Vlagyimir Putyin cikke – magyarítva

A MAGYAR BÉKEKÖR VLAGYIMIR PUTYIN OROSZ ELNÖKNEK A II. VILÁGHÁBORÚ TANULSÁGAIRÓL ÍRT CIKKÉRŐL

Amikor egy világhatalom nemzeti érdeke egybeesik az emberiség
békéhez és együttműködéshez fűződő közös érdekével, képessé válik a
nemzetközi viszonyok mélyreható átalakítására, és egy új etikai
alapokon nyugvó világrend megteremtésére. Nincs az az ország a
világon, amely a II. világháborúból 27 millió emberélet árán győztesen
kikerült Oroszországnál jobban érezné, mit jelent a béke. Oroszország, a
Szovjetunió jogutódja, a világ legkorszerűbb katonai potenciáljának
birtokában is a konfliktusok békés rendezését, a kompromisszumos
megoldást, a békés együttélést vallja a magáénak. E tekintetben nemzeti
érdeke egybeesik az emberiség közös érdekével – írja a Magyar
Békekör Putyin orosz elnök II. világháború tanulságairól szóló cikkéről.
A „nyugat alkonyaként” emlegetett korszakunkban nagy a kísértés
arra, hogy a hanyatló társadalmi rendszer gondjain erőszakkal legyenek
úrrá, és olyan szélsőséges eszközökhöz, módszerekhez folyamodjanak,
amilyenekhez a nácik folyamodtak a II. világháború előtt és alatt, s
melyeken csak világméretű összefogással sikerült felülkerekedni. 75
évvel a világháború vége után hatalmi helyzetben lévő körök
Oroszországban (és Kínában) jelölik meg fő ellenségüket, mert a két
keleti nagyhatalom véget akar vetni egyetlen állam világuralmának, és a
nyugati civilizáció más országok kifosztásán alapuló prosperitásának.
Putyin értésükre adja, hogy hamis illúziókban ringatják magukat, ha azt
hiszik, hogy országát térdre kényszeríthetik. Az orosz ember lényét 75
évvel a háború után is génjeiben hordozza a haza szeretetét,
önfeláldozásra kész a haza védelmében, és önzetlenül kiáll mások
szabadságáért is. A hazafiasság ugyanúgy jellemző rá, mint a szovjet
emberre volt, aki a Nagy Honvédő Háborúban legyőzte a nácikat, és
felszabadította Európa népeit a náci uralom alól.
Az amerikai The National Interest c. folyóiratban 2020. június 18-án
„Valós tanulságok 75 évvel a II. világháború után” című angolul
megjelent írásában Putyin olyan történelmi tényeket tár a világ elé,
amelyeket még azoknak az oroszellenes nemzetközi köröknek is nehéz
volna kétségbe vonniuk, amelyek pedig hajlamosak félremagyarázni és
meghamisítani a történelmet, egyenlőségjelet tenni Hitler Németországa
és Sztálin Szovjetuniója közé, s a Szovjetunióra hárítani a felelősséget a

II. világháború kirobbantásáért. Mint teszi a lengyel politikai vezetés és
az Európai Unió Parlamentje – nevez nevén közülük kettőt Putyin.
Reagálásaikban az orosz elnök cikkére inkább tartózkodnak attól, hogy
kétségbe vonják az elemzésben felsorakoztatott történelmi tényeket,
hiszen azok dokumentumokkal bizonyíthatóak, érvek híján inkább
sommás ítéletre adják a fejüket, és azzal próbálják kiütni a cikk élét,
hogy célja a Nyugat ellenes propaganda gerjesztése, és a Nyugat
megosztása. Pedig az orosz elnök nem csak állít cikkében, hanem
igényt is tart mások ismereteire. Sürgeti a még alaposabb történelem-
kutatást, és hasznosnak tartaná, ha a nyugati hatalmak is feloldanák a II.
világháború előtti és alatti dokumentumok titkosítását, s ők is lehetővé
tennék a közös történelemtudományi kutatást az igazság még jobb
megismeréséért.
Az orosz elnöknek arra törekszik a II. világháborúhoz vezető okok
dokumentált feltérképezésével, hogy követendő példának állítsa jelenre
és jövőre nézve a náci-fasizmus elleni koalíciós összefogást, és
rámutasson, micsoda erő rejlik az összefogásban a békét és az
emberiség fejlődését szolgáló humanista célokért. A közös történelmi
tapasztalat alapot nyújthat az egymás iránti bizalomhoz, és a sikeres
tárgyalásokhoz bolygónk stabilitásáról, biztonságának fokozásáról,
minden állam jóléte és felvirágzása érdekében – vallja. A világháborúban
létrejött koalíció politikai akaraton múlott, és erre ma is szükség van.
„Politikai akarat szükséges ahhoz, hogy együtt beszéljünk a jövőről” –
írja –, és megköszöni Hszi Csin-ping kínai, Emmanuel Macron francia,
Donald Trump amerikai elnöknek, és Boris Johnson brit
miniszterelnöknek, a Biztonsági Tanács állandó tagjának, egyúttal
atomhatalmak vezetőinek, hogy készek részt venni az általa
kezdeményezett öthatalmi csúcstalálkozón.
A II. világháborúhoz vezető okokról
A második világháborút kiváltó okok elsősorban az I. világháború
utáni döntésekből fakadnak – írja Putyin. A Versailles-i szerződés az
igazságtalanság jelképévé vált Németország számára. (És nem csak
Németország számára – jegyzi meg a MB.) Németország kifosztásával
járt az Antant részéről. Óriási jóvátételre kényszerítették, gazdaságát
kiszipolyozták. Hűen tükrözte a valóságot Ferdinand Foch marsall, a
szövetséges haderő főparancsnokának véleménye a Versalles-i
szerződésről: „Ez nem béke. Ez fegyverszünet húsz évre”. A náciknak

