“2020 március 23. A nap, amikor fölkerül a zsákra a foltja!” bővebben

"/>

2020 március 23. A nap, amikor fölkerül a zsákra a foltja!

Teljhatalom Döbröginek

Úgy hírlik, hogy mind az MSZP, mind a Demokratikus Koalíció megszavazza hétfőn a parlamentben a pénteken késő este benyújtott, és sürgősséggel tárgyalandó felhatalmazási törvényt. (Jó volna, ha a nevezett pártok cáfolnák ezt az állítást.) Ez a jogszabály határozatlan időre meghosszabbítaná a vészhelyzet esetére elrendelt rendkívüli állapotot, azaz időben is korlátlan felhatalmazást adna a kormánynak, hogy a továbbiakban a parlament ellenőrzése nélkül, rendeleti úton kormányozzon.

Hogy a vészhelyzet, és vele a felhatalmazás meddig tart, azt a kormány (értsd: Orbán Viktor) dönti majd el. Gyakorlatban ez azt jelentené, hogy idén már nem ül össze az országgyűlés, nem lehet sem helyi, sem országos népszavazást tartani, és időközi választások sem lennének.

Nem a felhatalmazással van baj, hanem azzal a személlyel, aki kapja. Ezt kellene mérlegelniük azoknak a pártoknak, amelyek most azon hezitálnak, támogassák-e a kormányt ebben a helyzetben. Érveik magyarázhatók, de nem menthetők: nem akarnak hazaárulóknak tűnni és azt a látszatot kelteni, mintha akadályoznák a kabinetet a vírus elleni küzdelemben.

A vírus elleni harcot amúgy leginkább a nyilvánosság semmibe vétele, a mellébeszélés, a maszatolás és a hazudozás akadályozza. És persze az sem segít ebben a csatában, hogy az illetékesek – ma már egyre láthatóbban – nem voltak felkészülve a vírus támadására. Az egészségügy sanyarú helyzetét itt és most nem fogjuk ecsetelni, ismeri mindenki, írtunk már róla ezerszer. Azt viszont el kell mondani, hogy ez a legyengített, eszköz- és forráshiánnyal küzdő egészségügyi rendszer békeidőben is alkalmatlan feladatai ellátására, azaz a magyar emberek egészségügyi problémáinak megnyugtató kezelésére. Háborús helyzetben pedig teljesen nyilvánvaló, hogy alkalmatlan.

Vannak, akik szerint teljesen mindegy, hogy kap-e Orbán és kormánya teljhatalmat a parlamenttől, mert Orbán már régóta azt tesz, amit csak akar. Ez az állítás nem igaz. Orbán Viktor nem azt teszi, amit akar. Az persze igaz, hogy számos megnyilvánulása és megnyilatkozása elképesztő és hajmeresztő, mert szembemegy mindennel, amit európai – vagy mondjuk így, demokratikus – normának lehet nevezni. Felháborító és vérlázító módon viselkedik és beszél Magyarország miniszterelnöke, de mindez csak a jéghegy csúcsa ahhoz képest, amit egy a parlament által legitimált korlátlan hatalom birtokában megtehetne.

Amennyiben hétfőn néhány ellenzéki párt közreműködésével átmegy a parlamenten a négyötödös felhatalmazási törvény, törvényesen senki sem állíthatja meg Orbánt. Ha hétfőn a parlament elfogadja a felhatalmazási törvényt, attól kezdve Orbán Viktornak egyedül Orbán Viktor lesz az ellensúlya.

Gondoljátok meg, proletárok!
(hírklikk)

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: “…nem akarnak hazaárulóknak tűnni…”

– NA NE MÁR! A Maszop és El Qro meg a bandája nem akarnak hazaárulóknak tűnni?! Hiszen eleve hazaárulók! Abból élnek kiválóan! “EZEK” azt a látszatot akarják kelteni, hogy ők is legalább olyan hazzaffyjak mint Döbrögi és hordája!

VALÓBAN OLYANOK! HISZEN EGY TŐRŐL METSZETT GONOSZTEVŐ BŰNBANDA MIND! “EZEK” mindegyike csak a bőséges apanázsban képes gondolkodni! A rájuk hulló közpénzesőben! Minden gondolkodás nélkül adják majd nevüket a négyötödhöz! Ebben pedig nem lesz semmi különös! Hiszen zsák és foltja ezek mind!

AZ ELSZÁMOLTATÁSNÁL IS UGYANOLYAN SÚLYÚ LESZ A BŰNÜK!

Bár “ŐK” az elszámoltatásukat elképzelhetetlennek tartják!

JOBB HA TUDJÁK: TÉVEDNEK!

