Az orosz HM szóvivője Igor Konasenkov vezérőrnagy közleményben tudatta: csütörtökre virradóra négy izraeli F-16-os vadászgép éppen akkor támadta nyolc rakétával Damaszkusz elővárosait a nemzetközi légtérből, amikor leszálláshoz készült egy Teheránból érkező Airbus A320-as utasszállító gép, fedélzetén 172 emberrel.
A tábornok közölte, hogy a repülőgép “csaknem a halálos légvédelmi és rakétatűz zónájába került”, emiatt a legközelebbi tartalék – repülőtéren, Hmeymím orosz katonai bázison lelt menedéket.
Konasenkov közleményében bírálta az izraeli vezérkart, és kijelentette: “az izraeli légierő jellemző vonásává vált”, hogy a Szíria területe ellen Libanon légteréből indított támadásai során polgári utasszállító gépeket használ fel fedezéknek.
“Az izraeli harci gépek annak ellenére jártak el így, hogy az izraeli rádiólokációs eszközök egyértelműen érzékelték a Damaszkuszba tartó utasszállító gép helyzetét” – közölte a vezérőrnagy.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Realista????? Hozzászólás??? Ja, majd a 444-en.
Szerintetek lenne ajvék, ha egy El-Al gép leszállása közben rakétázná valaki Tel-avivot?
Akkor most hol is vannak a híres orosz Sz-300 meg Sz-400 elháritó rakéták ?
A két zsidó rakéta lakóépületeket talált el, az áldozatokról a szírrek nem hozhattak nyilvánosságra adatokat !!!!!!
Még orosz újságok is csodálkoznak Oroszország már nevetséges “lojalitásán” !
Admin:
Ehnaton. Mikor fogod már fel: Kolibrire nem Sztálin orgonával lődöznek!
Kénytelenek lesznek mert másuk nincs ! D D D
Nagyobb probléma , hogy libanoni légtérből teszik és ők lennének az elsők akik ajvékolnának légtérséetés miatt .
admin gátlástalan zsidó pártfogása jól látszik, mert az orosz légtérvédelem a rakéták ellen is képes fellépni.
Putyin aki első kérelmére megkapná az izraeli állampolgárságot anyai ágon való származása okán, soha nem fog igazi hazája -izrael – ellen semmit sem tenni.
Izrael fejlődik, ezen támadás során már hatástalanítani tudta a szír (?) radarokat és mint az alábbi linkben olvasható a 8 rakétából 4 célba ért !
Megsemmisült egy Pancir meg Sz-125 és Buk rakéta indító ! A szirrek 4 rakétát lőttek le. Az 50 %-os elhárítási arány jó, a szír veszteségek azonban aránytalanul nagyobbak !
Veszélyesek ezek a zsidó ” kolibrik” és még fejlődnek is……! Ideje lesz bevetni a nagyágyúkat…….
http://avia.pro/news/v-sirii-raketnym-udarom-unichtozheny-zrpk-pancir-zrk-buk-i-zrk-s-125