„MEGFESZÍTETT ERŐVEL”

Így élt Lenin

„MEGFESZÍTETT ERŐVEL”

A forradalom terhe rettentő, ha egymagad emelnéd, lábad meginog. De Lenin az egyenlők közt legelső akaratereje, agyszerkezete szerint.

1919-ben, a polgárháború súlyos harcai idején Lenin már az új társadalom anyagi-technikai alapjainak létrehozásán is gondolkozott. Merész tervvel lépett ország Világ elé: szakértők bevonásával kidolgozta a GOELRO néven ismert tervet, Oroszország villamosításának tervét.

Szovjethatalom + az egész ország villamosítása = kommunizmus. így állította fel Lenin a jövő képletét. Ami – behelyettesítve- annyit jelent, hogy a politikai hatalom megtartása mellé ki kell alakítani a jómódú és szabad társadalom gazdasági feltételeit, mégpedig a legmodernebb technika segítségével. (A villamos energia felhasználása akkor a legmodernebb technikát jelentette.)

Oroszországban 1919-ben a vonatokat – ha egyáltalán közlekedtek – fával fűtötték. Még a moszkvai lakásokban is többnyire mécs világított. A munkások nagy része a polgárháború frontjaira ment, a gyárak – részint munkáskezek, részint nyersanyag híján – alig-alig működtek. Lenin tervét sokan utópiának minősítették. Ő azonban tudta: a forradalmárnak nemcsak a mai napot, hanem a holnapot, a holnaputánt is maga előtt kell látnia.

Ugyanebben a szellemben beszélt, tanácskozott a jövő embereivel: a fiatalokkal, akikkel a szovjet állam létének legnehezebb pillanataiban, rengeteg gondja-tennivalója közt is sokat s szívesen foglalkozott. 1920-ban, a Komszomol III. kongresszusán, Az ifjúsági szövetség feladatai címmel híressé vált beszédében például azzal lepte meg a kongresszusi küldötteket, hogy a Vrangel elleni háború, az ellátási és termelési nehézségek kellős közepén a kommunista jövőről, a jövő szempontjából oly fontos tanulásról meg a kommunista erkölcsről beszélt nekik.

„Az ifjú nemzedékre – mondta a többi közt – az a feladat vár, hogy a megtisztított talajon felépítse a kommunista társadalmat. S ebből a szemszögből nézve általában az ifjúság s különösen a kommunista ifjúsági szövetség és más ifjúsági szervezetek feladatait egyetlen szóval jelölhetjük meg: tanulni.”

A komszomolisták egy része meghökkent, túlságosan prózainak, kevéssé forradalminak találták ezt a feladatot. Lenin, aki mindig finom érzékkel vette észre hallgatósága hangulatát, megérezte ezt, és rendkívül világos, meggyőző szavakkal fejtette ki: miért nélkülözhetetlen az új társadalom, az új gazdaság megszervezéséhez mindannak a tudáskincsnek elsajátítása, amit az emberiség tudományban, technikában évszázadok alatt felhalmozott. Nem elég azonban mindezt megismerni s elvont tudásanyagként a fejünkben elraktározni. Meg kell tanulni a tudást eleven valósággá, az új társadalom építésének mindennapos hatóerejévé változtatni – hangoztatta. A burzsoá társadalom magántulajdonosi szemléletet tükröző, individualista, önző erkölcsével pedig szembeállította az új, a nemesebb kommunista erkölcsiséget, mely lényegénél fogva közösségi erkölcs: a proletariátus osztályharcát, az elnyomottak felszabadítását szolgálja, a dolgozók érdekeit és eszményeit fejezi ki. 1920 végén és 21-ben a forradalom helyzete nagymértékben javult, hiszen fokozatosan szétverték a külföldi imperialisták és a fehérgárdisták támadásait. A polgárháború azonban roppant zűrzavart, szörnyű gazdasági romlást hagyott maga után. Külföldön pedig a forradalmi mozgalmak apálya következett. Számolni kellett azzal a ténnyel, hogy a külföldi országokban a proletárforradalom – melyre eredeti forradalomkoncepciójának kidolgozásakor Lenin számított – késlekedik.

„A világforradalom első hulláma elvonult. A második még nem emelkedett fel. Veszélyes volna, ha ebben a tekintetben illúziókban ringatnánk magunkat. Nem vagyunk Xerxészek, hogy megkorbácsoltassuk a tengert – mondta Lenin a Kommunista Internacionálé III. kongresszusán. – De vajon a tények lészögezése azt jelenti-e, hogy lemondjunk a harcról? Semmi esetre sem. Tanulni, tanulni, tanulni! Cselekedni, cselekedni, cselekedni!”

Lenin számára a cselekvést ekkor annak kidolgozása jelentette, hogyan kell a proletárállamot tartóssá és szilárddá szervezni, hogyan lehet – nemcsak a hatalmat megszerezni és megtartani, hanem – a forradalmat végigvinni, vagyis a szocializmust felépíteni egy országban.

