“Donbassz” bővebben

"/>

Donbassz

Az utóbbi három nap balrad.ru üzemszünet kiterjedt a donbasszi – már szokásosnak mondható – napi beszámolókra is.

Mivelhogy az elmúlt napokban Donbassz vonatkozásában semminemű FORDULAT VAGY RENDKÍVÜLI ESEMÉNY NEM történt, olvasóink sem maradtak le semmi lényeges információról.

A legfrissebb hírek szerint a “feltételek nem teljesülése okán az IMF nem folyósítja Ukrajna számára a korábban beigért 5,5 MRD doillárnyi “segítség” esedékes részletét.” Ezt jelentette be Krisztalina Georgijeva, az IMF ügyv. igazgatója. “Majd ha teljesülnek a vállalások, akkor…”

Nem kisebb személyiség, mint az amerikai EBESZ – misszió (!!!) vezetője, James Gilmore szabta meg a Donbassz “reintegrálásának” első fázisában KÖTELEZŐEN MEGTEENDŐ FELADATOKAT! Mr. Gilmore verdiktjének a lényege, hogy Kijev csapatai át kell vegyék az orosz – donbasszi határok fölötti ellenőrzés jogát, a “szeparatisták” egy szál gatyában be kell hogy vonuljanak a számukra kijelöt internálótáborok valamelyikébe, a hoholhad pedig szüzek sorfala között, rezesbanda lelkesítő indulóira, a lakosság üdvrivallgása közepette bevonul Donbasszba! Azután pedig “választások” lesznek megszervezve. Kijev útmutatásai szerint!

Arról a hír nem szól, hogy Mr. Gilmore fölébredt – e már.

Donbassz latorostroma pedig ha “módjával is”, de zajlik!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Donbassz” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Esetleg csak anyi lenne az “ujdonság” a két köztársasággal kapcsolatban, hogy HJLANDÓAK LENNÉNEK KIJEVVEL TÁRGYALNI a dnr weboldala szerint, amelyről a mai napon olvastam a dnr veboldalon. Meg anyi hogy mámma 5-ször megvolt sértve a tűzszünet, meg Donyeck perem vidékét aknavetőzték az ordasok.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com