Soha nem látott mélységbe zuhant a forint

Történelmi mélypontra gyengült a forint az euróhoz és a dollárhoz képest csütörtökön a nemzetközi bankközi devizapiacon: egy euróért több mint 360 forintot, egy dollárért pedig már majdnem 332 forintot kellett adni.
Az euró 357,47 forinton forgott délben, 3 forint 19 fillérrel emelkedett a közös európai fizetőeszköz árfolyama a reggeli 354,28 forinthoz képest. Az eddigi kereskedésben széles sávban, 352,55 és 360,10 forint mozgott az euró jegyzése.
A dollár jegyzése a reggeli 324,86 forintról 331,90 forintra kúszott fel délre. Az eddigi kereskedés során 322,56 és 331,95 forint között mozgott a dollár árfolyama.
A svájci frankért reggel 335,67 forintot, délben pedig már 339,36 forintot kellett adni, de 341,09 forinton is járt a jegyzés.
A jent 3,0299 forinton jegyezték, míg reggel hét órakor 2,9844 forinton. Eddig napi leggyengébb szintjén már 3,0345 forintot kellett adni egy jenért.
Irdatlan összeghez jut a qrmány Brüsszeltől

Magyarország 5,6 milliárd eurót kaphat a nemrég bejelentett 40 milliárdos európai mentőcsomagból, ezt a pénzt a koronavírus gazdasági és egészségügyi kárainak enyhítésére használhatja fel – írja a Bruxinfo.
A Portfolio írta meg, hogy az Európai Bizottság 40 milliárd eurós csomagot fogadott el a koronavírus gazdasági hatásainak kezelésére. Az intézkedések lényege, hogy maximális rugalmassággal kezelik az állami támogatási és költségvetési költekezési szabályokat, és ami rövid távon még ennél is fontosabb: hatalmas EU-pénzeket csoportosítanak át a tagállamok részére a közös költségvetésből. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklusból még fel nem használt 29 milliárd eurónyi kohéziós pénzt a koronavírus elleni küzdelemre lehet költeni, sőt, nem kell visszafizetni a közös kasszába további 8 milliárd eurót a tagállamoknak, ami júniusig lett volna esedékes.
A Bruxinfo mostanra részleteket is megtudott, melyek szerint Magyarország összesen 5,6 milliárd eurót kaphat a keretből. A 37 milliárd euróból 8 milliárd eurót a Bizottság azonnal a tagállamok rendelkezésére tud bocsátani. Magyarországnak ezen az alapon 855 millió euró esedékes visszafizetést elengednének.
További 29 milliárd euró az uniós költségvetésből jönne, mégpedig a 2014 és 2020 közötti strukturális alapokból, amelyeket eddig nem hívtak még le a tagállamok. A magyar részesedés megint csak számottevő, 4,748 milliárd euró.
A közös büdzséből felszabadított forrásokat a tagállamok három célra fordíthatják majd, és tetszés szerint ki is egészíthetik. Ezek:
Az egészségügyi rendszerük megerősítésére, például védőmaszkok és lélegeztetőkészülékek beszerzésére és egyéb célokra. A kis- és közepes méretű vállalkozások likviditási támogatására.Az Európai Szociális Alapból a munkaerőpiac működésére, elsősorban a rövid távú foglalkoztatási formák finanszírozására (atv)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: „…maximális rugalmassággal kezelik az állami támogatási és költségvetési költekezési szabályokat…”
Magyarán: SZABAD A VÁSÁR! Brüsszel ad eurmilliárdokat Döbrögiék karmai közé, rájuk bízva hogy mire költik! Vajdaságban pedig FORINTBÓL élnek a pórok! Minden bizonnyal fognak majd vetni közéjük is FORINTOT! Valamennyicskét! A Mennybemenetelhez – átmenetileg – elegendőt!
Úgy kellett a vajdának és az udvartartásának ez a ragály, mint éhezőnek a disznótor! Elfedi a bajokat, és pénzesővel frissíti őket!
EZEK IMÁBA FOGLALJÁK COVID – 19 NEVÉT!

