Marx – Tőke 1 – A munkanap
(idézet: Marx és Engels válogatott művei 2)
A munkanap
Abból a feltevésből indultunk ki, hogy a munkaerőt értékén vásárolják és adják el. Értékét, mint minden más áruét, a termeléséhez szükséges munkaidő határozza meg. Ha tehát a munkás átlagos napi létfenntartási eszközeinek megtermelése 6 órát kíván, akkor átlagosan napi 6 órát kell dolgoznia ahhoz, hogy munkaerejét naponta megtermelje, illetve az eladása fejében kapott értéket újratermelje. Munkanapjának szükséges része ekkor 6 óra, és ezért — egyébként változatlan körülmények között — adott nagyság. De ezzel magának a munkanapnak a nagysága még nincs adva.
Tegyük fel, hogy az a—b vonal a szükséges munkaidő tartamát vagyis hosszát képviseli, mondjuk 6 órát. Aszerint, hogy a munka ab-n túl 1,3 vagy 6 órával stb. hosszabbodik, a következő 3 különböző vonalat kapjuk:
I. munkanap: a———b—c,
II. munkanap: a———b——c,
III. munkanap: a———b———c,
melyek három különböző, 7, 9 és 12 órás munkanapot képviselnek. A bc meghosszabbító vonal a többletmunka hosszát képviseli. Minthogy a munkanap = ab+bc, vagyis ac, ezért a bc változó nagysággal együtt változik. Minthogy ab adva van, bc-nek ab-hez való arányát mindig meg lehet mérni. Az I. munkanapnál 1/6-a, a II. munkanapnál 3/6-a, a III. munkanapnál pedig 6/6-a ab-nek. Minthogy továbbá többletmunkaidő/szüksége munkaidő meghatározza az értéktöbbletrátáját, az utóbbi adva van e viszony révén. Ez a ráta a három különböző munkanapnál 162/3, 50, illetve 100%. Fordítva azonban az értéktöbblet rátája egymaga nem adná meg nekünk a munkanap nagyságát. Ha például 100% volna, attól a munkanap még lehetne 8, 10, 12 órás stb. Megmutatná azt, hogy a munkanap két alkotórésze, a szükséges munka és a többletmunka egyenlő nagyságú de azt nem, hogy e részek mindegyike mekkora.
A munkanap tehát nem állandó, hanem változó nagyság. Egyik részét meghatározza ugyan a magának a munkásnak az állandó újratermeléséhez szükséges munkaidő, de teljes nagysága a többletmunka hosszával vagyis tartamával együtt változik. A munkanap ezért meghatározható, de önmagában véve meghatározatlan.35*
35* „Egy napi munka meghatározatlan, lehet hosszú vagy rövid.” („An Essay on Trade and Commerce, containing Observations on Taxation etc.” [Tanulmány az iparról és a kereskedelemről, megjegyzésekkel az adókról stb.], London 1770, 73. old.)*
Ámbár egyrészt a munkanap nem szilárd, hanem folyékony nagyság, másrészt csak bizonyos korlátok között változhat. Minimális korlátja azonban meghatározhatatlan. Persze ha a bc meghosszabbító vonalat, vagyis a többletmunkát, 0-val tesszük egyenlővé, akkor kapunk egy minimális korlátot, tudniillik a napnak azt a részét, amely alatt a munkásnak szükségszerűen dolgoznia kell, hogy önmagát fenntartsa. A tőkés termelési mód alapzatán azonban a szükséges munka mindig csak egy része lehet a munkanapjának, a munkanap tehát sohasem rövidülhet eddig a minimumig. Maximális korlátja ellenben van a munkanapnak. Bizonyos határon túl nem hosszabbítható meg. Ez a maximális korlát kettősen meghatározott. Egyrészt a munkaerő fizikai korlátja révén. Az ember a 24 órás természetes nap során csak bizonyos mennyiségű életerőt fejthet ki; ahogy a ló csak 8 órát dolgozhat napról napra. A nap egy részében az erőnek nyugodnia, aludnia kell, egy másik részében az embernek más fizikai szükségleteit kell kielégítenie, táplálkoznia, tisztálkodnia, öltözködnie stb. kell. E tisztára fizikai korláton kívül a munkanap meghosszabbítása erkölcsi korlátokba ütközik. A munkásnak idő kell szellemi és szociális szükségleteinek kielégítésére, amelyeknek terjedelmét és számát a kultúra általános állapota határozza meg. A munkanap változása ezért fizikai és szociális korlátok között mozog. De mindkét korlát igen rugalmas természetű, és a legnagyobb játékteret engedi meg. Így találkozunk 8, 10, 12, 14, 16, 18 órás, tehát a legkülönbözőbb hosszúságú munkanapokkal.
