A gyermekpornográfiával lebukott magyar diplomata, Kaleta Gábor ügyéről kérdeztünk kormánypárti képviselőket. A Fidesz az elmúlt napokban a jogszabályok szigorítását ígérte, de miért nem árulták el egy évig, hogy miért váltották le Kaletát és miért titkosították tíz évre az erről szóló ülés jegyzőkönyvét?
“…ez a gyermekpornográfia bűntettének alapesete, mely szerint az elkövető megszerzi vagy magánál tartja az inkriminált fotókat, melyek 18 év alatti gyermekeket ábrázolnak. Ezt a bűncselekményt a törvény 3 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztés büntetéssel fenyegeti.
A közérthetőség miatt itt leírom a büntetéskiszabási matekot:
Ez, a védője (dr. Mester Csaba) által „mintaértékű jogászként dolgozó, keresztény életű férfi”-ként definiàlt vádlott – nem jogerősen – 1 év szabadságvesztés büntetést kapott, 2 év 6 hónapra felfüggesztve, továbbá 540 ezer forint pénzbüntetést.
A közvélemény azonnal dühödten a bírónak és az ügyésznek esett, holott ez az ítélet a Fidesz többséggel 2013-ban és 2017-ben megszavazott új Büntető Törvénykönyv és büntetőeljárási törvény (Be.) szabályozásának köszönhető. A vádlott ún. előkészítő ülésen tett a vádirattal egyező tényállás szerint a bűnösségére is kiterjedő beismerő vallomást, amelyet a bíróság elfogadott, hiszen a tettenérés folytán nem merült fel kétely a beismerés valódisága tekintetében. Ilyenkor a terhelt lemond a tárgyaláshoz való jogáról is, tehát nem kell a hosszas és drága bizonyítási eljárást a bíróságnak lefolytatnia. Ezen új eljárásjogi intézmény célja az volt a jogalkotó szerint, hogy gyorsítsa, egyszerűsítse a büntetőeljárásokat. Természetesen ehhez kellett valamilyen kedvezményt fűzni a terheltek beismerési hajlandóságát növelendő.
Ezt a “paranormális” ítéletet tehát úgy dobta a gép, hogy egyrészt a bíróság nem térhetett el a vádirati tényállástól és a minősítéstől, másrészt az ügyész által javasolt büntetéstől súlyosabbat nem alkalmazhatott. Az ügyész ilyen esetben a büntetési tétel alsó határához közeli joghátrányt indítványoz, hiszen, ha a normál eljárásban kiszabható – a büntetési tétel középmértékéből kiinduló – büntetést javasolná, senkinek nem volna érdeke az azonnali beismerés.
Az ügyészi indítványában egy év szabadságvesztés szerepelt, végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztve és mellé pénzbüntetés. A bíróság majdnem ugyanezt a joghátrányt alkalmazta. Nem kellett tehát bravúros védői tevékenységet kifejtenie dr. Mester Csaba ügyvédnek sem, hogy elérje; védencének ne kelljen börtönbe vonulnia.
Azt viszont a tárgyalóteremben járatos büntetőjogász kollégáim állítják, hogy ilyen felháborító és szakmailag dilettáns védőbeszédet még nem hallottak több évtizedes pályafutásuk során! Az ügyvéd valójában több súlyosító körülményt sorolt fel védence „érdekében”, mint enyhítőt, de nem ez borzolta a jogászok kedélyeit, hanem a mérhetetlen álságosság és a gátlástalanság!
Annak ellenére, hogy az Országgyűlés a Fidesz 2/3-os többségével hozta meg a hatályos Btk. és Be. jelen ügyben is irányadó szabályait, Kocsis Máté – 2 gyermek apja – a Fidesz frakcióvezetője, kirohant a bíróság „enyhe” ítélete miatt.
A farizeusság persze alapeleme ennek az egész rendszernek és magának ennek a büntetőügynek is!
Mindenki – aki nyomta az “Igen” gombot a Parlamentben – felelős azért, hogy milyen anyagi és eljárási szabályokat kénytelen alkalmazni a büntető igazságszolgáltatás, melynek eredménye ez az ítélet. Az ügyész és a bíró – hiába akar Deutsch jogászdoktor úr – belőlük bűnbakot csinálni, ennek a jogalkalmazó gépezetnek csak a két, szabályosan működő fogaskereke volt. A bíró csak a vád alapján és a NER által generált jogszabályból tudott ítéletet gyártani!