könnyű volt meglovagolniuk a német nemzeti megalázottság
érzésvilágát, ügyesen kihasználták az emberek indulatait, és
propagandájukkal a „Versailles-i örökség” felszámolásáról, Németország
letűnt hatalmának helyreállításáról, belevitték a népet egy újabb
háborúba.
Az újabb világégéshez, paradox módon az Egyesült Királyság és az
Egyesült Államok is hozzájárult a német hadiiparba történt
beruházásaival, arisztokráciájuk és politikai elitjük egy része pedig
támogatta a radikális, szélsőjobboldali mozgalmakat Németországban
csakúgy, mint Európa szerte –írja.
A Versailles-i világrendet számos konfliktus és határvillongás
tarkította, tekintettel a véletlenszerűen meghúzott határokra,
területvitákat, kölcsönös területi követeléseket idézett elő, egyszóval
időzített bomba volt – írja.
Csődöt mondott a béke fenntartására létesített Népszövetség is.
Süket fülekre talált a Szovjetunió többszöri felhívása, hogy teremtsenek
kollektív biztonsági rendszert, és kössenek kelet-európai és csendes-
óceáni paktumot az agresszió elkerülése érdekében. A Népszövetség
nem akadályozta meg, hogy Olaszország megtámadja Etiópiát, nem
akadályozta meg a spanyol polgárháborút, a japán agressziót Kína ellen,
sem pedig az Anschlusst.
A müncheni egyezmény, amit Putyin „müncheni árulásnak„ nevez, a
Népszövetség teljes egyetértésével jött létre. Hitler és Mussolini mellett a
brit és a francia vezetők is részeseivé váltak Csehszlovákia
felosztásának. Putyin megírja, hogy miközben Hitler szívesen látott
vendég volt Európa fővárosaiban, Sztálin nem süllyedt odáig, hogy
találkozzon vele.
Mint írja, Csehszlovákia feldarabolásában Németország mellett
szerepet játszott Lengyelország is. Előre megállapodtak, melyikük,
melyik országrészt kapja. „Lengyelország tisztában volt azzal, hogy
annexiós terveinek csak Hitler támogatásával szerezhet érvényt” – írja,
és idézi Hans Adolf von Moltke varsói német nagykövet jelentését Józef
Beck lengyel külügyminiszterrel folytatott 1938. október 1-i
megbeszéléséről: „Beck úr háláját fejezte ki a lengyel érdekek lojális
kezeléséért a müncheni konferencián, valamint a cseh konfliktusban
tanúsított őszinte kapcsolatért. A lengyel kormány és közvélemény teljes
mértékben méltányolja a Führer magatartását”. Csehszlovákiát
brutálisan és cinikusan feldarabolták. Münchennel megsemmisültek azok
a formális, törékeny garanciák is, amelyek a földrészen még
megmaradtak. Megmutatta, hogy a megállapodások nem jelentenek
semmit. A müncheni árulás kiváltó oka volt a II. világháborúnak, és
elkerülhetetlenné tette azt – írja az orosz elnök, majd megjegyzi:
„Manapság az európai politikusok, különösen a lengyel vezetők szőnyeg

