Kína forradalma
A kínai történelem tanulsága
III. Ki „idegengyűlölő” Kínában?
5. Szun Jat-szen és munkájának gyökerei
(idézet: Kína forradalma című könyvből)
5. Szun Jat-szen és munkájának gyökerei
(1866—1911)
Mialatt a kínai államot a nyugati imperialisták egyre jobban leigázták, nőtt a kínai nép kapcsolata a nyugati technikai haladással. Néhány diák külföldön, vagy Hongkong és az idegen koncesszió iskoláiban tanult.
A XIX. század második felében sok országot modern elgondolás szerint újjászervezték. Az olcsó bérszerződéseket hajszoló külföldi társaságok fél-rabszolga módra terelték össze a kínai parasztokat és külföldre szállították őket. Az 1850-es években jó néhányezret vittek az USA-ba az Union Pacific Railway építéséhez. Még több ment dolgozni Malájföld és Jáva ültetvényeire és bányáiba.
Rendkívül fontos, hogy a véletlen folytán éppen azokból a tartományokból „vándoroltak” ki legtöbben, amelyekben élt a Taiping-felkelés emléke. A külföldre távozott első munkások közül sokan voltak olyanok, akik maguk is résztvettek a felkelésben, s akik otthon nem is kereshettek munkát, mert még a Kínában maradás is veszélyes volt számukra. A tengerentúli kínai települések ezért a harcos és tudatos mandzsu-ellenesség központjai voltak.*
* Régebben is volt ezeknek a településeknek mandzsu-ellenes hagyományuk. A Ming-dinasztia utolsó hívei és a XVII. századbeli nagy tengeri forradalmár, a formózai Koxinga követői alapították ezeket a településeket.*
Az anyaország és a külföldre került munkások települése közötti forgalom hozzájárult az új eszmék terjedéséhez. Ezek a munkások rövidesen pénzt küldtek haza a falvakban végrehajtandó apróbb újítások céljaira. Dél-Kínában, ahol az ország régi nemzetközi kereskedelmi kapcsolatai már amúgyis megtörték a jeget, kezdtek kialakulni a „modernizmus” új szigetei.
Röviddel a Taiping-felkelés leverése után, nem messze Kantontól, egy középparaszt házában fiú születését ünnepelték. A neve Szun Jat-szen volt. A föld és a földet túró nép közelében nőtt fel. Gyermekkorában végtelennek tűnő órákon keresztül hallgatta az öregek elbeszéléseit, akik pipájukat szörcsögtetve arról beszéltek: hogyan harcoltak, hogyan igyekeztek megdönteni az uralkodócsaládot és megteremteni az egyszerű emberek Kínáját.
A Szun-család emigráns tagjai először Honoluluba, azután Hongkongba küldték tanulni a fiút.
Szunt mindenekelőtt az fogta meg ezekben a városokban, hogy a Nyugat tudása jobb élet számára teremtett lehetőséget. Úgy határozott, hogy orvos lesz. Először az amerikaiak által vezetett kantoni orvosi főiskolán, azután a hongkongi egyetemen tanult. Itt vizsgázott. John Stuart Mill és Montesquieu műveit olvasta. Tanárok és diákok akkoriban a demokráciáról és a növekvő európai szocialista mozgalomról vitáztak. Amikor a viták során az alkotmányos monarchista reformerek és a köztársaságpártiak szembekerültek egymással — Szun mindig a köztársaságiak oldalán állott.
Csakhamar kitűnt társai közül, akik az új eszméket könyvszagú módon közelítették meg, vagy pedig anarchista befolyás alatt állottak és bombamerényletekkel akarták eltenni láb alól a mandzsu hivatalnokokat. Szun szülőfalujának gondolkodásmódjával, Taiping-örökségével és külföldi honfitársai segítségét is számbavéve gondolta át az olvasottakat.