A tőkés a munkaerőt napi értékén vásárolta meg. Használati értéke egy munkanapra az övé. Jogot szerzett tehát arra, hogy a munkást egy napig a maga számára dolgoztassa. De mi egy munkanap?36*
36* Ez a kérdés összehasonlíthatatlanul fontosabb, mint Sir Róbert Peel híres kérdése a birminghami kereskedelmi kamarához: „What is a pound?” [Mi egy font?], amely kérdést Peel csak azért tehette fel, mert éppúgy nem volt tisztában a pénz természetével, mint a birminghami „little shilling man-ek”83.*
Mindenesetre kevesebb, mint egy természetes életnap. Mennyivel? A tőkésnek megvan a maga nézete erről az ultima Thuléról84, a munkanap szükségszerű korlátjáról. Mint tőkés ő csak megszemélyesített tőke. Lelke a tőke lelke. A tőkét azonban egyetlenegy élettörekvés hajtja, az a törekvés, hogy magát értékesítse, hogy értéktöbbletet hozzon létre, hogy állandó részével, a termelési eszközökkel a lehető legnagyobb tömegű többletmunkát szívja fel37*. A tőke elhalt munka, amely vámpír módjára csak azáltal elevenedik meg, hogy eleven munkát szív fel, és annál inkább él, minél többet szív fel. Az az idő, amely alatt a munkás dolgozik, az az idő, amely alatt a tőkés az általa vásárolt munkaerőt elfogyasztja.38* Ha a munkás a rendelkezésére álló időt a maga részére fogyasztja el, meglopja a tőkést.39*A tőkés tehát az árucsere törvényére hivatkozik. Ő, mint minden más vevő, árujának használati értékéből a lehető legnagyobb hasznot igyekszik kicsiholni. Ám hirtelen felhangzik a munkás hangja, amely a termelési folyamat Sturm und Drang-jában elnémult:
37* „A tőkés feladata, hogy ráfordított tőkéjével a lehető legnagyobb összegű munkát érje el (d’obtenir du Capital dépensé la plus forte somme de travail possible).” (J.-G. Courcelle-Seneuil: „Traité théorique et pratique des entreprises industrielles” [Elméleti és gyakorlati értekezés az ipari stb. vállalkozásokról], II. kiad., Párizs 1857, 62. old.)*
38* „Napi egy elveszett munkaóra óriási kár egy kereskedőállamnak.” „Igen nagy a luxuscikkek fogyasztása e királyság dolgozó szegényei körében; különösen a manufaktúra-népség körében; közben idejüket is fogyasztják, ami minden fogyasztás közül a legvégzetesebb.” („An Essay on Trade and Commerce etc.”, 47., 153. old.)*
39* „Ha a szabad munkás egy pillanatnyi pihenőt tart, a piszkos ökonómia, amely nyugtalanul szemmel követi, azt állítja, hogy meglopja őt.” (N. Linguet: „Théorie des lois civiles etc.” [A polgári törvények elmélete], London 1767, II. köt. 466. old.)*
Az az áru, amelyet neked eladtam, különbözik az egyéb árucsőcseléktől abban, hogy használata értéket hoz létre, mégpedig nagyobb értéket, mint amennyibe önmaga kerül. Ez volt az oka, hogy megvetted! Ami a te oldaladon a tőke értékesüléseként jelenik meg, az az én oldalamon munkaerőkifejtés-többlet. Te és én a piacon csak egy törvényt ismerünk, az árucseréét. Márpedig az áru fogyasztása nem az eladót illeti meg, aki elidegeníti, hanem a vevőt, aki megszerzi azt. Tiéd ezért napi munkaerőm használata. De napi eladási árából tudnom kell naponként újratermelni és ennek révén újból eladni munkaerőmet. Nem tekintve az öregség stb. okozta