MARX – A hegeli jogfilozófia kritikájához
(idézet: Marx és Engels válogatott művei 1)
3
Ámde ha Németország csak a gondolkodás elvont tevékenységével kísérte a modern népek fejlődését, anélkül, hogy e fejlődés valóságos küzdelmeiben tevékeny részt vállalt volna, másrészt viszont osztozott e fejlődés szenvedéseiben, anélkül, hogy élvezeteiben, anélkül, hogy részleges kielégülésében osztozott volna. Az elvont tevékenységnek a másik oldalon az elvont szenvedés felel meg. Németország ezért egy reggel az európai hanyatlás szintjén találja majd magát, mielőtt valaha is az európai emancipáció szintjén állott volna. Olyan fétisimádóhoz lehet majd hasonlítani, aki a kereszténység betegségeiben senyved.
Ha mindenekelőtt a német kormányokat vesszük szemügyre, azt látjuk, hogy ezek a korviszonyoktól, Németország helyzetétől, a német művelődés álláspontjától és végül saját szerencsés ösztönüktől hajtva a modern államvilág — amelynek előnyeivel nem rendelkezünk — civilizált fogyatékosságait összekombinálják az ancien régime — amelyhez teljes mértékben van szerencsénk — barbár fogyatékosságaival, úgyhogy Németországnak egyre inkább részesednie kell a status quóján túl fekvő államalakulatoknak, ha nem is élelmességében, de legalább értelmetlenségében. Van-e még ország a világon, amely például oly naivul osztozik az alkotmányos államiság minden illúziójában, anélkül hogy realitásaiban osztoznék, mint az úgynevezett alkotmányos Németország? Vagy nem volt-e szükségszerűen német kormányötlet a cenzúra kínjait a francia szeptemberi törvények5 kínjaival összekötni, amely törvények a sajtószabadságot előfeltételezik! Ahogyan a római Pantheonban minden nemzet istenei megtalálhatók voltak, úgy a szent római német birodalomban minden államforma bűnei megtalálhatók. Hogy ez az eklekticizmus eleddig nem is sejtett magaslatot fog elérni, arról kezeskedik kiváltképpen egy német király* politikai-esztétikai ínyencsége, aki a királyság minden szerepét, a feudális és a bürokrata, az abszolút és az alkotmányos, az autokrata és a demokrata királyság szerepét mind el szándékozik játszani, ha nem is a nép személye által, de saját személyében, ha nem is a nép számára, de önmaga számára.
* IV. Frigyes Vilmos — Szerk.*
Németország mint a politikai jelennek külön világgá konstituálódott fogyatékossága nem döntheti le a sajátosan német korlátokat anélkül, hogy a politikai jelen általános korlátját le ne döntené.
Nem a radikális forradalom utópikus álom Németországban, nem az általános emberi emancipáció, hanem sokkal inkább a részleges, a csak politikai forradalom, az a forradalom, amely a ház pilléreit meghagyja. Min alapul a részleges, a csak politikai forradalom? Azon, hogy a polgári társadalom egy része emancipálja magát és általános uralomra jut, azon, hogy egy meghatározott osztály a maga különleges helyzetéből kiindulva magára vállalja a társadalom általános emancipációját. Ez az osztály felszabadítja az egész társadalmat, de csak azzal az előfeltétellel, ha az egész társadalom ezen osztály helyzetében van, tehát pl. pénzzel és műveltséggel rendelkezik, vagy azt tetszése szerint megszerezheti.
A polgári társadalom egyik osztálya sem játszhatja ezt a szerepet anélkül, hogy önmagában és a tömegben a lelkesedés egy pillanatát elő ne idézze, egy pillanatot, amelyben testvériesül és egybeolvad a társadalommal egyáltalában, amelyben vele összecserélik és általános képviselőjének érzik és ismerik el, egy pillanatot, amelyben igényei és jogai a valóságban magának a társadalomnak az igényei és jogai, amelyben ő valóban a társadalmi fej és a társadalmi szív. Csak a társadalom általános jogainak nevében tarthat igényt egy különös osztály az általános uralomra. Hogy ezt az emancipátori helyzetet kivívja, s ezzel a társadalom minden szféráját a saját szférája érdekében politikailag kiaknázza, ehhez forradalmi energia és szellemi önérzet egymagában nem elegendő. Ahhoz, hogy egy nép forradalma és a polgári társadalom egy különös osztályának emancipációja egybeessen, hogy egy rend az egész társadalom rendjének számítson, ahhoz az kell, hogy megfordítva, a társadalom minden fogyatékossága egy másik osztályban összpontosuljon, hogy egy meghatározott rend a közbotránkozás rendje, az általános korlát testetöltése legyen, ahhoz az kell, hogy egy különös társadalmi szféra az egész társadalom notórius bűnének számítson, úgy hogy az e szféra alól való felszabadítás általános önfelszabadításnak lássék. Hogy egy rend par excellence* a felszabadítás rendje legyen, ahhoz egy másik rendnek, megfordítva, a leigázás nyílt, látható rendjének kell lennie. A francia nemesség és a francia klérus negatív általános jelentősége feltétele volt a vele legközelebbről határos és szembenálló osztály, a burzsoázia pozitív általános jelentőségének.