Egészséges ítélőképessége miatt csakhamar vezetőnek ismerték el. Gyakorlati érzéke és munkabírása rendkívül nagy volt. Ugyanolyan jó szervező volt, mint agitátor. A külföldi kínaiak csakhamar pénzzel is támogatták, a pénzt arra használta, hogy elutazott, vagy írt azokba az országokba, amelyekben fiatal kínaiak tanultak. Minden olyan diák, aki hazatért, hogy polgári, vagy katonai szolgálatba lépjen, hazavitt magával valamit Szun eszméiből. Ezt a kétirányú kapcsolatot kiépítették és fenntartották. Szun türelmes volt. Nem tett sokat, de ezt a keveset húsz esztendeig cselekedte egyfolytában, a boxer forradalom előtt és után. Így született meg Kína első igazi politikai pártja, amely számos névváltoztatás után végülis a Kuomintang nevet kapta.
Szun Jat-szen tudta, hogy a dinasztia ingadozik és csak egy alapos szikrára van szükség ahhoz, hogy felrobbanjon. A kis „akció-csoportok” által végrehajtott első felkelési kísérletek kudarcba fulladtak, és a résztvevőket kivégezték. A forradalmárok ezután annak az új hadseregnek a megszervezésére gondoltak, amelynek megalakítását a Mandzsu-ház kísérelte meg. Ennek a hadseregnek a katonái kínaiak voltak. Tisztjeit külföldön tanult emberekből válogatták ki.
Az alapszervezeteket jól építették be a hadseregbe — s a többi szinte már magától jött. Szun nem is volt Kínában, hanem az amerikai Denverben tartott felolvasó-kőrutat, amikor megtudta, hogy a hankaui helyőrség egyrésze fellázadt a dinasztia ellen. Ez történt 1911-ben. Ezt senkisem várta. Legkevésbé a külföldi hatalmak és diplomatáik, akik, mint rendesen, nem látták a kormányzat fényűzésének felszíne mögött a növekvő forradalmat. Ráadásul ez a kormány még megbízható üzletfélnek is látszott. Az USA, ahol ekkoriban a republikánus Taft volt az elnök, éppen jelentős Wall Street-kölcsönt juttatott a mandzsu kormánynak. Amerikának ilymódon érdeke volt a kormány fennmaradása. A Mandzsu-dinasztiát viszont egyetlen kínai sem óhajtotta megerősíteni. A nép önkéntes tiltakozó mozgalmat szervezett az amerikai kölcsön ellen. Ez a tiltakozó mozgalom csúcsosodott ki végül a katonai forradalomban. Valamennyi nyugati megfigyelő jelentéktelennek mondotta a mozgalmat — de az úgy terjedt, mint az erdőtűz.
Az anyacsászárnő akkor már három esztendeje halott volt. A császár, aki húsz esztendővel később Pu-ji néven Mandzsukuo japán báburalkodója lett, még karonülő gyermek volt.
A hadseregfőparancsnokság tanácsolta a császári családnak: mondjanak le a trónról, mert a hadseregben nem lehet többé bízni. Szun Londonba sietett. Sikerült megígértetnie az angol kormánnyal, hogy nem avatkozik be a fejleményekbe és a japánokat is meggátolja a beavatkozásba. Ez jelentős módon segítette a forradalmárokat.
A császári rendszer, amely Kínát sok uralkodócsalád idején, sokezer esztendeig kormányozta — úgy omlott össze, mint Jerikó falai. Jóformán semmi egyéb nem kellett hozzá, mint kürtök harsogása. A nyugati hatalmak hiába védték a császárságot: megölték a nyugaton született társadalmi mozgalmak.
Rendkívül érdekes volt az események amerikai visszhangja. A nép, amely a maga hagyományaira is emlékezett, érdeklődéssel és lelkesedéssel fordult a forradalmárok felé. Washington azonban, amely éppen ekkoriban merült el a dollárdiplomácia első nagy hullámában, rendkívül kényelmetlenül érezte magát. A hivatalos Amerika később hiába igyekezett azt híresztelni, hogy Szun Jat-szen-t, mint az amerikai eszmék zászlóvivőjét támogatta. A tények, amelyeket minden jó történelemkönyv bevall, egészen mást mondanak. A valóság az, hogy éppen az akkori világ legnagyobb köztársaságának kormánya reménykedett legtovább a világ leggonoszabb és legrégibb zsarnoksága életbenmaradásában.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!