Ragályhíradó motto – balrad.ru olvasói komment: “A Kovid egy héber név, amely bölcset jelent. A 19 pedig a szabadkőművesek körében spirituális szám, amely azt jelenti, hogy a céljukat elérték. Más szerint a daliás ’90 – es évek magyar pornóvideo – forgalmazó Ko(vács)Vid(eo) – ra utal, a szám pedig a kártyás 19. Amire már nem szabad lapot húzni! Napi összeesküvés rovat.”
A WHO éjféli létszámjelentése szerint világszerte meghaladta a Covid – 19 ragály által megszállottak száma az 1,77 milliót. Az áldozatlista 108 867 nevet tartalmaz.
Az amerikai Johns Hopkins Egyetem honlapján található adatok szerint az USA a maga több mint 520 ezer fertőzöttjével és 20 071 halottjával a vilgverseny összetettben a mezőny élére ugrott.
A minap már az alagút végén fényt látó Trump bohóc eezen adatok hallatán az USA történelme során először “Országos Katasztrófahelyzet” – et hirdetett meg, ami érvényes mind az ötven államra.
A taljánok tanyáznak a tabella második helyén 19 468 halottal, harmadikok a hispánok 16 606 – tal, míg a gallok tartják a negyedi helyet 13 851 áldozattal.
Kardigan Törökországa is belehúzott. Csak az utóbbi 24 órában több mint ötezer új ragályost igazolva már a középmezőnyben tanyázik.
Oroszország egyenletesen növekvő számokat (13 584 fertőzött, 106 halott) produkálva még a startnál beragadottak között. Orosz adatok itt: https://russian.rt.com/tag/koronavirus
DÖBRÖGISZTÁNBAN VALAMI NAGYON NINCS RENDBEN! ILLETVE VAJDASÁGUNKBAN SEMMI SINCS RENDJÉN!
Pl. CSAK az orosz adatokkal összevetve: “OTT” 13584 / 106 – “ITT” 1410 / 99! “ITT” közel tizede fertőzött, és majdnem annyi a halott!
Persze vajdaságunkban MÁR KEZDETEK ÓTA NEM A RAGÁLY ELLENI HARC A LEGFONTOSABB!
Azok a nyájas olvasók, akik több “igaz” ragályhírre és vajdaszidolozásra kíváncsiak, itt megtalálják. https://koronavirus.gov.hu/
A döbrögista potkánsajtó bármelyikén pedig élményszámba menő tudósításokat olvashatnak arról, ahogy El Qro és vazallusai országszerte kilincseket nyalogatva, jámbor emberekre prüszkölve terjesztik a ragályt, és ami ellen Whytézző és Whezénylő vajdánk és az ő elszánt csapata (Kásler Táttos, Cila néne…
… ÉS A TÖBBI KIVÁLÓSÁG!) a szörnyetegek végső megsemmisüléséig MEGVÉDIK MINDAZT, AMIT – AKIT MEG KELL VÉDELMEZNIÜK!
Realista fórumtársunk már vízionálja a Szebb Döbrögista Jövőt, az Új Világ Közeledtét!
A jelek szerint mások is úgy látják, hogy más lesz a világ a HELYZET ELMÚLTÁVAL! (Talán nem olyan mint amit egyes vajdalihencek szeretnének!)
A https://rusvesna.su – n megjelent ma egy interjú – szerintünk a cikkben tévesen “Ласло Кемени – Kemeni László” néven említett magyar politológussal, aki inkább lehet KEMÉNY László.
A cikk hosszú., így a balrad.ru nem vállalkozik a lefordítására. Javalljuk a Google – ferdítőprogramjának alkalmazását. Némi fantáziával megfejthető a lényeg.
“Kemeni” – Kemény László Új Világ víziója NÉMIKÉPP ELTÉR lihenc fórumtársunk vágyaitól, de hát talán lesznek akik megérik, és mondhatják: meglátjuk!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Budapest Hángeri Pesti ut.
Vegyvédelmi katonai torzs jelent meg a Pesti uton.
Eddig 151 bentlakonak lett pozitiv a tesztje.
Zaher torta Gábor volt Honvédkorház foorvos,hibának tartja a fertozottek szétosztását Budapesten.
