“Döbrögisztáni történet 2020 – ból!” bővebben

"/>

Döbrögisztáni történet 2020 – ból!

Reagáltak a mentősök: ezért várták meg a rendőröket Csenyétén

Reagáltak a mentősök a Csenyétén történt esetre az Index megkeresésére. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a helyi polgármester szerint azért halt meg egy ember a Borsod megyei faluban, mert a mentősök nem mentek be a roma telepre, hanem megvárták a rendőröket.

Az Országos Mentőszöolgálat közölte: „a jelzett esetben a mentőhíváskor egy élettelenül fekvő férfiről tettek bejelentést, ezért két mentőegységet is riasztottunk, valamint a protokollnak megfelelően telefonon keresztül segítettük az ott tartózkodókat az újraélesztés megkezdésében”.

Elmondásuk szerint már telefonon keresztül szidalmazás és fenyegetés érte a mentőket, az elhangzottakat pedig hangfelvétel dokumentálja, ezért a „biztonságos betegellátás érdekében” rendőri segítséget, védelmet kértek.

A házból kihozott beteg újraélesztését a mentők is folytatták, de a beteg életét nem lehetett megmenteni, a halál okát szakértői vizsgálat tisztázza majd.

A mentősök közölték: „a veszélyeztetettség az ellátásban résztvevő mentők számára kritikusan nehéz helyzetet teremtett, szolgálatukat folytatni nem tudták, ezért számukra pszichológus segítségét biztosítjuk.”.

Visszautasítják a hátrányos megkülönböztetés vádját, mivel „a mentők fontos alapértéke az egyenlőség”.                                                                                         (24.hu)

Bal-Rad komm: Némi kiegészítés:

https://www.facebook.com/istvan.kiss.14268/videos/3177330452295447/

https://www.facebook.com/istvan.kiss.14268/videos/3177343455627480/

“…a veszélyeztetettség az ellátásban résztvevő mentők számára kritikusan nehéz helyzetet teremtett, szolgálatukat folytatni nem tudták, ezért számukra pszichológus segítségét biztosítjuk.”

MIRŐL BESZÉL(ünk/nek)?

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Döbrögisztáni történet 2020 – ból!” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Előre bocsájtom, ahogy nem vagyok cigány ellenes. Mindig védem a cigányokat, mert sok tisztességes ember dolgozott a kezem alatt a cigányok közül. De ha valami vélt sérelem is éri őket azonnal erőszakosan reagálnak, így én megértem a mentőket, ha védelem nélkül nem mertek bemenni. Ha kezük között hal meg az az ember, lehet hogy még lincselésre is sor kerül. A polgármester aki a videofelvételen beszélt miért nem volt ott, és csendesítette az embereket? Nem szeretem, ha valaki áldozatnak tünteti fel magát, de ő semmit sem tesz azért, hogy ez megváltozzék. Honnan tudják ezek az emberek, hogy nem halt volna meg az, az ember a mentőautóban, vagy a kórházban? Én pontosan úgy nem tudom a halál okát mint ők! de megvárnám az eredményt és csak az után lázítanék, és mennék a “törvény elé”! Arról már nem is beszélek, hogy Szögi Lajos esete után én sem szívesen mennék be egy cigány telepre kétesélyes küldetéssel.

  2. T.polgármester úr.Ön bemenne olyan településen beteghez mentősként rendőri biztosítás nélkül, ahol esély van rá ,hogy bántalmazhatják és mentőautó megsérülhet,miért bántalmazzák gyógyítókat az ön népcsoportja sok hír van róla?????KÖSZÖNÖM VÁLASZÁT!!!(Csak megkérdezem mennyi társadalom biztosítást fizet munkabérükből az a településrész rész, ahova nem ment be a mentő gondolom ezt megtudja vizsgálni.Ezek is fontos dolgok ám!!!)

