“Szíria” bővebben

"/>

Szíria

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ma “mosakodni volt kénytelen” a tegnapi latorrezervátumi törökhullás miatt. Mint mondta, a probléma orosz szemszögből az, hogy a törökök nem mindent hajtanak végre a megállapodásokból, és a csapataik koordinátáit sem adják át az orosz félnek. Ezért fordulhatott elő a tegnapi “fölöttébb kínos eset”.

Az orosz diplomáciairányítója arról is beszámolt, hogy a földúlt Kardigan ma reggel fölhívta az orosz államfőt, és reklamált nála a tegnapi történések miatt. Vlagyimir Putyin – véljük mi! – elcsukló hangon csak ennyit tudott rebegni: “izvinyitye – elnézést”! Majd erőt vett magán, Oroszország őszinte és mély részvétét fejezte ki, és megbeszélték Kardigannal a tennivalókat.

Szergej Lavrov azon kijelentése, miszerint TERRORISTÁKKAL SEHOL NEM TÁRGYALUNK! – aligha nyugtatta le a zaklatott lelkiállapotú Kardigan vajdát. Indítványozta is azonnal a NATO – latorszövetség tanácsának összeröffentését!

Törökország már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartóztatni a menekülőket – jelentette ki Ömer Celik, a kormányzó török Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) szóvivője pénteken a CNN Türk hírtelevízió élő adásában arra a korábbi értesülésre reagálva, hogy az ország megnyitotta határait az Európába vágyó menekültek előtt.

Kifejtette: a Szíriában zajló támadások következtében “mozgolódás van” mind Törökországban az Európába, mind Szíriában a Törökországba tartók körében. A szóvivő emlékeztetett: Törökország már korábban közölte, hogy kapacitásai megteltek, nem bír el egy újabb menekülthullámot, és ezért a kialakuló nyomás már nem tartható a saját oldalán. Ankara menekültpolitikája nem változott, de már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartoztatni a menekülőket – mondta Celik.

Milyen érdekes: Bakondi Főriogató már a hét elején százezernyi migráncs várható nekilódulását vízionálta.

Isztambulban ma hajnalban zaklatott idegzetű török nemmzetthtudattól áthatott vajdarajongók demonstráltak a tegnapi idlibi események miatt. Az orosz konzulátus előtti kollektív őrjöngés során átkozódtak: “Bashar al – Assad rezsimje és Oroszország felelősek a török katonák SZÍRIAI haláláért”. Ebben mondjuk igazuk van, csakhát…- MINDEZ SZÍRIÁBAN TÖRTÉNT, ÉS NEM TÖRÖKORSZÁGBAN! A dühöngő török hazaffyjak azt nem firtatták, hogy mit is kerestek/nek Szíriában a török katonák!

Szerintük “Oroszország gyilkos!”, “Putyin gyilkos!”, “A gyilkos Putyint megbüntetjük!”, “Szíriát Oroszország sírjává változtatjuk!” – hőbörögtek a török vajdafanok.

Kijev már kora reggel külügyi nyilatkozatban együttérzését és szolidaritását fejezte ki a ‘zorosz agresszió által meggyalázott hős török néppel!

“A NATO szövetségesek mély részvétüket fejezik ki Törökországnak katonái halálesetei miatt, és teljes szolidaritásukról biztosítják Törökországot” – közölte Jens Stoltenberg a latorszövetség főtitkára a NATO Tanács vészhelyzeti ülését követõ sajtótájékoztatóján.

Nem mellékes: Kardigan HADIÁLLAPOT BEJELENTÉSÉT FONTOLGATJA SZÍRIA ELLEN! Már csak a parlamentjében kell megvitatni az ötletet.

Az orosz flotta “Admiral Makarov” és “Admiral Grigorjevics” rakétafregattjai gyorsan át is mentek a Boszporuszon a Földközi – tengerre.

Rajtuk sok – sok “Kaliber” rakétával!

“A szíriai Idlib körül kialakult helyzet egy nagyszabású, nyílt nemzetközi katonai konfliktussá kezd alakulni. A helyzet eszkalálódását azonnal le kell állítani” – írta a Twitteren az Európai Unió külügyére, Josep Borrell.

António Guterres ENSZ főtitkár pedig azonnali tűzszünetre szólított fel. Érdekesmódon senki nem firtatja: MIT KERESNEK A TÖRÖKÖK SZÍRIÁBAN?!

És Ankara eközben repülési tilalmat kér Idlib latorrezervátum felett.

