Istenre és a Szovjetunióra is hivatkozik a Putyin által benyújtott alkotmánymódosítási javaslat

Az istenhitre és Oroszországra, mint a Szovjetunió jogutódjára is hivatkozik Vlagyimir Putyin orosz elnök alkotmánymódosítási indítványaiban – közölte Vjacseszlav Vologyin az orosz parlement alsóházának elnöke újságíróknak nyilatkozva hétfőn Moszkvában.
Putyin az alkotmánymódosítási javaslatok beadásának utolsó napján juttatta el a házelnökhöz a 24 oldalon tárgyalt indítványait. A változtatásokról az állami duma (alsóház) március 10-én szavaz majd második olvasatban.
“Az ezeréves történelme által egyesített Oroszországi Föderáció, megőrizve az elődök emlékét, akik átadták nekünk eszményeiket és az istenhitet, csakúgy, mint az orosz állam fejlődésének jogfolytonosságát, elismeri a történelmileg kialakult állami egységet”
– idézte Vologyin a Putyin által javasolt szöveget.
A házelnök hangsúlyozta, hogy az indítványozott alaptörvény-változtatás “a Szovjetuniónak az Oroszországi Föderáció keretein belüli jogutódlásról” szól, társadalmi igényt kielégítve. Közölte, hogy Putyin javaslatai megtiltanák az ország területeinek elidegenítését célzó tetteket és felhívásokat.
Az elnöki javaslat szerint a gyermekeket kell megnevezni az ország legfontosabb kincsének, a házasság fogalmát pedig egy férfi és egy nő szövetségeként kell meghatározni. Putyin megerősítené az orosz nyelv hivatalos használatát az állam területén, de a köztársaságoknak megengedné, hogy nemzeti nyelveiknek az orosszal egyenrangú államnyelvi státust adjanak.
Putyin indítványai az államépítési és törvényhozási bizottsághoz kerülnek. Az elnök által először január 15-én megemlített, eredetileg az alaptörvény 22 cikkét érintő módosítási csomag az orosz alkotmány prioritásának meghirdetése mellett konkrét állami szociális kötelezettségvállalási elemeket, valamint a hatalmi ágak kölcsönös viszonyát megváltoztató kezdeményezéseket is tartalmaz.
Megfigyelők szerint a változtatások lehetőséget nyújtanak majd arra, hogy a hivatalban lévő államfő valamilyen formában hatalmon maradhasson azt követően is, hogy 2024-ben lejár a negyedik elnöki mandátuma. Az alkotmánymódosításról várhatóan április 22-én országos szavazást fognak tartani. (atv.hu/MTI)
A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: “…a Szovjetuniónak az Oroszországi Föderáció keretein belüli jogutódlásról” szól, társadalmi igényt kielégítve…”
-És ez így igaz! (Azzal együtt is, hogy talán nem is oly sokára egy ÚJ ÁLLAMFORMA ÚJ ALKOTMÁNYÁRÓL KELL DÖNTENIÜK A NÉPEKNEK!)
NÉPSZAVAZÁSON! (Pedig a Dumában is megvan ám a KÉTHARMAD! És mégis…!)
ALKOTMÁNYRÓL! (Nem ám egy kisebbség SEMMITMONDÓ TÁKOLMÁNY ötletéről!)
NÉPSZAVAZÁS AZ ALKOTMÁNYRÓL a “putyini diktatúrában”! TISZTELET AZ ELŐDÖKNEK!

Őrület!

Hát igan !No …
Egy korabeli vicc.
Mekkora a szovjet törpe?
– Az? Háááát, az Óriási!