alá akarják söpörni a müncheni árulást. Miért? Azért, mert országaik
megsértették kötelezettség vállalásaikat, és támogatták a müncheni
árulást, néhányan pedig még részt is vettek Csehszlovákia felosztásban.
De ez nem az egyetlen oka. A másik oka az, hogy kissé kínos
emlékezniük arra, hogy azokban az 1938-as drámai napokban egyedül a
Szovjetunió állt ki Csehszlovákia mellett” – válaszol a kérdésre. Idézi
Józef Lipski berlini lengyel nagykövet Hitlerrel folytatott találkozója előtt a
lengyel külügyminiszter, Józef Beck 1938. szeptember 19-i keltezésű
levelét, melyben többek között ez áll: „… a lengyel kormány tavaly
négyszer utasította el a Csehszlovákia védelmére irányuló javaslatot”.
Putyin megállapítja: noha a csehek és a szlovákok fő szövetségese volt,
Nagy-Britannia és Franciaország sorsára hagyta Csehszlovákiát, arra
törekedett, hogy a nácik figyelmét Kelet felé irányítsa, hogy Németország
és a Szovjetunió elkerülhetetlenül összecsapjon egymással, és
kivérezzen. A Nyugat nem csak a Harmadik Birodalommal szemben
folytatott megbékélési politikát, hanem az Anti-Komintern Paktum további
két résztvevőjével, Olaszországgal és Japánnal szemben is. Bizonyíték
rá az 1939. nyarán született brit-japán egyezmény, mely szabad kezet
adott Tokiónak Kínával szemben.
„A müncheni árulás megmutatta a Szovjetuniónak, hogy a nyugati
országok a szovjet érdekek figyelembevétele nélkül foglalkoznak
biztonsági kérdésekkel. Sőt, szükség esetén még szovjet-ellenes frontot
is létrehozhatnak” – írja Putyin. Ezzel szemben a Szovjetunió már 1939.
nyarán erőfeszítést tett arra, hogy Hitler-ellenes koalíciót hozzon létre
Nagy-Britanniával és Franciaországgal közösen. A Vörös Hadsereg
tárgyalással megbízott vezetőinek felhatalmazásuk volt arra, hogy 1939.
augusztusában katonai megállapodást kössenek a Moszkvában tárgyaló
brit és francia delegációval a három ország és Európa agresszióval
szembeni védelméről. És bár a nyugati felek kitértek egy ilyen
megállapodás aláírása elől, a tárgyalások mégis fontosnak bizonyultak a
későbbi antifasiszta koalíció kialakulásához vezető úton. De tudni kell,
hogy Beck lengyel külügyminiszter véglegesnek és
megváltoztathatatlannak minősítette a szovjet-ellenes lengyel politikát –
írja.

A Molotov-Ribbentrop paktumról és Lengyelország cserbenhagyásáról
A Szovjetunió ilyen körülmények között kötött megnemtámadási
szerződést Németországgal. El akarta kerülni a kétfrontos harcot,
Nyugaton Németországgal, Keleten Japánnal. Sztálin és a szovjet
vezetők ezt a tényleges fenyegetést szem előtt tartva „időt akartak
vásárolni” az ország védelmének megerősítéséhez. Putyin cikkének

ezen a pontján megírja: Sztálint jogosan lehet sok mindennel vádolni,
különösen a saját népével szemben elkövetett szörnyűségekért, a
tömeges megtorlásokért, de azzal nem, hogy ne lett volna tisztában a
Szovjetunió nemzetközi helyzetével.
„Manapság sok spekulációt hallunk, és vádakkal illetik a modern
Oroszországot az akkor aláírt megnemtámadási paktummal
kapcsolatban. Igen, Oroszország a Szovjetunió jogutódja, ezeréves
történelmének elidegeníthetetlen része a szovjet időszak annak minden
diadalával és tragédiájával. De emlékezzünk arra is, hogy a Szovjetunió
jogi és erkölcsi értékelést adott az úgynevezett Molotov-Ribbentrop-
paktumról! A Legfelsõbb Tanács 1989. december 24-i állásfoglalásában
hivatalosan elítélte a szerződés titkos jegyzőkönyveit, és olyan
„személyes hatalmi cselekedet” eredményének minősítette őket,
amelyek semmiképpen sem tükrözték „a szovjet emberek akaratát,
hiszen ők nem vállaltak felelősséget az összejátszásért” – idézte a
határozatot. Putyin megjegyzi: míg Oroszország hivatalosan is elítélte a
hitleri Németországgal kötött titkos megállapodását, mások inkább véka
alá rejtik a nácikkal kötött együttműködési egyezményeiket,
hallgatólagos, olykor pedig nyílt és közvetlen közreműködésüket a nácik
barbár terveinek megvalósításában. Példaként idézi J. Lipski berlini
lengyel nagykövet Hitlerrel folytatott 1938. szeptember 20-án tett
kijelentését: „… a zsidó-kérdés megoldásáért ragyogó emlékművet
fogunk építeni Varsóban az ön tiszteletére”. Az orosz elnök értésre adja,
hogy ideje volna feloldani a titkosítást az angol-német tárgyalásokról.
Sürgetjük, hogy minden állam nyissa meg archívumát és tegye közzé
eddig ismeretlen dokumentumait a háborús és a háború előtti időszakról.
Készen állunk széleskörű együttműködésre és közös kutatási tervek
megvalósítására a történészekkel – tudatja.
Lengyelország tragédiájáért kizárólag a lengyel vezetést terheli a
felelősség, mert megakadályozta a katonai szövetséget Nagy-Britannia,
Franciaország és a Szovjetunió között, megbízott nyugati partnereinek
segítségében, ezzel pedig vágóhídra vitte saját népét – írja Putyin.
Méltatja a lengyel hadsereg hősies ellenállását a német megszállókkal
szemben, magatartásukat szembeállítja azoknak a lengyel katonai és
politikai vezetőknek a magatartásával, akik 1939. szeptember 17-én
magára hagyták népüket, és Romániába menekültek, miközben még
folytak a harcok a nácik ellen. Nyugati szövetségesei cserben hagyták
Lengyelországot, nyíltan elárulták Lengyelországgal szemben vállalt
kötelezettségeiket. Kezdetét vette a „furcsa háború”.
Putyin idézi Alfred Jodl tábornoknak, a Wehrmacht egykori műveleti
főnökének a nürnbergi perben tett kijelentését: …” 1939-ben csak azért
nem szenvedtünk vereséget, mert az a körülbelül 110 francia és brit