  3. Pedig valamit muszáj lesz kezdeni a cigánysággal, mert egyre többen lesznek és egyre nagyobb terhet fognak jelenteni az adófizetőknek. Elöregedő társadalom vagyunk, azaz egyre több lesz a nyugdíjas is, akiknek nyilván nyugdíjat kell majd fizetni. Ennyi nyugdíjast és cigányt nem fognak tudni eltartani az egyre kevesebb aktív munkavállalók.

  4. Kivételesen mindkét videót megnéztem, egyértelműen a sajnálatos tragédia hatása érződött
    a riportalanyból és a háttér bekiáltásokból is. Az indulatok ilyenkor – sírásban vagy agresszióban – nyilvánulnak meg. Itt az agresszió volt több. De a “fogjunk össze emberek”
    felszólítás is többször elhangzott! Az is hogy a mentőket megállították ! Hol ? kik ? miért?
    …erről nem tudtam meg részleteket, pedig az ördög ezeken a helyeken bújik meg !
    Nekem is voltak osztálytársaim az ált. iskolában, viszont a 6. osztály után már nem vol-
    tak. Az 1950-es évek közepén , a szocializmusban még a horthy-rendszer 2. v.háború utáni
    szegénységét éltük. Itt a falun NEM VOLT ELEKTROMOS ÁRAM !!! A vidékiek évszázados
    lemaradásban éltek a nagyobb városokban lakókhoz képest ! ( a mai konzervatív kormányzat
    amikor fényezi ezt a múltat, elővehetné az életnek ezt a vetületét .)
    Dolgoztak a kényszer-vállalkozásomnál cigányok is, akik a genszterváltás után váltak
    munkanélkülivé. Nekem ismerve/tapasztalva az építőipar akkori nyűgjeit, a tapasztalataim
    döntően jók ! Jó csapat volt, de csak akkor ha nem engedtem őket 3-4 fős csoportokba
    “összeborulni “. Viszont a szakmaiságot kevésbé , de derűlátó hangulatot vittek a brigád-
    jukba. Szolidáris légkört teremtettek, a régi magyarok is elismerték és sokszor kérték, hogy
    együtt dolgozhassanak. Ők a ledolgozott bért mindig időre megkapták, ha kellett kamatmen-
    tes kölcsönt is kaptak, többen már nyugdíjasok, ha találkozunk szívesen emlegetik a
    ” daliás időket ” ! ( a körbetartozások miatt nekem nem szívem csücske azok az idők.)
    A bevezetésben leírtakból következik az emberek nevelhetősége, amelynek elsőd-
    leges kritériuma a TÁRSADALMI KÖRNYEZET mikro- és makro méretekben egyaránt.
    A szocializmusban volt munkájuk, azért tisztességes bért kaptak, szépen gyarapodtak, a
    falusi kocsmákban is volt CIGÁNYZENE , ( ma már kocsma sincs, a kisebb városokban be-
    zártak a kisvendéglők is .) a gyerekeik jártak iskolába és épültek az ÖSSZKOMFORTOS C
    LAKÁSOK. 1990 óta ezek a telepek, házaikkal együtt: nyomortelepekké váltak !! Ez a valódi
    probléma, mivel : KI MINT ÉL, ÚGY ÍTÉL ! Amíg az új -magyar és a régi-magyar sze-
    génységet a társadalom KÖZÖS ERŐVEL NEM SZÁMOLJA FEL, addig csak üres fecsegés a
    cigányság társadalmi beilleszkedéséről beszélni ! A kapitalista Magyarországon , 30 éve
    döntően csak üres fecsegések folynak a KÖRMÜNKRE ÉGETT TÁRSADALMI KRÍZISRŐL !
    Gyöngyöspata csak egy az 1.600 nyomortelep közül ! A veszélyt tovább növeli a nyomor-
    telepek növekvő száma !!! ( sajnos, nem csupán a falvakra igaz a kijelentés .)
    Nekem nincs olyan gondom hogy nem merek a cigánytelepre bemenni, olyan sincs
    hogy nem köszönnek ! De őszintén sajog a szívem, amikor látom az ártatlan c. gyerekeket
    akik pl. ősszel mezítláb de énekelve mennek a járdán, mert készülnek (kitörni ) a különbö-
    ző országos megmérettetésekre, hiszen úgy szeretnének élni mint a “sztárok “, … munka-
    nélkül , csak dalolva mint a pacsirta, de fényűzésben!! ( lásd. a pletyka lapok fotóit.)
    Az apjuk pedig hajnalban kell , késő este érkezik, mert a család miatt vállalja a napi
    3-4 órás ingázást , s ezzel FIATALON ELFÁRAD, jön az alkohol,…. majd a hirtelen halál !
    ….a szegénység viszont a gyerekeik életében folytatódik, mivel nincs szociális háló,
    mivel a TŐKÉS TÁRSADALOMNAK CSAK ADDIG KELLESZ AMÍG EGÉSZSÉGES VAGY !!!
    ….. Hosszú a sor, rövidítve ennyi .