Szerintunk jol teszik ,hogy szét szorják a virusosakat a szakértok Budapeseten.
Zahernak nincs igaza Orbán Viktor ,és a tobbiek szakszeruen járnak el.
Mindenesetre aki tehet ne utazzon és maradjon otthon.
Admin!
Ha teheted, légyszíves a napi ragály-híradóban jelenítsd meg a svédországi helyzetet is. Csak azért, mert ott a vírushelyzet másként van kezelve. Pl. a diákoknak most is folyik a tanítás és nem sok mindent tesznek a ragály terjedése ellen. Összehasonlítási alapnak nagyon jó lenne.
Bildenberg csoport svéd forrás.
Szaringáz nem permetezik svédországban ?
Posta Imre szakmája vegyvédelmis o majd elmagyarázza aki nem érti
https://www.youtube.com/watch?v=md9fSz6TJIg
Mennyire megbízhatóak a vakcinázások.Lesújtó eredmények láttak napvilágot.
“Egy nemrégiben végzett katonai tanulmány azt mutatja, hogy azoknak a katonai személyeknek, akik influenzaoltást kaptak, 36% -kal növekedett a koronavírus fertőzésének kockázata, minimális előnyöket nyújtva a hagyományos influenza egyes törzsei ellen.
Míg az influenza oltás védelmet nyújt az influenza ellen, a természetes influenza fertőzés csökkentheti a nem influenza légúti vírusok kockázatát azáltal, hogy ideiglenes, nem-specifikus immunitást biztosít ezek ellen a vírusok ellen. Másrészről, a közelmúltban közzétett tanulmányok leírják az oltással kapcsolatos vírusinterferencia jelenségét; vagyis a vakcinázott egyének fokozottan vannak kitéve más légzőszervi vírusok (mutálódott, replikácóban megváltozott vírus) kockázatának, mivel nem kapják meg a természetes fertőzéshez kapcsolódó nem specifikus immunitást.” -tehát összegezve, aki korábban influenza elleni oltást kapott, annak a szervezére a koronavírus 36% -kal magasabb kockázatot jelent.
https://www.nogeoingegneria.com/news-eng/flu-vaccine-increases-coronavirus-risk-36-says-military-study/
Frissítés: 2020.01.19.: A Mirror újságkiadó által hivatkozott angliai főorvos szerint az influenza- idõszakra adott influenza-oltást kapó briteket figyelmeztették arra, hogy 12 hétig elkülönítsék magukat, mivel a fertőzési kockázat magas kategóriájába esnek.
Fantasztikus, hihetetlennek tűnő hír Ausztráliából:
– “Végig itt volt az orrunk előtt a megoldás? Ez a gyógyszer három nap alatt kiirtotta a koronavírust, és nem is hinné, mire használják!”
A gyógyszert egyébként eredetileg az állatgyógyászatban parazitafertőzések ellen alkalmazzák, mint a rühösség, malária vagy az elefántkór.Az Ivermectin hatóanyag lenne az a szer, mely legyőzheti a koronavírust? Noha a kutatók óvnak a túlzott optimizmustól, ausztrál tudósok laboratóriumi kísérletében (DE!!!) ez a készítmény alig két napnyi adagolás után 99,8 (!) százalékban tüntette el a fertőzött sejtekből a vírust, a harmadik napra pedig teljesen kiirtotta a kórokozót.
A tudósok szerint a szer úgy működik, hogy gyakorlatilag megbénítja a koronavírust, és megakadályozza, hogy szaporítsa önmagát – írja a The Daily Mail. Az ausztrál kutatók most azt sürgetik, hogy megkezdődhessenek az emberkísérletek, és az állatgyógyászatban, és a humán medicinában is használt Ivermectint koronavírus-fertőzöttek esetén is próbálják ki.
