Engin Ozkoch, a török parlament Népköztársaság Pártja (“kemalisták”, azaz Kardigan ellenfelei) képviselőcsoportjának alelnöke az ülés előtt sajtótájékoztatót tartott.
Ennek során – röviden és tömören: USA – bérencnek és gyilkosnak nevezte Kardigan vajdát. Aztán bement az ülésterembe, ahol Kardigan éppen arról hörgött, hogy gyalázatos hazaáruló mindenki, aki nem támogatja az ő szíriai mókázását. Föl is hergelte úgy híveit, hogy beszéde után “mészárkodás” kezdődött az ülésteremben. Ennek során alaposan elagyabugyálták Ozkoch frakcióalelnököt és társulatát.
“Tegnap egy zárt parlamenti ülésen nem vitattuk meg azokat az okokat, amelyek miatt Törökország Idlibben tartózkodik. Nem tárgyaltunk arról, hogy Törökország miért támogatja a dzsihádista csoportokat és terrorista szervezeteket. Miért halnak meg katonáink Szíriában. És annak ellenére, hogy Idlibben nincs az RPK (Törökországban terrorista szervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspárt) és a YPG (a kurd nép önvédelmi egységei) terrorista szervezete – a Török Köztársaság elnöke mégis elkötelezte magát a militánsok fegyveres támogatása mellett Szíria területén! Ilyesmikről nem beszéltünk.” – nyilatkozta ma Ozkoch a tegnapi ankarai csata kapcsán.
Idlib terroristáktól való felszabadítása után a szír kormánysereg következő célja az ország keleti régióinak felszabadítása – nyilatkozta Bashar al – Assad a szír elnök az “Oroszország – 24” csatornának..
“Katonai szempontból a fő prioritás Idlib. Nyilvánvaló, hogy Erdogan minden erejével az amerikaiak törekvéseit támogatja, azok meg Erdoganét. Számukra természetesen ez nem kétséges, hogy Idlib felszabadítása után a célunk a keleti régiók felszabadítása lesz. Többször is mondtam, hogy Idlib katonai szempontból egy fontos hídfő. Meg is tesznek mindent annak megakadályozására, hogy ott lekössék erőinket. Amíg Idlibben harcolunk, nem tudunk eljutni keletre. Ez Törökország és az USA célja”- mondta Assad.
E két hírt mindössze azért gereblyéztük egybe a mai moszkvai Putyin – Kardigan csúcs elé, hogy az olvasók lássák: a randi résztvevőinek eléggé ki van karózva az út!
Ám hogy még egyértelműbb legyen a – ki tudja hová vezető – út, megszólalt az ügyben Soros Sátán is!
Ezt a napiparancs szintű gyomorforgató förmedvényt az összes hazugsággal együtt itt: 444.hu/2020/03/04/soros-gyorgy-szerint el lehet érni!
CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK AJÁNLOTT! (A vén pusztuladék csak ennyire épít az emberi feledékenységre!)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Az öreg f@szopó is csak egy báb.
Nem tudom eldönteni: Soros egy gazember, vagy csak egyszerűen egy hazug hülye. Vagy mindkettő.
Hozzáteszem: Nem vagyok Fideszes!!!!!!!
Soros az előválasztásokra időzítette a már jól bevált oroszozást és szerecsenmosdatást, egyébként az előbbit a honi ellenzék is előszeretettel használja. Szíriában egyelőre nemigen rúghat labdába, de mivel a politikai ellenfeleit gyakran az orosz befolyással hozzák össze, ezzel csak jól jár. Igyekszik minél rosszabb színben feltüntetni őket, míg az USA és szövetségeseinek szerepét a terrorizmus megerősödésében, illetve annak konkrét politikai célokra való felhasználásában elhallgatja. Az oroszozás “pc”, a terroristákkal való kokettálás hangoztatása nem, utóbbival amúgy egyik nagy párt sem nyerne az Egyesült Államokban. Ráadásul ha nem beszélnek róla, közösen fel lehet háborodni azon, ha valaki ezt mégis megteszi.
Az írás eredetiben előfizetéshez kötött. Ide bemásolták, remélhetőleg módosítás nélkül:
https://www.reddit.com/r/foreignpolicy/comments/fdq4a3/europe_must_stand_with_turkey_over_putins_war/
Lényegében amit egyesek az ő nyakába varrnak, azt átrakja az oroszokéba.
Más becsületes ember megpusztul ez meg nem .