Hiába az emelés, a magyar minimálbér leszakadó pályán van
Szép-szép a magyar minimálbér elmúlt években mutatott emelkedése, de ezzel párhuzamosan a régiós országok érzékelhetően nagyobb fokozatra kapcsoltak. Ennek eredménye pedig az, hogy a hazai bér elkezd leszakadni.
A hatéves bérmegállapodás keretén belül 2020. január elsejétől 8-8 százalékkal emelkedett Magyarországon a minimálbér és a garantált bérminimum. Bár a gazdaság tavalyi teljesítménye ennél nagyobb emelést is lehetővé tett volna, a felek nem tudtak dűlőre jutni a kérdésben. Pedig, ha a környező országok döntéseit nézzük, akkor szükség lett volna arra, hogy kétszámjeggyel emelkedjen a kötelezően adandó legkisebb bér összege.
A kialakult helyzetre adott válaszként értelmezhető, hogy több ország kormánya is az előzetesen tervezettnél nagyobb mértékben emelte az idei évtől a minimálbéreket. És bár 2010-től kezdődően látványos a hazai növekedési ütem, ahogy az a lenti grafikonon is kirajzolódik, az elmúlt néhány évben a magyar minimálbér egyre inkább leszakadó pályára került. Ebben azonban nem csak az játszik önmagában szerepet, hogy más országok a hazainál nagyobb mértékű emelésről határoztak, hanem a gyenge hazai fizetőeszköz is hátrányosan érinti ilyen formán a magyar fizetéseket.
A magyar minimálbér 2020-ban tehát 149 ezer forintról 161 ezerre emelkedett, ami 8 százalékos emelésnek felel meg. Nemzeti valutában mérve ennél kisebb mértékű, 7,2 százalékos emelés történt Romániában: 2080 lej után bruttó 2230 lej lett a minimálbér. A régióban ezen kívül csak nagyobb emelésekről határoztak a kormányok:
- Horvátországban 8,3,
- Csehországban 9,4,
- Szlovákiában 11,5,
- Lengyelországban pedig 15,6 százalékkal nőtt a kötelező legkisebb bér nemzeti valutában számolva.
Euróban számolva a rangsor nem változik ugyan, ami az emelések mértékét illeti, a fizetőeszközök gyengeségére, vagy épp erősségére azonban elég jól rávilágítanak az adatok. 2019-hez képest a gyengülő magyar forint már csak 5 százalékos euróban mért minimálbér-növekedést eredményezett: 464 euró után 486 euró a legkisebb bér. Jelentőset veszített értékéből a román juttatás is, hiszen a 466 eurós minimálbér csupán 4 százalékkal magasabb a tavalyinál. A lengyel és a cseh fizetőeszköz azonban a jelek szerint erősödött ahhoz képest, amilyen árfolyammal az uniós statisztikusok átváltották a 2019-es minimálbéreket. Euróban nézve ugyanis a cseh juttatás 11 (nemzeti valutában 9,4) százalékkal lett idén magasabb, a lengyel pedig 17 százalékkal (szemben a zlotyban rögzített 15,6 százalékkal).
A magyar kormány azzal, hogy tétlenül nézi végig a forint leértékelődését, a külföldi beruházást tervező cégek látómezejében tartja Magyarországot a munka árának vonatkozásában. Bár forintban számolva érezhető mértékben emelkedett az elmúlt években a kötelezően adandó legkisebb bér, így az érintettek érzékelhetően többet visznek haza a bruttó bérből, a munkaadókat érintő, emeléssel járó tehernövekedés euróban számolva jóval kisebb mértékű a külföldi cégek számára. Így mintha a magyar kormány két lovat próbálna egyszerre megülni: egyrészt belföldi viszonylatban a dolgozóknak kedvez azzal, hogy látszólag elkezdte felzárkóztatni a béreket, a folyamatosan egyre gyengébb forint azonban nemzetközi viszonylatban versenyképes szinten tartja a magyar bérszínvonalat. (piacesprofit)
Bal-Rad komm: A versenyképesség SZINTEN TARTÁSA ELVÁRÁS! A spekulánscégek ugyanis csak így hajlandóak munkát adni a magyaroknak. MUNKAHELY – ÉS ÉRTÉKTERMTŐ MAGYAR GAZDASÁG HÍJÁN EZZEL KELL BEÉRNIE DÖBRÖGISZTÁNNAK!