Érdemes lenne nálunk is AZONNAL elkezdeni a gyógyszer tesztelését’Nincs mire várni, nem kell vakcina, minden késedelem emberéletekbe kerül!!!
https://www.blikk.hu/aktualis/kulfold/koronavirus-hatekony-gyogyszer-ivermectin-ruhosseg-elpusztitja-a-korokozot/9g8r823
http://eztnezd.net/megtalaltak-a-gyogyszert-ez-a-gyogyszer-harom-nap-alatt-kiirtotta-a-koronavirust-es-nem-is-hinne-mire-hasznaljak/
https://www.dailymail.co.uk/news/article-8184023/Medicine-prescribed-SCABIES-stops-coronavirus-replicating-cells-48-hours.html
Az előbbihez:
Az Ivermectin története, felfedezéséért 2015-ben William C. Campbell ír és Omura Szatosi japán tudósok orvosi Nobel-díjat kaptak.
https://sciencemeetup.444.hu/2015/10/05/orvosi-nobel-2015
https://www.nature.com/news/anti-parasite-drugs-sweep-nobel-prize-in-medicine-2015-1.18507
Az Ivermectint meg is veheted on-line Prágából, itt:
http://cb.cz/praha3/stacionar/wp/wp-content/uploads/dynamic_avia/store/ivermectin-gy%C3%B3gyszert%C3%A1ri-%C3%A1rak.html
Oké Ranger megmentjuk a zembereket,de akkor a fold pusztul el.
500 millio alatt kell tartani a humanoid paraziták számáét,más kulomben a fold elpusztul.
Minek sivalkodtok,ezen tul kell esni.
Tisztelt Koronavirus from Illuminati!
2020-04-13 – 06:16
Közhely, semmi újat nem mondok vele:-Legveszélyesebb dolog élni, mert abba könnyen bele lehet halni.Egyszer Te is túl leszel rajta, mint mindenki aki ezen a földön élt.Csak az nem mindegy hogy ezt a kis időt ideát hogyan töltjük el.Ami a humanoid parazitákat illeti, Te is beletartozol ebbe a táborba, nincs kivétel. A világ túlnépesedését két ország, India és Kína adja, a közel 3 milliárd humanoiddal.A problémát ők generálják elsősorban mert egyre fogy az életterük és szükségük van/lesz újabbakra, ami tudjuk mit jelent…Az ember barbár, önző, gátlástalan tulajdonságainál fogva nem tud szimbiózisban élni a számára életfeltételeket biztosító természettel és fajtársaival.Nekünk már nem sok jövőnk van a földön, önpusztításunkat teljes sikerre visszük hamarosan.
“Amíg éltem én is féltem.”
Ranger48 szerint:
2020-04-13 – 11:13
Ez egy nagyon jó gondolatsor volt. De betenném még Afrikát az 1.2 milliárddal.
A fehér faj áll a pusztulás szélén.
“megbénítja a koronavírust, és megakadályozza, hogy szaporítsa önmagát ”
a vírus nem él, így nem eszik, nem iszik, nem szaporodik. Tehát magát nem tudja szaporítani sem. A vírusban lévő információ alapján az emberi szervezet másolja le az információ szerint, és azt sokszorosítja. A szervezetünk képes az információt memóriába tenni, az információ sérülése adja a mutálódást. Ebből jön majd a második, harmadik hullám.
A németek 2013-ban már vezetési gyakorlatot tartottak egy erős infleunza vírus támadása szimulációra. Ezért is van sok kórházi ágyuk.
A vírus belső információt lehet mesterségesen átírni, a génállomány leírását változtatni.
Az igazság a hidroxiklorokinről – a jelenleg rendelkezésre álló leghatékonyabb antivirális gyógyszerről:
A hidroxi-klorkinin/klorokin/klorkinin használatát a COVID-19 vírusfertőzés kezelésére politikai(üzleti) okokból az állami bürokrácia akadályozza.A hidroxiklorokin + azitromicin + cinkszulfát kombinációja rendkívül hatásos a fertőzés késői szakaszában is, amikor a beteg fertőzése előrehaladott.Túlságosan hatékony és olcsó, alkalmazásának előnyei meghaladják a vele járó enyhe lefolyású kísérő kockázatokat.Minden gyógyszernek természetesen vannak mellékhatásai, de ez egy a sok közül, amely nem ad okot az aggodalomra.
Nem tudom alkalmazzák-e Magyarországon a COVID-19 ellen, de ha véletlenül elkapnám a vírust, biztos hogy használnám ezt a gyógyszert, sőt a kombinációját is.
https://www.captainsjournal.com/2020/04/12/the-truth-about-hydroxychloroquine/
https://beforeitsnews.com/opinion-conservative/2020/04/the-truth-about-hydroxychloroquine-3517516.html