Elverik a port a dolgozókon – akár a minimálbér alá is lehet menni a válság idején

Kényszerszabadságok, lenullázott túlórapénzek, elvett pótlékok – nehéz időszakot hozott a válság a munkavállalóknak is. Aggódnak a szakszervezetek, hogy most lényegében bármit alá lehet íratni a dolgozókkal, a Munka törvénykönyve pedig lényegében ajánlássá silányult.
A válságkezelési intézkedéseket a szakszervezetek elégtelennek és sok esetben éppen a kollektív munkajoggal ellentétesnek tartják. A kormányzati intézkedések zászlóshajója az a bértámogatási rendszer, amelyet a Vasas alelnöke szerint egyelőre kevés cég vesz igénybe. Ennek fő oka a túlzott adminisztráció, amely lassítja a folyamatot – hívta fel a figyelmet az Új Egyenlőség podcastjában Bábel Balázs.
Ráadásul az intézkedés megkésett, hiszen a legnehezebb 1-1,5 hónapban nem volt elérhető. Most, amikor a cégek – amelyek még életképesnek tűnnek – újraindulnak, már nem ilyen segítségre lenne szükségük. A másik gond, hogy ez az intézkedés főleg a tőkeerősebb multinacionális cégeket segítheti, miközben a valódi támogatást nem ők igényelnék. A nagy autógyárak likviditási problémáit kezelik az anyavállalatok, és ők biztosan képesek lesznek újraindulni. A beszállítói hálózatuk ugyanakkor sokkal sérülékenyebb.
A kormány a veszélyhelyzetre hivatkozva lényegében felfüggesztette a munka törvénykönyvét. A szakszervezetek értelmezése szerint akár a minimálbérnél is kisebb munkabérre lehet most szerződtetni dolgozókat. A munkaidőkeret 24 hónapos alkalmazása – az úgynevezett rabszolga-törvény – már a kollektív szerződés nélkül is megvalósítható.
Ez a lépés éppen ellentétes az európai szakszervezeti törekvésekkel. Május 1-je kapcsán a Német Szakszervezeti Szövetség elnöke azt mondta: „növelni kell a kollektív szerződések számát, mert a tapasztalatok azt mutatják, ez a leghatékonyabb eszköz arra, hogy megvédjék a dolgozók érdekeit és emelkedhessenek a bérek. […] egyre több cég foglalkoztat kölcsönzött munkaerőt, az ebben a formában dolgozókat pedig semmilyen védelem nem illeti meg.”
Jól jellemzi a magyar kormány hozzáállását a kérdéshez, hogy éppen a podcast rögzítésének napján jelentették be, hogy a külgazdasági és külügyminiszter stratégiai megállapodást kötött egy munkaerőkölcsönzéssel foglalkozó céggel. Azaz éppen ellentétes irányba megy a magyar válságkezelés azzal, amit a szakszervezetek kívánatosnak tartanának.
Egyelőre nem tudni, hogy a járványügyi veszélyhelyzet végén mi történik a most nagyon erősen megnyirbált munkavállalói jogokkal. A kormány ugyanis dönthet úgy, hogy a veszélyhelyzet után megtartja az átmenetinek szánt intézkedéseket, és az Országgyűlés is elfogadja ezeket.
(Népszava)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: A ragályvészhelyzet után majd jön a gazdasági vészhelyzet, Döbrögi megtolt teljhatalmával. A MOSTANI VÉSZHELYZET CSAK FŐPRÓBA, AZ IGAZÁN ÉLES VÉSZHELYZETRE! A mostani ragály csitultával megkezdődik a dolgozók ráncba szedése! Hogy aztán az őszre MÁR JELZETT ÚJABB RAGÁLYHULLÁM – RECESSZIÓ EGYÜTTES HATÁSÁRA A HORDA ÉS A QRMÁNY HATALMA TELJÉBEN, TELJES FÖLKÉSZÜLTEN VÁRJA a fejleményeket! Amik pedig vrhatóan lesznek! Hiszen ha mininmálbér alá lehet menni, a VERSENYKÉPESSÉG – mint fő szempont – ÉRDEKÉBEN alá is lesz menve! De az árak azok viszont meg fognak lódulni!
Ám ADDIGRA el fog készülni a portásfülke is!


„növelni kell a kollektív szerződések számát, mert a tapasztalatok azt mutatják, ez a leghatékonyabb eszköz arra, hogy megvédjék a dolgozók érdekeit és emelkedhessenek a bérek. ”
A „nagy cirkuszban” biotos van ilyen !
Admin kommentjére:
5*
Milyen érdekes csak ma tudtam meg, hogy a képviselői fizetéseket – törvény szerint – automatikusan és ugyanolyan mértékben emelik mint az átlagos bérszint növekedése. Érdekes, miért nem hoznak ilyen törvényt pl a közalkalmazottak, nyugdíjasok juttatásaival kapcsolatosan ? Milyen példát mutatnak ezek az emberek ?
A szakszervezetek a magyarországi kapitalizmusban, csak „pántlikák a kalapokon „!
A kalapot a kormány billenti legtöbbször : jobbra , ami a dolgozói jogok NYÍLT CSÖKKENTÉ-
SÉT jelenti. Ez kezdődött már a rendszerváltással úgy, hogy szétverték a népi demokrácia
GAZDASÁGI ALAPJAIT. Olyan mélyre nyomták a dolgozók érdekeltségeit, amikor már bevezet-
ték a , pl. öld le a tehenedet, erre adunk állami támogatást ! … vagy , vágd ki az almafádat,
mert ezt követeli a HAZA ! stb. vagyis : tudatosan szétverték a jól működő állami/szövetke-
zeti tulajdonokban lévő, 500 milliós piacra szállító: MAGYAR IPART ÉS MEZŐGAZDASÁGOT .