természetes kopást, képesnek kell lennem arra, hogy holnap az erőnek, egészségnek és frissességnek ugyanabban a normális állapotában dolgozzam, mint ma. Te állandóan a „takarékosság” és „önmegtartóztatás” evangéliumát prédikálod nekem. Hát jó! Okos, takarékos gazda módjára jól akarok gazdálkodni egyetlen vagyonommal, a munkaerővel, és tartózkodni akarok minden esztelen eltékozlásától. Naponként csak annyit akarok belőle folyósítani, mozgássá, munkává alakítani, amennyi normális élettartamával, egészséges fejlődésével összefér. A munkanap mértéktelen meghosszabbításával egy nap alatt munkaerőmnek nagyobb mennyiségét folyósíthatod, mint amennyit három nap alatt pótolni tudok. Amit te így munkában nyersz, én elveszítem munkaszubsztanciában. Munkaerőm használása és kifosztása egészen különböző dolgok. Ha az átlagos időszak, ameddig az átlagos munkás munkájának ésszerű mértéke mellett élhet, 30 év, akkor munkaerőm értéke, amelyet napról napra fizetsz nekem, összértékének 1/365×30, vagyis 1/10950 része. Ha azonban 10 év alatt fogyasztod el, akkor naponként összértékének 1/3650-e helyett 1/10950-ét, tehát napi értékének csak 1/3-át fizeted, és ezzel árum értékének 2/3-át naponként ellopod tőlem. Egynapi munkaerőt fizetsz meg nekem, holott háromnapit használsz el. Ez ellenkezik szerződésünkkel és az árucsere törvényével. Én tehát normális hosszúságú munkanapot kívánok, és ezt nem szívedre hivatkozva kívánom, mert pénzkérdésekben nem ismersz tréfát85. Meglehet, mintapolgár vagy, talán tagja az Állatkínzás Megszüntetéséért Küzdő Egyesületnek, és a tetejében még szent ember hírében is állsz, de annak a dolognak, amit te velem szemben képviselsz, nem ver szív a kebelében. Ami benne dobogni látszik, az az én saját szívverésem. A normálmunkanapot kívánom, mert árum értékét kívánom, mint minden más eladó.40*
40* londoni buildereknek [építőmunkásoknak] a munkanap 9 órára csökkentéséért indított 1860—61-es nagy sztrájkja idején bizottságuk nyilatkozatot tett közzé, mely félig-meddig munkásunk perbeszédére lyukad ki. A nyilatkozat nem minden gúny nélkül céloz arra, hogy a „building masterek” [építési vállalkozók] legprofitsóvárabbja — egy bizonyos Sir M. Peto — „szent ember hírében” áll. (Ez a Peto 1867 után ugyanúgy végezte, mint — Strousberg!)*
Látjuk: egészen rugalmas korlátoktól eltekintve, magából az árucsere természetéből nem adódik a munkanap semmiféle határa, tehát a többletmunka semmiféle határa sem. A tőkés vevői jogára támaszkodik, amikor a munkanapot a lehető leghosszabbra nyújtja és egy munkanapból lehetőleg kettőt igyekszik csinálni. Másrészt az eladott áru sajátos természetes korlátot szab a vevőnek elfogyasztásában, és a munkás eladói jogára támaszkodik, amikor a munkanapot meghatározott normálnagyságra akarja korlátozni. Itt tehát antinómia van, jog áll joggal szemben, mindkettőt egyaránt szentesíti az árucsere törvénye. Egyenlő jogok között az erőszak dönt. És így a tőkés termelés történetében a munkanap normálása mint a munkanap korlátaiért vívott harc jelenik meg — mint harc az össztőkés, azaz a tőkések osztálya és az összmunkás, vagyis a munkásosztály között.