* — sajátképpen — Szerk.*
De Németországban nemcsak az a következetesség, az az élesség, az a bátorság, az a kíméletlenség hiányzik minden különös osztályból, amely őt a társadalom negatív képviselőjévé bélyegezhetné. Ugyanígy hiányzik minden rendből a léleknek az a nagysága, amely, ha csak pillanatnyilag is, azonosítja magát a néplélekkel, az a zsenialitás, amely az anyagi erőt politikai hatalommá lelkesíti, az a forradalmi merészség, amely az ellenfél szemébe vágja a dacos jelszót: Semmi vagyok és mindennek kellene lennem.6 Ellenkezőleg, a német erkölcsnek és tisztességnek magva, nemcsak az egyénekének, hanem az osztályokénak is, ama szerény önzés, amely korlátoltságát juttatja érvényre és hagyja önmagával szemben érvényre jutni. A német társadalom különböző szférái közti viszony ezért nem drámai, hanem epikus. Mindegyikük nem akkor kezd önmaga tudatára ébredni és a többiek mellé odatelepedni különös igényeivel, amikor elnyomják, hanem amikor közreműködése nélkül a korviszonyok olyan társadalmi alsó réteget teremtenek, amelyre ez az osztály a maga részéről nyomást gyakorolhat. Még a német középosztály erkölcsi önérzete is csak azon a tudaton nyugszik, hogy az összes többi osztályok filiszteri középszerűségének általános képviselője. Ezért nemcsak a német királyok kerültek mal-á-propos** a trónra, a polgári társadalom minden szférája megéli vereségét, mielőtt győzelmét megünnepelte volna, kifejleszti saját korlátját, mielőtt a vele szembenálló korlátot leküzdötte volna, érvényre juttatja szűkkeblű lényét, mielőtt nagylelkű lényét érvényre juttathatta volna, úgyhogy a nagy szerepnek még az alkalma is elmúlott már mindig, mielőtt meglett volna, úgyhogy minden osztály, amikorra a harcot a felette álló osztállyal elkezdi, már harcba van bonyolódva az alatta állóval.
** — rosszkor; nem idejekorán — Szerk.*
Ezért van az, hogy a fejedelemség még harcban áll a királysággal, a bürokrata harcban a nemességgel, a burzsoá harcban mindannyiukkal, miközben a proletár már kezd harcban állni a burzsoával. A középosztály még alig merészkedik arra, hogy a maga álláspontjáról megfogalmazza az emancipáció gondolatát, és a társadalmi állapotok fejlődése s a politikai elmélet haladása máris elavulttá, vagy legalábbis problematikussá nyilvánítja magát ezt az álláspontot.
Franciaországban ahhoz, hogy valaki minden akarjon lenni, elég valaminek lennie. Németországban semmi sem lehet valaki, ha nem akar mindenről lemondani. Franciaországban a részleges emancipáció az alapja az egyetemesnek. Németországban az egyetemes emancipáció — conditio sine qua nonja* minden részlegesnek.
* — feltétele, amely nélkül nincsen: elengedhetetlen feltétele — Szerk.*
Franciaországban a fokozatos felszabadulás valósága, Németországban a lehetetlensége kell hogy megszülje az egész szabadságot. Franciaországban minden néposztály politikai idealista és elsősorban nem különös osztálynak, hanem az egyáltalábanvett társadalmi szükségletek képviselőjének érzi magát. Az emancipátor szerepe tehát drámai mozgásban sorjában átmegy a francia nép különböző osztályaira, amíg végre elérkezik ahhoz az osztályhoz, amely többé nem bizonyos, az emberen kívül fekvő és mégis az emberi társadalom teremtette feltételek előfeltételével valósítja meg a társadalmi szabadságot, hanem ellenkezőleg, a társadalmi szabadság előfeltételével szervezi meg az emberi létezés minden feltételét. Németországban ellenben, ahol a gyakorlati élet éppoly szellemtelen, mint amilyen gyakorlatiatlan a szellemi élet, a polgári társadalom egy osztályában sincs meg a szükséglet és a képesség az általános emancipációra, amíg csak közvetlen helyzete, az anyagi szükségszerűség, maguk a láncai rá nem kényszerítik.
