Leugrott a buszról egy miskolci buszsofőr, hogy elkergessen egy idős nőre támadó rablót
Megakadályozott egy rablást egy buszsofőr Miskolcon – számolt be a minap.hu. A férfi az MKV egyik 21-es járatát vezette múlt pénteken, amikoraz Újgyőri piacnál, a csokigyár közelében észrevette, hogy egy idős, bottal járó asszonyt rángatnak, és a táskáját próbálják elvenni. A buszsofőr lassított, majd megállt, leugrott a buszról és elkergette a rablót.
A rablónak nem volt szerencséje, a sofőr ugyanis korábban Irakban szolgált – tette hozzá a lap. A támadást pedig a busz fedélzeti kamerája is rögzítette.
A támadó eltűnt. Az idős hölgy viszont nem sérült meg, de nagyon megijedt. A Miskolci Rendőrkapitányság rablás kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.
A hős buszsofőr a Miskolc Televíziónak azt mondta, civilben már máskor is akadályozott meg rablást. A mostani esetnél is azt diktálta a lelkiismerete, hogy segítenie kell.
“Láttam, hogy egy fiatalember olyan mozdulatokkal settenkedett a hölgy után, ami arra engedett következtetni, hogy ebből rablás lesz. Cselekednem kellett, ezt mégsem hagyhattam annyiban. Keresztbe fordítottam a buszt, hogyha dulakodásra kerül sor, senki ne eshessen az autók elé. Szerencsére az eseményt a busz kamerái rögzítették is” – fogalmazott a férfi. (szmo)
A balrad.ru kommentje a “kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Ennek a buszsofőrnek (IS!) helyén volt az esze és a szíve! Szerencsére! Csak köszönet, elismerés és hála járhat neki a tettéért. Állampolgári öntudatból jeles! Igazán büszkék lehetünk rá.
Azt kell mondanunk – SAJNOS!
Mert az már nem ad okot a büszkélkedésre, hogy ilyesmi előfordulhat! És hát az is sajnos, hogy “nem mindenfelé járnak buszok”! PEDIG SAJNOS ELKELNÉNEK!
Talán, ha a rendőrök nem csak az autósok és az adófizető polgárok szívatásával lennének elfoglalva, akkor nem buszsofőröknek kellene megvédeni a bűnözőktől az időseket. A jelszavuk ugyanis szolgálunk és védünk. Vonják önkormányzati irányítás alá a rendőrséget, és ne a politikai elitet, hanem az állampolgárokat képviseljék!
A buszsofőrt majd a rendőrség megbírságolja közlekedési szabálysértés miatt !
Az elkövető feljelenti rasszizmus miatt – mert ezt is csak a kuruc.info irta meg – ugyanis cigány volt !!!!
A tettes meg ismeretlen marad !
Egy halmozottan hátrányos helyzetű, munkát kereső roma fiatalembert lecigányozni, aki csak az öreg nénit akarta átsegíteni a hídon,- tényleg rasszizmus. Hová vezet, ha ilyen túlmozgásos, háborús veteránok akadályoznak meg ilyen emberbaráti cselekedeteket. Lesz melójuk megint a jogvédőknek.
Egy (elme)bajnokot fékezett meg, aki bizonyára a tajcsi lökő kezek technikáját szerette volna gyakorolni.
https://www.youtube.com/watch?v=XALpOmuQR88