7. A normálmunkanapért vívott harc.
Az angol gyári törvényhozás visszahatása más országokra
Az olvasó emlékszik rá, hogy az értéktöbblet-termelés vagyis a többletmunkanyerés alkotja a tőkés termelés sajátos tartalmát és célját, függetlenül magának a termelési módnak bármilyen — a munkának a tőke alá rendeléséből esetleg fakadó — átalakulásától. Emlékszik, hogy az eddig kifejtett álláspont szerint csak az önálló és ezért törvényileg nagykorú munkás szerződik mint árueladó a tőkéssel. Ha tehát történelmi vázlatunkban egyrészt a modern ipar, másrészt a fizikailag és jogilag kiskorúak munkája fő szerepet játszik, akkor számunkra az egyik csak mint különös terület, a másik csak mint a munka kiszipolyozásának különösen csattanós példája jön számba. Anélkül azonban, hogy a későbbi kifejtésnek elébe vágnánk, a történelmi tények puszta összefüggéséből következik:
Először: A víz, a gőz és a gépi berendezés által elsőnek forradalmasított iparokban, a modern termelési mód ez első teremtményeiben, a pamut-, gyapjú-, len-, selyemfonodákban és szövödékben elégül ki legelőször a tőkének a munkanap mértéktelen és kíméletlen meghosszabbítására irányuló törekvése. A megváltozott anyagi termelési mód és a termelők ennek megfelelően megváltozott társadalmi viszonyai186* először mértéktelen túlhajtást idéznek elő, majd ezzel ellentétben életre hívják a társadalmi ellenőrzést, amely a munkanapot, szüneteivel együtt, törvényileg korlátozza, szabályozza és egységesíti. Ez az ellenőrzés ezért a XIX. század első felében csupán kivételes törvényhozásként jelenik meg.187* Mihelyt azonban meghódította az új termelési mód eredeti területét, nemcsak az derült ki, hogy közben sok más termelési ág belépett a tulajdonképpeni gyári rendszerbe, hanem az is, hogy többé-kevésbé elavult üzemmóddal dolgozó manufaktúrák, mint a fazekas-, üveggyártó műhelyek stb., régimódi kézművességek, mint a pékség, és végül még a szétszórt úgynevezett otthonmunka is, mint a szögkészítés stb.188* már régóta éppen úgy a tőkés kizsákmányolás hatalmába kerültek, mint a gyár. A törvényhozás ezért rákényszerült, hogy fokozatosan levesse kivételes jellegét, vagy pedig — ahol római módra kazuisztikusan jár el, mint Angliában — bármely házat, amelyben dolgoznak, tetszőlegesen gyárrá (factory) nyilvánítson.189*
186* „Ez osztályok” (tőkések és munkások) „mindegyikének magatartása annak a kölcsönös helyzetnek volt a következménye, amelybe kerültek ” („Reports etc for 31 st Oct. 1848”, 113. old)*
187* „A korlátozás alá vetett foglalkozások textiltermékeknek gőz- vagy vízierő segítségével történő előállításával voltak kapcsolatosak. Egy foglalkozás felügyelet alá helyezése két feltételhez van kötve, ti. gőz- vagy vízierő használatához és bizonyosfajta rostok feldolgozásához ” („Reports etc for 31st October 1864”, 8. old.)*
188* Ennek az úgynevezett háziiparnak az állapotáról rendkívül gazdag anyag van a „Children’s Employment Commission” legutóbbi jelentéseiben.*
189* „A legutóbbi ülésszak” (1864) „törvényei különböző foglalkozásokat ölelnek fel, amelyekben a szokások nagyon különböznek, a mechanikai erő használata gépi berendezés mozgatására nem tartozik többe, mint azelőtt, azon elemek közé, amelyek szükségesek ahhoz hogy egy üzem törvényes értelemben gyárnak számítson ”(„Reports etc for 31st Oct 1864” 8. old.)*