hadosztály, amely nyugaton állt 23 német hadosztállyal szemben,
Lengyelországgal folytatott háborúnk alatt teljesen tétlen maradt."
Az orosz elnök cikke szerint a Molotov-Ribbentrop paktum titkos
jegyzőkönyve lehetővé tette ugyan, hogy a szovjet csapatok előre
nyomuljanak egészen a Visztula-Narew-San vonaláig, de Moszkva Berlin
sorozatos sürgetése ellenére sem szánta rá magát a katonai lépésre,
hanem húzta-halasztotta, amíg csak tudta. (1939. szeptembere.) Csak
szeptember 17-én lépett, amikor teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy Nagy-
Britannia és Franciaország nem segít a lengyeleknek, a gyors német
előrenyomulás viszont azzal fenyegetett, hogy a Wehrmacht néhány tíz
kilométernyire kerül Minszkhez, ez pedig roppant előnytelen lett volna
hadászati szempontból egy háború esetén a nácikkal. Figyelembe vették
ezen kívül a breszti, grodnói, przemyśli zsidó lakosság fenyegetettségét
is, hiszen a nácikkal kollaboráló helyi antiszemita nacionalisták le akartak
számolni velük. A Szovjetunió nem akart a németek oldalán harcolni,
kénytelen-kelletlen lépett, nem nyomult előre a Visztula-Narew-San
vonaláig, hanem megállt a Curzon vonalhoz közel, melyet az Antant
1919-ben Lengyelország keleti határaként vont meg. Mivel a szovjet
csapatok a német sürgetés ellenére sem szállták meg a Molotov-
Ribbentrop paktumban megjelölt országrészt, a németek azt is
elfoglalták – hivatkozik Putyin a tényekre. Mint köztudott, a múlthoz nem
lehet hozzáadni semmit. Ezért csak azt mondom, hogy 1939.
szeptemberében a szovjet vezetésnek lehetősége volt arra, hogy a
Szovjetunió nyugati határait még távolabbra, nyugatra tolja ki, egészen
Varsóig, mégis úgy döntött, hogy nem teszi.
1939. szeptember 28-án német-szovjet barátsági szerződés születik,
részeként tikos záradékkal az új államhatárokról, nevezetesen arról a
demarkációs vonalról, amely a két hadsereg között ténylegesen
húzódott.
Hadászati és védelmi céljai érdekében a Szovjetunió 1939 őszén
bekebelezi Lettországot, Litvániát és Észtországot. Teszi ezt
szerződéses alapon, a választott hatalmi szervek egyetértésével. Ez
összhangban állt az akkori nemzetközi joggal – jelzi Putyin. 1939
októberében Litvánia visszakapta Vilniust és a környező területeket,
amelyeket korábban Lengyelországhoz csatoltak. A Szovjetunió balti
köztársaságai megőrizték kormányzati testületeiket, nyelvüket és
képviselettel rendelkeztek a Szovjetunió magasabb állami struktúráiban
– írja.
Hitler újra és újra megpróbálta megnyerni a Szovjetuniót a Nagy-
Britanniával szembeni hadviseléshez. Utolsó kísérletét 1940.
novemberben tette, Molotov berlini látogatásakor, de a szovjet
külügyminiszter, Sztálin instrukciója alapján csak általánosságban
tárgyalt arról a német kezdeményezésről, hogy a Szovjetunió