Egyebekben itt látható, hogy kik szavazták még meg a törvény ilyetén gyorsító/enyhítő szakaszának módosítását, nekik tessék „megköszönni” ne a bírót és az ügyészt gyalázni:
Az pedig a demokratikus jogállam egyik alapkövét; a jogbiztonságot messze aláásó gyakorlat, hogy a jogalkotó minden egyes esetben módosítja a Btk.-t és a Be.-t – nagyjából 2 havonta – amikor valamely precedens bűneset révén kiderülnek a törvény hibái!
Az igazat szólva nekem csak dr. Mester Csaba ügyvédre kellene neheztelnem, hiszen rengeteget tett azért, hogy az ellenem kreált karaktergyilkosság az egészségemet megviselje, a gyermekeim életét megnehezítse, a megélhetésünket minél jobban ellehetetlenítse.
A pedofil ügyvédje Mester Csaba képviselte ugyanis munkaügyi peremben azt az önkormányzatot amely ellenem, mint független polgármester ellen aljas karaktergyilkosságot követett el.
Majd, amikor nem boldogultak velem akkor még Mester Csaba jóvoltából büntetőeljárásokat is soroztak rám. Mára már több mint 3 millió Ft-ra rúg az az összeg, amit egyedülállóként fizettem ki ügyvédre, perköltségre, útiköltségre ahelyett hogy a gyermekeimmel nyaralni mehettem volna!
Magyarul: Magyarországon én az ártatlanságomért való sorozatos küzdelmekben 3 millió Ft-ot áldoztam,Kaleta Gábor pedig 540 ezer forintot fizetett azért,hogy pedofilként megmeneküljön a börtöntől!
Gondolom ezek az ügyek is “beleférnek” a keresztény férfikarakterekbe:
Mester Csaba az Ördög Ügyvédje nevet kapta a közvéleménytől úgy, hogy a közvélemény nem is tudta, hogy engem, mint független polgármestert egy Ördög Jakab nevű zilált lelkű volt tanácselnök és társai megbízásából akart egyedülállóként teljesen megsemmisíteni.
Nem haragszom rá, mert hitem van abban, hogy már ácsolják a hatalmas fehér ítélőszéket, ahol a gátlástalan politikai farizeusokat, a hatalomtól megrészegült aberrált hajlamúakat, de még a néptömegek manipulátorait, illetve az őket pénzért kiszolgáló csinovnyikokat sem fogják felmenteni!
Az ajkamat a vér kisercenéséig tudnám harapni a tehetetlenségtől, ahogyan látnom kell ezeket a magukat „mintaértékű életvitelű jogásznak” tituláló farizeusokat.
A jogásztársadalom nevében kikérem magunknak, hogy ebben a sztoriban minket akár az elítélttel, akár a védőjével, akár a három törvényalkotó fideszes honatyával bárki is összehasonlítson.
Ami pedig minden büntetőjogászi és emberi, erkölcsi képzeletet felülmúlt az az, hogy dr. Mester Csaba, Kaleta Gábor védője elment a falig és enyhébb ítéletért fellebbezett, mivel az ügyész súlyosbításért nem élt jogorvoslattal. A súlyosítási tilalom ezzel beállt és köti a másodfokú bíróság kezét.
Az ügyvéd védőbeszédében hangoztatott keresztény alázatnak, a büntetésnek való alávetés szándékának a látszatát sem adták meg a Mester és pedofil tanítványa. Miért is? Mert már csak ugyanaz vagy enyhébb ítélet születhet, ugyancsak a hatályos Be. szabályai szerint! ……mert a jelenlegi mélyen „keresztény” politikai hatalom ezt lehetővé tette nekik!
