„Már a potkánsajtó sem képes követni a vajdát” bővebben

"/>

Már a potkánsajtó sem képes követni a vajdát

A Tények szerint Döbrögi súlyos károkat okoz az országnak

Screenshot (100).png

Súlyos károkat okozna az ellenzék ötlete, ha bezárnák az iskolákat. Ezt mondják a szakértők. Ha a diákoknak rendkívüli szünetet írnának elő, akkor sok szülőnek szabadságra kellene mennie, ami gyárak, üzemek leállásához vezetne.

A kormányfő szerint egyelőre nem indokolt a közoktatási intézmények bezárása, mert az a tanév végét jelentené. Az országba nem engedünk be senkit, mondta.

Ezt állítja a Tények, a TV2 hírműsora, aminek tegnapi adását este nyolckor tették fel a tenyek.hu-ra, és amiben a miniszterelnök reggeli álláspontját tolták, de telibe. Orbán Viktor ugyanis reggel még úgy gondolta, hogy

az iskolák bezárása nem indokolt (…) Be kell látni, nem tudjuk két hét múlva kinyitni az iskolákat, ha bezárjuk őket, az a tanév végét fogja jelenteni.

A Kossuth Rádióban adott interjúban a miniszterelnök még azon az állásponton volt, hogy az iskolabezárások miatt a tanároknak fizetés nélküli szabadságra kellene menniük, a szülőknek pedig gondoskodniuk kéne a gyerekek elhelyezéséről. Mindezt annak ellenére jelentette ki, hogy az ellenzéki pártok, de még a pedagógus-szakszervezetek is rendkívüli tanítási szünet elrendelését kérték tőle, sőt, a nap folyamán már saját pártja is így tett.

A Tények nemigen számított arra, hogy Orbán Viktor megváltoztatja a véleményét, és a szakértők tanácsára/nyomására elrendeli az iskolák bezárását, így miközben Orbán Viktor este negyed tízkor bejelentette az iskolák bezárását, ők az intézkedés nyomán az ország romlását vizionálták. Szigorúan tényszerűen.                                                                                                              (Forrás: index)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Lassan már a döbrögista potkánmédia sem képes kifürkészni a vajdalogikát. Pedig már rájöhettek volna, hogy kenyéradó gazdájuk ha valamit mond reggel, este már képes homlokegyenest mást hirdetni! MINDKETTŐT AZ ÖRÖK IGAZSÁG SZELLEMÉBEN!

Mentségül szolgáljon a Tv2 – nek, hogy a vajda társadalmi igényekre nem szokott megfarolni. MINDEDDIG!

DE VÁLTOZNAK AZ IDŐK, VÁLTOZIK A HELYZET! CSAK A MI KILÁSTALANSÁGUNK MARAD!

“Már a potkánsajtó sem képes követni a vajdát” bejegyzéshez 17 hozzászólás

  1. Még ezer szerencse, hogy felkészültek. A kórházak ami ki lettek jelölve alkalmatlanok, a szervezés (illetve amit annak kellene hívni) nyomokban sincs. Az ötletelés most nem segít, és nem lehet azt sem nézni, hogy mennyit lehetne ezen a problémán keresni Most van bajban a Fidesz! Valami jót és jól kellene tenni! Nem ehhez vannak szokva!

    1. „Oltári szerencséjük, hogy nem náluk történtek nagyobb katasztrófák.”

      Hallottam valami ehhez hasonlót én is.

      A tiszai nagy árvíz utáni újjáépítésben 5 teljes falu épült teljesen újjá és 2 részlegesen. Mikor arra jártam, feltűntek az új házak, amiket tényleg szépen, a tájegység jellege szerint építettek fel. Kíváncsi voltam, mit mondanak az ott lakók. Bementem a kocsmába és megkérdeztem az embereket, hogy miért van az, hogy ebben a faluban minden ház új.
      – Elvitte a falut a Tisza és az egészet újra építették!-
      – Újjáépítették? Kik? Kik voltak akkor kormányon? (Persze tudtam a választ.)
      -A Fidesz! Ez a mi nagy szerencsénk!

