Kérdés közben tépték ki a mikrofont az RTL újságírójának kezéből a keddi ragályinfon
Elvileg két kérdést tehet csak fel minden újságíró a koronavírus ügyében tartott napi sajtótájékoztatón, nehogy feltartsák a tisztelt hatóságokat fontosabb ügyeik ellátásában. A keddi infón valamiért túl hosszúnak tartották Molnár Eszter, az RTL tudósítójának második kérdését, ezért egyszerűen kitépték a kezéből a mikrofont. A zavarbaejtő jelenet alább látható.
Az újságíró a 70 éves, koronavírusos betegről szeretett volna kérdezni, majd feltett volna még egy kérdést az iráni diákokról, pontosabban arról, hogy a karanténban lévő egyik iráni azt mondta, miután honfitársa tesztje pozitív lett, arra kérték, ezt hallgassa el szobatársai előtt, mindhiába. Ahogy belekezdett, egy nő szó szerint kirángatta a kezéből a mikrofont.
Ezután Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője emlékeztette a sajtó munkatársait, be kéne tartani az időkorlátokat, hiszen sok a kérdés, és “mindkettőnknek van más dolga is” – utalva társára, Müller Cecília tisztifőorvosra, aki közölte, természetesen minden kérdésre válaszol.
Nem sokkal később az ATV munkatársát, Zalavári Noémit is igyekeztek korlátozni munkája végzésében, ő azonban akkor, amikor kivették volna a kezéből a mikrofont, közölte, hogy eddig csak egy fél kérdést mondott el, neki nagyvonalúan megengedték, hogy befejezze a mondatot.
(444)
A balrad.ru kommentje a “kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Hááát…- ilyen MOST egy HITELES RAGÁLYTÁJÉKOZTATÓ! Ennek továbbfejlesztett változata lesz majd a zártláncú videos sajtótájékoztató. A kérdezett kezében a LEKAPCSOLÓ kütyüvel. Vagy ha SZAKMAILAG NEM ÉRT HOZZÁ, csak ráhunyorít a kütyü kezelőjére.
A legfejlettebb persze az lesz, ha nem lesz sajtótájékoztató. Hiszen ott van a hordamédia és a HIVATALOS QRMÁNYPORTÁL! Minden tudnivalóval!
Élőben közvetítette az M1, és ezért kellett kicsavarni a kezéből a mikrofont. Az újságíró kérdése az egész sajtótájékoztatót nullázta le. A kormány azt akarja sugallni a híveknek, hogy minden a legnagyobb rendben, erre a független (legalábbis a kormánytól független) sajtó munkatársa bizonyította be, hogy mennyire nagyon nincsen rendben semmi. Az igazság meg fájni szokott.
Még szerencse, hogy nincs diktatúra Magyarországon.
Rendőrállam. A Hableány hajó mentési munkálatait is a TEK irányította a tűzoltóság helyett, a koronavírus járványt is egy rendőrségi operatív csoport vezeti nem az orvosok.
Nem tetszik ?
Lehet szólni mészaroslölönek az mindenhez ért .