…….mert ebben az erkölcsi mélységben fetreng ez az ország ma!
dr. Pusztai-Csató Adrienn
2 gyermekes egyedülálló anya, egyszerű keresztény jogalkalmazó az Isten háta mögül
egy Fidesz “holocaust” túlélő
(Minden megosztást azért köszönök meg, mert szeretném ha eljutna az említett farizeusokhoz! Szeretnék már a szemükbe nézni:
a gyerekeimért, de leginkább azokért a gyerekekért……”
A balrad.ru kommentje a “kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Bizonyos pletykák szerint Kaletát a LEGNAGYOBB TITOKBAN KIMENTETTÉK EGY NEMZETKÖZI NYOMOZÁS ELŐL PERUBÓL, döbrögisztáni elítélése pedig egy döbrögista szerecsenmosdatás! Meg különben is: már a maszopos időben is közszolga volt a művész úr! Aki a döbrögista tákolmányos jogrend szerint “elnyerte méltó jutalmát”! Össznépi fölháborodást kiváltva.
Azt nem tudjuk, hogy a 19 ezernyi fotó között volt – e magyar gyerekeket ábrázoló. AKÁR lehetett is! De nem is ez a lényeg ebben a tekintetben.
A balrad.ru MOST a téma kapcsán inkább a társadalom és a SZÜLŐK FELELŐSSÉGÉT firtatná. Merthogy az áldozatoknak is vannak szülei, őket is anya szülte! A szülők magaviselete is ott van a háttérben, AZ OKOKKAL EGYÜTT!
Talán ráéreznek a Tisztelt Olvasók, hogy mire is akarunk célozni, ha ráklikkelnek a következő linkre: femina.hu/gyerek
Rengeteg ilyen van! A gyerekek szüleit pedig több ok is motiválhatja. SAJNOS! És hát sajnos vannak beteg hajlamú emberek is! Nem csak Szodomában és Gomorrában VOLTAK!
A VILÁG MÁR CSAK ILYEN! MI TETTÜK ILYENNÉ! Beteggé, morálisan és erkölcsileg IS züllötté!
A Kaleta – ügyről fogunk még hallani bőven! MEGNYUGTATÓ MEGOLDÁSRÓL ALIGHA! Hiszen SAJÁT FELELŐSSÉGÜNKRŐL nem szeretünk beszélni!
“Kaleta…” bejegyzéshez 10 hozzászólás
A Fideszben elég sok a pedofil, különösen a választások előtt élik ki a ferde hajlamukat.
Realista:
„A liberális oldal tele van aberrált deviáns alakokkal. Amit a cikk felvet, hogy a fidesz miatt ilyen az ítélet, az gondoljon arra, milyen volt a törvénymódosítás előtt. A volt szds-es pedofil képviselő még bőven politizálhatott. […] Ahogy Kádár alatt a követségek miket műveltek diplomáciai fedődolgok alatt, az külön érdekes dolog a képmutatás mellé. A harmadik ez a nyomorult ügyvéd. Elég megnézni miképpen pózol magazinokban és mi a portfóliója. Véletlen éppen ő sem fideszes.”
„Te is” érvelés
„Mit tettél?
A neked szánt kritikára nem a megfogalmazott vádak cáfolatával, hanem egy – magát a kritikát nem érintő, azt kvázi megválaszolatlanul hagyó – másik kritikával válaszoltál.
Miért hibás az érvelésed?
Azzal, hogy megpróbáltad elterelni a szót az eredeti kritikáról és átterelni a beszélgetést mások vélt vagy valós hibáira egyrészt valójában nem cáfoltad a veled szemben megfogalmazott kritika megalapozottságát; másrészt erre a tényre ill. az érvelési hibádra rámutatással vitapartnered azonnal, »csipőből« visszaterelheti a szót feléd és rád, immár újabb ponton kritikát megfogalmazva veled szemben és ellened fordítva terelési kísérleted. (Lásd még lényegtelen konklúzió!)”
Mazsolázgatás
„Mit tettél?
Állításodat önkényesen, a cél érdekében összeválogatott vagy más módon túlságosan leszűkített mintahalmazzal próbáltad meg igazolni, amikből azonban a számodra nem kedvező vagy a következtetésednek potenciálisan ellentmondó elemeket, eseteket eleve kizártad, vagy legalábbis nem vetted figyelembe.
Miért hibás az érvelésed?
