A Barbarossa-terv

A Barbarossa-terv
(Idézet: Világtörténet 10. kötetéből)

A német fasizmus mindig is a szovjet szocialista államot tekintette első számú ellenségének. Jóllehet a háború a kapitalizmus rendszerén belül robbant ki, a hitleristák az európai hadjáratot kezdettől fogva úgy tekintették, mint a Szovjetunió elleni támadás előjátékát. A Szovjetunió megsemmisítésével kívánták eltávolítani a fő akadályt a világuralom felé vezető útról.

Hitler 1940 májusának utolsó harmadában és június elején — tehát még a franciaországi hadműveletek idején — döntötte el, hogy meg fogja támadni a Szovjetuniót. 1940 június-július folyamán a terv konkrét hadászati-hadműveleti számítások formáját öltötte; alapelveit Hitler július 31-én közölte a birodalom katonai vezetőivel a Berghofban tartott tanácskozáson. A hitleristák arra az időre nem megvetendő katonai tapasztalatokra tettek szert: Lengyelország, Franciaország, Belgium és Hollandia harcterein a német tábornoki kar ellenőrizhette és pontosabbá tehette hadászati elveit, tökéletesíthette a haderő szervezetét és technikai felszerelését, nagy gyakorlatot szerezhetett a hadműveletek irányítása terén.

A fasiszta vezetőknek az volt a szándékuk, hogy megsemmisítik a földkerekség egyetlen szocialista államát, ráteszik a kezüket a Szovjetunió roppant anyagi erőforrásaira, azok birtokában megnyerik a második világháborút, majd egyetlen hatalmas élelem- és nyersanyagtermelő gyarmattá alakítják át az egész „keleti térséget”. Arra számítottak, hogy a szovjetellenes háború melléjük állítja az egész világ, többek között Anglia és az Egyesült Államok imperialistáit. Angliáról azt képzelték, hogy máris a végső vereség szélén áll, tehát gyorsan békekötésre kényszeríthetik. Ezért nem tartottak attól, hogy a Szovjetunió elleni támadásuk kétfrontos háborúba sodorja őket.

A Szovjetunió elleni támadás tervét — amely a Barbarossa-terv fedőnéven szerepelt — első változatában 1940. augusztus 7-re dolgozták ki, és két hadgyakorlaton próbálták ki, november 29-én és december 3-án. A hadgyakorlatokat Paulus tábornok vezette, Halder tábornok, Heusinger ezredes és más régi vezérkari tisztek részvételével. A Vörös Hadsereg harcképességét különféle felderítő jelentések adatai alapján becsülték fel. A hitlerista kémszolgálat azonban nem tudta helyesen felmérni a Szovjetunió katonai és gazdasági erejét. Durván elhibázta például a hadosztályok számának, különösen a gépesített egységek és a harckocsik számának becslését; nem számolt kellőképpen a Szovjetunió lehetőségeivel, hogy beveti tartalékait, és hadseregét korszerű technikával szereli fel. A német hadvezetőség 1940 őszén foglalkozott azzal a jelentéssel, amelyet Kinzel ezredes, a „Kelet-specialista” terjesztett elő. A jelentés elismerte, hogy a Vörös Hadsereg „figyelemre méltó ellenfél”, de erőinek reális felmérésére képtelennek bizonyult. A német vezérkar voltaképp nem tekintette erős ellenfélnek a Vörös Hadsereget. Legfeljebb a Dnyeper és a Nyugati-Dvina vonaláig számított szervezett ellenállásra.

Hitlerrel december 5-én ismertették a Barbarossa-terv végleges változatát. A szovjet fegyveres erők — jelentette ki akkor a fasiszta diktátor — fegyverzetüket tekintve, de különösen a vezetés minőségét illetően gyengébbek a német hadseregnél.

A pillanat most különösen kedvező a keleti hadjárat szempontjából. „Számíthatunk rá — mondotta Hitler —, hogy Oroszország hadereje egyetlen csapástól még katasztrofálisabban összeomlik, mint Franciaországé 1940-ben.” A keleti hadjárat a Volgánál fog befejeződni, a távolabb fekvő iparvidékeket pedig onnan indított támadásokkal fogják elpusztítani. December 18-án Hitler aláírta a főparancsnokság 21. számú direktíváját; ennek alapján dolgozták ki 1941. január 31-ig a csapatok összpontosítására vonatkozó utasítást, amely már konkrétan kijelölte a hadműveleti feladatokat és eljárásokat is. Mindkét direktíva a villámháború elvén épült fel, s ennek megfelelően határozta meg a támadás módszereit és eszközeit.

