„Donbassz” bővebben

"/>

Donbassz

„A „donbasszi népköztársaságok” közigazgatási rendszerét azonnal meg fogjuk szűntetni, amint „az orosz csapatokat” kivonják Donbassz területéről, és Ukrajna átveszi az irányítást a határ felett” – jelentette be ismét Maradék – Ukrajna külügyminisztere, Dmitrij Kuleba. Majd eldölyfölte, hogy ez Kijev végleges és visszavonhatatlan akarata!

„Nem is tárgyalunk velük (értsd a DLNR – képviselőivel) mert nem is akarunk, és nincs is miről tárgyalnunk velük” – hetykélkedett Kuleba.

Jött is rá válasz Moszkvából:

„Kijev ismét kijelentette, hogy a politikai rendezés előtt teljes ellenőrzést akar szerezni Donbassz határai és területei fölött. Vagyis Donbassz területeinek különleges státusát, az amnesztiát és a választások megtartását csak ezt követően tervezi. Tekintettel mind az utcai ukrán nacionalisták, mind számos kijevi hivatalos képviselő nyilatkozataira a „lázadó területek megtisztítására irányuló tervükről, az ilyen ellenőrzés Donbassz lakosainak kiirtásával fenyegeti” – nyilatkozta Borisz Grizlov, Oroszország minszki főreferense.

Azt is hangsúlyozta, hogy „Kijev bármilyen, a minszki megállapodások megváltoztatására tett kísérlete, helyrehozhatatlan következményekkel járhat.

Oroszország mint a minszki folyamat közvetítője és garanciavállalója továbbra is a politikai kérdések megoldását tekinti prioritásnak, az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatával jóváhagyott minszki megállapodások által előírt intézkedések következetes végrehajtásával kapcsolatban” – jelentette ki az orosz főreferens.

Alekszej Paramonov, az orosz külügyminisztérium illetékes tisztviselője pedig jelezte: MÉG CSAK TERV SIN A „Normandiai négyek” csúcsértekezletének megtartására, hiszen nincsenek meg az előfeltételek.

Donbassz frontjain ma mindösszesen a DNR – es Trudovszka martalócostroma volt ami EDDIG említésre méltó.

“Donbassz” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Nem értem kristálytisztán: Szóval , majd, ha a két Népköztársaság teljesen ki lesz szolgáltatva nekik, akkor lesznek demokratikus választások . Szóval ezt akarják azok, akik eddig nem tárgyaltak senkivel,. fegyverrel fordultak ukrán állampolgárok ellen, a nemzetközi megállapodásokból semmit sem tartottak be.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com