Azzal, hogy a vizsgált elemek halmazát önkényesen leszűkítetted, azt nem-reprezentatív részhalmazzá változtattad át. Nem reprezentatív részhalmazon megfigyelt sajátosságok és jellemzők alapján azonban már nem lehet a teljes halmazra érvényes kijelentéseket tenni. Így bármit is sikerül az összemazsolázgatott részhalmazról bebizonyítanod az nem lesz bizonyítottnak tekinthető az eredeti, kiindulási halmaz vonatkozásában.”
Realista:
“»Kaleta ügyvédje ’úgy pózol egy újságban, ahogy a legutolsó cigány Facebook-gengszterek’
Puzsér Róbert írta ezt Mester Csabáról öt éve, amikor az aljaceleb Hajdú Péter ügyvédjeként került vele szembe (képernyőmentés itt látható a bejegyzésről, arra az esetre, ha Zuckerbergék úgy döntenek, hogy nem léteznek c***** Facebook-gengszterek).«”
Személyeskedés
„Mit tettél?
Egy álláspont vagy egy állítás helyességét a kijelentő személye, vélt vagy valós személyiségjegyei vagy feltételezett érdekei alapján próbáltad meg kétségbe vonni.
Miért hibás az érvelésed?
Egy objektív, eldönthető kijelentés helyességét nem befolyásolja az, hogy kitől származik ill. hogy az illető milyen személyiségjegyekkel, hibákkal vagy akár érdekekkel rendelkezik. Például attól, hogy valakinek érdekében áll mondani valamit, állítása nem lesz feltétlenül hamis. Ebből eredően önmagában azzal, hogy rámutatsz vitapartnered vélt vagy valós személyiségjegyeire, érdekeire, ténylegesen nem tudod állítása helyességét megkérdőjelezni.”
Tekintélyre hivatkozás
„Mit tettél?
Azt mondtad, hogy egy állítás igaz/hamis, mert egy vagy több elismert vagy magas rangú személy vagy társaság ezt mondta.
Miért hibás az érvelésed?
Egy elismert tekintély véleménye önmagában nem bizonyíték egy állítás helyessége vagy helytelensége mellett, nem utolsó sorban azért, mert az elismert személy vagy szervezet is tévedhet: alakíthat ki álláspontot téves vagy hiányos adatok alapján ill. helytelen következtetések mentén. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy ez az érvelés nem fordítható a visszájára, azaz például egy szaktekintély állítása egy laikuséval szemben nem vonható kétségbe pusztán azon az alapon, hogy a szaktekintély is tévedhet.”
Realista:
„»…de aki a kereskedelmi pöcegödör, a rendőrbűnözők és a cigánybűnözők legalja mellett most egy pedofilt is képvisel (nem, nem fatális névegyezésről van szó), és folyamatosan minden határt átlépő pofátlansággal teszi ezt, annál nehéz véletlennek látnunk, hogy éppen rendre a véglények ügyvédje.« […] És ha már a balrad is képmutató nem tények mellett érvel és nem használna kettős mércét akkor regélhetne arról is, miképp vélekedik a buzi véglények évenkénti provokatív vonaglásáról. Az is a pedofilía melegágya.”
Hamis okozat
„Mit tettél?
Feltételezted, hogy két látszólag együtt járó vagy együtt változó dolog közül az egyik okozza, váltja ki a másikat, vagy legalábbis az egyik hatással van a másikra, miközben nem ismerted vagy bizonyítottad, hogy ezt miként teszik.
Miért hibás az érvelésed?
Az, hogy két dolog változásai vagy előfordulásai egybeesnek, nem jelenti feltétlenül azt, hogy azok közül egyik a másikat okozza vagy akár csak elősegíti azt. Valójában az egybeesések lehetnek véletlenek is, vagy mindkét jelenséget okozhatja egy harmadik, akár ismeretlen és feltáratlan faktor is. Ok-okozati összefüggés csakis a kiváltó mechanizmusok és összefüggések pontos ismeretében és ellenőrzését követően állapítható meg.”
“Ahogy Kádár alatt a követségek miket műveltek diplomáciai fedődolgok alatt, az külön érdekes dolog a képmutatás mellé.”
Csak a tisztánlátás végett ;
Írj valós eseteket a teljesség igénye nélkül .
