A kínai Hubei tartományban – mivelhogy lelepleztek az elmúlt 24 órában 4823 új fertőzöttet – 52 ezerre nőtt a ragályfertőzöttek száma, és 116 új halálesetet regisztráltak. Ezt a regionális egészségügyi hatóság jelentette.
Az új ragály vírusával fertőzött személyek száma Kínán kívül 505 fő volt – jelentette a CGTN televíziós csatorna.
Kínán kívül két halálesetet is jelentettek.
Kedvezőtlen forgatókönyvet tárt a világ elé a WHO. Ezen szcenárió szerint a világ lakosságának akár kétharmada is megfertőződhet a COVID-19 koronavírussal – mondta Aira Longini, az Egészségügyi Világszervezet tanácsadója.
A Longini – modell azon az elgondoláson alapul, ami szerint minden fertőzött személy normál körülmények között két vagy három másik embert is megfertőz. Még ha ezt a mutatót felére is csökkentik, a Föld lakosainak egyharmada fertőződik meg az újfajta ragály vírusával.
Longini szerint a karanténintézkedések lelassíthatják a betegség terjedését, de valójában meggátolni nem tudják.
DÖBRÖGISZTÁN TOVÁBBRA IS ETTŐL AZ ÚJ RAGÁLYTÓL MENTES TERÜLET!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Szerintem az elkövetkezendő 2 max 3 hét sorsdöntő lesz Vuhanban. Hogy miért? KB január 20 óta van ott szigorú karantén – újabban 24 nap lappangási időről beszélnek ami tegnap járt le – tehát újabb fertőzötteknek elméletileg már nem szabadna lennie a karanténen kívül csak belül! Ha ehhez a 24 naphoz még kb ugyanennyitt hozzáadunk – gondolva azokra akik már a karanténban fertőződtek meg, akkor kb mire ez a második 24 nap is lejár – meg kellene szűnnie, de legalábbis óriási mértékben csökkennie az új eseteknek!!! Ha ez a robbanásszerű csökkenés nem fog bekövetkezni Vuhanban és a karantén alá zárt területeken, az egyet fog jelenteni,hogy a karantén nem jó,nem elég valamiért és elvesztették az uralmat a vírus terjedése felett!!!!!!! És ha a kínaiak nem tudják megfogni karanténnal, akkor senki sem fogja tudni!
Feltétlenül olvassátok el!Rendkívüli!
Chi Haotian, a kínai katonai bizottság alelnöke -volt kínai védelmi miniszter- beszéde!
(March 23, 2014)
https://chinawatchcanada.blogspot.com/2014/03/the-vice-chairman-of-chinas-military.html
mese habbal.
A forrás természetesen a Fálun Gong kvázi-szekta kedvenc médiája:
The Epoch Times
https://www.theepochtimes.com/did-chinas-plan-to-destroy-the-united-states-backfire_3223117.html
Hülyeségfronton a helyzet változatlan, csapataink harcban állnak a gonosz Háttérhatalommal szemben.
Van a hit, és van a valóság. Ezt a beszédet inkább egy cionista szájába adnám, akkor hihetőbb is lenne. Dehát a kommunikáció komoly fegyver. Bár Kína egyáltalán nem veszélytelen a világra, de jelenleg nem ők jelentik a legfőbb problémát, ezt még a vak is látja.
Kína szerint jelenleg nem működik semmilyen gyógyszer vagy oltás, ezért megtették az ellenanyagok kinyerését a meggyógyult betegek véréből, hogy azokat továbbra is a vírussal küzdő betegeknek adják. Az első 10 betegnél állítólag javult a kezelés után, tehát ezt fogják fontolóra venni az első védelmi vonalukban, amíg elkészül a vakcina.
Érdekes módon az ilyen antitestkezelést néhány ebola-páciens kezelésére már korábban is felhasználták.Ha a monoklonális ellenanyag kezelést röviddel az Ebola fertőzés után alkalmazták, akkor a betegek 90% -a élte túl a betegséget.
“Szándékos népirtás vírussal=nemzetközi bűnügyi összeesküvés” – a legjobban szervezett több komponensű népirtás a világtörténelemben.
Címszavakkal:-koronavírus/halálos járványok-chemtrails/méreg permetezés-vakcinák/immunrendszer megtámadása-5G frekvencia/sejtek lebontása,rák-hogy összeálljon a kép.
A Themilleniumreport ragyogóan tiszta, összefüggéseket kiemelő és feltáró cikke, amit érdemes lefordítani és elolvasni.Az események mögé nézve egyre világosabban egy világméretű konspirációs összeesküvés képe rajzolódik ki az emberiség ellen.
Hozzáteszem, hogy nem vagyok “konspiráció hívő”, de a cikk megállapításait igaznak találom.
Szívesen lefordítanám, de nincs rá időm.
(akár gépi fordítóval is megérthető)
http://themillenniumreport.com/2020/02/staged-coronavirus-pandemic-an-international-criminal-conspiracy-of-epic-proportions/
Őn tulsokat tud . Veszélyes ránk.
“Háttérhatalom”
Ugye csak viccel.Nem a saját kútfőmből merítettem az információkat, hanem több nyilvánosan elérhető weboldal közléseiből, írásaiból.Egyébként ki az a “ránk”(Veszélyes ránk.)Személytelenség mögé bújva beismerést és gyávaságot jelent a megjegyzése.
Az adott írás meglehetősen jól fedi a cionista háttérhatalom ténykedését. Ez vár a világra, az emberi hiszékenység, tunyaság, butaság, a hit, az ideológiai elkötelezettség, stb., miatt. Pedig csak egy hivatalos ideológia létezik, ahogy valójában csak egy párt is. A mai ember elszakadt a természettől, még azt sem veszi észre, amit a vaknak is látnia kellene. Elhiszi, hogy alkotmányosnak nevezett “cionista” demokrácia van, hogy az MNB a FED bank fiókja valami független nemzeti bank, a bíróságok és a jogrendszer az igazságot képviselik. Elhiszi, hogy akik nemzeti szinten gondolkodnak, azok fasiszták, nácik. De hát a zöme iskolába is azért jár, mert kötelező, és amit egyik nap megtanult, az már ki is mosódott az agyából. Nem mintha az oktatás nem egy hazugság áradat lenne, még a természettudományokban is.
G5 sugárzással már szolgáltat a DIGI és a Vodafone, bár lehet, hogy egyéb szolgáltató is. Tehát mi is részesülhetünk a sugárzás áradatban. Az egészségügyi ipar is valójában részese a tömegek legyilkolásának. Gyógyszerek pedig nem léteznek, csak orvosságok, ami az egészségügyet kiszolgáló háttéripar profit érdekeltségét biztosítja, max a tüneteket szünteti, vagy csökkenti, miközben rombolja az immunrendszert, és a belső szerveinket.