Még egyszer: a balrad.ru – nak NEM A RENDELETI KORMÁNYZÁS BEVETÉSE ELLEN van kifogása, hanem a korlátlan kegyúri szabad rablás szentesítése ellen! Amire “EZEK” készülnek!

“2020 március 23. A nap, amikor fölkerül a zsákra a foltja!” bejegyzéshez 16 hozzászólás

  1. Minden normális embernek az álca mögötti veszély jár a fejében,nem az intézkedés jogossága.
    De ezt magyarázza meg az ember olyannak,akinek fekete-fehér a világképe.

  2. Simán megfogják szavazni, mert ők tisztában vannak azzal, hogy mi várható. A napokban a kormánypártok egyeztettek a többi parlamenti frakcióval rendelkező pártok vezetőivel. Amilyen világ itt lesz és amilyen várható arra demokratikus válasz nem adható. Úgy hírlik, hogy már a tartalékos katonák behívása is napirenden van. És persze várható, hogyha bevezetik a szükségállapotot, akkor a hadkötelesek összeírása (fizikai és egészségügyi állapotfelmérése) is meg fog történni, és ha szükséges, akkor a sorozást is megkezdik.

  3. T, Realista ! … a mostani elemzésben a valóságot írtad ! Leírom ide a rövid lényeget: ma a
    világban HADIÁLLAPOTOK uralkodnak. Hazánk sem kivétel ez alól ! A valóság véresebb a
    képzeletnél, itt és most : élesben folyik a biológiai háború ! A célpontok : MI EMBEREK
    vagyunk . Az erőszakszervezetek ugrásra készen állnak, mire is ? …reményeim szerint hogy
    biztosítsák a RENDET ÉS FEGYELMET ! … hozzá teszem , a munkavégzések feltételeinek
    minden napi biztosításait is !!! Ha a hatalmon lévők, nem lesznek képesek KÉZBEN TARTA-
    NI A GAZDASÁGI FOLYAMATOKAT (már pedig látva a forint zuhanásait, nem bízok bennük.),
    akkor hazánkba KÁOSZ lesz !! Ezt kell megelőznünk ! Kell a katonai irányítás/ felügyelet,
    én jobban bízom a KATONÁINKBAN MINT A KORMÁNYBAN !!!
    Megismétlem korábbi gondolatomat: ovi és csapata – valahányan nagy- családos emberek, kevés kétségem van afelől hogy gyermekeik és unokáik jövőjéért ne cselekedné-
    nek HELYESEN ! …Sajnos tény: nincs NÉPGAZDASÁGUNK ! A jót is szétverték az elmúlt
    30 évben ! A mezőgazdaságunk az alapvető szükségleti árukat sem termeli meg !!!
    …. Már évtizedek óta , a vidéki kiskerteket is csak KEVESEN MŰVELJÜK, mivel a közgazda-
    sági szabályozókat úgy módosították , amivel elvették az EMBEREK KEDVÉT a gazdálkodás-
    tól !!! …. Nem dalolom végig az elkövetett TUDATOS VEZETÉSI HIBÁKAT, …. mégis azt
    írom: zárjuk össze sorainkat, egységben az erő ! … mert mostanság nincs helye a széthú-
    zásnak ! BÍZZUNK A KATONÁINKBAN, és álljunk helyt ki-ki a maga területén !!!
    A lényeg: a jelenlegi társadalmi krízisért a FELELŐSÖKET SZIGORÚAN MEG KELL BŰN-
    TETNI ! MINIMUM: A TELJES VAGYONELKOBZÁS ! … Ez a létért folyó harc, amihez a
    megélhetéshez a pénzügyi feltételeket – BÁRMI ÁRON – a mindenkori kormánynak bizto-
    sítania kell !!!! …. Nem süket lózungok, hanem EGYÉRTELMŰ TETTEK KELLENEK !

  4. Senki sem tudja, hogy mi lesz 2 hét múlva. Egyszerűen olyan helyzet adódott, hogy nincs idő a parlamenti játszadozásokra. Orbán jól és rosszul is kijöhet a rábízott felelőségből. Az ellenzék csak nyerhet vele, ha Orbán rosszul, de egy ország jár jól, ha jól kezeli a veszélyhelyzetet.

    1. Ne álmodozz már! A migráció miatti vészhelyzet is tart már évek óta! Ezzel az új törvénnyel, ami szintén időkorlátlan lesz, még a 22-es választásokat is betilthatja majd! Az ellenzéki aktivistákat, portálokat stb meg simán bezárathatja, letartóztathatja majd kénye-kedve szerint! Elég lesz majd az elért gazdasági eredmények megvédésére vagy az emberek megvédésére hivatkoznia majd és a birkák csak úgy tapsikolnak majd a tisztogatáshoz! Olvasgass csak vadhajtásos vagy 888-as véres szájú kommenteket ha tudsz, mert nálam már komment szekcióik sem jönnek be – érdekes informatikai megoldásokat alkalmaznak.

