdöz(ik)ött, hogy „ez a lú instállom nem vak, csak bátor!”

“Egy (kettő? – sok?) a dagonyabéli „bátor 133” közül!” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Az MSZP-s éra bukása is Hagyó Miklós ügyével kezdődött.
    Reménykedjünk…

  2. Hát Gyurikám, téged oszt f@szra rántottak amúgy rendesen,mert rájátszottak a butaságodra és a felajánlott lehetőségek garmadájára!Édes bátyám dolgozott annak idején nálad,paprika,dinnye meg miegymással foglalkoztál,no, nem a saját eszedtől vezérelve!
    Annak idején még ellenzékben a nálad dolgozókat még megfizetted normálisan, és még a műbalhéra is képes voltál Dr Karsai, kutató volt pógámester és egyéb műszakiakkal egyetemben!!
    Elkúrtad,már csak TE RAJTAD múlik hogy beismered vagy sem!?

Hozzászólás a(z) Fergeteg bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com