Mindezekről súlyos viták alakultak ki a szovjet kommunisták között. Voltak, akik az elméletet kitűnően megtanulták ugyan, de nem vették tekintetbe a való helyzetet, ezért utópikus, ábrándnak talán szép, de a gyakorlatban megvalósíthatatlan javaslatokkal álltak elő „a szabadság és egyenlőség birodalmáról”. Mások – a forradalom lényegéről megfeledkezve – a nehéz helyzet láttán elveszítették bizalmukat a tömegekben, s a proletárállamot katonai-rendőri szervezetté akarták alakítani.

Kemény és gyötrelmes vitákban cáfolta meg Lenin a hibás és veszélyes elképzeléseket. És szüntelenül küzdött azzal, amit semmiféle vitában nem lehetett megsemmisíteni: a tohonyasággal, a tehetetlenséggel, a bürokratizmussal, melynek mikrobái rendkívül életképeseknek bizonyultak.

„Ha Leninnek tréfás kérdőívet kellett volna kitöltenie, hasonlót ahhoz, amilyet Marx leányai tettek apjuk elé, akkor arra a kérdésre: »Mit gyűlöl legjobban?« – Lenin majdnem biztosan azt felelte volna: »A bürokráciát!« Mindenesetre semmi sem váltott ki belőle olyan haragot, mint a bürokrácia megnyilvánulásai” – írja egyik akkori munkatársa, Jelizaveta Drabkina Téli napforduló című könyvében. Irgalmatlanul ostorozta azokat, akik „bürokratikus papírmásolási játékot játszanak”, a helyzetet megszépítő „édeskés-hivatalnoki-kommunista hazugságokkal” áltatnak másokat vagy akár önmagukat. Követelése: „nyíltan szembenézni az igazsággal”, keresni és találni olyan embereket, akik képesek megszervezni és ellenőrizni a munkát.

„Szörnyen félek – írta Lenin egy gazdasági funkcionáriusnak, hogy beledöglünk az átszervezésekbe, anélkül hogy véghezvinnénk egy gyakorlati dolgot… Isten bizony halálosan félek. Ne essen bele ebbe a hibába, mert csődöt mondunk.” „Cipeljük a huzavonát a nyilvánosság ítélőszéke elé – írta másutt. – Csak így gyógyíthatjuk komolyan ezt a betegséget.” Úgy vélte, hogy a huzavonával és a bürokráciával kapcsolatos ügyekben a nyílt ítélkezés társadalmi jelentősége „ezerszer nagyobb, mint a piszkos huzavona nyilvánosság nélküli piszkos tárgyalása, kulisszák mögötti, párton belüli, KB-n belüli hülye eltussolása”. És megint másutt: „Nem értünk hozzá, hogy nyilvánosan ítélkezzünk piszkos huzavonák ügyében. Mindannyiunkat, különösen az Igazságügyi Népbiztosságot büdös köteleken fel kell akasztani. Még nem veszítettem el a reményt, hogy valamikor megérdemelten fel is akasztanak érte bennünket.”

Indulat szülte, goromba fogalmazások? Lenin nem volt széplelkű dáma: a rosszra rettenetesen tudott haragudni. Emberi és vezetői portréjához azonban hozzátartozik, hogy nem restellt szabályosan bocsánatot kérni, ha úgy találta, hogy túlzott, hogy valakit – esetleg mégoly jogos felháborodásában is – túlzottan megbántott.

Szép dokumentuma ennek az a levél, amelyet a Kommunista Internacionálé taktikai kérdésekkel foglalkozó bizottsága 1921. július 6-i ülésének résztvevőihez küldött:

Tisztelt Elvtársak!

Közölték velem, hogy a bizottságban a magyar – helyesebben egyes magyar – kommunisták ellen irányuló szavaim elégedetlenséget keltettek. Ezért sietek írásban közölni Önökkel: amikor emigráns voltam (több mint tizenöt éven át), jómagam is többször „túlságosan baloldali” álláspontot foglaltam el (mint most látom). 1917 augusztusában szintén emigráns voltam, és pártunk Központi Bizottságához túlságosan „baloldali” javaslatot nyújtottam be, amelyet szerencsére teljes egészében elutasítottak. Természetes, hogy az emigránsok gyakran „túlságosan baloldali” álláspontra helyezkednek. Távol állt és távol áll tőlem az a gondolat, hogy ezért szemrehányást tegyek olyan kiváló, önfeláldozó, hűséges és érdemes forradalmároknak, mint amilyenek a mindnyájunk által, az egész Kommunista Internacionálé által olyan nagyra becsült magyar emigránsok.

Kommunista üdvözlettel

Lenin

E bizottsági ülésről sajnos nem maradt fenn jegyzőkönyv, így nem lehet megállapítani: név szerint kik voltak épp ezen az ülésen azok a bizonyos „egyes magyar elvtársak”. (Különböző magyar kommunistákkal – elsősorban Kun Bélával -, tudjuk, ez idő tájt „baloldaliságuk” miatt többször vitatkozott.) A levelet mégis érdemes figyelmesen olvasni. Lenin, egy nagyhatalom államfője, egy győztes forradalom vezére igazán megengedhette volna magának, hogy megfeledkezzék a kis emigráns csoport sérelméről; a „nagypolitika” szemszögéből nézve minden bizonnyal jelentéktelen incidensről. De nem feledkezett meg.

