Ezt még Borkai sem merte megtenni – elképesztő önimádat a Fidesz új jelöltjénél
Dr. Dézsi Csaba András kormánypárti polgármesterjelölt szabadidejében nem csak a többmilliós egzotikus házi papagájfarmjára áldoz – 30 milliós luxusterepjáróval furikázva madáreledelért, de nem áll tőle távol az ötvenes évek rákosista személyi kultusza sem.
Amint a Hírklikk megtudta, kardiológus orvos lévén, szívbaj nélkül felpingáltatta saját magát és kedves nejét a gyermekrendelő falára. „Borkai legalább nem örökíttette meg az önkormányzati büfé desszertpultja mellett az adriai aktusát” – mondták erre győri forrásaink.
Felgyorsultak az események a győri időközi választást kísérő kampányban. Az újévi kapatosságot felváltotta a kijózanodás ideje, és olyan történettel szembesülhetünk, amiről a Fidesz által jelölt dr. Dézsi Csaba András eddig diszkréten hallgatott, mint egy gyomorproblémákkal küzdő hívő az éjféli misén.
Elsők között számoltunk be arról, hogy a győri választásra a Fidesz által szerény, csak a közjóért tevékenykedő „népbarátja-orvos” szerepre fazonírozott jelöltjük nem csak a több tízmilliós luxusterepjárókért rajong, lelkes állatbarátként csekély költségvetésű csigák helyett milliókért beszerezhető egzotikus papagájok a kedvencei, de könyvkiadás is része a vállalkozási portfóliójának.
Amivel kapcsolatban változatlanul és makacsul dugdossa a vagyonnyilatkozatát a nyilvánosság elől.
A kultúra, s ezen belül a mesekönyvek szeretete első hallásra dicséretes. Az viszont már némileg bizarr, hogy írói fantáziája nem jut túl a saját házi kedvenceinek megörökítésén, az a tény pedig határozottan értelmezhetetlen, hogy a szerény s a közjó iránt elkötelezett lelkivilága miért kényszeríti rá, hogy eme mesekönyvek illusztrációjaként ő maga, dr. Dézsi Csaba András szerepeljen. Valamint kedves felesége.
Még 24 óra sem telt el, hogy lapunk beszámolt a győri jelölt helyi pánikszerű gyorsasággal összekalapált pénteki sajtótájékoztatójáról, amelyen saját aktivistái előtt magyarázkodott mind a luxusterepjáróiról, mind a feddhetetlenségéről – rögvest a szilveszteri katzenjammert követő második napon. Az érdeklődők híján, a spontán arra járó PestiSrácok nevű médiafelület mikrofonjába többek között azt nyilatkozta dr. Dézsi, hogy aki vele ellenkező véleményen van, az nem helybéli „tróger senkiházi”.
Nos, mégis akadnak Győrben is szép számmal a doktor úr álláspontjával ellenkező véleményt valló tróger senkiháziak, akiktől a tegnapi cikkünket követően, egy olyan fénykép jutott el a szerkesztőségünkbe, amit dr. Dézsi szerzői fantáziája sem tudna a ballibsi sajtó nyakába varrni.
A fényképről megtudhatjuk, hogy közvetlenül a kórházi gyermekosztály bejáratánál egy hatalmas falfreskón pajkos dzsungelháttér előtt mosolyog ránk a szerény életvitelű dr. Dézsi Csaba András és kedves felesége, amint – feltehetően – saját kiadású mesekönyvüket a kezükben szorongatva, ingyenreklámozzák vállalkozói terméküket.
Attól a kérdéstől most tekintsünk el, hogy a doktor úr felesége mit keres egy közintézmény falára felkenve, amikor arra sincs válasz, hogy maga a doktor úr mit keres ott? S miért a mesekönyvükkel a kezükben? S miért gondolták, hogy ilyesmit megtehetnek? Ki adott erre engedélyt? A könyvkiadással kapcsolatban mi szerepel a vagyonnyilatkozatában? S hol van ilyenkor a NAV?
