„Szíria” bővebben

"/>

Szíria

A Kremlben véget ért Netanjahu árubemutatója. A portéka olyan nagyon nem nyerhette el az orosz elnök tetszését, mert nem kapott a cucc után azonnal tíz körömmel! Bibit azzal engedte útjára, hogy át kell gondolnia a dolgokat. Majd üzen, ha lesz vélemény!

Kardigan szultánnak sem tetszik az „Évszázad Üzlete”, de ő most elsősorban a szíriai Idlib latorrezervátumban rakásra pusztuló kedven borzasai miatt izgul. Olyannyira, hogy – szavakban persze csak – vad dühvel rontott neki Oroszországnak. Mert az nem fékezi meg Aszadot, sőt segíti a martalócirtásban!

„Az asztanai és a szocsi folyamat leállt! Oroszország nem teljesíti vállalt kötelezettségeit Idlib ügyében! Türelmünk véget ért!” – hőbörögte több mint ezer idlibi latorjának kitikkadás láttán.

Egyéb szándékait nem őrjöngte el.

A kormánycsapatok előre nyomulása pedig tovább tart a latorrezervátum fővárosa, Idlib felé. Délkeleti irányból már 13 kilométerre megközelítették a várost. A levegőből pedig hatékonyan segíti őket az orosz – szír légipáros. Hullanak a borzasok mint ősszel a legyek.

Abu al – Homsi latorfrontparancsnok is fűbe harapott tegnap.

Aleppotól délnyugati irányba is folyik a martalócok csépelése. már teljes bizonyossággal állítható, hogy latormentessé tette a kormányhadsereg Rashiddin 4 – 5 területeit, és Khan Tuman városát.

A jelentések nem győzik hangoztatni latorék demoralizált állapotát. Nem is csuda, hogy a hírek miatt Kardigan is ideges!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Szíria” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. A térkép szerint, akár két nagy katlan is kialakulhatna, véleményem szerint.

Hozzászólás a(z) TERMIN8ATOR bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com