„Ötlet van!” bővebben

"/>

Ötlet van!

Munkaszüneti nappá tenné a mai napot a Momentum

A Momentum két európai parlamenti képviselője, Cseh Katalin és Donáth Anna, egy közös videóban köszöntötték az Európai Uniót az Európa-nap alkalmából.

70 évvel ezelőtt, május 9-én tárta Robert Schuman francia külügyminiszter a világ elé tervét, melyben az Európai Unió elődjét, az ESZAK létrehozását javasolta. Az alapvető célja az volt, hogy egy újabb háború „ne csak elképzelhetetlen, hanem gyakorlatilag is kivitelezhetetlen legyen”.

Ezen az évfordulón, az Európa-napon, a béke és együttműködés európai közösségét ünnepeljük. Azt az Európai Uniót, mellyel elérkezett az európai demokrácia ideje.

Magyarország ennek a közösségnek egy fontos és büszke tagja – még akkor is, ha ezt a jelenlegi vezetők nem így látják. Az EU-hoz való csatlakozással az országunk rengeteget nyert, generációk számára már természetes, hogy magyarok és európaiak egyszerre. “Megkaptuk, gyakoroljuk és védelmezzük azt a szabadságot, amivel a szüleink még nem élhettek.” – mondta Donáth.

Ezen generációk számára ez a nap ugyanúgy ünnep, mint március 15. Európai magyarként egyszerre kívánják a nemzet szabadságát és a kontinens békéjét – áll a párt közleményében. Ezért a Momentum azt javasolja, hogy legyen a május 9-i Európa-nap munkaszüneti nap!

Cseh még hozzátette: “Bár az EU-nál nincs hatékonyabb és igazságosabb módja az európai béke fenntartásának, egy 21. századi párt képviselőjeként egy megújuló Európáért dolgozunk, az EU jelentette szabadságért, az uniós források tisztességes felhasználásért.”                                                                            (atv)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Tisztára döbrögista horda II! Szlogengyár!

Ünnepeljenek együtt a GYARMATOSÍTOTTAK a kifosztóikkal! Az uniós ERŐforrások az erő élvezőivel.

Hát mivel különbek „EZEK” mint „AZOK”?! Hiszen „EZEK” is csakúgy az „uniós forrásokra” – értsd: júdáspénzekre – hajtanak, mint „AZOK”!

A javaslattevő két lökött tyúknak a figyelmébe ajánlanánk: MÁJUS 9 – ÉN VOLT EGY JELENTŐSEBB DOLOG IS, MINT SCHUMANN ÖTLETE! Igaz, az öt évvel korábban, 1945 – ben történt! Ma 75 éve! Ami ha nem történt volna meg, ők ma valószínűleg nem ötletelgetnének, hanem jobb esetben libát őriznének valahol!

“Ötlet van!” bejegyzéshez 9 hozzászólás

    1. Na végre! Lehet zsidózni! Bár Donáth Anna éppenséggel nem zsidó, de, hogy ki a zsidó és ki nem, az engem nem szokott érdekelni. Attól meg végképp viszolygok, hogy „a zsidók”! Meg „a cigányok”! Meg „a mindenki, aki nekem nem tetszik”!. Nekem inkább az nem tetszik, hogy a Momentum egy tipikusan kamu párt, mely egy-két (három-négy?) milliárdosnak és érthetetlen hatalmas média jelenlétnek köszönheti létét. Még meghatározható programjuk sincs, kézzelfogható „ideológiájuk” meg pláne nincs. Igaz, így nem is lehet beléjük kötni (nincs mibe).
      Az EU-t én majd akkor fogom ünnepelni, ha végrehajtja a szükséges reformokat! Ha ezt nem teszi, akkor szétesik mint a száraz kutyaszar. Lehetne a világ harmadik hatalma, de ő inkább a csicskaságot választja, Merkel anyóval az élen. „erősségét” jól jellemezi teszetoszasága a járvány idején.

      1. Akár az első is, ha 75 éve másképpen alakulnak a dolgok. Szívesen belenéznék egy alternatív jelen Európájába, ha annak idején a Harmadik Birodalom és szövetségesei nyerik meg a világháborút. Lett volna a háború után egy gyászos pár évtized, de Hitler sem lett volna örök életű! Valószínűleg enyhülés következett volna, mint Sztálin halála után. Lehet, hogy egy egész élhető Európát látnánk. Ami biztosan nem lett volna. Iszlamizáció, tébolyult liberális vezetők, Buziparádé, Gender szak, rabló banki hitelek, kilakoltatás, stb.

        1. Sub Zero .

          2020-05-09 – 17:55

          Elképzelhető de az irány más volt .

          1. Az Enola Gay is más irányt vett volna. Valószínűleg berlinit.

      2. Donáth Anna pont az. És jól teszed, hogy nem érdekel, bár ha engem nem érdekelne nem is említeném.

        1. STOP!
          Donáth Anna édesapja Dontáth László református lelkész. A „megemlítés” csak azért történt, mert zsidózás volt, egyébként engem tényleg nem érdekel, hogy valaki zsidó, cigány, néger, zöldbőrű hottentotta vagy bármi. A lényeg : rendes, tisztességes, jóakaratú ember e, vagy sem.
          Bibliai mondás: „Ne ítélj, hogy meg ne ítéltess!” Nem vagyok vallásos, de ez igaz mondás.

          1. Donáth László ref. lelkész, ismerem is, de attól még a származása neki is az. És a lánya is tozse.
            Az igazság az, hogy ezek – miket felsoroltál, általában nem rendes. nem tisztességes, nem jóakaratú ember. Lásd: politikusok.

  1. A május 9. világszerte évenként való megünneplése teljesen támogatásra méltó, nem véletlenül akár munkaszüneti napként IS !!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com