Ám hatalmas veszély leselkedik. Két irányból is. Az egyik a recesszió, a másik pedig a mekkmesteri kamatpolitika. Az eddig mesterségesen alacsonyan tartott kamatok korszaka hamarosan véget ér. Ám rekordmagas az alacsony kamatokra fölvett döbrögisztáni lakossági hitelek mennyisége!
Várható, hogy a recesszió és a kamatemelkedés egyszerre fog bekövetkezni. A következmények katasztrofálisak lesznek. MÁRMINT A MAGYAROKRA NÉZVÉST!
Jah! Hogy majd egy újabb qrmányzati megvédelmező akcióterv, az…
Hatvanpusztán már körvonalazódik a védelem lényege!


Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Hiába a magas minimálbér-emelés,ha az árak gyorsabban nőnek,-a vége az,hogy növekedik a kizsákmányolás mértéke!
A forint folyamatos romlása, a legbiztosabb értékmérő . Pl. 2010-ben 1 euró= 260 Ft , ez a
mutató most :1 euró= 340 Ft , de a ” helytartók” már 360 Ft-os euró árfolyamról vízi-
onálnak. Ugyanakkor : 2010-ben 1 liter gázolaj: 245 Ft, most 425 Ft ( a rosszabb minőségű).
Valamennyi alapvető élelmiszerek árait írhatnám, mert mind JELENTŐSEN EMELKEDETT.
Közgazdaságilag bizonyított az ÁR-BÉR SPIRÁL ELMÉLET, minden vásárló a bőrén tapasz-
talja, amikor a pénztáraknál fizetnie kell. Józan ésszel is tudjuk: ha a munkabér és közter-
hei emelkednek, akkor mivel ezek a TERMELÉSI ÖNKÖLTSÉG LEGNAGYOBB TÉTELEI, ezért
ezt a termelő+forgalmazó megjelenteti a FOGYASZTÓI ÁRAKBAN . Tudják ezt, a rendszer
működtetői is, ezért rendeznek a MILLIÓS JÖVEDELMEIKRE , milliós HAVI fizetésemelést!
A ” nyögdíjasok” pedig 2.8 %-ot kapnak , NEM SÁVOZOTTAN MINT AUSZTRIÁBAN, ha-
nem a „kapitalista egyenlőségi elv ” szerint , vagyis akinek több van, az így is többet kap !
Ha az uralkodó osztály szempontjából vizsgálódom, akkor azt kell mondanom hogy ,
MAGYAR GAZDASÁG HÍJÁN nincs más lehetőségük, mint a saját hasukat növelni. Nem fog-
lalkoznak a NÉPJÓLÉTTEL, elég ha a „kis családjuk” és egyéb pereputtyaik jól él-
nek . …. Ezt cselekszik 1990 óta. Már sajnos ott tartunk hogy a lakosság 80 %-a hitelből
él, amit vissza kell fizetni. Ott hogy a magyar tőkések TULAJDONÁBAN több repülőgép+
helikopter+ jacht van, mint ahány tömegközlekedést biztosító AUTÓBUSZ !!!
( Nesze nektek vidéken élők, itt az üveg gyöngy egy kis hókusz-pókusszal.)
Ott, hogy a társadalmi lakásprogramok helyett, KASTÉLYPROGRAM működik úgy hogy a
„vissza nem térítendő ” tehát ingyenes EU-s támogatás 50 %-át ELŐRE felveszik a pályázók.
A megfertőzött lakosság pedig tűri, keresi az egyéni kiskapukat , hátha valami ösz-
sze jön?! A harminc év megmutatta hogy csak egy biztos pont van : a folyamatos áremelke-
dés és a szegénység növekedése !! Erről szól a polgári demokráciának álcázott kapitalizmus.
Ezt nagyon profin összefoglaltad, ez sajnos így van. De nyugodtan kijelenthetjük, hogy ennyire jellemtelen, pénzéhes, mindenféle empátia nélküli gazemberek nem sok helyen regnálnának ennyi ideig sehol a Földön.
Azért maradtunk le a régiós országoktól a bérek tekintetében, mert nekik – velünk ellentétben – még maradt némi nemzeti gazdaságuk és mozgásterük. A vigyorgó faszfej (Szijjártó) Kelet-Ázsiát járva árulja a hazát olyan tőkéseknek (kínai, dél-koreai, japán), akikhez képest a németek jóságos angyaloknak fognak tűnni, mert ezek a ferde szemű befektetők olyan országokból jönnek, ahol a szakszervezet és a munkavállalói jogok ismeretlen fogalmak, csak a profit számít az ember nem.
Smith
2020-01-30 – 13:02
+1