      1. Minél előbb megfékezik a járvány terjedését annál gyorsabb áll helyre az élet. Orbán figyeli a vírus terjedési ütemét, és amint magas fertőzési adatok érkeznek, akkor azonnal jön a kijárási tilalom. Amíg naponta tízes nagyságrendben növekszik addig fölösleges korlátozó intézkedéseket tenni. Ha Orbán nagyon diktatúrát akarna, akkor a kétharmad birtokában rég bevezethette volna. Ezúttal nincs másról szó, mint a járvány megfékezéséről és a gazdasági élet minél előbbi helyreállításáról. Ne higgye már azt senki, hogy Orbán hiperinflációt akar és ebből fakadó gazdasági válságot! Az ellenzék saját magát intézi el, a revolvermédia csak a kegyelemdöfést viszi be nekik. Ezeknek kampó – ahogy Orbán fogalmazna. A médiamunkásokról és politikai aktivistákról: azért akadnak (nem is kevesen és mindkét oldalon) olyanok, akiknek valóban járna egy lángos, vagy kettő.

        1. Smith szerint:
          2020-03-21 – 19:54

          Ez most tényleg így igaz, ahogy leírtad!

  5. Először is csak egy kis influenzáról nem az ellenzék, ha nem a fidesz beszélt, ők nem zárták le a határokat és reptereket időben.
    Másodszor kemény kéz – miért nem rendelik el az országos kötelező karantént még 2/3-al? Az ellenzék ezt nem tudja megtenni.
    Harmadszor “Aki ebben a most kialakuló helyzetben nem tud egy lépést hátralépni és ha építő, nyugtató gondolata nincs ” – az ellenzék már egy rakás javaslatot tett, de a fidesz szarik rá.
    Negyedszer ” Minden országban az ellenzék-kormány szinte kart karba öltve dolgoznak.” csak kapcsolj oda a hír tv-re és most is az ellenzéket szarják!
    Ötödször, hogy az öregek kint vannak az utcán – itt miért nem teszik azt mint a szerbek – öregeknek kijárási tilalom?
    Hatodszor, hogy nem tudják mi lesz a vége – nyugi ha pontosan nem is, de már nagy biztonsággal sejtik! Az oroszok már mentik az állampolgáraikat tőlünk is – tőlünk is! Tuti többet tudnak már és orbán is!

    1. Itt azt hiszem a korlátlan időre megszavazandó krízis kormányzásról van szó. Az ellenzék javaslata, hogy ez legyen – logikusan – 3 hónap, és – ha szükséges – ezt lehet havonként hosszabbítani az ellenzék hozzájárulásával.
      Meg kell azt is állapítani, hogy az EU úgy működik mint a béna kacsa, magára hagyta a tagállamokat, oldják meg ahogy tudják.
      Az öregekkel kapcsolatban: Beszéltem (é a vénség!) fiatalokkal, és az az érzésem, hogy azt hiszik, hogy azért kell az öregeknek karanténba vonulni, mert ÖK TERJESZTIK A KÓRT!
      Érdekes! nem?

  6. ” Kint az öregek tömkelege az utcán és nekik áll feljebb”
    És valahol igazuk van .
    Az öregek túlnyomó többsége valahol,valakivel lakik ,él aki nem “öreg” .
    Ők nepi szinten járnak-kelnek a világban dolgozni , bevásárólni ,gyógyszer ,stb. és utána megtérnek otthonaikba víve a fertőt .Teljessen mindegy , hogy kint a szabadba vagy a négy fal között kapja meg .
    A rendeleti kormányzás bevezetése meg azért sűrgös mert a napokban kap 600 milliárd eurót
    járvány elleni “harcra”ezért is zuhan a Forint .
    A bevezetés elött kellett megszálni az északi régiót .

  7. A kínai hatalom gyújtana több mécsest Buddha és Mao szobra mellett, ha a lakosság létszáma lecsökkenne a felére. De nem ők csinálták, hivatalos, hogy a tobzoskáról ragadt az emberre. Nem a repülő patkányról, vagyis a denevérről. A majmok azt a szarust, pikkellyest is zabálják. Leket, hogy sokan átéltük. Szipogás, torokkaparrás, hőemelkedés. Kb 20 %-nál tör,ki a betegség. Főleg öregek ls krónikus betegségben szenvedőek, de ezek hiánya sem garancia. 2000 Ft szájmaszk, 299 Ft Multivatamin pezsgőtabletta és vatikáni,valutáért ima.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com