Realista
2020-03-19 – 16:37
Akár így is történhetett…
Csakhogy, ehhez először orosz rulettet kellett játszani a vírussal.
Szerintem, ha teherautószámra borogatják a földet az utakra, hogy országrészeket zárjanak karanténba, az őszintének tűnik és nem kommunikációs trükknek.
Ilyen részvény felvásárlási akciót már az oroszok is csináltak pár éve, talán a 2008-as válság idején. Ez történik akkor, amikor az ellenfelet alábecsülik…
Visszanyalt a fagyi.
Temetném a munkát, elhúznék kibekkelni egy lakatlan trópusi szigetre, kellő mennyiségű étellel, itallal, gyógyszerrel, no meg lőfegyverrel. Ragadozók is élhetnek a szigeten és Pénteket sem engedném partraszállni, mivel lehet, hogy fertőzött. Kitrályhegyi Pál után – olyan szörnyű a világ, hogy csak úgy lehet túlélni, ha mindent vicccnek veszel…
Ja, vinnék egy kütyüt is, hogy működjön a laptop és az Internet.
Ha én gazdag lennék
2020-03-19 – 23:39
Ez utóbbi felesleges lesz, mert, ha komolyra fordul a helyzet, az internetet fogják először kikapcsolni.
Nem lenne felesleges, mert látná, amikor visszakapcsolják. Nem járna úgy, mint a szigeteken a háború vége után is 20 évig „harcoló” japán katona.
Sub Zero
2020-03-20 – 09:05
+1 😀
Ez gazdasági támadás volt Kína ellen. Kína pontosan, gyorsan, KÍMÉLETLENÜL reagált, szó szerint kikényszerítette a lakosság engedelmességét, meg is torpant a vírus terjedése. Közben ugye a nyugati média Kína összeomlásáról hadovált, abban bízva, hogy beindul a kínai tavasz, mint Hongkongban. Kína meg kihasználta, pont mint a szankciósdi idején az oroszok. Ennyi a történet. A kárvallottak a hülyeségüket most kennék Kínára.
Így kell ezt.
Szokjátok.
https://index.hu/kulfold/2020/03/20/vuhan_hupej_kinai_koronavirus_rendorseg_orvos/
Realista
2020-03-19 – 19:45
Szerecsenmosdatás!
Dehogynem. Megvettek minket kilóra a kampedli, semmiből nyomtatott pénzükkel, illetve a kommunistákból átvedlett „demokrata” léhűtők segítségével.
Realista ! egyetértünk, a tények számítanak, az összes többi nem számít !
A Kinai Népköztársaság vezetése a NÉPPEL ÖSSZEFOGVA meggátolta a korona-
vírus támadást, amelyet nem önmaguk ellen követtek el! A Hongkong-i esemé-
nyek voltak a felvezetők, ezek mögött pedig a LEGVADABB TITKOSSZOLGÁLATOK
álltak/állnak !
A világ legnépesebb szocialista országa megmutatta, hogyan lehet a „párttal a
néppel ” összefogva fityiszt mutatni a koronázatlan háttérhatalom támadásainak!
Mindent elmond az a tény: már – sajnos – a 60 milliós Olaszországban több ál-
dozatot szedett a „vérus ” mint KÍNÁBAN !!!
Újra leírom: több mint gyanús, hogy a Defender 2020 – eddigi legnagyobb
nato hadgyakorlatra – a forgatókönyv szerint készülnek az amcsi „buzik „!!!
Úgy látszik nekik van ” antiszérumuk ” , előre gondoskodtak a védelmükről !
Hogy aztán mi lesz a BEOSZTOTT NATO országok katonáival ?! – nem nehéz ki-
találni. …. A FED még nem dőlt be, hiszen a dollár – a tözsdei spekulációk mi-
att- erősödik , de a svájci Zugban a Rothschildek összetartásban vannak !!!
Oroszország vezetése a Kínai Népköztársasággal : KÉSZENLÉTBEN VAN, a
fegyveres erőik szembeszálltak/szállnak a nato agresszorokkal !
Sajnos, ezek a tények !! Bár tévednék !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!