Ragályhíradó motto – balrad.ru olvasói komment: “A Kovid egy héber név, amely bölcset jelent. A 19 pedig a szabadkőművesek körében spirituális szám, amely azt jelenti, hogy a céljukat elérték. Napi összeesküvés rovat.”
A világjárvány negatív hatással lesz a gazdaságra, amelynek eredményeként több ember veszíti el munkahelyét, mint a 2008-as válság idején – állapította meg az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete, az ILO.
“Ez a járvány már nem csupán egy globális válság az egészségügyi ágazatban, hanem egyúttal munkaerő – piaci súlyos válság és egy gazdasági válság, amely óriási hatással lesz az emberiségre” – mondta Guy Ryder, az ILO főigazgatója.
A Goldman Sachs és a Morgan Stanley befektetési bankok pedig máris bejelentették a globális válság kezdetét.
Merkel kanzlerina a ragály miatt fohászlevelet írt A NEMZETHEZ! A helyzetet a II. vh. – s állapotokhoz hasonlította, és összefogásra szólított fel.
“…a második világháború óta nem volt olyan kihívás országunk számára, ahol közös szolidaritásunk olyan fontos lett volna mint most…minden tevékenységünk alapelve az, hogy lassítsuk a vírus terjedését, hónapokig nyújtsuk el, és ily módon nyerjünk időt kutatásokra, gyógyszer és oltóanyag kifejlesztésére…Németország kiváló egészségügyi rendszerrel rendelkezik, talán az egyik legjobb a világon. Ez bizalmat adhat nekünk. Kórházaink ugyanakkor túlterheltek is, hiszen túl sok súlyos fertőzésben szenvedő beteget kell fogadnunk nagyon rövid idő alatt…”
A berlini Bundestag Külügyi Bizottsága a RAGÁLY ELŐIDÉZTE SÚLYOS GAZDASÁGI KÁROK ENYHÍTÉSÉRE javasolja az Oroszország elleni gazdasági szankciók eltörlését! Ezzel egyidejúleg Germánia kritizálta a “Defender 2020” NATO – latorszövetségi csörtetést is.
Kínában tegnap már csak 8 – an haltak bele a ragályba, és egész Kína – szerte mindössze 34 új fertőzöttre bukkantak. Wuhanban a tegnapi eredmény 0:0 – ra jött ki!
Az európai ragálygóc Taljánföldön Angelo Borrelli polgári védelmi főnök bejelentése szerint tegnap a ragály halottainak száma napi rekordot ért el. 475 embert vitt el Covid – 19. Összességében pedig 2978 embert.
Jevgenyij Brijun, az Orosz Föderáció Egészségügyi Minisztériumának főnarkológusa közleményben tudatta: a vodka nem segít Covid – 19 ellen.
DÖBRÖGISZTÁN TOVÁBBRA IS POLITIKAI CIRKUSSZAL KÜZD A RAGÁLY ELLEN!
A vajda ugyan törlesztési moratóriumot hirdetett az év végéig a magánszemélyek esetében – EZ POZITÍV! – de ki tudja hol fognak majd járni a kamatok 2021 január 1 – én.
A turisztikai CSALÁDSEGÍTŐ program bedölyfölése viszont az átlag pórmagyarok nyílt szemenköpése!
Valami rosszat sejthet is, mert a mai naptól a KATONÁK nem csak a kényes cégek “VEZETÉSÉT” és védelmét veszik át, de a mai nap reggelétől nagyobb létszámban jelennek meg fontosabb településeken is.
De az ŐSZINTE, HITELES tájékoztató – a qrmányvetítő linkje ez: https://koronavirus.gov.hu/
Minden más egyéb vérfagyasztás itt: hirkereso.hu/koronavirus
Alekszand Dugin – a neve talán sokaknak sokat mond – orosz pol. filozófus a nagyvállalatok, stratégiai cégek AZONNALI ÁLLAMOSÍTÁSÁT javallotta. (Kész szocializmus az ötlete!)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Szépen fokozatosan adagolják be a népnek, hogy fogyókúrára fogták a demokráciát.
Venezuelát már megszállták!?Hetek óta nincs hír arról-felől,és nem biztos,hogy a járvány miatt!
Merkel meg az ördögéhez imádkozzon,hogy időben vigye el!Hogy miért?
Elsősorban az ő ötlete volt,hogy a lakosság vitamin(C_D:stb) fogyasztását a minimálisra kell csökkenteni,és az is,hogy a chemtrail csikok vegyi vizsgálata tilos!