Másodszor: A munkanap szabályozásának története egyes termelési ágakban, más ágakban pedig a még folyó küzdelem e szabályozásért kézzelfoghatóan bizonyítja, hogy az elszigetelt munkás, a munkás mint munkaerejének „szabad” eladója, a tőkés termelés bizonyos érettségi fokán nem tud ellenállni, alulmarad. A normálmunkanap megteremtése ezért a tőkésosztály és a munkásosztály közötti hosszadalmas, többé vagy kevésbé burkolt polgárháború terméke. Minthogy a küzdelem a modern ipar területén kezdődik, ezért először annak hazájában, Angliában zajlik.190* Az angol gyári munkások nemcsak az angol, hanem az egész modern munkásosztály bajvívói voltak, mint ahogy az ő teoretikusaik voltak az elsők, akik a tőke teóriájának odadobták a kesztyűt.191* Ure, a gyárfilozófus, ezért az angol munkásosztály kitörölhetetlen szégyenfoltjának bélyegzi, hogy „a gyári törvények rabszolgaságát” írta zászlajára a tőkével szemben, amely férfiasan „a munka tökéletes szabadságáért” küzdött.192*
190* Belgiumban, a kontinentális liberalizmus paradicsomában, nyoma sincs e mozgalomnak Még szénbányáiban és fémbanyáiban is tökéletes „szabadsággal” fogyasztanak mindkét nembeli és mindenfele korú munkásokat bármely időtartamra és bármely időszakban. A bányákban foglalkoztatott minden 1000 személy közül férfi 733, nő 88, 16 éven aluli fiú 135 és leány 44, a kohóknál stb. minden 1000 munkás közül férfi 668, nő 149, 16 éven aluli fiú 98 és leány 85. Ezt meg tetézi az érett és éretlen munkaerők mértéktelen kizsákmányolásáért fizetett alacsony munkabér, napi átlagban férfiaknak 2 shilling 8 penny, nőknek 1 shilling 8 penny, fiúknak 1 shilling 2 l/2 penny. Ezért aztán Belgium 1863-ban 1850-hez képest csaknem meg is kétszerezte szén-, vas- stb. kivitelének mennyiséget és értékét.*
191* Amikor Robert Owen kevéssel e század első évtizede után a munkanap korlátozásának szükségességét nemcsak teoretikusan képviselte, hanem New Lanark-i gyárában valóban be is vezette a tízórás munkanapot, ezt mint kommunista utópiát kinevettek, éppen úgy, mint a termelő munka összekapcsolását a gyermekek nevelésével” és mint az általa életre hívott munkásszövetkezeteket. Manapság az első utópia gyári törvény, a második hivatalos frázisként szerepel valamennyi „Factory Act”-ben, a harmadik pedig már éppenséggel reakciós szédelgések köpenyegéül szolgál.*
192* Ure (francia fordítás): „Philosophie des manufactures” [A manufaktúrák filozófiája], Párizs 1836, II. köt. 39, 40, 67, 77. stb. old.*
Franciaország lassan sántikál Anglia mögött. A februári forradalomra volt szükség ahhoz, hogy megszülessen a tizenkétórás törvény193*, amely sokkal fogyatékosabb, mint angol eredetije. Ennek ellenére a francia forradalmi módszer a maga sajátságos előnyeit is érvényesíti. Egy csapásra valamennyi műhelynek és gyárnak különbség nélkül a munkanap egyazon korlátját diktálja, míg az angol törvényhozás, hol ezen, hol azon a ponton, kelletlenül enged a viszonyok nyomásának, és a legjobb úton van afelé, hogy egy új jogi óriáskígyót költsön ki.194*
193* Az 1855 évi párizsi nemzetközi statisztikai kongresszus „Compte rendu”-jében [Jelentés] többek között ez olvasható: „A francia törvény, amely a napi munka tartamát a gyárakban és a műhelyekben 12 órára korlátozza, e munkát nem szorítja meghatározott fix órák” (időszakok) „határai közé, csak a gyermekmunka számára írja elő a reggel 5 óra és este 9 óra közti időszakot. A gyárosok egy része ezért él is a joggal, melyet e végzetes hallgatás ad neki, és napról napra, talán a vasárnapok kivételével, megszakítás nélkül dolgoztat. Ehhez a gyárosok két különböző munkáscsoportot használnak, amelyek közül egyik sem tölt 12 óránál többet a műhelyben, de a vállalat munkája éjjel-nappal tart. A törvénynek eleget tesznek, de vajon eleget tesznek-e az emberiességnek is?” Az „éjszakai munkának az emberi szervezetre gyakorolt romboló befolyásán” kívül a jelentés „a két nem ugyanabban a homályosan megvilágított műhelyben való éjszakai együttlétének végzetes befolyását” is hangsúlyozza.*
