“Mekkmester jelenti: a fasorban sincs Döbrögisztán!” bővebben

"/>

Mekkmester jelenti: a fasorban sincs Döbrögisztán!

A Mekkmester Zrt jelentése szerint oktatásban és egészségügyben a visegrádi országok többségétől is elmaradt Döbrögisztán

Portfólió számolt be arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója, Baksay Gergely beszélt a nemzeti bank versenyképességi jelentéséről. Az EU-ban 16 országban készül hasonló jelentés, a magyar jegybank pedig 12 területen 154 mutató alapján vizsgálja az ország gazdaságának helyzetét. Mint a bemutatón elhangzott, a vizsgált szempontoknak 95 százaléka objektív tényező.

Az eredmények alapján létrehoztak egy versenyképességi indexet, és így találták azt, hogy Magyarország a 100 pontos skálán 47,7 pontot ért el, amivel az európai rangsorban eléggé hátul szerepel, de a visegrádi országok többségét megelőzi.

A jegybank saját kutatása szerint a tudásalapú társadalom és az egészséges társadalom mutatókban elmarad Magyarország még a visegrádi országoktól is, de Baksay szerint van olyan tényező, melyben már az élen jár: ilyen például a lakosság bevonása az államadósság finanszírozásába. Ezen kívül javult a pénzügyi rendszer is, és az MNB ösztönzi, hogy fix kamatozású hitelekkel egészséges szerkezetben bővüljön a hitelezés.

A lap cikke szerint ugyanakkor problémaként hangzott el, hogy a magyar bankok működési költsége a legmagasabb az unióban, és ennek az MNB szerint a kevés online szolgáltatás az oka. (Míg a Magyar Bankszövetség szerint a tranzakciós illeték.)

Az MNB elemzése szerint a termelékenységi mutatók javultak itthon, főleg a nagyvállalatok esetében, de valamennyire a kkv-knál is. Elhangzott az a sokat emlegetett probléma is, hogy a feldolgozóipari termelésben a belföldi felhasználás súlya nagyon alacsony. Az MNB szerint jó lenne, ha a hazai kkv-k termékeit használná a hazai feldolgozóipar. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, a kkv-k adóterheit kell csökkenteni a jegybank szerint

Kiderült az is, hogy a külföldön dolgozó aránya országosan 6,5 százalékos, ami régiós viszonylatban ugyan nem kiemelkedő, de mivel 650 ezer emberről van szó, nem elhanyagolható szám.

A jegybank megerősítette korábbi állításait, hogy szükség lenne a külföldön dolgozó magyarok hazacsábítására, mivel itthon a népesség csökken. A jelentés szerint az ország egészségügyi állapota az uniós átlag alatt van, és javítani kéne a rendszeren is. A Portfólió idézi az MNB azon megállapítását is, hogy az egészségügyben magas a magánkiadások aránya, amelyek nem szervezetten és hatékonyan kerülnek be az egészségügybe.

Oktatásban is vannak lemaradások: a PISA-teszteken a regionális szinthez képest is rosszul teljesítenek a magyar diákok, magasabb nálunk az iskolai végzettség nélküliek aránya, mint a visegrádi országokban és alacsonyabb a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya is. Látszik ez a kutatás-fejlesztésben is: a bejegyzett szabadalmak lakosságarányosan töredékei csak a többi országénak.                                                                                                          (444)

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: A mekkmesteri jelentésből két megállapításra hívnánk fel a figyelmet.  

A LEGVERSENYKÉPESEBBEK VAGYUNK
650 EZER MAGYAR ELMENEKÜLT!

Márpedig a két dolog szorosan összefügg egymással.

Honnan is indultunk a rendszerváltáskor? Voltunk a keleti blokk legvidámabb barakkja!

Hová is érkeztünk onnan? Lettünk egy nyomorult vajdaság az EU gazdasági hátsó udvarában. A trágyadomb közvetlen szomszédságában!

IGAZÁN REMEK TELJESÍTMÉNY EZ TŐLÜNK!

“Mekkmester jelenti: a fasorban sincs Döbrögisztán!” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Magyarország világelső a degenerált és tudatosan idióta érdekvédök terén.

    Évszázadok óta balekok. Főképp azok kik kormányzati terhekkel nem terheltek.

    Nép és nemzet volt, PÉPNEMZET van?

  2. ITT A LÉNYEG!!!
    A LAKOSSÁG BEVONÁSA AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSÁBA!!!
    A FINÁNC ZION TŐKE KIFACSAR KÖZVETVE,ÍGY ÉHEN DÖGLESZ LÁTSZIK MÁR AZ ÁRAKON DUPLÁJÁRA SZINTE A HÁROMSZOROSÁRA EMELKEDTEK AZ ÁRAK FŐLEG AZ ÉLELMISZER!!A TÖBBIRŐL NEM BESZÉLVE!!!!EGYSZERŰEN NEM LEHET KIFIZETNI EZT AZ ÁLLAM ADÓSSÁGOT EGY ILYEN GYARMATTÁ ZÜLLESZTETT KÜLFÖLDI TULAJDONÚ GAZDASÁGBAN PEDIG SZÉLMALOMHARC!!!ELÖREGEDETT TÁRSADALOMMAL PEDIG HALÁLRA VAN ÍTÉLVE A NEMZET!!

  3. Nekem úgy tűnik, hogy Mekk-mester kibeszél a NER-ből…
    Lehet, hogy ambíciói vannak?

    1. Ellentétek az egész FIDESZ – ben vannak és egyre erősödnek. Nem véletlen léptetnek felfelé sok -még bizonyítani akaró- embert. Egyelőre rendkívül jól blokkolják a belső konfliktusokat és így kifelé egységesnek
      látszanak. Biztosan van már náluk is sok elvtelen karrierista és megélhetési tag. ( Mint annak idején az MSZMP – ben. ) Ezek adott esetben gyorsan váltanak. Még a hatalom csúcsának a közelében vannak, de már a lefelé vezető úton…..

  4. Egy közönséges primitív bohózat a kormány úgynevezett “nemzeti konzultáció” nevű -önigazolást kereső közvélemény kutatási levélküldeménye, ugyanis:
    -“Továbbra sem kell létező e-mail cím a kitöltéshez.Ez azt jelenti, gyakorlatilag bárki bármilyen valós vagy nem valós e-mail címet beírhat, annak hitelességét nem fogja senki sem ellenőrizni, nem jön hitelesítő link a megadott e-mail címre. Ráadásul az online nemzeti konzultáció több alkalommal is kitölthető ugyanarról a számítógépről.Bárki kamu adatokkal küldheti vissza a kérdőívet, nem ellenőrzi senki.”
    Kamu az egész és nettó közpénz pocsékolás, csak a mennyiség számít és a kutya se fog kinyitni egyetlen válasz borítékot se, talán azért sem, mert nem kívánatos tartalommal lehetnek feltöltve, rákenve…(vírus, bac-ilus, a többi fantázia kérdése)
    https://azonnali.hu/cikk/20200706_ezuttal-figyelt-e-a-kormany-arra-hogy-ne-legyen-megtrukkozheto-az-online-nemzeti-konzultacio
    https://nepszava.hu/3086426_a-kormany-szerint-mar-tobb-mint-egymillioan-toltottek-ki-az-uj-konzultacios-ivet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com