Írta: V. I. Lenin

Levél Ukrajna munkásaihoz és parasztjaihoz a Gyenyikinen aratott győzelmek alkalmából

Elvtársak! Négy hónappal ezelőtt, 1919. augusztus végén, levélben fordultam a munkásokhoz és parasztokhoz a Kolcsakon aratott győzelem alkalmából.

Ezt a levelet most teljes egészében újra kinyomatom Ukrajna munkásai és parasztjai számára a Gyenyikinen aratott győzelmek alkalmából.

A vörös csapatok elfoglalták Kievet, Poltavát, Harkovot és győzelmesen nyomulnak Rosztov felé. Ukrajna a Gyenyikin elleni felkelés lángjában ég. Egybe kell gyűjteni minden erőt, hogy véglegesen szétzúzzuk Gyenyikin csapatait, melyek a földbirtokosok és kapitalisták hatalmát igyekeznek visszaállítani. Meg kell semmisítenünk Gyenyikint, hogy kizárjuk egy újabb hadjárat minden lehetőségét.

Ukrajna munkásainak és parasztjainak meg kell ismerniök azokat a tanulságokat, amelyeket minden orosz paraszt és munkás tapasztalatból szűrt le akkor, amikor Kolcsak meghódította Szibériát, és amikor a vörös csapatok hosszú hónapokig tartó földesúri és kapitalista elnyomás után felszabadították Szibériát.

Ukrajnában Gyenyikin uralma ugyanolyan súlyos megpróbáltatás volt, mint Kolcsak uralma Szibériában. Kétségtelen, hogy e súlyos megpróbáltatás tanulságait megszívlelve, az ukrán parasztok és munkások — ugyanúgy, mint az uráli és szibériai munkások és parasztok — világosabban fogják látni a Szovjethatalom feladatait és keményebben védik majd a Szovjethatalmat.

Nagy-Oroszországban teljesen eltöröltük a földesúri földtulajdont. Ukrajnában is ugyanezt kell tenni, és az ukrán munkások és parasztok Szovjethatalmának meg kell erősítenie a földesúri földtulajdon teljes eltörlését, az ukrán munkásoknak és parasztoknak mindenféle földesúri elnyomástól és maguktól a földesuraktól való teljes megszabadítását.

De ezen és egész sor más feladaton kívül, amelyek a nagy-orosz és az ukrán dolgozó tömegeknél ugyanazok voltak és ma is ugyanazok, a Szovjethatalomnak Ukrajnában külön feladatai vannak. E külön feladatok egyike jelenleg rendkívüli figyelmet érdemel. Ez a nemzeti kérdés, vagyis az a kérdés: legyen-e Ukrajna az Oroszországi Szocialista Föderatív Szovjet Köztársasággal szövetségi (föderatív) kapcsolatban álló, külön, független Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság, vagy pedig olvadjon egybe Oroszországgal egységes Szovjet Köztársasággá. Minden bolseviknak, minden öntudatos munkásnak és parasztnak figyelmesen gondolkodnia kell ezen a kérdésen.

Az Oroszországi Szocialista Föderatív Szovjet Köztársaság Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottsága és az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt elismerte Ukrajna függetlenségét. Ezért magától értetődik és mindenki elismeri, hogy csakis maguk az ukrán munkások és parasztok dönthetnek és fognak dönteni Összukrajnai Szovjetkongresszusukon arról, egybeolvasszák-e Ukrajnát Oroszországgal, meghagyják-e Ukrajnát önálló és független köztársaságnak, s az utóbbi esetben milyen föderatív kapcsolat legyen e köztársaság és Oroszország között.

Hogyan kell eldönteni ezt a kérdést a dolgozók érdekei szempontjából? a munkának a tőke igájától való teljes megszabadításáért folyó harcuk sikere szempontjából?

Először, a munka érdekei azt követelik, hogy a különböző országok, a különböző nemzetek dolgozói a legteljesebb bizalommal legyenek egymás iránt és a legszorosabb szövetségben forrjanak össze. A földbirtokosok és kapitalisták, a burzsoázia hívei megbontani igyekeznek a munkások egységét, szítani igyekeznek a nemzeti viszályt és ellenségeskedést, hogy gyöngítsék a munkásokat, hogy erősítsék a tőke hatalmát.

A tőke nemzetközi erő. Hogy legyőzzük, ahhoz a munkások nemzetközi szövetsége, nemzetközi testvérisége szükséges.