csatlakozzon a német-olasz-japán tengelyhez. A Magyar Békekör ezzel
kapcsolatban megjegyezte: ennek a tárgyalásnak az egyik érdekessége
az volt, hogy német részről, Japánnal egyetértésben arra biztatták a
Szovjetuniót, hogy az Indiai-öböl felé terjeszkedjen. Molotov jelezte,
hogy alkalmatlannak tartja a témát. November 25-én a Szovjetunió a
németek elé terjesztette feltételeit a csatlakozásról a Hitler ajánlotta
szövetséghez. Ezeket a feltételeket, köztük a német csapatok kivonását
Finnországból, valamint a bolgár-szovjet kölcsönös segítségnyújtási
szerződést eleve úgy fogalmazták meg, hogy Berlin ne fogadhassa el
őket. Hitlernek be kellett látnia, hogy nem tud mit kezdeni a
Szovjetunióval, így decemberben aláírta a Barbarossa tervet. Szeretném
ezzel kapcsolatban kiemelni a következőket – teszi hozzá az orosz
államfő -, „A nyugati országok abban az időben ténylegesen
egyetértettek a szovjet akciókkal, elismerték a Szovjetunió szándékát
nemzetbiztonságának szavatolására. 1939. október 1-jén, Winston
Churchill, az akkori Admiralitás első ura, a rádióban mondott
beszédében kijelentette: "Oroszország hideg önérdekű politikát
folytatott… De az orosz hadseregeknek ezen a vonalon kell állniuk. [Az új
nyugati határnak szánták], egyértelműen szükséges volt Oroszország
biztonságához a náci fenyegetéssel szemben." 1939. október 4-én, a
Lordok Házában, Halifax brit külügyminiszter így szólt: "… emlékeztetni
kell arra, hogy a szovjet kormány akciója lényegében az volt, hogy a
határt a vonal előtt húzza meg, amelyet a Versailles-i konferencián Lord
Curzon ajánlott. – Én csak idézem a történelmi tényeket – írja Putyin,
majd kitér a kiemelkedő brit politikus és államtitkár, D. Lloyd George
kijelentésére: "Az orosz hadseregek elfoglalták azokat a területeket,
amelyek nem lengyelek, és amelyeket Lengyelország az első
világháború után erőszakkal meghódított a német területekkel együtt."
R.A. Butler brit külügyminiszter-helyettes 1939. október 17-én ennél is
messzebbre ment, amikor Majszkij londoni orosz nagykövetnek azt
mondta, hogy a brit kormány szerint Nyugat-Ukrajnának és
Fehéroroszországnak nem kellene feltétlenül visszakerülnie
Lengyelországhoz. A brit kormány kielégítőnek tartana egy etnikai
alapon nyugvó, szerény méretű Lengyelországot orosz, német, francia
és brit garanciával. Chamberlain miniszterelnök fő tanácsadója, H.
Wilson pedig 1939. október 27-én egyenesen azt mondta Majszkijnak,
hogy Lengyelország függetlenségét etnográfiai alapon kell helyreállítani
Nyugat-Ukrajna és Fehéroroszország nélkül.
A brit hozzáállásban bekövetkezett változás a brit-szovjet kapcsolatok
javulásának lehetőségére utalt, és előszobája volt a Hitler-ellenes
koalíció létrejöttének. Churchill a Szovjetunióval szembeni ismert
ellenérzése dacára a brit alsóházban 1939. májusban azt mondta, hogy
„Halálos veszélybe kerülünk, ha elmulasztunk nagy szövetséget

kovácsolni az agresszióval szemben. Őrültség volna mellőzni a
természetes együttműködést Szovjet-Oroszországgal”.
Putyin leszögezi: a II. világháború nem egyik napról a másikra
robbant ki, nem volt váratlan. „A Lengyelország elleni német agresszió
nem a semmiből jött, hanem az akkori világpolitika számos
tendenciájának és tényezőjének következményeként. Az összes háború
előtti esemény közös halálos láncolatba fonódott össze. Az emberiség
történetének legnagyobb tragédiáját előidéző fő tényező mégis az állami
egoizmus, a gyávaság, az erősödő agresszorral szembeni megbékélés,
és a politikai elit akarathiánya volt a kompromisszum fellelésére” – írja.
Az orosz elnök tisztességtelennek tartja azt az állítást, hogy a II.
világháború kirobbanásának fő oka Ribbentrop náci külügyminiszter
kétnapos moszkvai látogatásában keresendő. „Bizonyos mértékig
valamennyi vezető ország felelős a háború kitöréséért. Mindegyik
végzetes hibákat követett el, arrogánsan azt hitte, hogy felülkerekedhet a
többieken, egyoldalú előnyöket biztosíthat magának, és távol tarthatja
magát a közelgő világkatasztrófától. Ez a rövidlátás, a kollektív
biztonsági rendszer létrehozásának megtagadása sok millió ember
életébe került és szörnyű veszteségeket okozott” – állítja.
A II. világháború utáni világrend felszámolására irányuló kísérletekről
Cikkében Putyin értésre adja, hogy nem akar a bíró szerepében
tetszelegni, elítélni vagy felmenteni bárkit is, sem új nemzetközi
információs konfrontációba fogni történelmi síkon, hanem arra biztatja a
különböző országok tudósait, hogy kiegyensúlyozottan tárják fel, mi is
történt. „Mindnyájunknak szükségünk van az igazságra és a
tárgyilagosságra” – írja -, majd sajnálattal állapítja meg, hogy nem
mindenki gondolkodik így. Szóba hozza az Európai Parlamentet, mely
2019. szeptember 19-én „Az európai emlékezés fontossága Európa
jövője szempontjából” című határozatában azzal vádolta meg a
Szovjetuniót, hogy Németországgal közösen robbantotta ki a II.
világháborút. „Mondanom sem kell, hogy Münchenről szó sem esik
benne” – jegyzi meg Oroszország elnöke. Putyin szerint az ilyen, és
ehhez hasonló irományok, mert hiszen nem lehet őket határozati
dokumentumnak nevezni, arra irányuló politikára utal, hogy felszámolják
a háború után kialakult világrendet. Hiszen még azoknak az államoknak
a képviselői is megszavazták, amelyek egyetértettek a nürnbergi bíróság
következtetéseivel, és részt vettek az új nemzetközi intézményi rendszer
kialakításában. „Hadd emlékeztessem önöket e tekintetben arra, hogy az
európai integráció folyamata, amely magában foglalja a megfelelő
struktúrák, köztük az Európai Parlament létrehozását, csak a múltból
levont tanulságok, valamint annak pontos jogi és politikai értékelésének

