Nem lesz perújítás a bőnyi rendőrgyilkosság ügyében
Jogerősen elutasították a bőnyi rendőrgyilkosság ügyében Győrkös István védőjének perújítási indítványát, miután a Győri Ítélőtábla elutasító határozatát a Kúria helybenhagyta – tájékoztatta a Győri Fellebbviteli Főügyészség csütörtökön az MTI-t.

Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Mészáros Tamás fellebbviteli főügyész közleménye szerint a jogerős másodfokú ítélet ellen a vádlott védője azzal nyújtott be perújítási indítványt, hogy
a bíróság rendeljen el perújítási nyomozást. Azt kérte, hogy ennek keretében exhumálják a sértett holttestét, igazságügyi orvos-, fizikus, vegyész és fegyverszakértői véleményt szerezzenek be róla, valamint kutassák fel a túsztárgyaló és a vádlott közötti beszélgetés hangfelvételét.
A Győri Fellebbviteli Főügyészség a perújítási indítványt azzal az észrevétellel küldte meg a táblabíróságnak, hogy alaptalannak tartja.
Az ítélőtábla az indítványt elutasította, majd a Kúria a határozatot helybenhagyta.
A jogerős végzés szerint a perújítási indítvány nem megalapozott, mert nem tartalmaz új bizonyítékot. Az indítványban szereplő hivatkozások az alapeljárásban – első és másodfokon – már felmerültek, így a védő a korábban már előterjesztett indítványait ismételte meg, amelyeket a bíróság a bizonyítási eljárás során indokoltan vetett el.
Az indítványban a védő a bizonyítékok újraértékelését kérte, a bírói mérlegelés támadása azonban nem lehet a perújítás alapja
– áll a közleményben.
Győrkös Istvánt a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla tavaly december 11-én életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés és lőfegyverrel visszaélés miatt. Döntésével a táblabíróság csak csekély részben – a bűnjelek kezelése ügyében – változtatta meg az első fokon eljáró Szombathelyi Törvényszék ítéletét.
A tényállás szerint 2016. október 26-án a rendőrök házkutatásra érkeztek a vádlott bőnyi családi házához, mert megalapozottan feltételezhető volt, hogy ott hatósági engedély nélkül lőfegyvereket tartanak. Győrkös István három lövésből álló rövid sorozatot leadva rálőtt egy rendőrre, aki a helyszínen meghalt. (propeller)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Íme a „gyilkos” fegyver, ahogyan a rendőrök rábukkantak az eset után:

A foto a tetthelyen készült, a rendőrgyilkosság után. (Ugyebár a helyszín nem bolygatható, mindent úgy kell rögzíteni, ahogyan azt a helyszínlelő megtalálják.)
Eszerint a foto szerint az alábbi módon történhetett a rendőrgyilkosság:
Győrkös István először fejbe lőtte Pálvölgyi őrnagyot. Ezután őt hasba lövik. Ekkor Győrkös békés szándékait kimutatni akarván, kiveszi a tárat a géppisztolyból, a závárzat hátrahúzásával eltávolítja a töltényűrből a még ott lévő lőszert, “elcsettenti” az elsütő billentyűt, a bitosítókart “0” állásra húzza, majd a fegyvert az ágyra teszi.
Még egy “tiszti” tár kontúrjai is láthatóak lennének a paplan alatt! Itt az sem látszik. Tehát szabályosan ürített. Vagy nem volt tár? De akkor hogy adhatott le három lövést rövid sorozatban?
De BIZTOS ÚGY VAÚT, ahogy a “VALAKIK” azt “bebizonyították”!
A MAI DÖNTÉSSEL A SZÁLAK ELVARRVA!