    1. T.HB Mi okozza szegénységet?Munkahelyi bér nem tesz különbséget 1 vagy 8 gyereket nevelő szülök közt, jogosan.Erre hivatott családi pótlék, ami annyi amennyi,állam határozza meg.Hátha még nem is dolgozik,családi pótlékból csak megélni így lehet 8-10-ed magával.Tanulásra hajlam gyerekeknél szerény pedig tankönyvet,kaját kapnak suliban! Biztosra vehető később szerény fizetés ,ha kap munkát,már építőipar is szakmunkásokat foglalkoztat csak. Mezőgazdaságot is gépesítik már kézi munkára szinte nincs szükség Mi
      marad szórakozásra csak a ba…..amiatt még erősödik szegénysége Örökségük szülőktől szinte=0 elosztod gyerekek számával.Megoldás nincs, vagyis én nem látok sajnos.Tanulás lenne, de azt nem akarják,nem is erőltetik a szülök.Nincs gyerekeknek példaképük elérendő céljuk, sajnos.

  5. +1

    Szolnokon pár éve a kiérkező tűzoltókat dobálták meg kővel. Ráadásul nem is egyszer. Most ezeknek vettek házakat és szétszórták őket a környező településeken – ahelyett hogy hagyták volna őket egy helyen.
    Ennek előbb-utóbb tuti nem lesz jó vége.

  6. A mentősök helyzete az ország képének tükre is, mint oly sok egyéb más.
    A cigány atrocitások rendszeresek a mentősökkel szemben. Csak a budapesti VIII. és IX. kerületi eseményeket kell figyelni.
    A cigányok Indiából jöttek, ott is útban voltak az életmódjuk miatt. Ma is egy tisztátalannak tartott népcsoport. Persze vannak köztük számosan dolgozó emberek. De miután a tanulás zömüknek kínai
    , csak nehéz munkákat tudnak vállalni. Ez az életmódjukkal együtt alaposan megviseli az egészségüket, és korai halálhoz vezet, melyet viszont mérhetetlen szaporodásuk ellensúlyoz.
    Emlékszem a kádár korszak kísérleteire, hát nem voltak sem sikeresek, sem a güriző emberek számára szimpatikusak, mint számos ilyen ballépés, mint pl. a SZET (szakmunkások egyetemi továbbképzése),viszont segített feszíteni a húrt. Ez a népcsoport genetikailag a szabadosságra mutálódott. Lassanként idetolakodásuk óta eltelt 6 évszázad, és lényegesen nem változtak, és nem is fognak. Az integráció csak költséget, könnyet és vért jelent. Dehát a hit és a remény vész el utoljára.
    A nyilatkozó cigány embernek pedig úgy kellett feltennie a kérdést, – „hol élünk, ahol már a mentősök is félnek a fajtámtól?”
    Annak idején az egyik (Balatonnál) cigány vajda butikjaiba (gebines) cigány nem léphetett be, nem is tudom miért, pedig ez még a kádár korszak volt.