köszönhetően vált lehetővé. És azok, akik szándékosan megkérdőjelezik
ezt a konszenzust, aláássák az egész háború utáni Európa alapjait” – ad
hangot véleményének. Kemény szavakkal szól azokról, akik a II.
világháború befejezésének 75. évfordulóján csak a nyugati
szövetségeseket említik a Hitler-ellenes koalíció tagjaiként, a
Szovjetunióról pedig szót sem ejtenek. Mások ledöntik azoknak a
szobrát, akik életüket áldozták országaik felszabadításáért a náci
megszállás alól. Utal a neo-náci ideológia újraéledésére, az egykori
kvizlingek, Bandérák dicsőítésére, azokra a kollaboránsokra, akik még a
nácikon is túltettek rémtetteikben, kései utódaik pedig gyilkolnak,
embereket égetnek meg. (Utalás az odesszai szakszervezet
székházában elkövetett 2014. május 1-i tömeggyilkosságra – MB.)
„Visszaüt, ha nem tanulunk a történelemből! Mi ragaszkodunk a
dokumentált történelmi tényeken alapuló igazsághoz” – írja -, majd
leszögezi: „Teljes felelősséggel állíthatom, hogy nincs olyan archív
dokumentum, amely alátámasztaná azt az állítást, hogy a Szovjetunió
preventív háborút akart volna indítani Németország ellen. A szovjet
katonai vezetés valójában olyan doktrínát követett, miszerint agresszió
esetén a Vörös Hadsereg haladéktalanul szembeszáll az ellenséggel,
támadást intéz ellene, és az ellenség területén folytatja a háborút. De
ilyen stratégiai tervek semmilyen arra irányuló szándékot nem
tartalmaztak, hogy előzetesen megtámadják Németországot”. A
Szovjetunió honvédelemre készült, a szovjet vezetők sok félrevezető,
hamis információ mellett, valós információt kaptak a készülő náci
agresszióról. A háborút megelőző hónapokban intézkedéseket hoztak a
harckészültség javítására, ideértve a katonai szolgálatot teljesítő
személyek egy részének titkos toborzását a katonai kiképzéshez,
valamint az egységek és tartalékok áthelyezését a belső katonai
körzetekből a nyugati határokhoz. A háború nem érte váratlanul az
embereket, felkészültek rá. A náci támadás pusztító ereje mégis
példátlan volt. 1941. június 22-én a Szovjetunió a világ legerősebb,
legmobilizáltabb és legképzettebb hadseregével szembesült, szinte
egész Európában működő ipari, gazdasági és katonai potenciállal. Nem
csak a Wehrmacht, hanem a németek csatlósai, az európai kontinens
sok más államának katonai kontingensei is részt vettek a halálos
invázióban. Természetesen a félelem, a zavar és a kétségbeesés
hatalmába kerített néhány embert. Volt árulás és dezertálás. Éreztette
hatását az ország megosztottsága, amit a forradalom és a polgárháború
okozott, a nemzeti történelem, a hagyományok és a hit megcsúfolása,
amivel a bolsevikok próbálkoztak, különösen hatalomra jutásuk első
éveiben. De a szovjet állampolgárok és külföldön élő honfitársaink
abszolút többségének általános hozzáállása más volt. Meg akarták
menteni az anyaországot odaadással és elfojthatatlan szenvedéllyel. Az

emberek igazi hazafias értékekben leltek támpontokra – írja. A náci
stratégáknak az volt a meggyőződésük, hogy egy ilyen soknemzetiségű
állam könnyen sarokba szorítható, s a háború majd kiélezi a nemzetek
közötti feszültségeket. Hitler mondta: „Oroszország hatalmas területein
élő népekkel kapcsolatos politikánknak arra kell irányulnia, hogy minden
módon szítsa az ellentéteket és megossza őket”.
Összehasonlító adatok a nyugati szövetségesekkel
Putyin ez után tételesen felsorolja a szovjet hadsereg és a
Szovjetunió népeinek hősiességét a Nagy Honvédő Háborúban. Eddig
nem ismert statisztikai adatokkal szolgál arról, hogy a szovjet fronton
töltött német katonanapok száma tízszer magasabb volt az összes többi
fronton eltöltött katonanapokénál. A Szovjetuniónak kellett
szembeszállnia a német harckocsi állomány négyötödével, és a légierő
kétharmadával. Az antifasiszta koalíció frontjain harcoló német haderő
75 százalékát a Szovjetunió ellen vetették be. A tengelyhatalmak 626
hadosztályt vonultattak fel a Vörös Hadsereg ellen, köztük 508 német
hadosztályt.
„Mindig hálásak leszünk a szövetségeseknek a Vörös Hadsereg
számára lőszerrel, alapanyagokkal, élelemmel és felszerelésekkel
nyújtott segítségéért. Ez a segítség jelentős volt, a Szovjetunió teljes
katonai termelésének körülbelül 7 százaléka” – számolt be róla.
27 millió szovjet ember halt meg a frontokon, német hadifogságban,
halt éhen, vesztette életét bombázásban, gettóban és a náci
haláltáborokban. Minden hét szovjet állampolgár közül egy odaveszett.
Nagy-Britannia esetében az arány 1:127, az Egyesült Államok esetében
pedig 1:320. Franklin Delanoe Roosevelt 1942. április 28-i szavai szerint
„Ezek az orosz erők több ellenséges katonát, repülőgépet, tankot és
ágyut pusztítanak el, mint az Egyesült Nemzetek együttvéve”. Winston
Churchill pedig Sztálinnak küldött 1944. szeptember 27-i üzenetében azt
írja, hogy „az orosz hadsereg belezte ki a német katonai gépezetet”.
Putyin megírja, hogy a Szovjetunió mindig teljesítette
szövetségeseivel szemben vállalt kötelezettségeit, és segítő kezet
nyújtott nekik. Példaként hozza fel a Vörös Hadsereg 1945. januári
fehéroroszországi offenzíváját a német haderő ellen, amivel
meghiúsította a Wehrmacht utolsó nagy offenzíváját a nyugati fronton, az
Ardennekben. Három hónappal a Németország felett aratott győzelem
után, a jaltai megállapodásokkal teljes összhangban, a Szovjetunió
hadat üzent Japánnak, és legyőzte az egymilliós Kvantung-hadsereget.
A szovjet vezetés még 1941. júliusában kinyilvánította, hogy a fasiszta
elnyomók elleni háborúnak nem csak országunk felszabadítása a célja,
hanem a fasizmus igája alatt nyögő valamennyi európai nép