A hadászati fő feladat a következő volt: „még az Angliával való háború befejezése előtt rövid hadjárattal le kell győzni Szovjet-Oroszországot”; ennek érdekében azt a fő hadműveleti célt tűzték ki, hogy az első, váratlan csapással és a gyorsan előrenyomuló, éket vágó páncélos egységek bevetésével „megsemmisítik a Nyugat-Oroszországban tartózkodó orosz haderő zömét”, „megakadályozva, hogy a Nyugat-Oroszországban összpontosított harcképes orosz csapatok visszavonuljanak az ország kiterjedt belső területeire”; végül elfoglalják Moszkvát, Leningrádot, Ukrajnát és Észak-Kaukázust s kijutnak a Volga—Arhangelszk-vonalra.

A német vezérkar úgy tervezte, hogy 1941 teléig befejezi a Szovjetunió elleni hadjáratot, s a haderőt újabb feladatok teljesítésére irányítja át: ismét aktív hadműveletekbe kezd Anglia ellen, támadást indít a Közel-Keleten, majd még tovább, India irányában, meghódítja Gibraltárt stb.

1940 nyarán tervet dolgoztak ki a német szárazföldi haderő 180 hadosztályra való emelésére. A Szovjetunió elleni támadás céljaira 74 új hadosztályt alakítottak. Korszerűsítették a páncélos alakulatokat. A páncélos és gépesített hadtesteket már a Franciaország elleni hadjárat utolsó szakában oly módon szervezték át, hogy erősebb, önálló egységekbe — páncélos csoportokba — vonták össze őket; élükre törzskarokat állítottak, jól felszerelve őket rádióadó-vevő berendezésekkel. Egy-egy páncélos csoporthoz 3—7 páncélos és gépesített hadosztály tartozott. Ezeket a páncélos csoportokat tekintették a szárazföldi hadsereg fő ütőerejének.

Ahhoz, hogy egyszerre 10 új páncéloshadosztályt alakíthassanak, 3000 új harckocsira volt szükség; ezt azonban az ipar nem volt képes előállítani (1941 első negyedében a német gyárak mindössze 692 harckocsit és önjáró tüzérségi löveget adtak át). Emiatt csökkenteni kellett az egy-egy hadosztályra eső harckocsik számát, mintegy kétharmadára. 1939-ben egy-egy páncéloshadosztálynak átlagosan 324 harckocsija volt, 1941 nyarán már csak 196. Ugyanakkor azonban megváltoztatták a harckocsik típusát: a kezdetben alkalmazott P-I és P-II típusú könnyű tankok mellett több P-III és P-IV típusú, közepes és nehéztankkal szerelték fel a hadosztályokat. Kiegészítésül felhasználták a zsákmányolt francia és cseh harckocsikat is. Megszervezték a rohamágyúk gyártását. A szárazföldi csapatok 1941 júniusában több mint 25 000 páncélelhárító kézifegyvert kaptak (1939-ben még csak 569 darab volt ebből); továbbá 14 500 37 mm-es páncélelhárító ágyút (1938-ban 11 200-zal rendelkeztek). Új, 50 mm-es páncélelhárító ágyúk gyártását kezdték meg. A hadsereg felszereléséhez nagymértékben igénybe vették a zsákmányolt gépkocsiparkot: mintegy 88 gyalogoshadosztályt, 3 gépesített és 1 páncéloshadosztályt láttak el túlnyomórészt zsákmányolt, illetve a megszállt francia terület gyáraiban előállított gépkocsikkal.

A légvédelem biztosítására külön légvédelmi tüzérségi hadosztályokat szerveztek; ezek a főparancsnokság tartalékát alkották. Megindították a 20 mm-es légvédelmi ágyúk gyártását. Megjelent a hatcsövű, 150 mm-es aknavető és a nehéz reaktív aknák kivetésére szolgáló berendezés. Tökéletesítették a rádióösszeköttetést; új típusú adó-vevő készülékeket bocsátottak ki. Új SS-alakulatokat, továbbá vasúti és technikai csapatokat szerveztek. Felülvizsgálták a hadtápszolgálatot is.

A tartalékképzésre nem fordítottak komolyabb figyelmet, minthogy a német hadvezetőség biztosra vette, hogy még az 1941-es tél beállta előtt véget ér a háború. Téli felszerelést csupán a csapatok 20 százaléka számára készítettek elő — azok számára, akik a győzelem után mint megszálló erők a Szovjetunió területén maradtak volna télen is.

1941 nyarán a német fegyveres erők összlétszáma 7 234 000 ember volt. A szárazföldi erők állománya: 214 hadosztály és 7 dandár. Mindebből a Szovjetunió ellen 152 hadosztályt és 2 dandárt vonultattak fel, köztük 19 páncélos- és 14 gépesített hadosztályt. Németország csatlósainak 29 gyalogoshadosztályt és 16 dandárt kellett kiállítaniuk. Mindent egybevéve 190 hadosztálynak megfelelő erőt koncentráltak a Szovjetunió megtámadására. Ehhez járult a németek 4000 és a csatlósok 1000 repülőgépe. A páncélos alakulatok 3410 tankkal rendelkeztek. A haditengerészet főerőit, mint addig is, az Anglia elleni háború kötötte le.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!