Miben van tehát a német emancipáció pozitív lehetősége?
Felelet: Abban, hogy képződik egy radikális láncokat hordó osztály, a polgári társadalom olyan osztálya, amely nem a polgári társadalom osztálya, olyan rend, amely minden rend felbomlása, olyan szféra, amely egyetemes szenvedései révén egyetemes jellegű, és nem tart igényt semmiféle különös jogra, mert nem valamiféle különös jogtalanságot, hanem egyáltalán a jogtalanságot követik el ellene, amely többé nem egy történelmi jogcímre, hanem már csak arra az emberi jogcímre hivatkozhatik, amely nem egyoldalú ellentétben áll a német államiság következményeivel, hanem mindenoldalú ellentétben áll annak előfeltételeivel, végül olyan szféra, amely nem emancipálhatja magát anélkül, hogy magát a társadalom összes többi szférái alól és ezzel a társadalom összes többi szféráit ne emancipálná, amely egyszóval az ember teljes elvesztése, tehát csak az ember teljes visszanyerésével nyerheti meg önmagát. A társadalom e felbomlása egy különös rend alakjában, ez a proletariátus.
A proletariátus csak a beköszöntő ipari mozgalom révén kezd létrejönni Németországban, mert nem a természetadta módon keletkezett, hanem a mesterségesen kitermelt szegénység, nem a társadalom súlyától mechanikusan lenyomott, hanem a társadalom akut felbomlásából, kiváltképpen pedig a középrend felbomlásából eredő embertömeg alkotja a proletariátust, bár fokozatosan, mint ez magától értetődik, a természetadta szegénység és a keresztény-germán jobbágyság is soraiba lép.
Ha a proletariátus az eddigi világrend felbomlását hirdeti, ezzel csak saját létezésének titkát mondja ki, mert ő ennek a világrendnek tényleges felbomlása. Ha a proletariátus a magántulajdon negációját követeli, csak a társadalom elvévé emeli azt, amit a társadalom az ő elvévé emelt, ami őbenne a társadalom negatív eredményeként már saját közreműködése nélkül megtestesült. A proletárnak akkor a létrejövő világra vonatkozólag ugyanolyan joga van, mint a német királynak a létrejött világra vonatkozólag, amikor a népet az ő népének nevezi, ahogyan a lovat az ő lovának. A király azzal, hogy a népet az ő magántulajdonának nyilvánítja, csak azt mondja ki, hogy a magántulajdonos király.
Miként a filozófia a proletariátusban találja meg az anyagi, úgy a proletariátus a filozófiában találja meg a szellemi fegyvereit, és mihelyt a gondolat villáma mélyen becsap ebbe a naiv népi talajba, végbemegy a németnek emberré való emancipálódása.
Összegezzük az eredményt:
Németország egyetlen gyakorlatilag lehetséges felszabadulása az annak az elméletnek álláspontján való felszabadulás, amely az embert tartja az ember legfőbb lényének. Németországban a középkor alóli emancipáció csak úgy lehetséges, ha az egyszersmind a középkor részleges leküzdései alóli emancipáció is. Németországban a szolgaság semmilyen faját nem lehet megtörni anélkül, hogy a szolgaság minden faját meg ne törnék. Az alapos Németország nem forradalmasodhatik, ha nem alapjaiban forradalmasodik. A német emancipációja az ember emancipációja. Ennek az emancipációnak agya a filozófia, szíve a proletariátus. A filozófia nem valósíthatja meg magát a proletariátus megszüntetése nélkül, a proletariátus nem szüntetheti meg magát a filozófia megvalósítása nélkül.
Amikor már minden belső feltétel beteljesült, a német feltámadás napját a gall kakas harsogása fogja hírül adni.
1843 vége—1844 eleje.
Marx és Engels Művei. 1. köt.
1957. 378—391. old.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!