Mi ellenségei vagyunk a nemzeti ellenségeskedésnek, a nemzeti viszálynak, a nemzeti elkülönülésnek. Mi nemzetköziek, internacionalisták vagyunk. Arra törekszünk, hogy a világ összes nemzeteinek munkásait és parasztjait szorosan egyesítsük és teljesen egybeforrasszuk az egységes Szovjet Világköztársaságban.

Másodszor, a dolgozóknak nem szabad elfelejteniök, hogy a kapitalizmus a nemzeteket kisszámú elnyomó, nagyhatalmi (imperialista), teljes jogú, kiváltságos nemzetre és óriási többséget alkotó, elnyomott, függő és félig függő, nem egyenjogú nemzetre osztotta. Az 1914—1918-as bűnös és reakciós háború még fokozta ezt a megoszlást, ezen az alapon szította az ellenségeskedést és gyűlölködést. A nemteljesjogú és függő nemzetekben évszázadokon át elégedetlenség és bizalmatlanság gyülemlett fel a nagyhatalmi és elnyomó nemzetekkel szemben, — az olyan nemzetekben, mint az ukrán, olyan nemzetekkel szemben, mint a nagyorosz.

Mi a nemzetek önkéntes szövetségét akarjuk, olyan szövetséget, amely nem tűrné meg egyik nemzet erőszakosságát sem a másikkal szemben, olyan szövetséget, mely a legteljesebb bizalmon, a testvéri egység világos tudatán, teljesen önkéntes megegyezésen alapulna. Ilyen szövetséget nem lehet egyszerre megvalósítani; a legnagyobb türelemmel és elővigyázatossággal kell ennek elérésére törekedni, nehogy elrontsuk az ügyet, nehogy bizalmatlanságot keltsünk, hogy időt adjunk annak a bizalmatlanságnak a kiküszöbölésére, melyet az évszázados földbirtokosi és kapitalista elnyomás, a magántulajdon és annak elosztása és újraelosztása miatt keletkezett ellenségeskedés hagyott ránk örökül.

Ezért, amikor tántoríthatatlanul a nemzetek egységére törekszünk, és könyörtelenül üldözünk mindent, ami elválasztja őket, nagyon óvatosnak, türelmesnek, engedékenynek kell lennünk a nemzeti bizalmatlanság csökevényeivel szemben. Legyünk hajthatatlanok, engesztelhetetlenek minden olyan kérdésben, mely a munka alapvető érdekeit érinti a tőke igájától való megszabadulásért folyó harcban. Az a kérdés viszont, hogy miképpen állapítsuk meg az országhatárokat most, ideiglenesen — hiszen az országhatárok teljes megsemmisítésére törekszünk —, nem alapvető, nem fontos, másodrangú kérdés. Ezzel a kérdéssel várhatunk és várnunk is kell, mert a parasztok és kistulajdonosok nagy tömegeiben gyakran igen szívósan él még a nemzeti bizalmatlanság, s ha elsietjük a dolgot, fokozhatjuk azt, vagyis árthatunk a teljes és végleges egység ügyének.

Az oroszországi munkás-paraszt forradalom, az 1917-es Október-Novemberi Forradalom tapasztalata, annak a kétéves győzelmes harcnak a tapasztalata, melyet a forradalom a nemzetközi és az orosz kapitalisták betörése ellen folytat, napnál világosabban megmutatta, hogy a kapitalistáknak ideiglenesen sikerült kihasználniok a lengyel, lett, észt és finn parasztok és kistulajdonosok nemzeti bizalmatlanságát a nagyoroszokkal szemben, ennek a bizalmatlanságnak az alapján sikerült ideiglenesen viszályt szítaniok közöttük és közöttünk. A tapasztalat megmutatta, hogy ez a bizalmatlanság csak nagyon lassan enged és múlik el, és mennél óvatosabbak és türelmesebbek a nagyoroszok, akik sokáig elnyomó nemzet voltak, annál biztosabban szűnik meg ez a bizalmatlanság. Azzal, hogy elismerjük a lengyel, lett, litván, észt, finn államok függetlenségét, éppen azzal nyerjük meg lassan, de tántoríthatatlanul a szomszédos kisállamok legelmaradottabb, a kapitalisták által leginkább félrevezetett és megfélemlített dolgozó tömegeinek bizalmát. Éppen ezt az utat követve ragadjuk ki őket a legbiztosabban „saját” nemzeti kapitalistáik befolyása alól, vezetjük őket a legbiztosabban a teljes bizalom, a jövendő egységes nemzetközi Szovjet Köztársaság felé.