194* „Az én kerületemben például ugyanazokban a gyárépületekben ugyanaz a gyáros mint fehérítő és festő a »Fehérítő és festöde törvény«-nek, mint nyomó a »Printworks’ Act«-nek es mint finisher a »Gyári törvény«-nek van alávetve.” (Baker m jelentése a „Reports etc. for 31st Oct 1861”-ben, 20. old.) E törvények különböző rendelkezéseinek és az ebből következő bonyodalomnak a felsorolása után Baker úr ezt mondja: „Látjuk, hogy szükségképpen milyen nehéz e három parlamenti törvény végrehajtását biztosítani, ha a gyártulajdonosnak úgy tetszik, hogy kijátssza a törvényt ” [I. m. 21. old.] A jogász uraknak azonban ezáltal biztosítva vannak a perek.*
Másrészt a francia törvény elvileg kimondja azt, amit Angliában csak a gyermekek, kiskorúak és nők nevében küzdöttek ki, és amit csak újabban kezdenek általános jogként igényelni.195*
195* A gyárfelügyelők így végre meg merik mondani: „E kifogásoknak” (a tőke kifogásainak a munkaidő törvényes korlátozása ellen) „alul kell maradniok a munka jogainak nagy elvével szemben”. Van egy időpont, amikor megszűnik a munkáltató joga munkásának munkájára és a munkás ideje a sajátjává lesz, még akkor is, ha nincs szó kimerültségről ” („Reports etc for 31st Oct. 1862”, 54. old.)*
Az Észak-Amerikai Egyesült Államokban minden önálló munkásmozgalom béna maradt addig, amíg a köztársaság egy részét a rabszolgaság éktelenítette. A munka fehér bőrben nem szabadíthatja fel magát ott, ahol fekete bőrben bélyeget visel. De a rabszolgaság halálából azonnal egy új, megifjodott élet sarjadt. A polgárháború első gyümölcse a nyolcórás agitáció volt, amely hét- mérföldes léptekkel, mozdonysebességgel terjed az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig, Új-Angliától Kaliforniáig. A baltimore-i általános munkáskongresszus86 (1866. augusztus) kijelenti: „A jelenkor első és nagy követelménye, ahhoz, hogy felszabadíthassuk ez ország munkáját a tőkés rabszolgaság alól, egy olyan törvény kibocsátása, hogy 8 óra legyen a normálmunkanap az amerikai Unió valamennyi államában. El vagyunk szánva, hogy minden erőnket latba vetjük, amíg e dicsőséges eredményt el nem érjük.”196* Egyidejűleg (1866 szeptember elején) a genfi „Nemzetközi Munkáskongresszus” a londoni Főtanács javaslatára elhatározta: „A munkanap korlátozását olyan előzetes feltételnek nyilvánítjuk, amely nélkül a felszabadulásra irányuló minden további törekvés szükségképpen kudarcra van ítélve… Azt javasoljuk, hogy a munkanap törvényes korlátja 8 munkaóra legyen.”87
196* „Mi, Dunkirk munkásai, kijelentjük, hogy a munkaidőnek a jelenlegi rendszerben megkövetelt hossza túl nagy, s nem hagy időt a munkásnak a pihenésre és a fejlődésre, sőt, a szolgaság olyan állapotába taszítja, amely alig jobb a rabszolgaságnál (a condition of servitude but little better than slavery). Ezért elhatároztuk, hogy 8 óra elég egy munkanapra, és törvényesen elégnek kell elismerni: hogy felszólítjuk támogatásunkra a sajtót, ezt a hatalmas emelőt és mindazokat, akik ezt a támogatást megtagadják tőlünk, a munkareform és a munkásjogok ellenségeinek tekintjük.” (A New York állambeli Dunkirk munkásainak határozata, 1866).*
Így az Atlanti-óceán mindkét partján ösztönösen, magukból a termelési viszonyokból kisarjadt munkásmozgalom igazolja R. J. Saunders angol gyárfelügyelő kijelentését: „Nem lehet soha a siker bármilyen kilátásával további lépéseket tenni a társadalom reformja felé, ha előzőleg a munkanapot nem korlátozzák és előírt korlátját szigorúan ki nem kényszerítik.”197*