felszabadítása is – írja. 1944 közepére az ellenséget a szovjet terület
szinte egészéből kiűzték, de még le kellett fejezni saját barlangjában is.
Így a Vörös Hadsereg elindította felszabadító misszióját Európában.
Egész nemzeteket mentett meg a pusztulástól, a rabszolgaságtól, és a
holokauszt horrorjától. Szovjet katonák százezrei áldozták életüket érte.
Karl Renner ideiglenes osztrák kancellár írta: az osztrákok sohasem
fogják elfelejteni az élelmiszer segélyt, amelyet a szovjet vezetéstől
kaptak, hogy enni adhassanak a lakosságnak.
Az orosz elnök emlékeztet arra, hogy a Nürnbergi Nemzetközi
Katonai Törvényszék nem csak a náci politika és háborús bűnök, így az
emberiség ellen elkövetett bűn, a népirtás, az etnikai és vallási
tisztogatás, az antiszemitizmus és az idegengyűlölet felett mondott
ítéletet, hanem a nácik cinkosai, és különféle kollaboránsai felett is.
„Álláspontunk ma is változatlanul az, hogy nem lehet mentség a náci
kollaboránsok bűncselekményeire, az ő bűneik nem évülhetnek el.
Döbbenetesnek tartom, hogy bizonyos országokban elmaszatolják a
nácikkal való együttműködést, és hirtelen azonosítják őket a második
világháború veteránjaival. Elfogadhatatlannak vélem, hogy a
felszabadítókat azonosítsák a megszállókkal. A náci kollaboránsok
dicsőítése egyet jelent apáink és nagyapáink emlékének elárulásával,
azoknak az elveknek az elárulásával, amelyek egyesítették a népeket a
nácizmus elleni küzdelemben” – jelenti ki cikkében Oroszország elnöke.
A II. világháború fő tanulságairól
A II. világháború legfőbb tanuláságának Putyin azt tartja, hogy
különböző világnézetű, államfelfogású, érdekű, kultúrájú országok nagy
politikai akarattal felülkerekedtek ellentmondásaikon és preferenciáikon,
és a béke valós érdekeit helyezték előtérbe. Ennek eredményeként
képesek voltak megállapodásra jutni és megoldást találni, ami az egész
emberiség hasznára vált. „A győztes hatalmak olyan rendszert hagytak
ránk, amely több évszázad szellemi és politikai törekvéseinek lényegét
fejezi ki. A konferencia-sorozattal – Teherán, Jalta, San Francisco és
Potsdam – lefektették egy olyan világ alapjait, amelyben a legélesebb
ellentmondások ellenére 75 éve nem volt globális háború” – írja. „A
történelmi revizionizmus, amelynek megnyilvánulásai most Nyugaton
megfigyelhetőek, főképp a második világháború tárgyát és kimenetelét
illetően, azért veszélyes, mert durván és cinikusan eltorzítja a békés
fejlődés jaltai és San Francisco-i konferencián 1945-ben kidolgozott
alapelveit. Jalta és az akkori egyéb döntések legfontosabb történelmi
eredménye a megállapodás egy olyan mechanizmusban, amely lehetővé
tette a vezető hatalmaknak, hogy a diplomácia keretei között találjanak
megoldást nézetkülönbségeikre”. „Az ENSZ Biztonsági Tanácsának