Doktor úr, ilyen arcátlan és ízléstelen önimádat mellett – amihez képes gátlástalanul felhasználni egy beteg gyerekeket kezelő kórházi osztályt is –, a maga szíve sose’ fáj…? (Forrás: hírklikk)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: “…miért gondolták, hogy ilyesmit megtehetnek? Ki adott erre engedélyt?…”
-A kérdés föltétele legalább akkora marhaság, mint a borult elméjű győri döbrögista végvári kapitány – jelölt exhibicionista viselkedése! Hiszen mindannyian tudjuk, hogy “EZEK” BÁRMIT MEGTEHETNEK! “ŐK” úgy gondolják, hogy “ŐK” mindenki – és mindenek fölött állók, “ŐK” bármire jogosultak! Döbrögitől és Istentől kapott felhatalmazás alapján! Hiszen “ŐK” fennen vallják: “…aki vele ellenkező véleményen van, az nem helybéli tróger senkiházi…”
Az pedig, hogy “ŐK” ezt így vélik! – az nem az ő bűnük!
EZ A MI KÖZÖS BŰNÜNK!
Akinek nem tetszik ennek a beteg lelkületű gonosztevő siserehadnak a kivagyiskodása…- hát tegyen ellene! Győrben hamarosan lesz rá lehetőség. Mához pontosan három hétre, január 26 – án!
MI SZÓLTUNK IDŐBEN!
Ti parasztbol és proletárbol lett urak.
Vigyázatok magatokra.
Valaki ott lesz a lincselésükön,kérem kamerával rögzitse.
Szotyizás közben megnézem.
NARANCSÍZŰ rágótabletta – ötezeéé-
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/narancsizu_tablettakat_arul_a_neten_a_borkai_utodjanak_szant_fideszes_orvos.695167.html
Saját márkás.
Ez kell a pártnak,mindent rábízhatsz,a meleg szart kinyalja a narancs seggekből.
Hol van a NAV? A NAV-ost vasra verve viszi el a TEK ha gondolni is mer a narancssárgák nyilatkozataira, nemhogy megnézni vagy eljárást indítani….
Tökéletesen beleillik a NER imidzsébe, ő is a tükör előtt állva szokott magára maszturbálni.
ÓÓ jaaj!!
Amikor sztalin, meg a rákosi csinálta ugyanezt, és kivégeztetve azokat, akiknek nem tetszett a rendszer, azzal semmi baja egy acélszürke hagyományőrző bolseviknek ugye… bezzeg, ha egy ilyen szellemi toprongy fideszes csinálja…
Ez a kettős mérce, amiatt mindenféle pártot be kell szüntetni.
Admin:
Kontrollka! “EZEKET” megválaszthatod! Ha pedig megválasztottad “ŐKET”, szolgálhatsz “NEKIK”! Az “Ő” országukban! Mert amíg a sztálinisták országot ÉPÍTTETTEK! – “EZEK” azt ellopták! Ilyen egyszerű ez!
Kedves “Adminka”!
Érdekes úgy “országot építeni”, hogy kiirtjuk a lakosság azon részét, akik nem értenek egyet velünk, vagy “éppen csak” a szomszéd feljelenti, mert vágyik a család ingatlanára…
Választás?
Nézd csak meg azokat, akik közül választani lehet… A régi diktatúrában választhattál két komcsi párttag közül, most meg ilyenek közül…
A vödör szar vagy a vödör fos esete…
Kontroll
2020-01-05 – 21:03
A konszolidált kádári időkben az volt a jelszó, hogy:
“Aki nincs ellenünk, az velünk van!” -Az esetleges retorziókat ennek tükrében tessék értékelni.
No, meg a külföldön élő magyarok és magyar nemzetiségűek szavazatait is fel tudják használni, az sem kevés…
Ez ugyanolyan ütődött balfasz, mint a legtöbb fideszes, de ő az apróért is lehajol.
A Facebookot beteg emberek használják a legtöbb esetben. Valahol ott nyernek önigazolást, ha olyat posztolnak, amivel más emberből irigységet tudnak kiváltani. A felhasználók nagyon kevés hányada tesz ki olyan valamit, amellyel nem irigységet, hanem elismerést vív ki a látogatók között. Az utóbbival nincs baj, a gond az, hogy ez az elenyésző kisebbség.
látni rajtuk, mind a kettőn, hogy zsidók.
De bizony van HARMADIK ÚT!
Amikor nem hagysz teret az élősködő politikusnak.
Amikor olyan országot teremtesz, ahol (nem győzöm sokszor elmondani) nincs pénz==>nincs háttérhatalom==>nincsenek pártok ==>nincs bűnözés (mert okafogyottá, értelmetlenné válik).
Nincs meg-vezető választás, nem kell választani a vödör szar meg a vödör fos között…