    Sajnos a hatalom nem az igyekvő cigányokat támogatja a dolgozó magyarok pénzéből, már abból amit nem nyúl le.

    És erről: -”Elöregedő társadalom vagyunk, azaz egyre több lesz a nyugdíjas is, akiknek nyilván nyugdíjat kell majd fizetni. „
    Már a 90-es évektől gazdasági szakemberek elmondták, hogy a hatalom a kifizetett ellátás 7-8-sorosát szedi be járulékként. A fizetők jelentős százaléka meghal még nyugdíjazás előtt, vagy néhány évvel utána.
    Amikor aktív voltam, nem is olyan rég, a befizetett járulékok (nyugdíjjárulék, tb, eü. hozzájárulás, természetbeni eü. hozzájárulás) meghaladták még az adó mértékét is. A levonás a bruttó bérnek több mint a fele volt. Ehhez hozzáadódott a munkáltató által fizetett összeg is. Az országban alkalmazott munkaerő 30 %-a nincs bejelentve ( ki ezért a hibás?), ami kb. megegyezik a „konszolidáltabb” Németországéval.
    El kellene azon gondolkodni, hogy a hatalom vajon miért is nem szünteti meg az állami nyugdíjrendszert, és helyette az öngondoskodásra helyezi a hangsúlyt, amit Orbánék kapásból szintén lenyúltak. Azért nem, mert egy könnyen elherdálható bevétel. Ha a beszedett bevételt elkülönítenék és jól gazdálkodó kapitalista módjára üzleti alapon kezelnék, mint ahogy nem teszik, akkor nőne a mértéke, de akkor nem lenne mit ellopni.
    A nyugdíjasokat senki nem tartja el, hanem visszakap abból, amit a törvények erejével lenyúltak tőle. Látszik, hogy a tömeghülyítés hatékony. A diák sem eltartott, mert a képzése fogja biztosítani a finánctőke számára az extraprofitot. Ő a modern rabszolga, gyakran annyit sem kap, hogy éhen dögöljön.
    Ha lenne még ipar, és a szükséglet többszörösét megtermelő szocialista mezőgazdaság, akkor lenne bőven munkavállaló is. Így viszont elhagyják a fiatalok az országot, ezzel is biztosítva a nemzetközi tőke számára képzett munkaerőt.
    Ez a társadalom nem lesz már sokáig elöregedő, mert egyre gyakoribbá válik a korai elhalálozás a hibás és értelmetlen eü. ellátás miatt (melynek feladata a háttéripar profitnövelése, akár gyilkolás árán is), az étert behálózó egyre növekvő és erősödő elektromágneses és radioaktív sugárzások miatt, a kémiai vegyszerek légkörbe szórása miatt (lényegében a Gaja és élettere mérhetetlen szennyezése minden módon), az élelmiszerek mérgezése, génmanipulálása okán, a folyamatos stressz és kiszolgáltatottság okán, a szervezet fiziológiájának alacsony szinten való tartása miatt, stb., stb., stb., …
    Meg kell mondani, hogy egy cionista gyarmaton lehetne még rosszabb, és lesz is.

    1. “Ez a társadalom nem lesz már sokáig elöregedő, mert egyre gyakoribbá válik a korai elhalálozás a hibás és értelmetlen eü. ellátás miatt (melynek feladata a háttéripar profitnövelése, akár gyilkolás árán is), az étert behálózó egyre növekvő és erősödő elektromágneses és radioaktív sugárzások miatt, a kémiai vegyszerek légkörbe szórása miatt (lényegében a Gaja és élettere mérhetetlen szennyezése minden módon), az élelmiszerek mérgezése, génmanipulálása okán, a folyamatos stressz és kiszolgáltatottság okán, a szervezet fiziológiájának alacsony szinten való tartása miatt, stb., stb., stb., …”

      Harminc km.-es körzetben 11-en haltak meg egy héten belül 40-63 év közöttiek .

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com