Hogy miért mondom?!Ez a hisztéria már régi keletű!A chemtrail olyan(alu,stroncim ,bárium)
anyagokat tartalmaz,amely nanorészecskéi,kimutathatóan,légzőszervi tüneteket okozhat,amelyek ellen a C,és D vitaminok némileg védenek,segítenek kiüríteni szervezetből,ráadásul védekezést jelentenek a vírusok,baktériumok ellen!
Namost,ha összevetjük,hogy a chemo anyaga mit okoz,és azt,hogy az influenza,és a kovid 19
a légzőszerveket támadja,és tüdőgyulladás a végzet,akkor nem nehéz összefüggést találni a permetezés,és a kifejlesztett vírusok között!
Igaz,hogy a vitaminok hatástalanok a média,és a kormányzat terjesztette pánikkeltő hírek ellen!
Az egész vírus-história nem mást fed el,mint a már régóta esedékes világgazdasági válság terjedését!
Schmidi!
Nem a demokráciát fogták fogyókúrára,mert eddig sem azt terjesztették a rendszerváltás óta(meg előtte sem),hanem az emberiséget!És a fogyást szó szerint kell érteni,mivel a III.világháborút nem sikerült kirobbantani,hát majd így csökkentenek bennünket!
És ha már egyszer Merkel,akkor azt is megkérdezném,hogy mizujs a dédelgetett,és No.-ba behívott ,nem kevésbé agresszív migráncsokkal?!Azok részesülnek elsősorban kezelésbe,nehogy belázadjanak!?
De nem is sorolom tovább,hiszen mindenhol visszanyaló fagyit lehet látni,csak úgy csorog!
Tehát van oka az imára!
(egyébként Németo.-ba még nem,de Angliában üresek a boltok,de érdekes módon basszintanak a virus elleni védelemre!Érdekes,nem!?)
A koronavírus végtelenül demokratikus, nem válogat, nem kivételez, előtte mindenki egyenlő, legyen az koldus vagy milliomos, politikus vagy favágó, mindenkinek egyenlő esélyt ad a magáévá tételére.Rockefellert és Rothschildot is keresi a vírus, és már két amerikai kongresszusi demokrata képviselőbe is beleköltözött, akik ezután önkaranténba vonultak.Friedrich Merz, a Merkel utódjának jelöltje is pozitív lett a koronavírus tesztre.Bár rossz nyelvek szerint az elit egyetlen tagja sem fog meghalni, mert addig nem szórták ki a vírust, amíg előtte ki nem fejlesztették az ellenszerét…maguknak.
https://www.rt.com/usa/483458-florida-congressman-positive-coronavirus/?utm_source=browser&utm_medium=push_notifications&utm_campaign=push_notifications
Csak néhány mondatban hírek a vírushelyetről. Az elmúlt 24 órában világszerte több mint 22 000 Covid-19 fertőzéses esetet jelentettek, 10 percenként 1 iráni hal meg a vírustól. A japán olimpiai bizottság (JOC) igazgatósági tagja, Kaori Yamaguchi felszólított a Tokiói olimpiai játékok elhalasztására.Németország mozgósítja a fegyveres erőket a COVID-19 elleni reagálás támogatására.A pénzpiacok pánikban, a Federal Reserve ma újabb 10 milliárd dollárt nyomott be jelzálogkötvények vásárlására.A New York-i tőzsde szerdától átmenetileg bezárta kapuit és teljes mértékben áttér az elektronikus kereskedelemre, miután több kereskedő megfertőződött koronavírussal.A földgázárak 12 amerikai államban 2 dollár alá estek, Trump kormánya megígérte, hogy 30 millió hordó nyersanyagot vásárol az olajipar támogatására.Az Európai Központi Bank 818 milliárd !!! dollárt dob a gazdaságra a koronavírus-összeomlás leküzdésére.A legújabb vizsgálatok szerint a háziállatok -kutya, macska- is megfertőződhetnek koronavírussal és hordozóvá válhatnak.
https://www.dimsumdaily.hk/category/news/
Ez a profi kapitalista világ 7 milliárd ember kirablására szakosodott!Ha az elit alól kipusztul a rabszolganép,akkor pedig nem lészen lé,amit oly bőszen zsugorgatnak a jónéptől,a robotok pedig értéket nem termelnek,csak tárgyakat!
Az emberi fejlődés pedig munkavégzés keretében valósul meg,a robotok nem fejlődnek,bár van rá gyanú!Ha igen ,akkor a tunya ,lopáshoz ,kizsákmányoláshoz szokott elit hamar rabszolgasorba kerül a fejlett robotok mellett,csak ezt a lehetőséget nem akarja figyelembe venni!
A fejlett robot nem fogja az elit által legyilkolt hullahegyeket eltakarítani,hogy az elitet ne zavarja a látvány,és nem fogja kitakarítani a bolygót sem!