Pedig 20-ban, 21-ben olyan rengeteget dolgozott, s oly megfeszített erővel, hogy az már-már emberfelettinek tetszik. „Megkezdtem nyolcórás munkanapom tizenhatodik óráját” – mondta egyszer tréfásan magáról.

Jelizaveta Drabkina pedig összeállította egyetlen munkanapjának programját, egy viszonylag nyugodt napon, valamikor 1920 szeptemberében.

– A Kis Színház idős művésznője, Nyikulina segítséget kért, lakásából való kitelepítés fenyegette. „Hagyják őt békén” – írta rá Lenin Nyikulina levelére.

– Bogdanovo község parasztjai falujuk nehéz helyzetéről panaszkodtak Leninnek. Lenin táviratot küldött az illetékes járási élelmezési bizottságnak, megerősítette, hogy a parasztok igazat írtak, s kérte, hogy a lehetőség szerint csökkentsék beszolgáltatási kötelezettségüket.

– Minthogy Vrangel támadásba ment át, és elfoglalta Bergyanszkot és Mariupolt, Lenin javasolta: nevezzék ki Frunzét a Déli Front parancsnokává.
– Gorkij fát kért a petrográdi tudósok számára. Lenin támogatta Gorkij kérését.
– Felszólalt az első moszkvai géppuskás tanfolyam 6. századának párttaggyűlésén.
– Hosszan beszélgetett Jofféval, annak a küldöttségnek az elnökével, amelynek tárgyalásokat kellett folytatnia Lengyelországgal, majd aláírnia a tűzszüneti egyezményt és a békeszerződést.

– Értekezleten vett részt a Munka és a Honvédelem Tanácsában, a KB Politikai Irodáján és a Népbiztosok Tanácsában. A napirenden ilyen kérdések szerepeltek: A Lengyelországgal és Angliával folytatandó tárgyalások irányvonala. Fenyőtoboz gyűjtése tüzelőnek. Népszámlálás. Lovas kocsik és lószerszám vásárlása a lakosságtól a Déli Front részére. Az exportfa kitermelésének fokozása. A rádió-összeköttetés megszervezése a Vörös Hadseregben. Kenyér a Donyec-medence részére. A vasúti közlekedés helyreállítása. Lovak mozgósítása a kurszki érclelőhely kikutatásának munkálataihoz. Határozattervezet a Turkesztáni Autonóm Köztársaságról. A Központi Bizottság levele a párt valamennyi tagjához.

– Beszélgetett a Déli Frontra induló Frunzéval.
– Szobát szerzett Alekszandr Szerafimovics írónak.
– Beszélgetett egy szibériai küldöttel, majd levelet írt a Szibériai Forradalmi Bizottságnak a falusi szegénység élelmezési helyzetéről.
– Cédulát a Külügyi Népbiztosságnak a Lengyelországgal folytatandó tárgyalásokról…„

S így ment napról napra – fűzi hozzá Drabkina. – Napról napra.”

1921-ben pedig, amikor újabb belső válság fenyegetett, elsősorban a gazdasági helyzet, a nyomor, a munkások és parasztok elégedetlensége miatt (melynek figyelmeztető jele volt az emlékezetes és döbbenetes kronstadti felkelés) Lenin ismét hatalmas, minden eddigit felülvizsgáló és újraértékelő munkába kezdett. Megállapította, hogy a hadikommunizmus gazdálkodási rendszere – mely a polgárháborús években nélkülözhetetlen volt – túlélte önmagát, a gazdálkodás akadályozójává vált. Most az került napirendre, hogy megindítsák az ország gazdasági vérkeringését, javítsák – mindenekelőtt – az élelmezési helyzetet és a nyersanyagellátást. Következésképpen a parasztgazdaságokat érdekeltté kell tenni a termelésben: meg kell szüntetni minden termék kötelező beszolgáltatását, és át kell térni a termény adóra úgy, hogy a saját szükségletük kielégítése és a terményadó kifizetése után fennmaradó terményükkel a parasztok szabadon rendelkezhessenek.

Nem könnyen jutott el Lenin ehhez a döntéshez. Rengeteg okmányt tanulmányozott, s még többet beszélgetett a különböző vidékekről való parasztokkal, munkásokkal; kommunistákkal, pártonkívüliekkel. Mikor már valamiféle elképzelés kialakult, a Pravdában nyilvános vitát indítottak róla. Sok ellenzője volt a kommunisták között: a piaci viszonyok felélénkülése miatt a kapitalizmus újjáéledésétől féltek.

Lenin újból heves vitákban bizonyította be: nincs más út, meg kell indítani a gazdasági életet. Igaz, hogy bizonyos visszalépést jelent, de csak így lehet előkészíteni az előrehaladást. A vitákban alakította, csiszolta tovább a maga álláspontját.

Így született meg a NEP – az új gazdasági politika (oroszul: (Novaja Ekonomicseszkaja Politika) -, melynek hamarosan megmutatkoztak kezdeti eredményei.

(idézet: – Így élt Lenin – című könyvből)

SaLa