Kijevben egészen hajmeresztő dolgot nyilatkozott az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács helyettes titkára, Szergej Krivonosz: “amint megszületik a politikai döntés, az ukrán hadsereg készen áll Donbassz katonai erõvel való elfoglalására”.
Krivonosz szerint a politikai döntéssel és a fegyveres erők készenléti feltételeinek megteremtésén túl Donbassz katonai elfoglalásához fontos a Nyugat Ukrajnát támogató magatartása.
A helyettes titkár úr szerint ha “független” hatóságok hoznak ilyen döntést, és a hadsereg nem készül fel, akkor a művelet kudarcot vall. Ezért az ukrán fegyveres erők kötelesek felkészülni Donbassz “felszabadításának” erőteljes változatára. Ezen túlmenően tisztázta, hogy “ilyen módon történő felszabadítás” csak külső támogatással lehetséges. Példaként mindjárt meg is említette a Jugoszláv esetet, amikoris a horvátokat a NATO – latorszövetség támogatta.
Ha pedig a nyugati szankciók által “legyengített” Oroszország már nem lesz képes segíteni Donbasszt, akkor jön el az idő, és akkor aztán…!
Az őrült kijevi fenevad a “Szabadság Rádió” stúdiójában fedte fel álmait. (?)
(A video a terjedelme miatt erősen megkurtítottan fordított, és a szöveg csak a témába vágó lényegre koncentrál.)
Luganszban eképp reagáltak: “Minszk – 3 nem lesz, a katlanok pedig készen állnak, csak alájuk kell gyújtanunk!”
“A Krím Oroszország része. A DNR és az LNR már most az Orosz Föderáció “speciális alanyai”! Biztos vagyok abban, hogy Oroszország új alkotmányában szerepelni fog a Donyecki – és a Luganszki Népköztársaság megnevezés is, mint a Föderáció teljes jogú jogalanyai (tagköztársaságok)” – nyilatkozta Andrej Kozenyko, az orosz GOSZDUMA képviselője. Szavaiból azonban arra lehet következtetni, hogy “ENNÉL NAGYOBB MÉRETEKBEN” zajlik a gondolkodás.
“Példánkkal meg akarjuk mutatni az összes ukrán honfitársunknak, hogy helyre kell állítani a történelmi igazságosságot. Őszintén biztos vagyok benne, hogy ez megtörténik, és egyesülünk, és egyetlen, nagy, hatalmas állam keretén belül fogunk élni” – mondta Kozenyko.
Elmúlt a pravoszláv Vízkereszt is! Donbassz frontjain a helyzet egyre feszültebb.
Az LNR – es Frunzéban is.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Sajnos benne van a levegőben egy, az iránihoz hasonló provokáció.
Semmi gond! A nácik mindig is így gondolkodtak. Azt azonban nem szabd elfelejteniük, hogy Trump úrnak most a legkisebb gondja is nagyobb, mint Ukrajna. A Jugoszláv megoldásról meg ne is álmodjanak, mert a helyzet és az ország egészen más.