Népszavazást kezdeményez az Országos Nyugdíjas Parlament
A nyugdíjrendszer reformjával kapcsolatban szeretne népszavazást az Országos Nyugdíjas Parlament – írja az Inforádió honlapja. Az ezzel kapcsolatos kérdéseket már be is nyújtották a Nemzeti Választási Bizottsághoz hitelesítésre, ezek a következők:
1. Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés – az idős emberek jogainak egységes szemléletű, átfogó, teljeskörű és hatékonyabb védelme érdekében – létrehozza az Idősek Jogainak Biztosa intézményét?
2. Akarja-e Ön, hogy a Társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 43/A. § (1) bekezdését az Országgyűlés úgy módosítsa, hogy az öregségi nyugdíj összegének megállapításánál az egészségügyi dolgozók mellett, valamennyi munkavállalónál kiegészítő szolgálati időként vegyék figyelembe a heti negyven órát meghaladó, önként vállalt többlet munkavégzést?
3. Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa az év elején esedékes nyugdíjemelés szabályait, hogy – a jelen kérdésben megtartott érvényes és eredményes népszavazást követő évtől – az emelés megállapításának mértékénél egyenlő arányban vegyék figyelembe a költségvetési törvényben előre jelzett fogyasztói árindex és a bruttó bér- és keresettömeg nagyságár?
4. Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa az év elején esedékes nyugdíjemelés szabályait, hogy csökkenjenek: a nemek, a lakóhely, valamint a nyugdíjba vonulás időpontja szerint is meglévő öregségi nyugellátások közötti különbségek, így a jelen kérdésben megtartott érvényes és eredményes népszavazást követő három évben az öregségi nyugdíjemelés valamennyi jogosult részére azonos összegű legyen?
(24.hu)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Akarja-e Ön, hogy…-úgy általában a nyugdíjrendszer igazságos legyen?
PERSZE HOGY MINDENKI AKARJA! Csakhogy…-a kérdések jó része a KÖLTSÉGVETÉST ÉRINTI! Mivelhogy-HA JÓL SEJTJÜK!-a nyugdíjjárulékok IS a büdzsébe folynak be, nem pedig nyugdíjalapba, a vonatkozó kérdések a költségvetést érintik!
A KÖLTSÉGVETÉS PEDIG SZENT! ARRÓL NÉPSZAVAZÁST KEZDEMÉNYEZNI NEM LEHET!
Ám ha tévednénk, akkor majd kitalálnak valamit, hogy MIÉRT NEM lehet népszavazni olyan kérdésben, amit nem a horda kezdeményez.
A nyugdíjasoka qrmány fegyvere! Ha a nyugdíjasok függetlenségét a nyugdíjkérdés rendezésével garantálná bárki – bármi, elveszne a varázserő!
De sajnos van még egy “aprócska” probléma.
Már harminc éve NINCS MAGYAR GAZDASÁG! El lehet gondolni ennek az “eredményét”, ha a nyugdíjjárulékokat IS a költségvetésbe KELL befizetni!
Abban tehát mernénk fogadni, hogy bár MI AKARNÁNK népszavazni nyugdíjügyben (is), “ŐK” NEM AKARJÁK!
Döbrögisztánban pedig MOST MÉG AZ VAN, AMIT “ŐK” AKARNAK!
Na, neeee !!!
A népszavazási kezdeményezés úgysem megy át a fidesz uralta bürokkrácián !
Egyáltalán felvállalta ezt a kezdeményezést valamelyik parlamenti párt ????
A nyugdíjas is korrupt mint az ország vezetői ! Majd kapnak egy marék üvegyöngyöt – na, jó 9 000 Ft rezsi utalványt – OSZT’ JÓ VAN !!!!!!!!!!!!!!!
Az, hogy valaki felveszi a ” rezsiutalványt ” ( amelynek eleve gyanús volt az elköltési lehetősége ) , egyáltalán nem biztos , hogy arra szavaz aki adta !
A nyugdíj-kérdési népszavazást, az uralkodó osztály újabb parasztvakításának tartom !
Mert: 30 éve ténylegesen nincs MAGYAR GAZDASÁG , amely a NÉPJÓLÉT érdekében ter-
melne! ( vajon miért nem merik “uraink ” folyóáron az 1990. évi bázishoz viszonyítani az
ipari – és a mezőgazdasági termelést ?! Mert 30 év után is MÉLYEN ALATTA vagyunk !)
Ha olyan szép lenne a MAI VILÁG, akkor a GAZDASÁG miért nem termeli meg azt a
jövedelmet, amely : 1. Biztosítaná az éves költségvetés kiadásait ! 2.Lehetővé tenné az álla-
adósság ( plusz az egyéni és vállalati hitelek nélküli életet .) tényleges csökkenését. Az csu-
pán népámítás hogy a GDP-hez képest csökken az adósság, a valóságban 30 ÉVE FOLYA-
MATOSAN NÖVEKSZIK . ( a GDP minden olyan pénzforgalmat tartalmaz, amely a terme-
lési folyamattal közvetlenül és közvetetten kapcsolatban van . Pl. azt az 1700 Mrd forintot,
amelyet a külföldi tulajdonosok kivisznek az országból, vagy azt az 1.500 Mrd forintot, a-
melyet a MAGYAR TŐKÉSEK is kiviszik az országból , esetleg egy adóparadicsomba v. a
Kárpát-medence országaiba !) Ezek és az ehhez hasonló PÉNZEK ellopása miatt nem
lehetséges olyan pénzügyi alapot találni, amely lehetővé tenné a : sávozott nyugdíjemelése-
ket mint Ausztriában , ahol az átlagnyugdíj is 4-szer magasabb a Magyar átlaghoz képest.