Hulusi Akar török ​​hadügyér ma dél körül azzal dicsekedett, hogy Aleppotól északnyugatra megtorló csapásokat mért a török hadsereg harci repülőgépek, drónok és tüzérség bevetésével. A török harci gépek török ​​légtérből akétázták Szíria területét. “A szíriai rezsim több mint 200 célpontját intenzíven támadtuk… Öt helikoptert, 23 tankot és 10 páncélozott járművet elpusztítottunk” – dölyfölt Akar. Külön megjegyezte, hogy a csapások során “309 szíriai katonát semlegesítettünk”, és hogy az akció tovább folytatódik “a kidolgozott terveknek megfelelően”. (Merthogy TERVEK azok vannak!)

Független források a török dicsőséglistát nem erősítették meg.

De a török harci szekerek gumiabroncsaival mintha komoly bajok lennének.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Szíria” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Ez az alávaló gazember (hogy’ is lehetett ennek egy percig is hinni) az egész akciót azért indította, hogy kizsarolja Európából (a neki egyébként a vonatkozó megállapodás szerint járó) pénzeket.

    Azt senki sem sejthette, hogy a kényes-fényes brüsszeli uraságok még “a Szultánnál” is “cigányabbak” – nem adják meg azt a pénzt, amit pedig megígértek neki.

    A “Szultán” – aki egyébként is hajlamos arra, hogy aki neki nem járóért is zsaroljon – pláne akcióba indult. Már is megindult Idlibből a menekültáradat. A kardigános szultán pedig most – számításai szerint – halálra rémíti Európát, az újabb, lakóhelyükről kivert embertömegekkel. És a halálra rémült Európa majd tejelni fog. Netán még többet is, mint amiről eredetileg szó volt.

    Így van ez akkor, amikor a nemzetközi jog, a szerződések tisztelete helyett az ököljog, a banditizmus uralta el a nemzetközi kapcsolatokat.

  2. Az orosz flotta “Admiral Makarov” és “Admiral Grigorjevics” rakétafregattjai gyorsan át is mentek a Boszporuszon a Földközi – tengerre.
    Rajtuk sok – sok “Kaliber” rakétával!

    Hm…hm…az a sok, az bizony hajónként 8 db !

    Erdogánnak nagy a mellénye – igaz ő is Pulóver – pedig nincs mire emelnie a tétet. Bármit is tesz – Boszporusz lezárása, gázcsapok elzárása, még több katona stb. veszíteni fog !
    Mindenki ódzkodik belekeveredni a török szarba mert onnan csak büdösen lehet kiszállni !

    Addig viszont tengernyi szevedés és sok-sok ember áldozat lesz…….

  3. Tényleg, mit keresnek a törökök Szíriában ? ?

    Mert kezdetben volt vala, hogy “üldözték” a kurdokat, nehogy “véletlenül” egy kurd állam szülessen……
    Lehet, hogy nagyon kell az “ingyen olaj” ?
    Vagy Csikós úr meglátása a realitás ?
    De miért pont Ildib tartományban keménykednek ?

  4. A törökök már mindent lőnek Szíriában.Tell Tamer, Tal Tamr vagy Tal Tamir néven is ismert, egy kisváros a Szíria északkeleti részén fekvő al-Hasakah kormányzóságban. Ez a Tell közigazgatási központja.Anwar al-Ekla, a Hasaka villamosenergia-társaság igazgatója elmondta az újságíróknak, hogy a török ​​rezsim harmadik alkalommal bombázza a Talk Tamer erőművet tápláló 66 kV-os nagyfeszültségű vezetéket és áramkimaradásokat okozott Tal Tamerben és a régióban.
    http://en.ortas.online/index.php?d=100187&id=65238&__cf_chl_jschl_tk__=87f62c26f40978e64fee9994b609a9015802ba59-1582922201-0-AdTKbXNtUKeJU0zCwjqyI8WVG7uwwSidycssjDfkjDL928oq0E79wHaNPp7qDLEdHiiAavx593uVCLX6skkpjyrQdjTxVoHFoA4iOwAnS5aRatjiR_4S5MKhHeHxz_nbkdd8cms-vdcEY8q7c0I-BX0jle2d-v6lIuY8hxLXl4asbZCdXN3P9IEnsx7X5ekVjvQ61s2Bl58jXPAjovS2OUrNKaQoyiMeckoXeZbx6x9kH14rJZnjmRsg3iYDUXlI8uXJhvammHhfeCWH7IbLDLJXjVmk2j-RcyvIUbWpKnsjtLWWz8p1aQRyIN1g1T3YYw

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com