Amíg Ukrajna nem szabadul meg teljesen Gyenyikintől, Ukrajna kormánya az Összukrajnai Szovjetkongresszus összeüléséig az Összukrajnai Forradalmi Bizottság lesz. Ebben a Forradalmi Bizottságban, az ukrán bolsevik kommunisták mellett, a kormány tagjaiként dolgoznak az ukrán borotybista kommunisták. A borotybisták többek közt abban különböznek a bolsevikoktól, hogy ragaszkodnak Ukrajna feltétlen függetlenségéhez. A bolsevikok ebben nem látnak okot nézeteltérésekre és széthúzásra, ezt nem tartják a vállvetett proletármunka akadályának. Csak legyen egység a tőke igája ellen, a proletárdiktatúráért folyó harcban, — a nemzeti határok, az államok közötti föderatív vagy más kapcsolatok miatt a kommunistáknak nem kell összekülönbözniük. A bolsevikok közt vannak, akik hívei Ukrajna teljes függetlenségének, vannak, akik hívei a többé vagy kevésbé szoros föderatív kapcsolatnak, vannak, akik hívei Ukrajna és Oroszország teljes egybeolvadásának.

E kérdések miatt nem szabad összekülönbözni. Ezeket a kérdéseket az Összukrajnai Szovjetkongresszus fogja eldönteni.

Ha nagyorosz kommunista ragaszkodik Ukrajna és Oroszország egybeolvadásához, az ukránok könnyen meggyanúsíthatják, hogy ezt a politikát nem a tőke elleni harcban szükséges proletáregység szempontjából védi, hanem azért, mert osztja a régi nagyorosz nacionalizmus, imperializmus előítéleteit. Az ilyen bizalmatlanság természetes, bizonyos fokig elkerülhetetlen és jogos, mert a nagyoroszok évszázadokon át, a földesurak és a kapitalisták elnyomása alatt, magukba szívták a nagyorosz sovinizmus szégyenletes és gyalázatos előítéleteit.

Ha ukrán kommunista ragaszkodik Ukrajna feltétlen állami függetlenségéhez, azzal gyanúsíthatják meg, hogy ezt a politikát nem a tőke igája ellen harcoló ukrán munkások és parasztok időleges érdekeinek szempontjából védi, hanem azért, mert osztja a kispolgárok és kistulajdonosok nemzeti előítéleteit. Mert a tapasztalat százszor megmutatta, hogy a különböző országok kispolgári „szocialistái” — mindenféle lengyel, lett, litván állítólagos szocialista, a grúz mensevikek, eszerek és mások — kizárólag azért tüntették fel magukat a proletariátus híveinek, hogy csalással becsempésszék a „saját” nemzeti burzsoáziájukkal való megalkuvás politikáját, mely a forradalmi munkások ellen irányul. Ezt láttuk Oroszországban, az 1917. februártól októberig terjedő időszakban a Kerenszkij-politika példáján, ezt láttuk és látjuk minden országban.

Ilyenformán igen könnyen megtörténhet, hogy a nagyorosz és az ukrán kommunisták kölcsönös bizalmatlansággal tekintenek egymásra. Miképpen harcoljunk e bizalmatlanság ellen? Hogyan küzdjük le ezt a bizalmatlanságot, és hogyan nyerhetjük meg egymás bizalmát?

Ennek az a legjobb eszköze, ha a proletárdiktatúrát és a Szovjethatalmat együttes munkával védjük a világ földbirtokosai és kapitalistái ellen folyó harcban, feltétlen hatalmuk visszaállítására irányuló próbálkozásaikkal szemben. Ez az együttes harc világosan megmutatja majd a gyakorlatban, hogy bármint döntsenek is az állami függetlenség vagy az országhatárok kérdésében, a nagyorosz és az ukrán munkásoknak okvetlenül szoros katonai és gazdasági szövetségre van szükségük, mert különben az „antant” kapitalistái, vagyis a leggazdagabb kapitalista országok, Anglia, Franciaország, Amerika, Japán, Olaszország szövetségének kapitalistái egyenként eltipornak és megfojtanak bennünket. A Kolcsak és Gyenyikin elleni harcunk példája világosan feltárta ezt a veszélyt, hiszen ezek a kapitalisták látták el őket pénzzel és fegyverrel.

