
A kínai külügyminisztérium szóvivője, Hua Csun Jing „váratlan” nyilatkozatot tett az USA – hisztériakeltő megnyilatkozásai miatt a koronaragály okán.
Elutasította a betegség rendkívül magas halálosságával kapcsolatos pletykákat, amelyeket a világ számos médiája felfújt.
„Jelenleg a kínai kormány és az emberek mindent megtesznek a koronavírusos tüdőgyulladás új járványa ellen. Határozott és hatékony intézkedéseket tettünk a járvány terjedésének teljes megfékezésére, és a megelőzési és ellenőrzési erőfeszítések fokozatosan eredményeket hoznak.
Bár az új koronavírusos tüdőgyulladással fertőzött emberek száma viszonylag nagy, Kínában a halálozási arány nagyon alacsony, mindössze 2,1%, ami jóval alacsonyabb, mint olyan fertőző betegségek esetén, mint például az Ebola, a SARS, vagy a közel-keleti légzőszervi szindróma a MERS.
A gyógyulási ráta tovább emelkedik. Teljesen biztosak vagyunk abban, hogy legyőzzük ezt a betegséget. Az Egészségügyi Világszervezet és a nemzetközi közösség teljes mértékben elismerte Kínának a járvány leküzdésére tett erőfeszítéseit”- mondta Hua Csun Jing.
A Külügyminisztérium szóvivője hangsúlyozta továbbá, hogy „az Egyesült Államoknak objektív, pártatlan, nyugodt és ésszerű álláspontot kellene képviselnie, tartózkodnia kellene a túlreagálástól, tiszteletben kellene tartania és együtt kellene működnie Kína megelőzési és ellenőrzési erőfeszítéseivel, és együtt kellene működnie a nemzetközi közösséggel is, az új járvány leküzdésére.”
A ma reggeli létszámjelentés szerint Kína összes régiójában 28 018 ezer ember volt a ragály által megfertőzve, és a kór 563 beteget ragadott el. A jelentés szerint momentán 3859 ember súlyos állapotban van. Ugyanakkor viszont 1153 beteget gyógyultan bocsátottak ki a kórházakból.
A jelentést a South China Morning Post tette közzé, hivatkozva Kína Állami Egészségügyi Bizottságára.
Szagértők állítják: a ragály kitörése közvetlenül kapcsolódik a vadon élő állatok illegális kereskedelméhez.
Tegnap hírek szóltak arról, hogy kikeverték a ragályellenes elixírt. Ezt aztán cáfolták is más hírek azzal, hogy MAJD LESZ elixír, valamikor a nyáron.
DÖBRÖGISZTÁN TOVÁBBRA IS ETTŐL A RAGÁLYTÓL MENTES ÖVEZET!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

„Szagértők állítják: a ragály kitörése közvetlenül kapcsolódik a vadon élő állatok illegális kereskedelméhez.”
Mások szerint, meg máshoz kapcsolódik…
Nöm a mi dogunk.
Usára és Kinára tartozik.
De a medvö nöm játék.
“az Egyesült Államoknak objektív, pártatlan, nyugodt és ésszerű álláspontot kellene képviselnie, tartózkodnia kellene a túlreagálástól, tiszteletben kellene tartania és együtt kellene működnie Kína megelőzési és ellenőrzési erőfeszítéseivel, és együtt kellene működnie a nemzetközi közösséggel is, az új járvány leküzdésére.”
Nem azért adták .
Taiwan News – Wuhannak most 300 000 koronavírus fertőzése lehet: Tanulmány
Az elmúlt héten egy elismert tudományos folyóiratban -University of Hong Kong, HKU, Hong Kongi Egyetem-kiadásában megjelent tanulmány szerint a Wuhan-vírusfertőzések száma már meghaladta a 300 000-et, az esetek száma pedig 6 naponként megduplázódik.A tanulmány ezután azt prognosztizálja, hogy ha „nem csökken a vírus transzmissziós képessége”, akkor a fertőzéseknek ez év áprilisáig kell a csúcsot elérnie.
„A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy Wuhanban a hatalmas karantén szigorításokra tett erőfeszítések elhanyagolható hatással lesznek a többi városban a járványok terjedési pályájára, mivel ezekre már több tucat fertőzés bejutott. A jelentés ezt követően kijelentette, hogy „a helyi járványok valószínűleg már exponenciálisan növekednek több nagy kínai városban”, és mivel e városokból a világ minden tájára érkezik nagyszámú utazó, a világ többi országában is fennáll annak a veszélye, hogy Wuhan-vírus járványokat tapasztalhat az év első felében.”
Újabb hír nem található.A vírusfertőzés tovább tombol, vakcina még nincs.
https://www.taiwannews.com.tw/en/news/3872448
Utólag.Legfrissebb adatok a 2019-nCoV koronavírus terjedéséről.
(Taiwan News 2020/02/06 22:30)
https://www.taiwannews.com.tw/en/news/3864928