… Harminc év elteltével, a kapitalista valóságot már az új generációk is érzékelik ! (az idő-
sebbek pedig hatványozottan kapják a „nyakleveseket „.) A kapitalista kirakat-politika, pá-
tosszal és szóvirágokkal operál, a propaganda gépezet , „a pénz nem számít elve alapján”
tudatosan eltitkolja a TÁRSADALMI VALÓSÁGOT ! Ebben a mai kormány jelesre vizsgázik!
…. Mi a valóság ?
Az ország vezetése -minden évben – többet költ, mint amennyit a „magyarnak mondott”
gazdaság , elkölthető jövedelemben megtermel ! ( ez nem a GDP, de a hitelek nagysága..)
A munkaképes korú lakosságból, 4.5 millió dolgozik, ebből 0.6 millió külföldön, 2.0 millió
a költségvetésből finanszírozott területeken, 1.9 millió fő a termelési iparban és mezőgazda-
ságban!
A jövedelmek elosztása, fordított az ELŐÁLLÍTÁSUKKAL , vagyis az új értéket termelő
ágazatokban a TERMELÉKENYSÉG NÖVEKEDÉSÉHEZ vannak kötve, KÖLTSÉGVETÉSBŐL
finanszírozott területeken, a kormánypolitikához ! …. Ezért történhet meg, a koronavírus-
járványra hivatkozva olyan intézkedés, – amikor a maximum negyedrangú turizmus- és szál-
loda ipart, a kormány elsőnek KIEMELTTÉ nyilváníthatja ! ( a személyi okai ismertek.)
…. Ezért vannak olyan döntés sorozatok, mint a képviselők, államtitkárok, miniszterek, stb.
fizetéseiknek pofátlan emelései, ( amiről minden épeszű ember tudja, hogy ezek ilyen nagy-
ságú PÉNZROMLÁSRA számítanak !!!) ugyanakkor a DOLGOZÓKNAK PEDIG odavetik az adó-
csökkentések lehetőségeit ! Adót csak BEVÉTEL/KÖLTSÉG hányad utáni jövedelemből lehet
fizetni és csökkenteni ! De itt az a fő gond, hogy millióknak ( 5-7 millió fő) alig van, vagy
nincs is jövedelme !!! …. Ahogyan admin helyesen megállapítja: a kormány tudatosan a
dolgozók ellen cselekszik, amikor a legnagyobb bérmunkaerőket összefogó: PROHUMÁN Kft.
Budapest , köt szerződést külföldi munkaerő közvetítésére ! ( ennek a kft-nek a tulajdo-
nosai a Lengyel Work Service S.A. és a magyar ? Profólió Projekt Tanácsadó Kft.) Ezek a cégek,
évente 250-300 Mrd forintot profitáltak/profitálnak ! …..Itt van a kutya elásva, ez a mai poli-
tika trójai falova !!! … Ebben a politikában elveszett a KÖZJÓRA törekvés. A többségnek a
” segíts magadon, az isten is megsegít ” elv jutott, az uralkodó osztálynak és kiszolgálóik-
nak pedig az állami osztogatás és fosztogatás !!! .. Ez az út, a társadalmi anarchiába torkol-
lik !!!
hábé !
2020-05-08 – 08:56
5*
Halvány, lila segédfogalma sincs, arról amiről ír. 1990 – az FGKP programjának sarkalatos pontja – a kolhozosítás előtti mezőgazdasági birtokviszonyok helyreállítása. Kormánykoalícióba kerültek, de éveket csúszott a földtörvény. Amikor megszületett elmeszelte az AB, mivel a kolhozokat nem lehet kivenni a kosárból, vagy minden károsultnak restitúció, vagy a kolhozjobbágyok is kárpótlási jegyeket kapnak, majd földárverésesek. 2/3-os többség harmadik megoldásra képtelenség volt. A mindenkire kiterjedő restitúció jó megoldás lett volna, azonban a reménybeni mesés privatizációs bevételek miatt ki lett lőve.
Ami papíron a nevükön volt azt árverés nélkül kivihették árverés nélkül , mivel alkotmányellenes egy olyan gazdasági társas vállalkozás, ahonnan a tagok törvényi erőtől fogva nem vihetik ki az apportot.
hábé
2020-05-08 – 08:56
„Az ország vezetése -minden évben – többet költ, mint amennyit a “magyarnak mondott” gazdaság , elkölthető jövedelemben megtermel !”
Az őszinteség jegyében azért gyorsan tegyük hozzá, hogy ez mutat némi hasonlóságot a szerintem is jobb, Kádár-rendszerrel…
Valamikor a 70-es évek első felében gyerekként néztem a Tv-híradót, ahol éppen az országgyűlés költségvetési szavazását mutatták. Azt, nemértettem már gyerekfejjel sem, hogy hogyan lehet egy ország költségvetését minuszosra tervezni, vagyis, hogy több a kiadás, mint a bevétel… Azóta kapiskálom, de azokat akik újabban minuszosra terveznek, azokat illik minimum zsici (bankár) bérenceknek nevezni. Akkortájt nem volt ez annyira egyértelmű… Vagy csak a történelem ismétli önmagát, avagy mégis lehet ugyanabba a folyóba lépni!(?)…