Aki megbontja a nagyorosz és az ukrán munkások és parasztok egységét és legszorosabb szövetségét, az a Kolcsakokat, a Gyenyikineket, a világ kapitalista rablóit segíti.

Ezért nekünk, nagyorosz kommunistáknak, a legszigorúbban kell üldözni körünkben a nagyorosz nacionalizmus legkisebb megnyilvánulását is, mert ezek a jelenségek, amelyek általában a kommunizmus elárulását jelentik, a legnagyobb károkat okozzák, éket vernek közénk és az ukrán elvtársak közé, s ezzel Gyenyikin és a gyenyikini ellenforradalom malmára hajtják a vizet.

Ezért nekünk, nagyorosz kommunistáknak, engedékenyeknek kell lenni, ha Ukrajna állami függetlenségét, Oroszországgal való szövetségének formáit, általában a nemzeti kérdést érintő nézeteltérések merülnek fel köztünk és az ukrán bolsevik és borotybista kommunisták között. Mindannyiunknak, nagyorosz, ukrán és bármely más nemzethez tartozó kommunistáknak egyaránt hajthatatlanoknak és engesztelhetetleneknek kell lennünk a proletárharc alapvető, életbevágóan fontos kérdésében, amelyek egyformák minden nemzetnél, a proletárdiktatúra kérdéseiben, abban, hogy ne tűrjük a burzsoáziával való megalkuvást, ne tűrjük azoknak az erőknek a szétforgácsolását, amelyek Gyenyikintől védenek bennünket.

Legyőzni Gyenyikint, megsemmisíteni Gyenyikint, lehetetlenné tenni egy hasonló betörés megismétlődését, — ez mind a nagyorosz, mind az ukrán munkások és parasztok életbevágó érdeke. Hosszú és nehéz harc ez, mert az egész világ kapitalistái segítik Gyenyikint, és segíteni fogják a különböző Gyenyikineket.

Ebben a hosszú és nehéz harcban nekünk, nagyorosz és ukrán munkásoknak, a legszorosabb szövetségben kell haladnunk, mert külön-külön nyilván nem tudunk velük megbirkózni. Bárhogyan szabályozzák is Ukrajna és Oroszország határait, bármilyen formái legyenek is kölcsönös állami viszonyuknak, mindez nem olyan fontos, ebben a kérdésben engedményeket lehet és kell tenni, ebben a kérdésben sorra ki lehet próbálni ezt is, azt is, amazt is, emiatt nem vész el a munkások és parasztok ügye, a kapitalizmus feletti győzelem ügye.

De ha nem tudjuk megóvni legszorosabb szövetségünket, a Gyenyikin ellen, országaink és a világ kapitalistái és kulákjai ellen kötött szövetségünket, akkor a munka ügye bizonyára elvész hosszú évekre, abban az értelemben, hogy a kapitalisták akkor eltiporhatják és megfojthatják Szovjet-Ukrajnát is, Szovjet-Oroszországot is.

A világ burzsoáziája és mindenféle kispolgári párt, a „megalkuvó” pártok, amelyek készek szövetségre lépni a burzsoáziával a munkások ellen, leginkább a különböző nemzetiségű munkások egységét igyekeztek megbontani, bizalmatlanságot igyekeztek szítani, zavarni igyekeztek a munkások szoros nemzetközi szövetségét és nemzetközi testvériségét. Ha ez sikerül a burzsoáziának, akkor a munkások ügye elveszett. Oroszország és Ukrajna kommunistáinak rajta kell lenniök, hogy türelmes, állhatatos, szívós, közös munkával meghiúsítsák a burzsoázia nacionalista cselszövéseit, hogy leküzdjenek mindenféle nacionalista előítéletet, és példát mutassanak az egész világ dolgozóinak a különböző nemzetekhez tartozó munkások és parasztok igazi, szilárd szövetségére abban a harcban, melyet a Szovjethatalomért, a földbirtokosi és kapitalista elnyomás megsemmisítéséért, a Föderatív Szovjet Világköztársaságért folytatnak.

1919. XII. 28.

N. Lenin

Megjelent: „Pravda” 3. sz. 1920. január 4.

Lenin Művei. 30. köt. 287—294. old.

(idézet: – Lenin Válogatott Művei 2. kötet – című könyvből)

SaLa