Várható volt. Szegèny Pista bá.
Gyorkost a kazár maffia likvidálni akarta.
Pálvolgyi ornagyot azért végezték ki,mert az NNI meggyilkolt igazgatojának Bezsenyi Mihály embere volt. Igy 2 legyet utottek egy csapásra.
Pálvolgyi ornagy a terézkoruti robbantáson dolgozott,és feltárta Bezsenyi Mihály fiát gyanusitják ártatlan P Lászlot a robbantással. P Lászlo Bezsényi Mihály házaságon kivuli gyermeke volt , Karmacsi polgármester csak a nevelo apja volt P Lászlonak.
STB STB STB………
FIGYELJETEK KAZÁROK BUDAPESTEN : MI FIGYELUNK BENETEK
Udvozlettel Hirszerzés Kárpátmedencei kazárságot megfigyelo alosztály.
Mert hogy történt Realista?
Hajrá,hajrá,írd le,nem vagyunk olyan képzettek ideológiailag mint te,ha már ebből a filmből idézgetsz.
Várom,várom,ne légy lusta mekegő kecske.
Mekeggyéé…
A te szinted…csak ennyi.
A bal-rad bohóca.
Érdekes, lehet hogy igazat ír Igor?
AZT IS KÉTSÉGBE VONTA A VÁDLOTT, HOGY SZÜLEI VALÓBAN A SZÜLEI VOLNÁNAK.
https://index.hu/belfold/2018/09/12/itelet_terez_koruti_robbantas
Tisztelt magyarok nyugottan kérdezetek itt a Budapesti kazár maffiárol..
Igérjuk privátban beletekinthettek az aktákba emailon keresztul.
https://www.youtube.com/watch?v=roeVCBtuHYc
Tudomásom szerint az MNA fénykorában nem volt Magyarországon még egy olyan nagy, általában „irreguláris, paramilitáris radikális” jelzőkkel illetett hálózat, mint az övék. Mivel magasra tették az erkölcsi mércét a többi, Magyarországon általában a szélsőjobboldalhoz sorolt szervezethez képest, ez időt adott, ugyanakkor sérülékenységet is hozott nekik. Időt, mert nehezebb volt indokolható fogást találni rajtuk (álszoci korszakban azért lehetett velük riogatni is), és sérülékenységet, mert vállaltan átláthatóbbak voltak. Nyíltan toboroztak, regionális csoportokat hoztak létre, a beépülés is könnyebb lehetett. Elképzelésem szerint ellenük fordult (vagy ellenük fordították): a vallásosság (vallási alapú babonák erősödése), az ideológiai törésvonalak elmélyülése (nyitás bizonyos csoportok felé, ezeket nem mindenki tudta megemészteni), egyes mítoszok tarthatatlansága a gyorsan változó környezetben (rossz barát-ellenség felismerés a végletekig leegyszerűsített világképek miatt), a személyes problémák rendezhetőségén és a tekintély összetartó erején túlnövő szervezet (kevésnek bizonyuló regionális autonómia, ugyanakkor a „könnyen átléphető tekintélyelvű kisrendszer a nehezen átléphető társadalmi nagyrendszerben” helyzet miatt adódó függetlenedési lehetőségek), a belső ellentmondások, a hosszú idő alatt felgyűlt megfigyelési anyag, a meghatározó tagok átlagéletkorának növekedése és családalapításuk (más szempontok is előtérbe kerülnek), illetve az átalakult politikai helyzet, ami egy részüknek megfelelő lett. Ez a szomorú történet vége. A vezető pere sok szempontból nagyon furcsa, hatalmi igyekezetet is tükröz a hatalom hibáinak szőnyeg alá söprésével, de a tanulságokat már több mint kétezer éve bambuszra vésték. Eljött az idő, hogy okuljunk belőlük.
„Így a hadvezérre öt veszedelem leselkedik. Ha biztosra veszi a halálát, valóban megölhetik; ha mindenképpen élni akar, könnyen fogságba esik; ha gyorsan méregbe gurul, hamarabb előfordul, hogy tiszteletlenül bánnak vele; ha túlságosan kényes a tisztességére, könnyebben megszégyenítik; ha túlságosan szereti az embereket, azok sok gondot okozhatnak neki.”
” Úgy van az, hogy reggel a bátorság még friss, napközben azonban elernyed, estére pedig kihuny. Ezért aki igazán ért a hadviseléshez, az elkerüli a friss bátorságot, de csapást mér a lankadtra és kihunyóra. Ez a bátorsággal való törődés.
A mi rendünk segítségével várhatjuk ki a felfordulást (az ellenségnél), a mi nyugalmunk segítségével várhatjuk ki a nyugtalanságot (az ellenségnél). Ez az érzelmekkel való törődés. Ha (az ellenség) közel van, várjuk ki, amíg eltávolodik; ha ereje teljében van, várjuk ki, amíg elfárad; ha éppen jóllakott, várjuk ki, amíg megéhezik. Ez az erővel való törődés.
Ne bocsátkozzunk közvetlen harcba mindaddig, míg rendben vannak az ellenség zászlói; ne támadjunk rá mindaddig, míg teljes harci rendben állnak csapatai. Ez a változással való törődés.
Aki jó előre megérti a kerülőút és egyenes út taktikáját, az győzelmet fog aratni. Ez a hadsereg harcának legfőbb törvénye. ”
http://mek.oszk.hu/01300/01345/01345.htm