Nem lesz épületes látvány az elit számára a ténykedésük hekatombái,a hatalmas romok,az ember nélküli,kipusztított,holdbéli táj!
Persze,ez csak vízió,valaki egyszer elmagyarázhatna nekem,de a világnak is,valamit amit tudok,de nem értek!
Ez pedig a korlátlan gyarapodása az elitnek,miközben a nép egyre szegényebb,betegebb lesz!
Annyira végtelenül kizsákmányoltuk a bolygót,hogy a keletkezett értékek mentén minden egyes ember gazdagságban ,egészségben élhetne,függetlenül az elit gazdagodásától,és esetlegesen más,misztikus tevékenységétől!Az elégedett emberiség esetén nem kellene a tömegek lázadásától tartani,attól,hogy a feldühödött emberiség felkoncolja őket !lehetettek volna a világ jótékony urai is,nem pedig pöffeszkedő,úrhatnám gazemberek!
Jajonganak,hogy ennyi embert nem tudnak eltartani,ami nem igaz,mert a világ eddigi folyamán még nem tartottak el egyetlen embert sem,a kizsákmányolás,az emberi munka megsarcolása nem eltartás.Csak az emberiség élőhelyét lehetetlenítették el,szennyezték halálosra!Nem a dolgozó nép a szennyező,hanem az,aki rákényszerítette az emberiségre a fogyasztói társadalmat, az egyre fokozódó termelékenység ,a bolygó ,és az emberiség kizsákmányolása révén!
A másik lényeges dolog,hogy ezt az elit(illuminátus!-felvilágosultak!) is nagyon jól tudja,és úgy hiszi,hogy a pusztulást majd megússza!
Ne higyje!Nem fogja!
Hiába tenyészt ki halálos vírusokat,próbálva elnyomni az emberi életet,de ezt a tudást már régen egy egészséges emberi faj kialakítására fordíthatta volna(Emberi élet meghosszabbítása,egészség tudati fejlődés stb.) ami százszor több hasznot hozott volna ,mintaz emberiség rabszolgasorba való butítása!
Trump, mint az USA Vállalat elnöke eléggé elítélhető módon bemutatkozott a világnak emberségből és szolidaritásból.Történt, hogy a média arról számolt be, hogy “Trump 1 milliárd dollárt ajánlott fel a németországi tübingeni székhelyű biofarmakon társaságnak, a CureVacnek, hogy „CSAK az Egyesült Államok számára” biztosítsák a vakcinát . A német egészségügyi miniszter, Jens Spahn kijelentette hogy a CureVac leendő vakcinájának Trump kormány általi átvétele „asztalon kívüli” – nem tárgyalási alap még pénzért sem, mivel a CureVac az egész világ számára dolgozza ki oltást , nem pedig csak egyes országok számára pénzért. Itt ez egy példaértékű eset a barbarizmus és a civilizáció közötti küzdelemről.”
https://www.rt.com/op-ed/483528-coronavirus-world-capitalism-barbarism/
A legfrissebb koronavírus-hírek március 19-én, 18:00 órakor – Kína nem jelentett új helyi eseteket
https://www.newscientist.com/article/2237475-coronavirus-latest-news-china-reports-no-new-local-cases/?utm_campaign=onesignal&utm_medium=alert&utm_source=editorial
HOL TART A VÁDASKODÁS?
AZ USA AKARJA TÖNKRE TENNI KINÁT, VAGY CSUPÁN EGY ROSSZUL ÓRZÖTT LABORATORIUMBÓL SZABADULT KI EZ A BIOLÓGIAI FEGYVER ?
4
HOL TART A VÁDASKODÁS?
AZ USA AKARJA TÖNKRE TENNI KINÁT, VAGY CSUPÁN EGY ROSSZUL ÓRZÖTT LABORATORIUMBÓL SZABADULT KI EZ A BIOLÓGIAI FEGYVER ?
ROSSZUL TŰNIK!MÉG SOHA NEM VOLTAM EZEN AZ OLDFALON!!!
4
HOL TART A VÁDASKODÁS?
AZ USA AKARJA TÖNKRE TENNI KINÁT, VAGY CSUPÁN EGY ROSSZUL ÓRZÖTT LABORATORIUMBÓL SZABADULT KI EZ A BIOLÓGIAI FEGYVER ?
ROSSZUL TŰNIK!MÉG SOHA NEM VOLTAM EZEN AZ OLDFALON!!!
NINCS B SZERENCSÉM!MÁSHOL,MÁS HOZZÁSZÓLÁSOMHOZ IS EZT A BÁRGYÚ MEGJEGYZÉST TETTÉK!
ÉS AKKOR MI VAN,HA HASONLÓ VÉLEMÉNYEK TALÁLKOZBAK ITT?!
4