A közel 10 éves hatalom után fölösleges azzal takarózni, hogy mi volt . Ezt talán jogos felvetni- de akkor sem túlságosan sokszor- max. 2-3 évvel a hatalomátvétel után. 10 év hatalom után , marhaság. Egyszerűen már nincs más érvük. Ez bizony a vég kezdetét jelenti, a hatalomnak. Látszik egyébként, a legfőbb emberünk a parlamenti válaszain is. ( Gyakorlatilag érdemi választ nem adott a kérdésekre. )
Néhányszor már leírtam, ami nálunk ( de nemcsak nálunk ) hiányzik, az a vezetői példamutatás.
A vezetéshez szükséges a ” karrierista ” embertípus, de közel sem elegendő !
A cikk is, meg a kommentek is túl nagy terjedelműek a témához képest.
Észre kellene venni, hogy ez a téma marginális, azaz a kutyát sem kellene, hogy érdekeljen. Ilyen alapon a nép közé szórt “kutyacsontokon” az idők végezetéig is el lehetne rágódni. Semmi más alapja nincs a vele való foglalkozásnak, mint a PC, meg a vélt társadalmi elvárásoknak való megfelelési kényszer.
Ha én perui nagykövet lennék, kínosan ügyelnék minden mozdulatomra, hogy Peruból mehessek nyugdíjba. Aki nem így tesz, az vessen magára. Máglyára vele.
Gondolt- e arra, hogy éppen a titkosítás miatt, olyan embereket is érinthet, akiknek sok közük van a hatalomhoz ? Na ekkor már nem marginális a dolog ! ( Eleinte én is egy komolytalan ügynek gondoltam az egészet, de a titkosítás nem lehet véletlen. Az sem lehet véletlen, hogy az amerikaiak tárták fel az ügyet.
Diplomáciai védelem alatt sok mindent megtehet valaki , amit más nem…. )
A Fideszben elég sok a pedofil, különösen a választások előtt élik ki a ferde hajlamukat.
A te érvelési hibád a…
https://a.te.ervelesi.hibad.hu/

Tökéletes ! 5*
“Ahogy Kádár alatt a követségek miket műveltek diplomáciai fedődolgok alatt, az külön érdekes dolog a képmutatás mellé.”
Csak a tisztánlátás végett ;
Írj valós eseteket a teljesség igénye nélkül .
A közel 10 éves hatalom után fölösleges azzal takarózni, hogy mi volt . Ezt talán jogos felvetni- de akkor sem túlságosan sokszor- max. 2-3 évvel a hatalomátvétel után. 10 év hatalom után , marhaság. Egyszerűen már nincs más érvük. Ez bizony a vég kezdetét jelenti, a hatalomnak. Látszik egyébként, a legfőbb emberünk a parlamenti válaszain is. ( Gyakorlatilag érdemi választ nem adott a kérdésekre. )
Néhányszor már leírtam, ami nálunk ( de nemcsak nálunk ) hiányzik, az a vezetői példamutatás.
A vezetéshez szükséges a ” karrierista ” embertípus, de közel sem elegendő !
aaa .
2020-07-14 – 18:49
5*
A cikk is, meg a kommentek is túl nagy terjedelműek a témához képest.
Észre kellene venni, hogy ez a téma marginális, azaz a kutyát sem kellene, hogy érdekeljen. Ilyen alapon a nép közé szórt “kutyacsontokon” az idők végezetéig is el lehetne rágódni. Semmi más alapja nincs a vele való foglalkozásnak, mint a PC, meg a vélt társadalmi elvárásoknak való megfelelési kényszer.
Ha én perui nagykövet lennék, kínosan ügyelnék minden mozdulatomra, hogy Peruból mehessek nyugdíjba. Aki nem így tesz, az vessen magára. Máglyára vele.
Gondolt- e arra, hogy éppen a titkosítás miatt, olyan embereket is érinthet, akiknek sok közük van a hatalomhoz ? Na ekkor már nem marginális a dolog ! ( Eleinte én is egy komolytalan ügynek gondoltam az egészet, de a titkosítás nem lehet véletlen. Az sem lehet véletlen, hogy az amerikaiak tárták fel az ügyet.
Diplomáciai védelem alatt sok mindent megtehet valaki , amit más nem…. )
aaa
2020-07-14 – 21:47
A titkosítások mögött mindig az aktuális hatalom érdekeit szolgáló okok vannak a háttérben.