( külföldön termel több mint 600.000 fő Magyar Dolgozó .)
Röviden: a nyugdíjas szegénység megszüntetésére nincs politikai akarat , de nincs
megtermelt NEMZETI JÖVEDELEM sem ! ….. Pedig a MI GENERÁCIÓNK megérdemelné
a LÉTBIZTONSÁGOS NYUGDÍJAS ÉVEKET, mert alkotói voltunk a szocialista termelői ala-
poknak , annak amelynek ELKÓTYAVETYÉLÉSÉVEL jött létre a mai uralkodó réteg, termel-
tünk (pl. kényszervállalkozókként ) a vadkapitalizmusban, megszenvedtük a kizsákmányo-
lást és a KÖRBETARTOZÁSOK KIFIZETETLEN SZÁMLÁIT. Közben megöregedtünk ! …így a
hatalom számára még/már nem vagyunk veszélyesek ! Egyébként is , a nyugdíjasokon belül,
az alacsony nyugdíjak “csak azokat érintik ” akik – mai szemmel nézve – rossz időben ,
rossz helyen voltunk/voltak ! … Ezekért pedig nem kár ! Így jártak, annyit érnek amennyit
összekapartak ! Oszt jó napot világ !
Ez a generáció legalább elmondhatta, hogy kapott valami nyugdíjat. Az Y, Z, Alfa és utánuk következő generációk tagjai már nem fognak kapni semmit, mert 30 év múlva Brazília nyomornegyedeire fog hasonlítani az ország, ahol a cigányok lesznek az uralkodók a Magyarország nevű putritelepen.
Kedvesem hábé! Nem tudom honnan jöttél, mit csinálsz, vagy mit csináltál, de jókora igazságokat mondtál ki! Gratulálok, és mélyen egyetértek. Talán csak annyit: nem az a probléma, hogy milyen magas az ár, mennyi a nyugdíjam, hanem hogy ki tudom e fizetni könnyedén a fizetnivalókat. A Kisgömböc úgy nyilatkozik, hogy a “mi autógyáraink”. Hát azok nem a mieink, hanem a VW-é, meg a Mercédeszé, meg fene tudja kié, és így van ez a többi “miénk”-kel is, akik – jogosan- kiviszik a hasznot az országból, mi meg fizetjük a haszon után is a különböző hozzájárulásokat (NATO, EU stb.stb.). Az irdatlan lopásokról, meg egyéb kártételekről már ne is beszéljünk. Egy külföldi stadion (amit ugye reklám miatt építenek) ára sokat segítene az egészségügyön. Sajnos akárhogy berzenkedünk, ezt magunknak köszönhetjük, mert 30 évvel ezelőtt jobban kellett volna figyelni kiket engedünk az országvezetés közelébe.
Egy …választópolgár.
„Döbrögisztánban pedig MOST MÉG AZ VAN, AMIT “ŐK” AKARNAK!”
EUsisztánban pedig AZ LESZ, AMIT “ŐK” AKARNAK!”
A negyedik pontot leszámítva hülye kérdések, de ettől függetlenül, ahogy Admin szerint sem, úgy szerintem sem lesz ebből a népszavazásból semmi. A nyugdíjreform pedig nagyon is aktuális lenne, minimum 30 éve…
…de senki hatalmon lévő nem fog, nem mer hozzányúlni. Teljes, átfogó reformra lenne szükség, beleértve a nyugdíjakat illető teljes szemléletváltást is. Főleg a szemlélet váltást, az állam és az ellátottak részéről is…
hábé
szerint:
2020-01-14 – 15:06
Ausztriában az átlagnyugdíj 1.100 €. Német: 700 €
Az osztrák termelékenység 3 x, 4 x magasabb, mint a magyar (látom a középítkezéseknél 8 – 10 munkás áll, és csak egy – kettő dolgozik. Amit egy osztrák útjavító egy fő megcsinál, ugyanazt nálunk 4 -5 fő teszi,,, lassabban.
Tehát nincs 4 x magasabb átlagnyugdíj az osztráknak, csak alig 3 x akkora. A némethez képest meg a 2 x sem áll meg. Holott a munkamorál alig változott az átkos óta. Csak tessék figyelni a barkács áruházak dolgozóit, brancsokban állnak beszélgetnek, a vevők meg téblábolnak. Nos az ilyeneknek magasabb nyugdíjat, mikor még NEM érdemlik meg még ezt sem.
Külföldön csak kb 350 ezer dolgozik, ebből 80 ezer naponta ingázik a sógorékhoz , nagy fluktuációval, mert soknak erős a munka tempo, és fél év után hazajön dolgozni.
“Külföldön csak kb 350 ezer dolgozik, ebből 80 ezer naponta ingázik a sógorékhoz , nagy fluktuációval, mert soknak erős a munka tempo, és fél év után hazajön dolgozni”
Ennek fussál neki mégegyszer valamit kihagytál, elnéztél .
Nyugdíjas! “…a munkamorál alig változott az átkos óta.” Ezt kézből kontrázom! Üzemet is és nagy szereléseket is vezettem, a munkamorál olyan volt amilyent a vezető kialakított. Általában jó volt, a magyar munkást keresték külföldön. Pl. Báder (angol vakuumtechnikai gépgyár volt, ’38-ban emigrált magyar zsidó ember tulajdonában, csak magyarokkal dolgozott!).
Nem engedem a magyar munkást sértegetni! Hogy most milyen a munkamorál, arról nem a nyugdíjasok, meg a munkások tehetnek, hanem azok a vezetők, akik ilyen mélyre züllesztették az országot MINDEN TEKINTETBEN!