197* „Reports etc. for 31st Oct. 1848”, 112. old.*
Meg kell vallani, hogy munkásunk másképp jön ki a termelési folyamatból, mint ahogyan oda belépett. A piacon mint a „munkaerő ”-áru birtokosa lépett szembe más árubirtokosokkal, mint árubirtokos az árubirtokossal. A szerződés, amellyel munkaerejét eladta a tőkésnek, úgyszólván fekete fehér alapon bizonyította, hogy szabadon rendelkezik önmaga felett. Az alku megkötése után kiderül, hogy a munkás nem volt „szabadon cselekvő”, hogy az idő, amelyre szabadságában áll munkaerejét eladni, olyan idő, amelyre kénytelen azt eladni,198* hogy a valóságban szipolyozója nem engedi el, „amíg csak egy izmot, egy int, egy csepp vért még kizsákmányolhatott”.199* „Védelmül” „kínjaik kígyója”88 ellen, a munkásoknak össze kell fogniok, és mint osztálynak állami törvényt kell kikényszeríteniök, egy lebírhatatlan társadalmi akadályt, mely őket magukat megakadályozza abban, hogy a tőkével kötött önkéntes szerződéssel halálra és rabszolgaságra adják el magukat és nemzetségüket.200* Az „elidegeníthetetlen emberi jogok” pompázatos listája helyébe a törvényileg korlátozott munkanap szerény Magna Chartája89 lép, amely „végre tisztázza azt, hogy mikor végződik az az idő, amelyet a munkás elad, és mikor kezdődik a saját ideje”.201* Quantum mutatus ab illő!90
198* „Ezek az eljárások” (a tőke manőverei például 1848—50-ben) „azonfelül megcáfolhatatlan bizonyítékát szolgáltatták ama gyakran hangoztatott állítás hamisságának, hogy a munkásoknak nincs szükségük védelemre, hanem úgy tekinthetők, mint akik szabadon cselekvőkként rendelkeznek az egyetlen tulajdonnal, amelyet birtokolnak, a kezük munkájával és orcájuk verítékével.” („Reports etc. for 30th April 1850”, 45. old) „A szabad munka, ha így lehet nevezni, még szabad országban is a törvény erős karjának védelmére szorul ” („Reports etc. for 31st Oct 1864”, 34. old.) „Engednek, illetve, ami ezzel egyértelmű, kényszerítenek napi 14 órát dolgozni, étkezési időkkel vagy anélkül stb.” („Reports etc for 30th April 1863”,40. old)*
199* Friedrich Engels: „Die englische Zehnstundenbill” [Az angol tízórás törvényjavaslat] 5. old. [Marx és Engels Művei. 7. köt 226. old ]*
200* A tízórás torvény a hatáskörébe tartozó iparágakban „megmentette a munkásokat a teljes elkorcsosulástól és megóvta fizikai állapotukat”. („Reports etc. for 31st Oct. 1859”, 47. old ) „A tőke” (a gyárakban) „a gépi berendezést sohasem tarthatja mozgásban egy meghatározott időszakon túl anélkül, hogy a foglalkoztatott munkások egészségének és erkölcsének ártalmára ne legyen, ők pedig nincsenek olyan helyzetben, hogy önmagukat megvédhessék ” (I. m. 8. old.)*
201* „Még nagyobb jótétemény, hogy végre tisztázódik a különbség a munkás saját ideje és munkáltatója ideje között. A munkás most tudja, hogy mikor végződik az az idő, amelyet elad, és mikor kezdődik a sajátja, s minthogy ezt bizonyossággal előre tudja, saját perceit saját céljaira előre beoszthatja ” (I. m. 52. old.) „Azáltal, hogy saját idejük gazdáivá tették őket” (a gyári törvények), „olyan erkölcsi energiát adtak nekik, mely a politikai hatalom esetleges birtoklása felé irányítja őket.” (I. m. 47. old.) A gyárfelügyelők visszafojtott gúnnyal és igen óvatos kifejezésekkel utalnak arra, hogy a mostani tízórás törvény a tőkést is megszabadította némiképpen a rá mint a tőke puszta megtestesülésére jellemző természetadta brutalitástól, és időt adott neki némi „művelődésre”. Azelőtt „a munkáltatónak semmire sem volt ideje, csak a pénzre, az alkalmazottnak semmire sem volt ideje, csak a munkára ’ (I. m. 48. old.)*
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!