      Aztán pár év múlva a lezúduló víz elvitte Mátrakeresztest:

      „Dühösek és csüggedtek a helyiek a fakanalak fellegvárának számító nógrádi Mátrakeresztesen, ahol a megáradt Csörgő-patak házakat, műhelyeket sodort el. A szerda esti rendkívüli falugyűlésen a helyi képviselő belügyi államtitkárnak, a szocialista Juhász Gábornak kellett felvilágosítani a kisemmizett embereket arról, az állam sem adja vissza azt, amit a Mindenható vagy egyesek szerint az erdők kiirtása elvett tőlük.” /Index/

      Ez a különbség.

  2. „Lassan már a döbrögista potkánmédia sem képes kifürkészni a vajdalogikát.”

    Helyesen kéne értelmezni a hallottakat! Korábban azt mondta, hogy egyelőre nem zárják be az iskolákat, de abban az esetben, ha a helyzet úgy alakul felül fogják vizsgálni a döntést.

    Ez az ellenzék meg elmehet a francba! Amikor úgy nézett ki, hogy nem zárják be az iskolákat, akkor követelték, amikor meg bezárják, azért támadják!

  3. Mint Chílében? Nálunk is sok stadion épült, amik jelenleg üresen vannak…”…a többit majd később.”

  4. Nézze Realista, az irányító ellenőrző hatalom a végét járja,ez ŐK tudják a legjobban nemcsak a vajdaság zrt-ről beszélek,illetve írok!Mert ugye semmi sem örök még ők se,ezért a változások előtt a lehető legnagyobb károkat akarják okozni az emberi fajnak!Hogy ez mennyire sikerül nekik rajtunk is múlik,sőt főleg rajtunk múlik!Mert ha egy,tíz,száz ember nem működik együtt nincs jelentősége.De ha már több ezer nem működik együtt, és nem hajlandó többet hinni a hazugságoknak, annak igenis már van jelentősége, és főleg kihatása az eseményekre!
    Tökéletesen emlékszem a H1N1 hisztériára mikor az aktuális műsorvezető az akkori MTV-én mindenkit arra biztatott hogy megvan az ellenszer, és MINDENKI OLTASSON,MINDENKI!Hisz most világragályról beszélnek és így a föld nevű bolygó lakosságát is belehetne oltani minden gond nélkül, felturbózva az adott vakcina egy kis csip-csip csókával!Onnantól kezdve pedig létezik a tökéletes irányítás, és kezeltek részéről a tökéletes nem gondolkodás!!!Nagyszerűbb alkalom soha többé nem lesz!!!
    Csakis azzal tudom vigasztalni akár leendő áldozatokat, akár a hatalom szolgáit,hogy AZ EMBERI FAJ HALDOKLIK, ÉS NEM AZ EVOLÚCIÓ CSÚCSA!!!

    1. zls-179 !
      „…AZ EMBERI FAJ HALDOKLIK, ÉS NEM AZ EVOLÚCIÓ CSÚCSA!!!” -nem bizony!Hanem mint CSÚCSRAGADOZÓ HALDOKLIK…saját magának köszönhetően.

  5. Amit realista írt, az egy teljesen reális lehetőség. A bicskájuk nem Európán fog kicsorbulni, de nekünk az már nem lesz vigasz.

  6. itt svedbe semmi sem muködik ,nem csak az egeszsegugy . ja de az adohivatal ,bevandorlohivatal ,na meg az behajtok . közbisztonsagnak löttek oktatas padlon ,igazsagszolgaltatas csak a feherek rovasara . sved egy muszlim es nemieröszakoloknak a paradicsoma lett.

  7. Realista szerint:

    2020-03-14 – 15:07
    Nem tudom ,hogy Te hol és honnan tájékozódsz de maga a „kormány” média mesélte :
    nincs elég maszk és várnak , hogy germánia törvényt módositson mert nem adhatnak eü. cuccokat mág EU.-s partnernek sem !
    Tegnapelött/2020.03.12./dőlt el : adhatnak .
    Ennyit a realitásról .

  8. Milyen maszk? Még a 3M-es, legszigorúbb FFP3-as minősítésű, , vegyvédelmi maszk se biztos hogy kiszűri a 2 mikrométeres vírust. Az utcán, kínaialon is látható sebészi maszk még a leggagyibb, porvádő 3M masznál is kevsebbet ér, vagyis simán áthatol rajta a vírus!

  9. vannak receptek a neten ,hogyan miböl lehet kesziteni fertötlenitöt .szappannal vagy mososzerel jo forrovizbe kezet mosni szerintem az is muködik. alkohol vagy benzin szinten kikene hogy nyirja.

Hozzászólás a(z) muzzy bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com