szerkezetét úgy fejlesztették ki, hogy a békegaranciák a lehető
legkonkrétabbak és leghatékonyabbak legyenek. Így jött létre a
Biztonsági Tanács állandó tagjainak intézménye és a vétójog, mint
kiváltságuk és felelősségük záloga”. A vétó a közvetlen konfrontáció
ésszerű alternatívája. Azt jelenti, hogy az öt nagyhatalom tudomásul
veszi, ha egyikük számára elfogadhatatlan egy határozat, mert szemben
áll az érdekeivel. A többiek pedig felhagynak minden arra irányuló
kísérlettel, hogy egyoldalúan cselekedjenek. Így vagy úgy
kompromisszumra kell jutniuk. A II. világháborúban együttműködő
Három Nagy megállapodásainak köszönhetően a hideg háború éveiben
is rendelkezésre állt egy olyan intézményi eszköz, mellyel elkerülhettek
egy újabb globális háborút. Az orosz államfőnek nincs kétsége afelől,
hogy az ENSZ rendszere feszültséggel terhes, munkája nem olyan
hatékony, mint amilyennek lennie kellene. Mégis úgy véli, hogy az ENSZ
betölti elsődleges szerepét, hiszen a BT az egyetlen alkalmas
mechanizmus arra, hogy elejét vegyék egy nagyobb háborúnak, vagy
globális konfliktusnak. Felelőtlennek tartja a vétójog megszüntetésére
irányuló felhívásokat. Ha a vétőjog megszűnne, az ENSZ
visszasüppedne a Népszövetség szintjére, és semmilyen hatást sem
tudna gyakorolni a nemzetközi folyamatokra. „Tudjuk, hová vezetett ez
az állapot” – hívja fel rá a figyelmet.
A múlt összefogásának szellemében a jövőért – Az új világcsúcsról
A múlt tanulságaiból Putyin a következő következtetéseket vonja le:
Ma a világ meglehetősen viharos időket él át. Minden változik, a hatalom
és a befolyás globális egyensúlyától kezdve a befolyásig társadalmak,
nemzetek, egész kontinensek társadalmi, gazdasági és technológiai
alapjaira. A múltban ilyen horderejű eltolódások szinte soha sem
történtek meg nagyobb katonai konfliktusok, hatalmi szembesülés nélkül
egy új globális hierarchia kiépítéséért. Hála a II. világháborúban
szövetséges hatalmak politikusai bölcsességének és messzire
látásának, lehetőség nyílt egy olyan rendszerre, amely korlátozza a
szélsőséges megnyilvánulások terét még annak a versengésnek a
közepette is, amely a világ fejlődésének történelmi velejárója. Putyin
kötelességnek tartja ennek a rendszernek a fenntartását és fejlesztését,
különös tekintettel a II. világháborúból győztesen kikerült három egykori
szövetséges nagyhatalomra nézve. 1945-höz hasonlóan ma is politikai
akarat szükséges ahhoz, hogy közösen tárgyaljunk a jövőről – írja.
Köszönetet mond Hszi Csin-ping kínai, Emmanuel Macron francia,
Donald Trump amerikai elnöknek, és Boris Johnson brit
miniszterelnöknek, a Biztonsági Tanács állandó tagjainak, egyúttal
atomhatalmak vezetőinek, hogy elfogadták kezdeményezését egy

öthatalmi csúcstalálkozóra és készek részt venni rajta. A maga részéről
hasznosnak tartaná, ha ezen a csúcstalálkozón lépéseket tennének
olyan kollektív elvek megalkotására, amelyek előre vinnék a világ dolgait.
„Őszintén szólva a béke megőrzésére gondolok, a globális és a
regionális biztonság megerősítésére, a hadászati fegyverek
ellenőrzésére, összefogásra a terrorizmussal, a szélsőségességgel és
hasonló fenyegetésekkel szemben. Külön téma lehetne a világgazdaság
helyzete, a koronavírus-járvánnyal tetézett gazdasági válság leküzdése.
Hogy milyen súlyos lesz a járvány, és milyen gyorsan lábal ki a
gazdaság a recesszióból, képességünkön múlik az összehangolt
munkára, az igazi partnerségre” – vallja. Elfogadhatatlannak tartja, hogy
a gazdaságot nyomásra és konfrontációra használják eszközként. A
csúcs további fontos témájául ajánlja a környezetvédelmet, a
klímaváltozás feltartóztatását, és a globális információs tér
biztonságának szavatolását. Valamennyi témával kapcsolatban vannak
elképzeléseink és javaslataink – tudatja.
„Nem férhet kétség ahhoz, hogy Oroszország, Kína, Franciaország,
az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság csúcstalálkozója fontos
szerepet játszhat a modern kihívásokra és fenyegetésekre adott közös
válaszok meglelésében, és bizonyíthatja a közös elkötelezettséget
annak a szövetségnek a szellemében, magasztos humanista
eszményeiért és értékekeiért atyáink és nagyapáink vállvetve harcoltak.
A közös történelmi emlék alapján bizalommal lehetünk egymás iránt, és
bizalommal is kell lennünk. Ez szilárd alapot képezhet a sikeres
tárgyalásokhoz és az összehangolt fellépéshez bolygónk stabilitásának
és biztonságának fokozása, és minden állam jóléte és felvirágzása
érdekében. Túlzás nélkül mondható: közös a kötelesség és a felelősség
a világért, a jelen és a jövendő nemzedékek jövőjéért” – vallja Vlagyimir
Putyin, az Oroszországi Föderáció elnöke „Valós tanulságok 75 évvel a
II. világháború után” című írásában.+++
összeállította: Simó Endre, a Magyar Békekör elnöke
Kiadta: Magyar Békekör
https://www.facebook.com/bekekor/

https://bekekor.wordpress.com/